Néprajzi Múzeum: EA 4521
Az Interneten: http://www.szallasi.hu/tiszazug/
A lábjegyzeteket nem x-szel + Jegyzet (a lap alján) jelöltem, mint volt eredetileg, hanem folyamatos lábjegyzetszámozássá alakítottam a számítógépelésben.
A népies és a régies kifejezéseket meghagytam: pl.: ártézi, baromfiak, zsupp, korcsma, vaggon. Nem következetes a szőlő vagy szőllő, a földművelés és földmívelés írása, valamint a Tisza-Köröszugi Ármentesítő egyszer Társaságként, másszor Társulatként, Tiszaugnál Egyesületként szerepel. Szelevénynél, csak mint artézi és katolikus olvasható, Csépánál katholikus és rom. katholikus.
Köszönetemet az alábbiakban fejezem ki. Dr. Barna Gábor egyetemi docensnek, múzeumigazgatónak, hogy 2006-ban telefonon megkeresett, mert, bár tudtam a dolgozatról, ő mondta meg, hogy hol keressem. A Néprajzi Múzeumban dr. Forrai Ibolya főtanácsos tette lehetővé nekem, mint jogutódnak, a fénymásolást. Az átgépelésben pedig Bobos Szilvia egyetemi hallgató segített. Köszönöm a Feleségem, valamint a Fiam segítségét és türelmét.
Budapest, 2009. augusztus
(Fia, Szállási János)
Szerény munkám megírása, de különösen az adatok összegyűjtése saját erőmből és a rendelkezésemre álló idő rövidsége miatt, csupán magamnak, szinte lehetetlen lett volna, ezért ahhoz néhány szaktekintélynek szíves közreműködését, támogatását kellett kérnem. Elsősorban és leghálásabb köszönettel Steinecker Ferenc professzor úrnak tartozom, aki nemcsak útbaigazításokkal látott el, hanem felhatalmazott, hogy rá való hivatkozással a szükséges adatszolgáltatásra kérjem fel az illetékeseket. Ugyancsak Steinecker Őméltóságának tartozom köszönettel azért, hogy az ő előterjesztésére a Magyar Társaság révén – melynek e helyen szintén hálás köszönetet mondok – részemre a kiszállási és munkám egyéb anyagi részéhez szükséges költségét nyújtani kegyeskedett. Hálámat fejezem ki még e helyen a Magyar Kir. Statisztikai Hivatal, valamint a Magyar Kir. Földmívelésügyi Minisztérium vezetőségének, azért, hogy a szükséges statisztikai adatokat rendelkezésemre bocsátotta.
Fogadják végül legőszintébb köszönetemet azok a helyszíni faluvezetők, gazdák és napszámosok, akik legdrágább idejük közepette munkájukat félretéve jöttek segítségemre ottlétemkor az adatok összegyűjtésében. Ezek között első helyen említem Szobonya László tiszasasi tanító, Turóczy Énok csépai plébános, dr. Gonda Sándor csépai körállatorvos és Zágó Dezső szelevényi főjegyző urakat. Köszönetet mondok mindazoknak, akiknek nevét helyszűke miatt közölni nem tudom, akik szíves közléseikkel nagymértékben hozzájárultak szerény tanulmányom anyagának összegyűjtéséhez.
Ismét ez a szomorú emlékezetű Tiszazug, amely a legutóbbi évek alatt gyászos betűkkel íródott be csonka hazánk történelmébe. A lefolyt események szerint Tiszazug két részre oszlik: az egyik részét, azaz az északi részét a gyilkos méregpohár tette világhírűvé, a másikat, a déli részt, pedig a párját ritkító magzatelhajtási bűnper, amelyről Kenyeres Balázs professzor azt mondta, hogy ilyen példátlan arányú magzatelhajtási ügy még soha nem foglalkoztatta az európai büntető hatóságokat.1 Ekkor ugyanis a csendőrség 40 napig tartó nyomozás során 273 magzatelhajtást állapított meg a 4 tiszazugi déli községben.
De semmivel sem volt kisebb arányú az arzénmérgezési bűnper sem, amelyben 4 bűnös asszonyra mondotta ki a bíróság a kötél általi halált. A legyek számára készített papírról leáztatott arzén 165, többnyire szerencsétlen munkaképtelen és másokkal szemben ártalmatlan, tehetetlen áldozatot ragadott el az élők sorából. Ennyi csak a földerített szerencsétlenek száma, de, hogy vajon nem akadt e több ilyen borzalmas gyilkosság a környék falvaiban, azt nem tudhatjuk. „A törvényszék tényként fogadta el, hogy a H. Papp és az Sz. Nagy családokban szinte szokássá vált, hogy a rokonok hozzátartozóikat vagy azért, mert betegek voltak vagy azért, mert a halálukból anyagi előnyt reméltek, arzénnal eltették láb alól.”2
Mindezekről annak idején sokat, sőt túlzottan sokat írtak a napilapok. Ez alkalommal azonban nem a gyilkosságok lefolyását és felderítését, hanem az annak előidéző okait keressük. A cikkek annak idején csak a közvetlen tettesekről rántották le a leplet, de az előidéző okokkal és azzal, hogy kit terhel mindezért távolabbi felelősség, arról nemigen szóltak. Pedig ez a messzebbmenő hiba még sokkal veszedelmesebb annál a méregpohárnál, amit az igazságszolgáltatás végül mégis csak kiütött azoknak a gyilkosoknak a kezéből, akik a szó szoros értelmében nem is voltak bűnös cselekedetüknek tudatában, akik az ő gyarló elmaradott eszükkel annak súlyosságát nem értették meg, hanem szinte természetesnek találták, mint a régi görögök, hogy a nyomorékokat és a tehetetleneket el kell távolítani az útból. Ezek sajnos, még Taigetosz-kor görögjeinél is korábbi múltba estek vissza, mert azok csak a korcs szülötteket vitték a hegyre, a betegeket gyógyították, az öreg szülőknek gondját viselték, de ezek a betegeket és az öregeket is legyilkolták.
Hogy ezeknek az arzénes gyilkosságoknak és a magzatelhajtási vétségeknek mik a messzebbmenő okai, azt először dr. Steinecker Ferenc egyetemi professzor, a kiváló magyar falupolitikus kezdte kutatni. Szerény munkám megírására és az ezt megelőző több heti helyszíni tanulmányozásra Steinecker professzor úrtól kaptam megbízást és szükséges utasítást.
Nagyon örültem a megbízatásnak, de amint közeledtem Tiszazug felé, olyan érzés szállott meg, mint aminőt akkor éreztem, amikor a világháború után a doberdói csatatér színhelyére és a hősi temetőkbe értem. Ott is magyar vér folyt, itt is mártírokat temettek. Ott a magyar hazáért ontották vérüket, itt a magyar kultúráért lehelték ki életüket. A doberdói sok vér, sajnos nem hozta meg a szebb, a boldogabb magyar jövőt, de talán remélhetjük, hogy a tiszazugi mártírok és a még napvilágot sem látott angyalok tragikus példája eljuttatja hazánk vezetőit és népét arra az útra, amely a civilizáció magaslatára és ezen át csonka hazánk felvirágozására vezesse.
De amint megvigasztalódást találtam Doberdón, amikor láttam, hogy ahol gyilkos gránátot hajító kezek voltak, most áldott kacsók is vannak, amelyek vastag virágszőnyeget helyeznek a hősök sírjára, akként Tiszazugon is megvigasztalódtam, mert itt is, nemcsak gonosz fojtogató markok, hanem a nemzet szebb jövőjéért dolgozó, fáradhatatlan kérges tenyerek is nagy számmal akadnak.
Tiszazugnak vagy Tiszaszögnek a Magyaralföldnek azt a részét nevezik, amely a Körösnek a Tiszába való torkolatától északra terül el. Ez a több községet magába záró háromszög tehát a Tisza bal partján Szolnoktól délre, Csongrádtól északra és a Körös jobb partján Kunszentmártontól nyugatra fekszik.
Az ország más vidékén nemigen ismerik ezt a területet ezen a néven, sőt az egymást követő és nagy port vert bűnügyek után is igen sokan csak egy falut képzelnek ez alatt a név alatt meghúzódni. Ezek közül nagyon sokat és még másokat is, a tiszazugi helységeknek egyik faluja – amelyik Tiszaug nevet visel – ejti tévedésbe.
Jóllehet, igen sokat megtéveszt ez a – mondhatnánk – néprajzi elnevezés, mégis helyesebb ezzel a névvel, mint közigazgatási hovatartozandóság szempontjából határozni meg ezt a területet. A történelem folyamán ugyanis ezek a községek mintegy négy-öt megyéhez tartoztak egymás után, vagy ugyanabban az időben az egyiket ehhez, a másikat ahhoz a megyéhez csatolták. Leghelyesebb tehát ezt a területet, mint néprajzi egységet a Tiszazug névvel jelölni meg és rajta nem egy falut, hanem többet, azaz egy – nem egészen helyesen – földrajzi tájat, vidéket érteni.
Azonban, mint már föntebb említettük, ez a néprajzi egység a kriminológia terén nem alkot egységet, hanem három különböző falutípust mutat, amelyek közül az egyik, az északi rész az arzénmérgezéses és egykéző, a másik a dél-nyugati, az egykéző, de gazdag és művelt, a harmadik pedig a dél-keleti, ahová a gyermekáldás-korlátozásnak bűnös gyakorlása még ez ideig nem jutott el, de ahol a lakosság éppen azért rendkívül nagy nyomorban él és a civilizáció terén elmaradott. De ugyanakkor súlyosabb bűnöktől mentes. Igaz, hogy úgy az északi, mint a déli részen követtek el tehát súlyosabb bűnöket, a leggonoszabb lelkiismeretre valló mérgezést azonban csak az északi falvakban vittek véghez, magzatelhajtási bűnökbe pedig főleg a dél-nyugati rész esett.
Szerény tanulmányunk egyelőre csak ezzel a déli résszel, vagyis az egykéző gazdag Tiszasas és Tiszaug, valamint a sokgyermekes, de nyomorgó Szelevény és Csépa községekkel kíván foglalkozni s csupán itt-ott, összehasonlítás céljából említi meg a felső falvakat, melyek közül a legtöbb arzénes gyilkosság Nagyrévre esett, de fordultak elő mérgezések Ó-Kécskén, Tiszakürtön és Cibakházán is. Az általunk feldolgozott alsó négy községben mérgezés egyáltalán nem volt.
Ezek után nézzük csak, miért került az arzén a pohárba és miért „felesleges az öreg és a gyermek Tiszazugban”, azaz mik azok az erők, amelyeknek eredője a három teljesen ellentétes falutípus.
Hogy az isteni gondviselésnek a törvényei mennyire kiszámíthatatlanok, arra talán a legjellemzőbb példát éppen Tiszazug szolgáltatja, ahol teljesen ugyanazon természeti és faji adottságok ellenére, egymáshoz közelfekvő és szorosan összefüggő területen olyan három különböző falu- és néptípus alakulhatott ki, amelyek messze kirívó ellentétet mutatnak egymással szemben.
Mind a három falutípus a Nagyalföld kellős közepén, a Tisza és a Körös folyó között fekszik, ahol ugyanazok a klimatikus viszonyok uralkodnak. Mind a három falutípus egyformán van kitéve a perzselő nap hevének, a fagyos észak-keleti száraz szeleknek. Az esőket ugyanazok az észak-nyugati szelek hozzák, az évi csapadékmennyiség mindháromban 480-560 mm között ingadozik. A kora tavaszi fagyoknak az egyik éppen úgy ki van téve, mint a másik. Sőt még a folyók kiöntése is majdnem egyenlően fenyegette mind a három falutípust.
A termőtalaj, a humusztartalom valamennyi falutípusban majdnem ugyanaz, mert hiszen azt az egész vidéket ugyanazok a geológiai behatások alakították, ugyanaz a szél borította be lösszel, vagy ugyanannak a Tiszának az áradásai rétegezték be trágyázó iszappal. Ebből kifolyólag azonos növényeket termelnek az egész Tiszazugban, ahol az egyik falu legfeljebb csak a földmívelési mód következtében múlja felül, némi terméseredményben, a másikat.
Az úthálózat, a közlekedés és értékesítés majdnem egyformán rossz és kedvezőtlen az egész vidék számára. A falvakat ugyan köves megyei út köti össze egymással, azonban a község belterületét a tanya-, illetve pusztavilággal összekötő úthálózat ősztől tavaszig a feneketlen sár miatt egyformán járhatatlan. Még a melegebb hónapokban is 2-3 napos eső után az utakon valóságos tavak áztatják a szekérutat olyan süppedősre, hogy abban tengelyig merül alá a kerék. A csizmákat majdnem leszedi a lábakról a vendégmarasztaló agyagos sár.
De a közlekedés és értékesítés terén is nagyjában ugyanazok a nehézségek tornyosulnak mindhárom falutípus lakói elé. Eltérést legnagyobb részben csupán abban találunk, hogy pl. a gabonát a Tisza menti falvak a Tiszán, a Körös menti gazdaságok vagy kereskedők pedig a Körösön közlekedő uszályokban szállítják. Ez aránylag nem is annyira költséges, mint azoknak a terményeknek, apróbb állatoknak a szállítása, ami a hosszadalmas szállítást nem tűri. Ezeket tehát, amilyenek a gyümölcsfélék és baromfiak, tengelyen szállítják a városokba, főleg Kunszentmártonba. Azonban a köves utak is annyira rosszak, lukacsosak, hogy a gyümölcs értékének majdnem a felét éri csak meg, mire rendeltetési helyére érkezik, pedig a haladottabb gazdák és kereskedők vastagon bélelt féderes kocsin szállítják.
Az arzénes bűnügytől eltekintve, éppen ez a közlekedés hiányos volta a legjellemzőbb okozója annak, ami Tiszazugot az egész ország egyik legtipikusabb, legelmaradottabb vidékévé teszi. Kisebb eltérések e tekintetben még Tiszazugon belül is vannak. Ilyenek elsősorban azok a falvak, amelyeknek nagyobb számú tanyájuk van. Az itt elterjedt tanyarendszer kialakulásának legnagyobb oka az lehetett, hogy a távoli birtoktestekre a faluból naponként kijárni rengeteg idő- és energiaveszteséget jelentett, azért inkább sokan állandó lakhelyül választották a tanyát, ahonnan a faluban lévő társaságba és iskolába a rossz utak miatt sokszor szinte lehetetlen bejutni. Csak így történhetett meg az, hogy a felső falvak – ahol különösen sok a tanya – olyan alacsony nívóra süllyedtek le.
Na, de a tanyarendszer a tiszazugi alsó-falvakban, sőt az Alföld más részén is megtalálható, ahol erkölcsi tekintetben mégis csak sokkal magasabb színvonalon áll a lakosság. Éppen ez a műveltség- és erkölcsbeli különbség is egyrészről arra vezethető vissza, hogy az arzénes falvakban – a vezetőknek a lakosságot elhanyagoló bűnei mellett – a közlekedés is még rosszabb.
Tiszazugi falvainkra jellemző a vasúthálózat kiépítéstelen volta is, ami közvetve szintén hozzájárult a három különböző falutípus kialakulásához. Mind a három típus kialakulásának oka – mint fentebb láttuk – nem a természeti adottságokban rejlik, hanem a gazdasági, vagyis a vagyoni viszonyokban. Elsősorban a föld késztette a felső típust a méreg igénybevételére, a vagyon megmaradása az oka a második típus egy-gyermekrendszerének és a szegénység, a megélhetési viszonyok küzdelmes volta alakította ki a harmadik típust, hozta létre a mezőgazdasági proletárt. A vasútvonalak kiépítetlen volta pedig nagymértékben akadályozza Tiszazugnak majdnem valamennyi községét vagyonosodásában.
Az egyik vasútvonal a Tisza jobb partján húzódik el Lakitelektől (Kecskemétről és Kiskunfélegyházáról) Szolnokig. Ez azonban nem is érinti Tiszazugot, s a vasutat megközelíteni csak a tiszaugi vasúti hídon vagy az ó-kécskei kompon át lehet; ezek közül is a tiszaugi állomásnak teherrakodója nincs is, csak személyállomása. Tiszazug szempontjából ez a vasútvonal tehát alig jöhet számításba. A másik vasútvonal pedig a kunszentmártoni Körös-hídon lép a Tiszazugba, de Tiszaföldvárig egyetlen falvat sem érint, s csupán 2-3 megállója van, de a legnépesebb területet nem érinti. Tiszazug szempontjából tehát ez is nagyon csekély jelentőséggel bír, annál is inkább, mert a népesebb falvaktól 8-18 km távolságra húzódik el.
A tiszazugi lakosság, a nemzet eme mostoha, kitagadott gyermekei számára egyik legsürgősebb segítő jobbot talán éppen a vasútvonal kiépítése jelentene. Hogy nem mai kívánsága ez az itteni lakosságnak, azt bizonyítja az a csonka vonal, amely Tiszaug községnek a Duna-Tisza közi, a Tisza által elszakított hasonló nevű állomásán ér véget. Sajnos azonban, hogy a vasútvonal kiépítése csak eddig tart. A Tisza-híd építése alkalmával is gondoltak már a vasút meghosszabbítására, de akkor is csak a hídon vezették át, úgyhogy már tulajdonképpen át is ér Tiszazugba, az építés itt azonban megállt, pedig ez a kb. 20 km hosszú vasútvonal, amely Tiszaug – Tiszasas – Csépa és Szelevényen át szabályos félkörívben összekötné legalább a négy községet, Tiszántúlt Lakitelekkel, illetve Körösöntúlt Kunszentmártonnal. Különben is e népes helységek számításba jövő forgalma nagyon hamar amortizálná az építésbe fektetett tőkét, de emellett nagyobb boldogulási lehetőséget nyújtana a saját zsírjukba fulladásra ítélt alsó-tiszazugi lakosságnak.
De talán nem lekicsinylendő az a stratégiai előny sem, amit e rövidke vasútvonal nyújtana azáltal, hogy a Tiszán-, Körösöntúlt összekötné a Duna-Tisza közével.
Ugyanilyen fölbecsülhetetlen előnyt jelent az alsó négy-öt községnek az 1929-ben felépült tiszaugi közúti híd is. Talán nem véletlen az az érdekes körülmény sem, hogy a négy alsó község közül éppen az a kettő, Tiszaug és Tiszasas áll sokkal magasabb kulturális nívón, amelyik közelebb esik a hídhoz. Tiszaug falu a róla elnevezett hídtól 1 km, Tiszasas 5 km-nyire fekszik. Ezeknél a falvaknál elmaradottabb, de Szelevénynél civilizáltabb a hídtól 10 km-nyire fekvő Csépa. Viszont Csépánál még alacsonyabb nívón áll és szegényebb is Szelevény, amely a hídtól, illetve a tiszaugi állomástól 18 km távolságban van. Szelevény légvonalban közelebb fekszik ugyan a kunszentmártoni állomáshoz és hídhoz, azonban a közlekedés szempontjából jóformán semmivel sincs közelebb, mivel a többi községet Kunszentmártonnal összekötő köves út Szelevényen nem vonul át, hanem abból csupán egy 2-3 km-es kiágazással kapcsolták a megyei főúthoz. Ez pedig a falut csak kerülővel hozza összeköttetésbe Kunszentmártonnal, amely ilyenformán 12-13 km-nyire esik Szelevénytől, vagyis majdnem olyan messze, mint Csépától. Ez a körülmény, hogy Szelevény a tiszaugi hídtól a legtávolabb esik, nagyon meg is látszik úgy kulturális, mint gazdasági szempontból.
De semmivel sem kedvezőbb, sőt rosszabb a tiszazugiaknak Csongráddal való összeköttetése. Hogyha szekéren vagy vonaton akarnak odajutni, 20-30 km-es kerülőt kell tenniök, egyébként csak kompon és rossz szekérúton juthatnak oda.
Talán e helyütt említjük még meg, hogy a falvak a feneketlen útvesztők és a sok helyen járhatatlan járdák ellenére sincsenek kivilágítva. A sötét téli éjszakákban még a falvakban sem tudja egyik szomszéd a másikat fölkeresni, természetesen még kevésbé a tanyán lakó. Az emberek ilyenkor, a hosszú téli estéken, kénytelenek otthon tétlenkedni, amikor egyébként kiváló alkalom nyílna a gazdakörökben, a kultúrházakban az előadások, a rádió, a könyvek és újságok útján művelődni.
Tehát egy másik, ugyancsak fontos újításra, a villanybevezetésre is nagy szükség lenne. Azonban, mint a vasút, akként ez sem új keletű vágy, mert már a terv is régen kész, amely szerint az áramot Salgótarjánból vezetnék ide, Tiszazugba.
Ha a fentebb tárgyaltak alapján a természeti viszonyok azonossága nem hathatott közre a három teljesen különböző falu- és néptípus kialakulásában, kíséreljük meg az okokat a faji adottságokban, illetve a nép származásában keresni. E célból nézzük csak át röviden Tiszazug történelmét.
Tiszazug történelmét részletesen az egyes községek szociográfiájában tárgyaltuk, itt tehát főleg csak azokat az eseményeket soroljuk fel amelyek a jelenlegi lakosság származására, lelkivilágára némi fényt vetnek. Itt tehát csupán fő vonásukban említjük meg a nevezett helységek lakóinak származását.
Tiszazug már a legrégibb időben is alkalmas volt emberi településre. Ezt bizonyítják azok a leletek, melyeket Tiszaugon és Szelevényen (Istvánháza-pusztán) találtak. A honfoglalás előtt avar-szláv keverék nép lakta a területet. Magyarok tömegesen nem telepedtek ide. Később, a tatárjárás előtt, de főleg azután kunokat telepítettek erre a területre. A török hódoltság alatt azonban ezeknek nagy része kipusztult vagy más vidékre menekült. A visszaszivárgott lakosság közé ekkor már más magyar származású nép is vegyült, zömét azonban még mindig a kunok alkották. A kuruc-labanc háborúk ugyancsak kipusztították és elszélesztették a lakosságot. Helyükbe megint az ország más részéből jöttek ide újabb és újabb magyar telepesek. Ez a beszivárgás azonban nem tömegesen, hanem csak szórványosan ment végbe. A még ezután is annyira-mennyire megmaradt kun vért legjobban a XIX. század második felében, a tömegesen beszivárgó magyarok hígították fel. Ekkor ugyanis a Tisza és a Körös szabályozásával az ország más részéről is jöttek ide főleg magyar nyelvű munkások és ezek nyomában egyéb foglalkozásúak.
Ezek szerint tehát nem egy teljesen fajtiszta nép lakja ma már a vidéket, hanem van közötte kun, de talán 90, vagy még ennél is nagyobb százalékban magyar és csak elenyésző kicsiny számban más fajú nép. A tiszazugi eseményekkel nem lehet tehát csak egyik, vagy másik fajnépet vádolni, mert hisz a Tiszazug lakói jelenleg annyira magyarok, mint más vidékek magyarjai, akiknek vérébe – az elenyészően kevés kun vértől eltekintve – idegen vér alig került. Ha tehát a nép történelmi származása nem vet világot a nevezett bűnügyekre, máshol kell keresnünk a bűn csíráját.
Ha a gyilkosság okát keressük, látjuk, hogy máshol is fordultak elő gyilkosságok, úgy a magyarok, mint más népek között. Igaz, hogy más vidékek magyarjaiban csak szórványosan találunk gyilkosokat, de mégis ennek ellenére sem kereshetjük a bűn okát idegen származásban, mert hisz a lakosság éppen olyan magyar, sőt magyarabb, mint sok vidék magyarja.
Ha pedig az egyke okát keressük, ezt szintén nem az idegen fajú nép bűnének tulajdoníthatjuk, mert sajnos Tiszazugnál sokkal veszélyesebben egykéző helyeket is találunk, mégpedig főleg Somogyban és Tolnában éspedig itt is a legmagyarabb lakosság között. De, hogy azok nem tűntek annyira fel, annak talán az az oka, hogy már régebbi idők óta egykézik a lakosság, és azok vidékét egyéb bűn nem tette annyira híressé, mint Tiszazugot az arzénos falvak. Különben is Somogyban és Tolnában maguk az asszonyok is értenek a magzatelhajtáshoz, a tiszazugi falvakban azonban főleg a bábák végezték el a tiltott műtétet.
Ezek szerint tehát a nép történelmi származása éppen úgy nem vet világot az arzénes mérgezések okára, mint nem magyarázza meg az egy-gyermekrendszer bűnének az okát. Kíséreljük meg tehát a bűn csíráját más okokban keresni.
Gróf Széchenyi István, a „legnagyobb magyar” már 100 évvel ezelőtt tanította, hogy Magyarország csak úgy maradhat meg, csak úgy lehet boldogabb, ha fiait kiműveljük és így a műveltségen át gazdasági javakhoz juttatjuk. A történelem beigazolta a hazájáért élni és halni tudó nagy próféta szavait, mégis számtalan olyan életfilozófusunk akad, aki nemcsak maga nem műveli falvaink elmaradott lakosságát, hanem arcpirulás nélkül, mintha csak meggyőződésből beszélne, azt mondja: nem szabad a parasztot tanítani, elég, ha az a nevét le tudja írni. Nagyon tévednek ennek az elvnek hívei, ha azt hiszik, hogy a tudatlanság homályában botorkáló hazánkfiait könnyebben vezethetik, mint a civilizáció magasabb fokára emelkedett, értelmesebb gazdákat. Igaz, hogy ez utóbbiak a kizsaroló, önző kalmároknak nem ülnek fel olyan könnyen, de viszont a nemzeti és szociális problémákkal szemben sokkal megértőbbek. Ha az nem így lenne, Széchenyi is tévedett volna, de ha kellő oktatásban részesítették volna Tiszazug népét, nem tartották volna természetszerűleg szükségesnek azt, hogy a szomjazó betegnek hűsítő csepp helyett kínos fájdalmakat okozó arzénes bort adjanak.
A falu népével foglalkozó, illetve nem foglalkozó intelligencia egy másik csoportja pedig azt mondja: „Nem érdemli meg a gazember paraszt, hogy önzetlenül foglalkozzunk vele, mert hálátlan, mint a kutya.” Ezt az állítást számtalan esettel lehetne megdönteni, de helyszűke miatt csupán három rövidke esetet említünk meg. Az egyik népszerű tiszazugi jegyzővel történt, akitől – ama kérdésemre, hogy fáradságos falufejlesztő munkájáért kapott e már feljebbvalóitól legalább egy meleg kézszorítást – a következő választ kaptam: „Valami nagyszabású felsőbb elismerés bizony nemigen honorálta falufejlesztő munkámat, de nem is azért, hanem csupán szeretetből foglalkozom falum népével. A legutóbbi országgyűlési képviselő-választások idején azonban – magunk között mondva – népemmel együtt ellenzéki állásponton voltam. Megkaptam azonban a felsőbb utasítást, hogy kormánypárti jelöltet kell támogatnunk. Ezt közöltem 2-3 vezető gazdával, amire pár nap múlva a falu levegőjét a következő visszhang töltötte be: Emberek, ha nem a kormánypárti jelöltre szavazunk, a jegyzőnk bajba jut. Erre a község majd egy szálig arra szavazott. Látja, ennél melegebb elismerést senkitől sem kaphattam volna. Hát nem érdemli meg ez a nép, hogy szeretettel foglalkozzam vele?” Van egy másik eset, amikor az egyik tanító minden szabadidejét az ifjúságnak szentelte, azokat karénekre, műkedvelő előadásokra stb.-re tanította. Egyik alkalommal a fiatal tanítónak nézeteltérése akadt egy fiatal gazdatiszttel, aki erősebb lévén, tettlegesen bántalmazta a népszerű tanítót. Ez utóbbi igyekezett az esetet titokban tartani, de az mégis kitudódott. Nem tellett bele kétszer 24 óra, s az a hír járta be a falut, hogy a tanító bántalmazóját ismeretlen nagy tömeg az egyik este félholtra verte. Mikor a tanítónak ez fülébe jutott, végtelenül jó érzés töltötte el lelkét, de nem ezért, mert elverték bántalmazóját, hanem azért, mert a hálának melegebb megnyilvánulását közvetlenebbül el nem tudta volna képzelni. Azóta is a falu minden egyes lakója a halálba is elmenne az egyébként eléggé zsörtölődő természetű tanítóért. De könnyen elképzelhető, hogy nem így viselkedik a falu lakossága azzal a másik tanítójával szemben, aki, amikor az egyik békés polgár alázatosan kérő hangon, éppen vacsora idején merészkedett szerény tanácskérésével zavarni a tanítót, aki magából kikelve felugrott az asztaltól és „Mars ki gazember paraszt, még vacsora alatt sem hagysz békén”-t kiáltva kiverte, kirugdalta a szerencsétlen gazdát, aki egész napi fárasztó munka után, csak estefelé szakíthatott időt arra, hogy valamilyen ügyes-bajos dolgában felvilágosítást kérjen a falu élére állított vezetőtől.
Ez csak három kiragadott példa a milliók közül, de ez is arra mutat, igenis mindent meg lehet magyarázni és mindent el lehet érni a falu népével, retorikai fogások, sőt árva hang nélkül is, ha a falu népe meggyőződött arról, hogy vezetői az ő javát akarják.
Végzetes hibánk azonban, hogy mint lord Rothermere mondja: „Önök, magyarok a hazájukat nagyon szeretik, de nagy baj, hogy népüket és egymást nem szeretik, pedig ha fordítva lenne, boldogabb lenne Magyarország.”
Ne legyen azonban az a népszeretet határtalan parasztkultusz, ne emeljük a falu népét piedesztálrab. Széchenyi tanítása ellenére, sajnos igen sokan nem ismerik be, hogy népünk elmaradott és nagy hibákban leledzik. Tárjuk fel a hibákat, de ne gyűlölséggel, hanem szeretettel, orvosolni akaró szándékkal. Az elmúlt évek szomorú tiszazugi eseményei idején a sajtó nagy része nemcsak önérzetében sértette meg a jólelkű lakosú tiszazugi községek legnagyobb részét, hanem a féktelen parasztgyűlölettől indíttatva, egyik-másik író általánosító vádiratában a külföld előtt is az egész vidék lakosságát kivétel nélkül emberevő szörnyetegnek bélyegezte, pedig amint alább a statisztikai adatok igazolják, a vádaknak csak elenyészően csekély része jogos.
Ilyen általánosító vádak, valamint azok után, hogy igen sokan csak fejőstehenet keresnek a falusi gazdában, nem csoda, ha azok sem jó szemmel néznek a nadrágos emberre. Ha Tiszazug népe az utóbbi időben különösen bizalmatlan volt az ismeretlen nadrágossal szemben, ezt nem lehet tőle zokon venni, mert hisz nemcsak detektívek, hanem szenzációéhes, színező tollú újságírók is százával faggatták a darázsfészek módjára felzaklatott szerencsétlen és ártatlan békés polgárokat is.
Hogy a falu vezetői milyen átalakító hatással lehetnek a falu képére és a község lakóira, arra vonatkozólag eklatánsabb példát Tiszazugnál sehol sem találunk. A Tiszazugban, ahol általában ugyanazok az életfeltételek, ugyanazok az adottságok játszanak közre, ugyanaz a magyar ajkú nép lakik, ugyanaz a származás, ugyanaz a történelem, mégis, hogy három olyan különböző típus alakult ki, amilyen az egykéző, a sokgyermekes és arzénes falvak típusa, az igen nagy részben a faluvezetőknek a néppel való foglalkozásának, vagy nemtörődömségének a következménye.
Említett négy falunk közelében fekszik Nagyrév község, az arzénes mérgezések központja, ahol a méreggel való ölést a közfelfogás nem tartja gyilkosságnak, ahol „a gyermek és az öreg felesleges teher”. Itt a lakosság idejének nagy részét a társadalmi közösségtől távol, a puszták magányában, a természet ölén éli le, ahol a természethez alkalmazkodva maga is elállatiasodik, és mint a természet egyik-másik teremtménye, az örökké dolgozó, szorgalmas méh, a betegeket és a tehetetleneket kiveti a családi közösségből és leöli, akként ezek is a munkaképtelenek kipusztítását természetes, sőt szükséges cselekedetnek ismerték. A bűnnek eme meredek lejtőjére jutott embertársainkat senki sem tartotta vissza, senki sem világosította fel szörnyű tévedésükről. A község intelligenciája, a falu vezetői, a bűnbeesett népet nem világosította fel, de meglátta ezekben az állatiasodott természetet s mint állatokat durván rúgták el maguktól – még akkor is, ha azok ügyes-bajos dolgaikban bizalommal fordultak hozzájuk egy kis jó tanácsért – ahelyett, hogy szerető jobbjukat nyújtva, a bűn örvényéből kisegítették volna őket.3
A vezetők jól látták, hogy a legmagyarabb népünk megállás nélkül rohan saját vesztébe, nem kiáltottak feléjük álljt, hanem élték a maguk megszokott életét egymással való barátságban, de még inkább az intrikák műhelyében. Így alakulhatott ki az egyik tiszazugi magyartípus, az arzénes gyilkosok típusa.
A másik részről pedig szinte hihetetlen, hogy a közvetlen szomszédos négy alsó-faluban egészen más magyartípust találunk, pedig mint már említettük, a természeti, faji és társadalmi viszonyok ugyanazok, mint a fenti Nagyréven. A birtokviszonyok is nagyjából ugyanazok, tehát a két magyartípus kialakulásának egyedüli okát a vezetők szociális vagy antiszociális természetében kell keresnünk.
Súlyos mulasztásokat követtek el ezeknek az alsó községeknek a vezetői is. Ezeknek nagy része is kivonja magát azon kötelesség alól, amelyet a humanizmus jelöl meg számukra. Legnagyobb részük pontosan elvégzi hivatali teendőit, de alig várja a pillanatot, amikor a napi előírt munka után otthagyhatja íróasztalát, hogy a pihenés idejét egyéni kedvteléseinek adja át. Népünk mai elmaradottságának idején, azonban ez nem elég, a falu vezetőinek erkölcsi kötelessége hivatali idején túl is foglalkozni a falu népével. A legtöbbjük azonban szórakozást, élvezetet nem talál abban, hogy a falu népét hivatali idején túl is oktassa, eszmei látóköre addig már nem terjed, hogy a néki kenyeret adó adózó polgárt magyar testvérének tekintse, akit támogatni elsősorban is hazafias kötelessége. Ellenkezőleg, nemzetmentő munkájukban még másokat is gátol. Ha vannak nemes szívű, önzetlen faluvezetők, akik szabadidejüknek legnagyobb részét a nép között töltve, azt eszmei magaslatra igyekeznek emelni, ezeknek úton-útfélen akadályokat gördítenek útjukba, nehogy ezek nagyobb népszerűséget és közvetlen elismerést arassanak. Ezek ellen a józanlátású, agilis vezetők ellen úton-útfélen intrikákat szőnek, róluk meg nem történt pletykaságokat terjesztenek, csakhogy azokat gúny tárgyává és bonitásukatc az általuk jó irányba vezetett nép előtt bizonytalanná tegyék.
Hogyha ezeknek a méregkeverőknek egy-egy ilyen cselekvése sikerrel végződik, félredobják egy percre a kártyát, hogy jól intézett harcászati támadásaiknak gazdag zsákmányát, falusi életük egyik legnagyobb boldogságát kacagva, hahotázva élvezzék. Hála azonban a természet bölcs rendelkezésének, hogy ilyenkor ezek a szociális érzésű faluvezetők nem süllyednek valamennyien a gáncsolók füstös kártyaszobájába, hanem annál inkább a sokkal jobb érzésű tudatlan nép mellé állanak, amely mégis csak jobban meghálálja nemzetmentő tevékenységüket.
Így van ez ezekben a falvainkban is, ahol az intelligencia egyik tagja megirigyelte ezt a szép eredményt és azt a meleg elöljárói kézszorítást, amit a másik azért kapott, mert műkedvelő dalárdáját a több faluversenyben első helyre emelte, mert műkedvelő gárdáját sikeres szerepléssel a legnagyobb közbecsülés pódiumán szerepeltette, avagy, mert a Levente-csapat sikeres szereplésével ért el a környező községek között megsemmisítő fölényt. Az irigy versenytárs minden furfangját, minden összeköttetését felhasználta, hogy ezeknek az egyesületeknek a vezetését a saját kezébe kaparintsa, amelynek rövidesen a teljes feloszlás, megsemmisülés lett az eredménye.
Az alsó-tiszazugi falvak nemes lelkű vezetői fáradságos és küzdelmes munkájukkal ennek ellenére eredményt érnek el a nép lelkivilágában, amely annyira megkülönbözteti az egyik falut a másiktól, mintha az nem is Tiszazugban, hanem valahol messze nyugaton, a civilizáció központjában feküdne.
Önzetlen munkájuknak élő bizonysága az a valóság, hogy ezekben a falvakban nemcsak, hogy nem fordult elő mérgezési eset, hanem a lakosság a legmagasabb eszményi nívón állók legjózanabb kritikájával ítélte el gyilkos szomszédaikat.
Azonban ezek az alsó-tiszazugi falvak sem élnek tökéletes eszmei magaslaton, tényleg nagyon súlyos bűn terheli alsó-Tiszazug népének lelkét is, azonban ezt mégsem lehet általánosítani valamennyi községre. Ha az egykori újságcikkeket nézegetjük, fölháborodik az ember jóérzése azoknak az eseményeknek olvasásán, amiket ott találunk. Ha azonban ezeket a községeket alapos helyszíni tanulmány alá vesszük, csakhamar rájövünk, hogy az azokra ráfogott bűnöknek még ötödrésze sem valóság. A magzatelhajtás is csupán Tiszasason és esetleg Tiszaugon öltött nagyobb arányokat, a többi községben azonban csak szórványosan fordult elő, de az egyke itteni hazájában, Tiszasason sem volt olyan nagymérvű, mint a Sárközben és több Somogy megyei községben. Az újságcikkek mégis Csépát és Szelevényt is teljesen egy kalap alá veszik Tiszasassal, pedig itt, az alábbi kimutatott statisztikai adatok szerint, rengeteg gyermeket találunk. Így Szelevényt is „angyalgyárnak” nevezték, pedig ugyanitt 67 anyának 800 gyermeke van.
Tiszazugban tehát nem is annyira az egy-gyermekrendszer elharapódzása nagyarányú, hanem inkább az a baj, hogy a legutóbbi 10 év alatt is veszedelmesen terjed az egyke, és egyre súlyosabb mértékben fertőzi az Alföld sokgyermekes magyar családjait. Éppen ezért a környék lakói „sasitífusz”-nak nevezik az egy-gyermekrendszert.
Tiszasason divat lett az egykézés és amint a divat mindenben olyan óriási, leküzdhetetlen hatalmat jelent, úgy itt is ellenállhatatlanul hódít meg mindenkit. A divat, mint mindig és mindenütt, úgy itt is veszedelmes fegyvereket használ. Fegyvernek használja a műveltséget, amikor azt tartja, hogy a művelt ember manapság nem hoz sok gyermeket a világra. Márpedig sokan, hogy műveletlennek ne tűnjenek fel, követik a divat hóbortját, s így ez a divat végül is annyira hatalmába kerítette a tiszazugiakat, hogy pl. Tiszasason annyira nyíltan végezhette a tiltott műtéteket az akkori bába, hogy arról szinte mindenki tudott. Tényként fogadhatjuk el, hogy a bába egyik-másik napon még 2-3 műtétet is végzett éspedig olyan ügyesen, hogy a 112 számmal vádolt műtét következtében éppen úgy egyetlen mérgezési eset, illetve haláleset nem fordult elő, mint ahogyan nem fordult elő a tíz év alatt az egész környéken egy sem, annak ellenére, hogy összesen mintegy 273 magzatelhajtást állapított meg a nyomozás a nevezett négy tiszazugi községben.
Ez a 273 eset, ámbár nagyon sajnálatos, de talán mégsem kétségbeejtő, ha azt vesszük, hogy tíz év alatt hajtották végre azt több községben, és ha összehasonlítjuk más magyarlakta vidékkel, ahol a magzatelhajtás még sokkal nagyobb arányokat ölt. De még különben is a 273 eset sem mind igazolódott be, hanem az csupán vád volt, s akadtak a vádlottak között olyanok is, akik a vallatás kínos helyzetében csak azért is magukra vállalták, hogy minél előbb szabaduljanak a többnapos községházai vallatás alól, ahol őket visszatartották.
Sajnos a szigorú hatósági eljárás sem szüntette meg a bűnös manipulációt, ami újabb bizonyíték arra, hogy nemcsak az emberben, hanem a rendszerben van a hiba. Nagyon érdekes erre vonatkozólag a község lakosságának a felfogása is. Így a nyomozásról azt mondják a helybeli gazdák, hogy csendőrszuronnyal nem lehet ezt megszüntetni, gazdasági helyzet javulása tudna csak azon változtatni. Hivatkoznak állandóan az intelligenciára és a városi lakosságra, ahol – szerintünk – még sokkal inkább el van terjedve az egyke, de azok anyagi helyzetük és személyes összeköttetéseik révén sokkal könnyebben kerülhetik ki a hatóság figyelmét. „Tudjuk – mondják a sasi gazdák –, hogy Budapesten is, valamint a legtöbb városunkban a háztulajdonosok és több esetben a munkaadók első kérdése a lakást bérelni vagy állást vállalni szándékozóhoz, hogy van-e gyermek és hány gyermek van, s csak ezután állanak vele szóba”. A sasi gazdák szerint itt kellene a csendőrszurony, mert itt inkább van miből felnevelni a több gyermeket, mint a tiszazugi nincstelennek. Amikor az egyik tiszazugi pap magasabb rangú közigazgatási tisztviselő előtt azt a meggyőződését hangoztatta, hogy az intelligenciát, a falu vezetőit kellene szigorúbb hatósági ellenőrzés alá venni, azt a választ kapta: „Nemigen tehetjük, mert hisz így is súlyos gondokat okoz a tisztviselőknek még a kisebb számú család fenntartása is.” „Ezek után tehát – mondta az illető pap – így pedig hasztalan küzdünk ez ellen a nemzetpusztító ragály ellen.”
Valóban, ha a Főváros statisztikai adatait vizsgáljuk, megdöbbentő képet látunk. Illyefalvy I. Lajos dr.-nak a Fővárosi Statisztikai Hivatal igazgatójának „A gyermek Budapesten”4 címmel megjelent munkájában még sokkal kétségbe ejtőbb kép tárul elénk, mint Tiszasason. Budapesten ugyanis a múlt század hetvenes éveiben 1000 lélekre 44 születés jutott, de ma már 15-re szállt le az arányszám, amikor a négy tiszazugi községben 1000 lélekre átlag 15,5 születés esik. Tehát itt még mindig jóval több gyermek születik, mint Budapesten. Budapesten 239 508 lakás közül 104 987 lakásban egyetlen gyermek sincs. A fővárosi lakásoknak csaknem fele részéből száműzve van a gyermekkacaj, 63 000 lakásban az egyke pusztít, minden harmadik lakásban csak két gyermeket látunk. Érdekes, hogy Budapesten is a sokgyermekes családok éppen a proletárcsaládok közül valók. Ezt bizonyítja, hogy a budapesti 255 565 gyermek közül 137 302 csak egyszobás lakásban lakik, s csak minden negyedik gyermek olyan szerencsés, hogy kétszobás lakásuk van.
Mindezek az adatok nemcsak azt bizonyítják, hogy Budapesten kevesebb a gyermek, hanem azt is, hogy Budapesten is nem a jómódú kereskedő, iparos vagy tisztviselő családoknál van sok gyermek, akik talán mégis könnyebben nevelnék fel a több gyermeket, hanem a szegény proletár- és kisiparoscsaládoknál.
Ugyanezt tapasztaljuk Tiszazugban is, ahol a gazdag Tiszasason 1933-ban 1000 lélekre 8,5, a nyomorgó Csépán 19,6 születés esett.
Ha a két szomszédos községet összehasonlítjuk, látjuk, hogy – jóllehet – Tiszasason van egyke és Csépán nincs, mégis ténylegesen Tiszasas az utolsó tíz év alatt 11,6%-kal, Csépa pedig csak 4,8%-kal szaporodott. Ha azonban csak ezt a tényleges szaporodást nézzük, igen csalfa képet kapunk és azt kellene gondolnunk, hogy Csépán egykéznek és Tiszasason nagyobb a születési arány. A valóságban azonban Sason van egy-gyermekrendszer, amiről hamar meggyőződhetünk, ha a természetes szaporodást vizsgáljuk. Ez már teljesen megfordítja a fenti szaporodás arányát, és azt mutatja, hogy amíg Csépán a tényleges szaporulat csak 4,8%, addig a természetes szaporulat 8,7%, tehát majdnem kétszerese. Ugyanakkor Tiszasason a természetes szaporodás tíz év alatt 2,4%, a tényleges szaporodás, pedig 4,8%, azaz éppen a kétszerese.
Ebből a természetes és tényleges szaporodás közötti különbözetből azt a konzekvenciát vonhatjuk le, hogy, mivel Tiszasason majdnem még egyszer annyi föld jut egy lélekre, a szomszédos csépaiak, akikre csak feleannyi föld jutna falujukban, Sasra vándorolnak. Tiszasasról ellenben nincsen kivándorlás, sőt majdnem pontosan annyi ember szivárog be a községbe, mint amennyi a természetes szaporodás, vagyis amennyi születés útján szaporodik.
Tiszasasra a legutóbbi tíz év alatt 155 lélek vándorolt be, akik időközben még maguk is szaporodtak, tehát ezeknek a megélhetése is annyiba kerül, mintha ugyanannyi gyermek szaporodott volna az egy gyermeken felül a községben. A megélhetés szempontjából tehát a tiszasasi egy-gyermekrendszer szinte felesleges.
Az itt említett adatok azonban ezekben a községekben az 1920-30 évek közötti tíz éves átlag, de ha csak 1930-33-as éveket vennénk, sokkal rosszabb képet kapnánk. Ebben az időben azonban még sokkal kisebb a születések aránya mindkét községben. Hogyha az 1933. évi adatokat vennénk alapul – amikor 1000 lélekre csak 8,5 születés esik Tiszasason –, és számításokat végeznénk, arra az elképesztő eredményre jutnánk, hogy a községben 150 év múlva körülbelül 2 lélek lenne csak, ha a gyermek-korlátozás így folyna tovább, és idegenből nem szivárogna be az elmaradott születések helyére más vidék népe.
Hogyha a lakosság számát összehasonlítjuk az egy lélekre eső földbirtokkal és egyéb vagyonnal, abból azt látjuk, hogy ezek között a községek között éppen Tiszasas a leggazdagabb, ahol fele annyi születés sincs, mint Csépán, ahol azonban annál kisebb föld jut fejenként. Tiszasason 1930-ban 1 lélekre 2,5 kat. hold, Csépán pedig 1 lélekre csak 1,3 kat. hold föld jutott volna, ha a község egész területét elosztottuk volna a község lakóinak számával. Ebből magyarázható meg, hogy, amikor Csépán 108,3%-kal kevesebb föld jut egy lélekre, ugyanakkor Csépán 133,5%-kal több születés esik 1000 lélekre, mint Tiszasason. Tehát Csépán több mint még egyszer annyi gyermek van és mégis csak feleannyi föld sem jut egy lélekre, mint Tiszasason. De a valóságban nem is 2,5 kat. hold föld jut egy lélekre Tiszasason, hanem annál jóval több, mert a tiszasasiak terjedelmes területeket bírnak a szomszédos többgyermekes községekben is.
Ez tehát, a föld, a legfőbb oka annak, hogy az egyke beleette magát az alföldi tiszta magyarlakta falvainkba is. Talán egy nemzetben sincs annyi úrhatnámság, mint a magyarban, márpedig a föld, mint vagyon, nemcsak mentesíti birtokosát – legalább részben is – a munkától, de tekintélyt is ad neki. Tiszazugban is igazi tekintélyt, tehát függetlenséget a nép szerint csak a föld ad. Szerintük még a jobb fizetésű tisztviselő is csak szolga, csak tintanyaló, tehát valóban tekintélyt csak a föld adhat. Akinek nagy birtoka van, nagy súllyal jöhet számításba a község vezetése terén is, mint gazdag ember, a pénz hatalmával, de virilista voltánál fogva is. Tehát nem is csak a megélhetésig terjed a földéhség, hanem a teljes függetlenségig. Ezért nem kell a sok gyermek, mert azoknak a neveltetése, majd örökösödés esetén a föld felosztása után a családi tekintélyen is csorba esik.
Lépten-nyomon azt tapasztaljuk, hogy éppen a műveltebbek egykéznek, de talán jobb nyomra jutunk, ha megfordítjuk a hipotézist, és azt kíséreljük meg elhinni, hogy talán éppen azért lettek ezek műveltebbek és vagyonosabbak, mert kevesebbet kellett az egy gyermek felnevelésére áldozni, s így azokat jobb anyagi helyzetbe és magasabb műveltségbe helyezhették. De, hogy mennyire kapcsolatban áll ez a kérdés a műveltséggel, arra jellemző az egykéző tiszasasi gazdák felfogása, akik szerint mind ostoba, aki a mai nehéz gazdasági viszonyok között több gyermeknek ad életet. Szerintük ezek nem is élhetnek emberhez méltó életet, hanem koldusok maradnak és nyomorognak, mint a szomszédos sok gyermekes községek lakói. Valóban a legnagyobb szánakozással vannak a szegény szelevényiekről és csépaiakról, s egyúttal elmaradott barbároknak nevezik azokat, mert nyomorúságuk ellenére még ma is annyi gyermeknek adnak életet.
Viszont a szegény proletárszülőknek azért is szükségük van a több gyermekre, mert azok anyagi helyzetük miatt, taníttatni, még ha csak egy gyermekük lenne, sem tudnák, másrészről a gyermekek ruházatára kevesebbet fordíthatnak a tekintély sérelme nélkül, ellenben a gyermekeket már 3-4 éves koruktól, mint libapásztorokat és mint kisebb testvéreiknek nevelőit, 12 éves koruktól fogva pedig, mint a család részére kereső hasznos családtagokat vehetik számításba. Később pedig, ha már a szülők kiöregednek a munkából, a gyermekek eltartják őket. A szegény szülőknek ui. annyi vagyonuk – ha mindjárt egykéznének is – nincsen, hogy abból idősebb napjaikban gond nélkül megéljenek, de ha több gyermekük van, azok, ha csak, mint munkások is, keresnek és segítik a szülőket öreg tehetetlenségükben. Ezzel szemben a módosak és így intelligensebb szülők a saját igényeik folytán is, de meg a megszólástól való tartózkodás miatt is többet kénytelenek áldozni gyermekük ruházatára, szórakozására és főleg taníttatására. Ha lányuk van, azt igyekeznek úgy kistafírozni, hogy valami jobb módú gazda, vagy tisztviselő vegye feleségül, ha pedig több gyermekük lenne, ezt nem tehetnék, és csak szégyenkeznének egymás előtt.
Hogy a szelevényi és a csépai mezőgazdasági proletárcsaládok között az egy-gyermekrendszer még nem tudott elterjedni, ennek oka a fenti gazdasági viszonyokon kívül az is, hogy a tiltott műtéttel járó költségeket nem tudják megfizetni. Hogyha ezek a mezőgazdasági napszámosok, még akkor sem tudják az orvosra és patikára szükséges 3-4 pengőt előteremteni, ha a legkedvesebb és a legnélkülözhetetlenebb családtagjuk betegszik meg, mennyivel inkább nem tudják a sokszorosan több költséget okozó tiltott műtétet megfizetni. Viszont a sokkal módosabb tiszasasiak és tiszaugiak ezt minden nehézség nélkül megfizethetik.
Ha tehát az egykét, mint bűnt, itt a Tiszazugban sem tolhatjuk át a nemzetiségekre, hanem a mi bűnünk, sőt nem is éppen a legszegényebbeké, legelmaradottabbaké, hanem elsősorban a középosztályé és a módosabb gazdaelemé, kíséreljük meg a magunkfajtájának a műveletlenebb rétegében keresni, kiindulva abból a feltevésből, hogy a magzatelhajtás büntetendő cselekmény, a műveltebb osztály pedig talán ezt jobban tudja, s talán nem is követi el olyan gyakran. Azonban a műveletlenebb osztályra sem tudjuk ezt áthárítani, mert éppen a legelmaradottabbak között születik a legtöbb gyermek, és éppen a műveltebb osztályokban találjuk meg legnagyobb mértékben az egykét, akiktől aztán az egyszerűbb, de mégis csiszoltabb gazda eltanulja.
Így óriási különbséget találunk az egykéző Tiszasas és a sokgyermekes szomszédos községek lakossága között a műveltség terén is. Tiszasason 1930-ban az összes népességének 90,43%-át alkotta az írni-olvasni tudók száma, pedig ezt lerontotta a külterületi lakott helyek 64,4%-os arányszáma, mégis annyira jó ez a 90,43%-os arányszám, hogy a 90,4%-os országos átlagot is felülmúlja, pedig ebben benne van az a nagyszámú városi lakosság is, amelynek sokkal nagyobb alkalma van az írást és olvasást elsajátítani.
Sokkal rosszabb azonban az arányszám az egy-gyermekrendszer bűnébe nem esett községben. Így Csépán a lakosságnak 87,2%-a, Szelevényen pedig ugyancsak 1930-ban a külterületek elcsatolása után is csak 85,6%-a tudott írni-olvasni, pedig az elcsatolt külterületnek 59,2%-át alkotta az írni-olvasni tudók száma.
Ilyen óriási különbség van tehát műveltség tekintetében az egykéző és a többgyermekes tiszazugi szomszédos községek között. Azonban az, hogy Tiszasason, az egyke hazájában az írni-olvasni tudók százalékaránya 90,43%, a sokgyermekes Csépán pedig 87,2%, és az ugyancsak sokgyermekes Szelevényen 85,6%, illetve ennek tanyavilágában csak 59,2% tud írni-olvasni, maga még mindig nem mutatja meg pontosan azt a műveltségbeli különbséget, ami a két falutípus között fennáll.
Sokkal nagyobb az eltérés a középiskolát végzettek között. Az egykéző községek parasztgyermekei közül a legtöbb elvégez 1-2 polgári vagy középiskolai osztályt, a sokgyermekes községek közül pedig jóformán senki.
Ugyanilyen műveltségbeli eltérést találunk a mezőgazdaság terén is. Tiszasas gazdái a mélyszántás és egyéb modernebb gazdasági mód terén is sokkal magasabb nívón állanak a szomszédos falvak szegény lakosú gazdáinál. A sasi módosabb gazdák fejlettebb állattenyésztésükkel sokkal több istállótrágyát termelnek, ezáltal terméseredményük is jobb. Pedig ugyanazon klimatikus viszonyok hatása alatt állanak az ő földjeik is.
De nemcsak a műveltség és a termelés, de intelligensebb voltuk következtében a beszerzés és az értékesítés terén is kedvezőbb eredményeket érnek el.
Súlyos mulasztásokat azonban ezeknek az alsó-falvaknak az intelligenciájában is találunk, de ha az intelligencia egyik-másik tagja megfeledkezik is erről a hazafias kötelességéről, vagyis szabadidején a nép oktatásáról, még mindig sokkal magasabb nívón állanának falvaink, ha ezt a néhány jobb érzésű vezető férfit nem gáncsolnák hasznos munkájukban.
Azonban talán nem annyira a vezetőkön múlik az a másik végzetes bűn az egy-gyermekrendszer, amit sajnos ezek között a falvak között is, főleg kettőben tragikusan elharapózott stádiumban találunk. Amíg a tiszazugi falvak egyik típusát az arzénes mérgezések, ezeknek az alsó-falvaknak másik két típusát az egy-, illetve a több-gyermekrendszer adja meg.
Aki a helyszínen nem tanulmányozta e két utóbbi típusú falvakat, az nem is képes elképzelni, hogy ugyanazon történelmi, faji, természeti és gazdasági viszonyok közt élő, egymástól alig három-négy kilométer távolságban lévő falvak között ilyen óriási eltérések legyenek. Egészen más az egykéző Tiszasasnak és Tiszaugnak a kulturális élete, a gazdálkodási módja és világnézete, mint a sok gyermekkel megáldott Csépának és Szelevénynek. Szemléltetés céljából hasonlítsuk csak össze néhány vonatkozásban az egykéző községet a sokgyermekes községgel.
Tiszasason az egy-gyermekrendszer pusztít. A falu csendes, kihalt belőle a gyermekkacaj, azonban az udvaron jól táplált piros-tarka tenyészmarhák és fényes szőrű tenyészlovak hűselnek a terebélyes gyümölcsfák árnyékában. A szomszédságban lévő Csépán és Szelevényen gyermekek százai zokognak egy darab kenyérért, s a kerítés nélküli udvarokon csak egy-két liba és tyúk keres sovány eleséget. Tiszasasnak a budapesti Andrássy útra illő, ízléses stílusban épült, tágas családi házainak nagy részében drága szőnyegek, csipkefüggönyök és értékes előszoba-, ebédlő-, háló- és konyhabútorok díszlenek, addig Szelevényen és Csépán a sokszor 8-10 tagú család számára a kis szűk kamra sarkában, hanyagul odavetett szalmazsákon 4-5 gyermek köhicskél. Az ökölnyi ablakok töredezettek, a falak és háztetők omladoznak. A tiszasasi egyetlenkét a naptól, széltől, hidegtől és melegtől féltve óvják, addig évenként 40 csépai gyermeket az egykéző tiszasasiak ruháznak fel. Amíg a tiszasasi Stefánia Szövetség gazdag ajándékot gyűjt a helybeli gazdáktól, hogy vele a sokgyermekes csépai elaggott szülőket fölsegélyezze, addig Szelevény sokgyermekes családjai évi 8500 pengő államsegélyből tengetik siralmasan vézna életüket. A sasi nők lába alatt reng a föld a jóltápláltságtól, a csépai és szelevényi, krumplin, babon és hamislevesen felnőtt napszámosokat a szél sodorja tova.
Tiszasasi parasztesküvő násznépe ünnepi viseletben
Tiszasason és Tiszaugon, mintha csak a bűnös egykézőket segítené az Isten, a búzakalászok is hízottabbak, a kukoricacsövek is nagyobbak a másik két község terményeinél, pedig ugyanaz a termőtalaj, ugyanaz a síkság vonul el határukon, ugyanaz a nap süti és ugyanazok a felhők öntözik földjüket. A föld mégis termékenyebb, pedig az egyetlenke nem fogyaszt annyi kenyeret, mint a négy-öt gyermek.
Az egykéző községek lányait tisztviselők is alig kapják, a szelevényi és csépai lányokat pedig a nyomorgó napszámosok is alig kérik feleségül. Amíg az egyik faluban a lányok bársonyba, selyembe és lakkba öltöznek, addig a másik faluban a papot sem hívhatják gyóntatni, a gyermeket sem küldhetik iskolába, mert a beteg, illetve a tanuló egyetlen rongyos ingét kell megmosni.
Ezek után melyik község vezetőiben keressük a hibát, vajon abban-e, ahol az intelligencia az egy gyermekével maga is híve az egykének, vagy pedig abban, ahol az intelligencia a gyermekáldásról prédikál, amikor a község gyermekeit a szomszédos egykéző község lakosai ruházzák? És vajon ezek az egy-gyermekrendszerű község vezetői hibáznak-e, amikor a városi magasabb rangú, jobb jövedelmű tisztviselőknél is csak egy gyermeket találunk. Vajon nem a rendszerben van-e a hiba, amikor a családalapító tisztviselő jövedelme még tényleg kevés ahhoz, hogy sok gyermeknek adjon életet. Ezeknek fizetése ugyan életük második felében már elég magas ahhoz, hogy több gyermeket is felneveljenek. Ekkor azonban már késő, mert amikor annak ideje van, a megélhetési küzdelmek miatt maguk kénytelenek példát adni az egy-gyermekrendszer terén a falusi parasztságunknak.
De amíg az alacsonyabb rangú tisztviselők ilyen fizetési és előléptetési viszonyok között élnek, addig a jó példával való előhaladás terén nagy változást nem is remélhetünk. Csekély fizetése miatt a városi tisztviselő és a faluvezető fiatal intelligencia annak idején nem nősülhet, tehát emiatt is korlátozódik a gyermekáldás.
Ugyanez áll a nőkre is, termékeny korukban a fiatal emberek alacsony fizetése miatt nem mehetnek férjhez; már ezáltal is néhány gyermekkel kevesebbet adhatnak a hazának, de ugyancsak nem sok gyermeket szülhetnek, ha jobb fizetésű férjet választanak maguknak, mert már rendszerint túl van azon a koron, hogy gyermekkel ajándékozza meg fiatal feleségét. Ha aztán mégis a hozzá illő korú férfiúra vár, a hosszabb ideig tartó mátkaság miatt ismét korlátozódik a gyermekáldás. Sőt, sok esetben a nő már előrehaladott korban, attól félve, hogy a szülés egészségi állapotát nagyon megviseli, csak egy-két vagy sok esetben egyetlen gyermeknek sem ad életet.
A mai rossz gazdasági viszonyok között a vezetőosztály gyermekei legnagyobb részben csak úgy köthetnek házasságot, ha úgy a férj, mint a feleség keresőviszonyban él. Az a körülmény, hogy a fiatalasszony maga is kénytelen munkát vállalni, szintén a gyermekáldás korlátozására hat ki. A terhesség előrehaladottabb állapota miatt ui. ott kellene hagyni hivatalát, s a terhesség és gyermekágyasság miatt csak hetek, esetleg hónapok múlva kerülhetne ismét vissza munkakörébe, azonban a legtöbb esetben ez is lehetetlen, mert időközben az általa végzett munkakört mással töltik be. Így tehát az asszony kereset nélkül marad, fiatal férje keresete pedig nem elég ahhoz, hogy abból többtagú család megéljen. Ettől való félelem miatt tehát az egy-gyermekrendszer híveinek sorába kénytelenek állni. Közben pedig fiatal éveik elrepülnek felettük, s mire olyan helyzetbe kerülnek, hogy több gyermeket is felnevelhetnének, a természet törvénye már csak egy, legfeljebb két gyermekkel áldhatja meg őket.
Ilyen nehéz kereseti viszonyok között a falu vezetői önhibájukon kívül kénytelenek a falu népe előtt rossz példát mutatni.
Mindezek ellenére mégiscsak nagy bűn az egy-gyermekrendszer, jóllehet a szülőkre, valamint az egykére nagy előnyt jelent, azonban e nagyfokú önzéstől el kell tekinteni és a nemzet egyetemes érdekét kell előtérbe helyezni. Amikor földéhes szomszédaink, a szerbek és a románok olyan hihetetlen arányban szaporodnak, akkor az egyéni érdek miatt mégsem szabad ennek a nép testén élő rákfenének ilyen szabad teret engedni. Csendőrszuronnyal azonban ezt a rendszert megakadályozni nem lehet.
Hogyha az intelligencia és a faluvezetők az egykével adott rossz példájuk miatt nemzetpolitikai szempontból nem is igen ostorozhatják falvaink egykéző népét, annál inkább azon kellene lenniök, hogy az egymás iránti irigységet, személyes ellenségeskedést félretéve, szabadidejüket arra használják, hogy a népet legalább kulturális és gazdasági téren oktassák, mert végeredményben, bár közvetve, de talán ez is orvosszere lenne az egy-gyermekrendszer átkos pusztításának. A magasabb szellemi nívó bizonyos anyagi jólétet is vonna előbb-utóbb maga után. A vezetőosztálynak tehát kivétel nélkül azért kellene küzdenie, hogy a lakosságot a modernebb, hasznot hajtó gazdasági módokra, magasabb kereskedelmi ismeretekre és szövetkezeti szellemben nevelnék; és kezet-kézbe adva vezetnék elmaradottabb magyar testvéreinket. Ez mindenesetre rendkívül odaadó és fáradtságos munkát igényelne, de ha valami nagy, közvetlen elismerést és hálát nem is nyújtana, mindenesetre meglenne az a nagy nemzetpolitikai jelentősége, hogy a nemzet valamivel jobb létbe kerülne és ezen át a gyermekáldás-korlátozásnak legalább részben határt szabna.
Sajnos hazánkban még igen sok, Tiszasasnál is pusztulóbb „Tiszasasunk” van. Mint már fentebb rámutattunk, maga Budapest sem sokkal jobb szaporodási arányszámot mutat, sőt, annál a Tiszazugnál sokkal rosszabbat, amelyet az egykori újságok az ország legjobban pusztuló falvainak bélyegeztek meg.
E tekintetben a négy alsó-tiszazugi község mindegyike abba a szerencsés helyzetbe került, hogy legalább egy vagy két ilyen derék vezető került a falu élére. Ámbár külön méltatást is megérdemelnének ezek a derék emberek, ehelyett azonban csak az Ég áldását kérjük további nemzetmentő munkájukra. Legyen számukra legnagyobb elismerés az a boldog valóság, hogy munkájuk eredménye falvaikat annyira kiemeli a szomorú emlékű tiszazugi átlagos falvakból, mintha az ő falvaik nem is azok között a természeti adottságok között lennének.
Legyen szabad talán itt említeni meg szerény véleményünket, amely szerint a gazdasági helyzet javításán kívül az egyke megszüntetésére talán jó módszernek bizonyulna, ha az ország területén lakó, idegen származású, jelenleg egy tömegben nemzetiségi szokásait és nyelvét erősen őrző lakosokat telepítenénk ezek közé az egykéző magyar lakók közé, mert mint a statisztika mutatja, sajnos az egyke éppen a magyar anyanyelvű lakosság között pusztít. Ha tehát ezeket a lakosokat ilyen helyeken földhöz juttatnánk, talán részben az egykézőkre is hatnának jó példájukkal, másrészről nem alkothatnának itt olyan homogén tömeget és az elmagyarosításuk így könnyebben menne végbe. Szerintünk ilyen telepítésre alkalmas anyagot bőven találnánk magyar érzelmű derék horvátjainkban, vendjeinkben és tótjainkban is. De ezek az egykéző falvak is felvennék lakóul azokat, ahogyan pl. Tiszasas is évről évre több betelepedőt fogad be. Egyesek ugyan károsnak találják a magyar vért ilyen beolvasztással keverni, de hisz már eléggé kevert a magyar vér eddig is, és különben is még mindig jobb, ha azok egy kis szorgalmat, takarékosságot, kereskedelmi hajlamot stb. oltanának a pusztulásra ítélt úrhatnám magyarokba. Persze itt csak fokozatosan egy-két család betelepítéséről lehet szó. Ha pedig nem teszünk semmit sem az egy-gyermekrendszer megakadályozása terén, sem pedig hasonló céltudatos telepítésekkel nem olvasztjuk nemzetiségeinket ily észrevétlenül magyarjaink közé, majd elfoglalják a magyarság helyét a szaporább román és szerb szomszédaink.
A földbirtok megoszlás általában eléggé kedvező. A gazdag, jómódú Tiszasason és Tiszaugon az egy kézben lévő legnagyobb birtoktest 809 holdas; 1000 holdon felüli birtok csupán a Tiszazug legszegényebb, legelmaradottabb falujában, Szelevényen van.
Mivel Tiszazug az országnak a legcsapadékszegényebb területét alkotja, a takarmány termelése is a legelmaradottabb. A takarmánynövények közül csak a lucernát termelik és egy kevés takarmányrépát. De a kevés csapadék miatt nem is tud buja takarmány teremni, a lucerna is csak azért terem meg, mert a gyökerét mélyebben tudja a földbe lebocsátani, ahol még több talajvíz van. Lóherét, bíborherét, baltacímot, csalamádét, bükkönyt stb. a kevés eső miatt már nem termelhetnek. Ez nagyon meglátszik az állattenyésztésen is. A lecsapolások előtt az ország egyik legintenzívebb állattenyésztő vidéke Tiszazug volt. A talajcsapolásokkal azonban a nedves, alacsony fekvésű rétek kiszáradtak. Így a lakosságnak az állattenyésztésről a mezőgazdaságra kellett áttérnie.
A mezőgazdaság azonban ismét olyan növények termesztésére szorítkozik, amelyek kevesebb csapadékot kívánnak igényességüknél fogva. Ilyen elsősorban a búza. A szántók általában 30-40%-ban búzával vannak bevetve. Búzájuk, a híres Tisza vidéki búza, világhírű, az országos átlag fölött áll mennyiségben. Rozsot, árpát, zabot és egyéb gabonafélét alig termelnek, mert ezek igényesebb voltuk miatt aránylag rossz eredményt adnak. Nagyobb mennyiségben termelnek azonban kukoricát, ezt azonban csak az állatok számára és eladásra termelik. A lakosság kukoricatermelés tekintetében sokban hasonlít nemzetiségi vidékeinkhez, azonban itt nem esznek kukoricából sütött kenyeret, hanem csak legfeljebb néhány fajta más kukorica eledelt.
Mivel a mezőgazdaság főleg a szemtermelésre szorítkozik, ez az állattenyésztés terén is érezteti hatását. A takarmányt megkívánó nagyobb állatok tenyésztése itt nem divatos, de nem is igen kifizető, azért főleg baromfitenyésztésre utalja a lakosságot a vidék. Amíg a szarvasmarhatartás a kevés takarmány miatt nem kifizető, addig a baromfitartás sokkal jobban kifizeti magát. Azonban ebben nagy hátrányára van Tiszazugnak a közlekedés rossz volta és az értékesítés szervezetlensége. Amíg ugyanis pl. a tojás ára Budapesten 8-10 fillér, addig a tiszazugi gazda kénytelen 3-4 fillérért eladni. A lakosságnak ennek ellenére egyik legnagyobb jövedelmét éppen a baromfitartás alkotja; ebből fedezi a parasztháztartás a napi apró-cseprő kiadásait. Ez a baromfitenyésztés itt annál inkább számításba jön, mert amíg más vidék lakossága ezeket a kiadásokat főleg a tejfélékből fedezi, addig a tiszazugi gazdaságok a kevés tejet nemcsak, hogy maguk elfogyasztják, de különösen sokgyermekes családokban alig elég, tehát abból eladásra csak igen ritkán jut.
A tiszazugiaknak ugyancsak a közlekedés okozta elmaradottságára jellemző az is, hogy a búzát, kukoricát, tejet, vágni való borjút és általában a legtöbb mezőgazdasági termelvényt kb. 25-30%-kal olcsóbban kénytelen eladni, viszont a rézgálicot, cementet és egyéb iparcikket más falvainknál 35-60%-kal drágábban tudják sokszor beszerezni; ez az agrárolló talán Tiszazugban érezteti legveszedelmesebb hatását.
Azonban Tiszazug nemcsak a gazdasági tekintetben van elszakítva a világtól a rossz közlekedés miatt, hanem a közigazgatástól is. Ha valamelyik gazdának az adóhivatalban akad valami csekély dolga, kilométereket kell szekereznie vagy gyalogolnia a rettenetes sárban, avagy nyáron, ha az út esetleg járható is, akkor meg a nagy dologidőben abba kell hagynia a munkát, hogy ügyes-bajos dolgát elvégezze a hatóságokkal. Márpedig, a mai bonyolult közigazgatás mellett majd mindenik gazdának van hivatalos elintéznivalója vagy az adóhivatalban vagy a szolgabírói hivatalban vagy a járásbíróságon, márpedig ezek mindegyike olyan messze van, hogy ha fáradtságot nem ismer is a gazda, aznap bizony már csak az idő rövidsége miatt sem tud dolgozni. Hát, ha még a megye székhelyén akad hivatalos dolga.
A gazdaságilag sújtott gazdákra nézve tehát már maga az is sokat jelentene, ha a közigazgatással kapcsolatos dolgaiban nyerhetne legalább időmegtakarítást. Ezért már régi vágya a tiszazugi lakosságnak, hogy a járás székhelye Tiszakürt legyen. Kunszentmártont pedig Tiszazug központjává szeretnék fejleszteni. Ide szeretnék helyezni a főszolgabírói hivatalt és Tiszaug állomásáról ide szeretnék vezettetni a vasutat.
Szelevény nagyközség Jász-Nagykun-Szolnok vármegyének legdélibb részében fekszik éspedig közigazgatásilag a tiszai alsó járásban. A falu teljesen a Körös partján épült fel, mégpedig alig pár kilométernyire attól a ponttól, ahol a Körös a Tiszába torkollik. Ennél fogva még a Tisza völgyében, de közvetlenül a Körös jobb partján terül el a község. A falu tehát a Nagymagyaralföldhöz tartozik.
A község belterületén átvonul a Szolnok-Tiszaug-Kunszentmárton városokat összekötő megyei kövesútból egy 3 km-es beágazás. Ezen az úton jut összeköttetésbe a tiszaugi, valamint a kunszentmártoni vasútállomással. A tiszaugi vasútállomáshoz Csépán, Tiszasason és Tiszaugon keresztül, a tiszaugi közúti hídon át, a kunszentmártoni vasútállomáshoz, pedig a kunszentmártoni közúti hídon vezet át az út. Ezen kívül a község határából egy gazdasági komp vezet a Tiszán át. Kunszentmárton határához közel van még 2 vasúti megálló: az egyik Almásmajor, rakodóhellyel, a másik Gyalu-puszta, rakodóhely nélkül. A községnek hajóállomása nincs, a legközelebbi hajóállomás Tiszaugon van. Van azonban helyben posta és távbeszélő állomás. A kunszentmártoni vasútállomás 12-13 km távolságra fekszik.
A község területe a Tiszának, illetve a Körösnek mélyen fekvő ártere, amely még a múlt században is állandó kiöntéssel fenyegette a határt, mígnem a Tisza-Köröszugi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társaság egy 36 km hosszú gáttal határt nem szabott a szeszélyes folyóknak. A gát jelenleg is a nevezett társaság kezében van.
Az alacsony térszínből csupán két magaslat emelkedik ki; az úgynevezett Szőllős, melynek tengerszint fölötti magassága 97 méter és az Öt halom, mely hasonló magasságot ér el. Ezeknek a magaslatoknak a földanyagát a szél a Tiszából hordta össze. E halmokon kívül az egész határ mély vízállások alatt állott, a vizek lecsapolásával és a gátak felépítésével a vizet levezették, illetve a területet ármentesítették. Ennek következtében ma már a hajdani mocsarak az egész község területén, kevés szikes talajtól eltekintve, nagyszerű földet nyújtanak intenzív mezőgazdálkodásra. Az ártér terjedelme 6800 kat. hold volt.
A község átlagos tengerszint fölötti magassága 94, illetőleg 91 méter. A község településformája: zárt. A házak egymás mellett épültek. A falu összképének külső formáját tekintve látjuk, hogy az hosszan, kelet-nyugati irányban húzódik el. Van azonban a községnek nagykiterjedésű puszta- és tanyavilága is, ezzel szemben városias része nincsen.
Az 1930. évi népszámlálás adatai szerint a község lakóinak száma 2501 lélek, akiknek foglalkozása földművelés, amennyiben a 2501 lakos közül 2153 mezőgazdasággal foglalkozik. Az összes lakosság közül a belterületen 1097, a külterületen pedig 1404 lélek él. Amint látjuk a lakosságnak, majdnem 2/3 része a külterületen lakik, annak ellenére, hogy a külterületből 1925-ben nagy területet csatoltak el.
Jelenleg a községhez tartozó külterület a következő: Halesz szőllő, Pálóczi Horváth-puszta (Istvánháza-puszta), Rét, Csipsár, Demeter, Hosszú hát és Vadas, Öt halom, Szőllőkalja (Csépai-úti-tanyák), Tóköze. Ezek összes lakossága 1404.
A jelenlegi külterület legtávolabbikja is alig 4-5 km távolságban van. Azelőtt pedig, mielőtt a község északi részét le nem csatolták, a község déli határa az északi határától mintegy 18 km távolságra esett.
A község határa az elcsatolás előtt 16 606 kat. hold volt, a jelenlegi területe, pedig 7893 kat. hold, tehát még csak fele sem maradt meg az 1925. év előtti területnek. Az elcsatolásnak éppen az volt az oka, hogy a község belterülete ezektől a perifériáktól sokkal messzebb esett, mint Kunszentmárton, illetve Cibakháza, amelyeknek közvetlen közelében feküdtek az elcsatolt tanyák.
A község közigazgatási jellege nagyközség. Szomszédos községek a következők: Csépa 8 km, Tiszakürt 13 km, Tiszainoka 20 km, Nagyrév 26 km, Cibakháza 26 km, Kunszentmárton 9 km távolságra fekszik.
Külalakjára nézve a község tipikus falut mutat. Mivel azonban a község agyagos, vályogtalajon épült, a sár ellen úgy védekeztek, hogy minden egyes utcának, sőt még az utcaközöknek is az egyik oldalára gyalogjárdát építettek. A járdát a község építette közpénzen.
A község a Nagymagyaralföldnek a Tisza-Körös völgyében, az úgynevezett Tiszazugban fekszik. Ámbár közvetlenül a Körös partján fekszik, mégis a Tiszának is nagy szerepe volt a község geológiai szerkezetének kialakításában.
A község geológiai összetétele tulajdonképpen nem egyéb a Körös és a Tisza hordalékánál és vizek partján lerakódott homoknál, amelyet a szél hordott szerteszét a területen.
Mint a Nagymagyaralföldhöz tartozó terület, általában síkság, csupán itt-ott egy-egy homokbucka emelkedik ki a síkságból. Ezen kívül néhány fekete televény földhát található a területen, amely úgy keletkezett, hogy a folyók a mellettük elhúzódó hosszanti völgyeket, mint medreket mosták ki. Ezekben a völgyekben még imitt-amott most is találunk tavat, amely a régi folyómedernek a maradványa.
Ezeknek a dombocskáknak a magasság azonban alig éri el a 7-8 métert, úgyhogy a legmélyebb völgy tengerszint feletti magassága 84 méter, a legmagasabb dombocska magassága pedig 97 méter. Ezek a halmok nem tartoznak semmiféle hegycsoporthoz, vagy domborzathoz, hanem teljesen különállók. Sőt a vidéket miattuk nem is nevezhetjük dombvidéknek, hanem csak síkságnak, mert annyira alacsonyak ezek a kiemelkedések.
Természeti kincsek tekintetében semmiféle nevezetességet nem találunk a határán, mert sem szén, sem érc, sem olajféle, sem más egyéb természeti kincs nem található az egész vidéken.
A község határában legkülönbözőbb színű és minőségű termőtalajt találunk. Van homokos, fekete, agyagos, sárga löszös, sőt szikes talaj is, amely utóbbi főleg az időszaki tavacskák kiszáradt helyein található. Mint már előbb említettük, ezek főleg víz hordta és szélhordta talajból tevődtek össze, éppen azért legnagyobb részük kitűnő termőtalaj, mert hisz évszázadokon át rakta ide ezt a trágyás humuszt a Körös, kiáradásai alkalmával.
A homokos dombokon olyan kiváló szőllő terem, aminek borát a múltban nem egyszer adták el egy kevés tokajival feljavítva valódi tokaji borként. Ugyancsak itt terem meg az a híres gyümölcs, amely, mint a kecskeméti gyümölcsvidék termette ízletes alma, barack stb. az egész világon ismeretes. De nem kevésbé emelkedett világhírnévre a Tisza mellék fekete földjén termett híres Tisza melléki búza sem.
Sajnos azonban, hogy a talajon tulajdonképpen rablógazdálkodás folyik még mindig, mert hisz még most is csak annak ősenergiáját használják ki, trágyázásra azonban vajmi keveset fordítanak. De még csak a talajnak nedvességtartalmát kímélő gazdálkodást sem gyakorolnak. S hogy mégis ilyen híres termelvények hagyják el a község határát akkor is, amikor csapadékban éppen az ország legmostohább vidéke, ezt csak a Tisza és Körös hajdani kiöntésének köszönheti.
Szelevény határa a Körös és ezen át a Tisza vízrendszeréhez tartozik, mert a Tisza is a község határában húzódik el.
A község határa csupa erekkel és tavakkal van tele, amelyek, mint már említettük részben a Tisza és Körös hajdani medreinek vagy azok kiöntésének maradványai, részben pedig a pár méteres földhátakkal szemben, az alattuk elhúzódó mélyebb völgyekben felgyülemlett talajvíznek köszönhetik létüket. Ezeknek a legnagyobb része azonban csak az esős időszakban áll víz alatt, a nyári szárazság idején elpárolog belőlük a víz.
A Körös és a Tisza hajdani alacsony partja rengeteg veszedelmet jelentett a község lakóinak, mígnem hatalmas gátakkal és lecsapolásokkal ármentesítették. Az 5300 kat. hold öbölzet fölött rendelkező Ármentesítő Társaság folyammérnöksége Szolnokon székel.
A Körös hatalmas gátja a Körös és a falu belterülete között húzódik el, a gát egyik zsilipje közvetlenül a falu keleti végében áll. A falu belterületének nagy része, majdnem a gát magasságában fekszik, ezért a gát úgy a jelenben, mint a múltban biztos védelmet nyújtott a tiszazugiaknak. Ellenben annál nagyobb veszedelembe jutottak akkor, amikor a Vörös Hadsereg, hogy a román megszállócsapat útját elzárja 1919. május 13-án a Tisza-gátat Tiszasasnál átvágta, aminek következtében az egész Tiszazug, de különösen Szelevény a Tisza árja alá jutott. Az Ármentesítő Társaság 1894-ben alakult meg. Az általa felépített Tisza- és Körös-gát hossza összesen 36 km.
Ámbár a borzasztó árvízveszedelmektől a gát építésével megszabadult a község, azonban fennmaradt egy másik veszedelem: a gazdasági lehetetlenülés. Ugyanis a gátak építése a horribilis összeget emésztett fel. A mai nehéz gazdasági viszonyok között az általános közterhek is súlyos feladatot jelentenek a gazdáknak; itt pedig hozzájárul még az ármentesítő költség is, ami egy-egy gazdának olyan magasra rúghat, ami a föld, ház és az ezek után járó adók összegét is jóval felülmúlja. Egyébként ez az ármentesítési adó a különböző helyeken fekvő földek szerint változik.
Az ásott kutak ugyan elegendő vizet adnak, azonban ez nemcsak élvezhetetlen, de ártalmas is az egészségre. Ezért itt is, mint általában az egész Tiszazugban, artézi kutak fúrására szorult a lakosság. A községnek jelenleg 3 mélyfúrású kútja van, melyek közül az egyik magántulajdont, a másik 2 pedig községi tulajdont alkot. A kutak mélysége 2-300 méter között ingadozik. A víz nem annyira az utcán, mint inkább házakhoz van a csapokhoz vezetve. A közös fővezetékből mintegy 80-100 felé vezették szét. A fúrást a község háztartásából fedezték, és ezt fizetik vissza csapok után az egyesek. Az első kutat 18 évvel ezelőtt, az utolsót pedig 5-6 évvel ezelőtt fúrták. Sajnos a puszták vize nyaranta még ma is meleg és zavaros, mert az nem artézi kútból származik.
Mivel Szelevény a Nagymagyaralföldhöz tartozik, itt is érvényesül annak rendkívül szélsőséges klímája. Így tehát a telek itt is túlságosan zordak és valóságos szibériai hideget hoznak. Ezt még borzalmasabbá teszik a süvítő észak-keleti szelek, amelyek a síkságon végigszáguldanak.
A telekkel szemben a nyarak szélsőségesen forrók. A nyári hónapokban valóságos trópusi hőség dühöng, amely embert és állatot egyaránt betegségbe dönt, főként, ha az a pusztai ivóvizekre szorul. A januári közepes hőmérséklet mínusz 2,5 °C, a júliusé pedig plusz 22 °C. Az évi kilengés maximuma a 70 fokot is eléri, amennyiben mínusz 30 °C-tól plusz 40 °C-ig is el szokott terjedni.
Igen gyakoriak a tavaszi fagyok. Márciusban hűvös orkánok vonulnak végig a vidéken. Leggyakoribb szelek az észak-nyugati, a dél-keleti, az északi és a déli szelek. A szelek az egész vidéket átformálják, mert úton-útfélen magas szélmalmok változtatják a vidék egyhangú képét, akárcsak Németország felső részének síkságain.
Esőt leginkább a nyugati szél hoz, de gyakori csapadék követi a déli szeleket is. Az 1852. évben az esős napok száma 52, a szeles napoké pedig 84 volt. Ez utóbbiak közül legtöbb a nyugati szélre esett. A havas napok száma ebben az évben 12. A felhős napoké 313, míg a viharos napoké 16 volt. Ugyancsak 1852-ben a legmelegebb napon 38 R fok (megj.: 47,5 °C) volt, a leghidegebb pedig mínusz 30 R fok (megj.: mínusz 37,5 °C).5
Az évi csapadék átlagos magassága 460-580 mm között szokott ingadozni. Ez elég is lenne, ha annak eloszlása kedvezőbb volna. Sajnos azonban, hogy éppen akkor nincs eső, amikor a növényzet leginkább megkívánná azt. A legtöbb csapadék május és június hónapokban esik. Feljegyzések szerint 1863-ban több mint 200 napig nem esett eső. Emiatt a vidék állatállománya is teljesen elpusztult.6
Sajnos, ezek a száraz esztendők elég gyakran ismétlődnek meg. Így az idén is, 1935. április hó óta több mint 110 napig szintén nem volt egy cseppnyi eső sem. Ez a borzasztó aszály azután óriási károkat okozott abban a kevés növényzetben, ami a kora tavaszi fagy és azt ezt követő jégverés után még megmaradt.
Szelevény határa már a legrégibb időben is alkalmas volt emberi településre. A mocsarak, erdőségek jó rejtekhelyet biztosítottak, a folyók és tavak pedig bőséges táplálékot nyújtottak az ősembernek.
Adataink a Kr. előtti 3000. évből valók. Ezeket ugyan nem Szelevény falu helyén, hanem a határába tartozó Istvánháza-pusztán találták egy régi temető föltárása alkalmával.
Szelevény a hozzá tartozó Gyalu- és Istvánháza-pusztákkal önálló helységekként szerepelnek az 1332–1337. évi pápai tizedjegyzéken.7 Magának Szelevény községnek a neve először 1389-ben fordul elő Zelebyn néven. 1455-ben pedig már Zelemen néven említik.8 1455-ben tehát még önálló falu, azonban hamarosan elvesztette önállóságát, mert már 1559-ben mint szállást Zeletho, Zelevény néven ismerik.
1469-ből fönnmaradt oklevél értelmében a király a Jeneieknek engedélyt adott arra, hogy Gyalu községben a Körös folyón kompot építsenek. 1541. szeptember 18-án, Budáról jövet, János király özvegye, Izabella királyné, nagy kíséretével és a Szent Koronával itt, Gyalun szállt meg, majd folytatta másnap útját a föntebb említett kompon.
Gyalu még ekkor is, mint önálló község szerepelt, ámbár már királyi birtokként van említve, holott nem sokkal előbb, 1535-ben még mint Fráter György tulajdonát alkotó legelőt említik. A királyné átutazása idején, tehát 1541-ben még sok jobbágy lakja Gyalut, nemsokára azonban már Szelevénnyel együtt elpusztul, mert az 1545. évi török adólajstrom már csak szállásoknak nevezi a helységeket. A falvak pusztulása tehát az 1541–1545 közötti évekre esik.
A törökök a lakosság legnagyobb részét kipusztították, más része meg az ínséges esztendők következtében pusztult ki, aki mégis életben maradt, az elmenekült, úgy hogy a vidéken négyzetkilométerenként alig élt 2 lélek.
Szelevény csak 1633-ban kezdett újra fejlődni. Közigazgatásilag ekkor még Csongrád vármegyéhez tartozik, nem sokkal később, 1647-ben már Pest megyéhez csatolják. De úgy látszik ebben az időben nemcsak az örökös csaták nyugtalanították, de közigazgatásilag is állandó változásnak volt kitéve, mert az 1647–1648. évi pozsonyi országgyűlés előbb Heves, majd Borsod vármegyéhez csatolja.
A kuruc szabadságharcok idején, 1680-ban a község lakossága Thököly zászlaja alá vonul és itt is marad. Emiatt a rácok állandóan végigrabolják, pusztítják, amiért a lakosság 1709-ben Rákóczi felszólítására elhagyja a falut és északabbra húzódik.9
Ez az idő megint nagyon kipusztítja a lakosságot, amely csak a XVIII. század vége felé kezd megint újból szaporodni. 1786-ban még, mint magyar falu, Heves vármegyéhez tartozik.10 1798-ban ismét Csongrád megyéhez csatolták. Földesura 1799-ben Márton nevű uraság. Lakosai ekkor katolikusok, és Csépának filiája.11
A Napóleoni háborúk idején 6 frtd. 52 dénár adót vetettek ki a fejlődő községre, amelynek ugyanakkor 5 birtokos nemese 344 fr. 38 dénár hadisegélyt fizetett.12 Nagy szerint 1828-ban ismét, mint puszta szerepel, s mint ilyen Csongrádhoz tartozik. Lakosainak a száma akkor 59 házban 466 lélek.13
Mint Csépához tartozó pusztát 1833-ban még mindig Márton és mellette Bogyo nevű uraságok bírják. Lakói ebben az időben már főleg földművelésből és nem állattenyésztésből élnek. Különösen sok jó bort és dohányt termelnek.14
Palugyay szerint: „Hajdan e helyt Kis-Halasi helység volt és Márton, Bogyó, Dévai, Reviczky, Thassy és a Fehér családok bírták.” „1750-ben, melynek az adósorozati adatok szerint területe ekkor 7775 hold, a hozzá tartozó Istvánháza-pusztának 7030, s a Kecskemét város által bírt Gyalu-pusztának, pedig 3200 hold területe van.”15
Az 1798-ban Csongrádhoz csatolt Szelevényt 1848-ban ismét Heves megyéhez csatolták. Az 1848-as szabadságharcban a szelevényeiek közül 30-an szolgáltak a nemzetőrségben. Szelevény, Istvánháza és Gyalu, mint puszták, egészen a Bach-korszakig Csépához tartoztak. A Bach-korszakban azonban önálló községgé alakult Szelevény, melynek külön jegyzője és önálló bírója lett. Ezt a határozatot később, az 1884. évi október 2-án kelt miniszteri rendelet újból elrendeli, s azóta, mint önálló község szerepel. Azonban még ezt megelőzően az 1877. évi I. tc. Heves vármegyéből Jász-Nagykun-Szolnok megyébe kebelezi.
Szelevénynek a XIX. század második fele a lázas fejlődés jegyében zajlik le. A Tisza és a Körös gyakori áradásainak az 50-es évek után vetnek véget. Egymás után építik a védőgátakat és lecsapolásokat. Ezáltal terjedelmes területek váltak művelhetőkké. A gátak építéséhez az ország minden részéből áramlik ide a kubikus munkás és a földmívelő nép is, mely utóbbira azért volt szükség, mert a kubikusok rendszerint azok maradtak is, s közülük földbirtokot csak igen kevesen tudtak vásárolni, és így ezek családtagjai Szelevényen, mint kubikus munkások maradtak és élnek ma is.
A falut a kubikus munkásokon kívül nevezetessé tette, az az archeológiai ásatás, amit 1880-90-es években végeztek Istvánháza-pusztán. Az ásatások rengeteg népvándorlás korabeli leletet vetettek napfényre.
A falu szép gótstílű temploma 1911-ben épült. A világháború után előbb a Vörös Hadsereg, majd a románok pusztították és rabolták ki a községet. A vörösök, hogy a románok útját Tiszaugon át elvágják, Tiszasasnál átvágták a Tisza-gátat. A víz elöntötte Szelevényt. A többi tiszazugi község tulajdonképpen mind régebbi településű, de ugyanezek, valamint Szelevénynek is a templom és a községháza közötti része éppen ezért magasabb területen épült. Ellenben a gát építése után Szelevény alacsonyabban fekvő részeiben is biztonságban érezhette magát a szegényebb sorú lakosság, s ide is építkezett. A gát átvágása alkalmával tehát ezeket a házakat mind összedöntötte az ár, a magasabb helyen fekvő 13 ház kivételével. A község többi lakója hónapokon át hajléktalan maradt, mivel a kivétel nélkül, mind vályogtéglából épült ház falát a hömpölygő ár órák alatt feloldotta, s a ház összeomlott. Így az ár elvonulása után a hideg májusi éjszakákon a szerencsétlen lakóknak nem volt más hajlékuk, mint a fal nélküli tető.
Szelevény község szerencsétlen fekvésénél fogva a történelem folyamán számtalanszor teljesen elpusztult, s már nem is tudjuk, hogy a falu a községnek mikor, melyik végén feküdt. Egyik falu, az őskori leletek alapján ítélve, Istvánháza körül lehetett, s leleteinek alapján Kr. előtt 3000 évvel pusztulhatott el. Később elpusztult a tatárjárás idején, majd felépülése után elpusztították a törökök. Mikor ezt is kiheverte, elpusztították a rácok a kuruc háborúk idején. Most pedig a vöröskatonák oktalan hadművelete tette tönkre.
De a vöröskatonák nemcsak ezzel ártottak a falunak, hanem már a gát elvágása előtt, 1919. május 1-jén a községben a lakosság hazafias viselkedése miatt, szabadrablást engedtek a terrorista katonáknak, majd 4 falubelit kivégeztek.
A vörösök garázdálkodása és rablása után jött a románok pusztítása. Ezek nemcsak a népet, hanem azoknak vezetőit is kegyetlenül bántották. A község öreg jegyzőjét kíméletlenül elverték, a segédjegyző és a fél falu népe pedig a románok üldözése elől kénytelen volt elmenekülni.
Ilyen körülmények között került a faluba helyettes jegyzőnek Zágó Dezső, jelenlegi főjegyző. Az oláhok egy ideig neki is sok kellemetlenséget okoztak, azonban ernyedetlen szorgalmával és nagy népszerűségével szinte pillanatok alatt felépítette a siralmas romokban heverő falut. A község újjáteremtése teljesesen a nevezett jegyző érdeme, aki habozás nélkül sietett az árvíz sújtotta szerencsétlenek segítésére. Kérvényekben kereste fel az illetékes fórumokat és darabszámban, centiméter hosszúságban jegyezte fel, hogy az újjáépítendő faluban kinek mennyi és milyen hosszú léc, deszka, gerenda stb. kell. Ígéretet kapott is mindenünnen, de végeredményben a segély mégis csak egy vaggon ingyen mészben merült ki. A szerencsétlen gazdáknak csupán az akkori konjunktúra jött jegyzőjük mellett segítségükre és építette fel hajlékaikat.
Ugyancsak Zágó Dezső nevéhez fűződik a község újjáépítése mellet a járda építése, és a hősök szobrának felállítása. A hősök szobrát Horváth Géza szobrászművész készítette 1923-ban. Ebben az időben a megyében még alig volt hősi szobor, s büszke is Szelevény, hogy hősi szobra az elsők között létesült. A szobor építésére befolyt készpénzben 12 051 korona és 80 q búza. 1 q-n felül 12 ember adott búzát, amely összesen 69 q-t (tehát az összes búzában adott értéknek legnagyobb részét, ez a nagyobb birtokosok által nyújtott ajándék) tett ki.
Művelési ágak megoszlása 1850–1851-ben Palugyay szerint
Térmérték | Tiszta jövedelem | ||
Megnevezés | 1600 öllel | kat. holdanként | egészében |
Szántóföld | 6272 | 4,5 fr. | 25654,23 fr. |
Rét, kert | 5287 | 1,24 fr. | 7388,52 fr. |
Szőllő | 132 | 4,21 fr. | 580,10 fr. |
Legelő | 3622 | 0,48 fr. | 2875,21 fr. |
Erdő | - | - | - |
Nádas | 150 | 2,40 fr. | 400,13 fr. |
Terméketlen | 155 | - | - |
Összesen | 15621 | - | 36898,59 fr. |
Művelési ágak változása
Év | 1850 | 1895 | 1925 | 1930 |
Megnevezés | ||||
Összes terület | 15621 | 16065 | 14677 | 7893 |
Szántó | 6272 | 10569 | 12379 | 5645 |
Kert | 5288 | 54 | 19 | |
Rét | 2442 | 497 | ||
Szőllő | 133 | 159 | 271 | |
Legelő | 3622 | 2199 | 902 | |
Erdő | - | 24 | 26 | |
Nádas | 150 | 115 | - | - |
Adómentes | 155 | 503 | 533 |
Palugyay szerint 1750. körül magának Szelevénynek a területe 7775 hold, Istvánházáé 7030 és Gyalu-pusztáé 3200 hold, összesen tehát 18 000 hold. Viszont a könyvében található, itt föntebb mellékelt táblázat szerint a községhez tartozó összes terület 1850-ben 15 621 holdat tett ki. Az 1920-as népszámlálás adatai szerint Szelevény és a hozzá tartozó külterület 16 065 kat. hold volt. Ezzel szemben 1930-ban Szelevény területe 7893 kat. hold Ennek a nagy területváltozásnak az oka ugyanis az, hogy 1925-ben területrendezés következtében Szelevény területének több mint felét elvesztette. Istvánházát és Gyalu-pusztát, annak a résznek kivételével, amelyet a sárospataki református iskola bírt, elcsatolták a községtől. Az elcsatolásnak az oka az volt, hogy Szelevény határa több mint 18 km hosszúra terjedt el, azaz Csongrádtól egészen Tiszainokáig terjedt. A lakosságnak tehát csak nagyon sok időveszteséggel lehetett a távoli anyaközségben ügyeit elintézni. Ezért a terület legnagyobb részét Kunszentmártonhoz s a Tiszainokához közelebb eső részét pedig Tiszainokához csatolták.
Az OFB (megj.: Országos Földbirtokrendező Bíróság) működése során gróf Almássy uraságtól 500 kat. holdat és egyéb földel együtt összesen 954 kat. holdat földbirtok-politikai célokra vettek el és adták a kunszentmártoniaknak. Ebből a kunszentmártoni földhöz jutandók részére 250 holdat és Kunszentmárton község részére legelő céljaira 160 holdat juttattak. Ezen kívül még 550 hold földet a Földbirtokrendező Bizottság a Kunszentmártonban ki nem elégített földigénylők között osztott fel, akik ezt el is fogadták. Így a kunszentmártoniak 954 kat. holdat kaptak. A szelevényiek ezt az 550 kat.h. földet azért nem akarták elfogadni, mert azelőtt feltöretlen legelőt képezett. Így a szelevényiek attól elesvén, a valóságban közöttük felosztott föld területének összege 391 holdat tett ki. Kiosztásra vár még 90 kat. h. Azoknak a száma, akik ezt a töretlen gyepet az OFB-től nem akarták átvenni: 29. Házhelyek céljára 24 házhelyet osztottak fel, amelyet Schweiger Ödöntől váltottak meg. A házhelyek nagysága 200 öl. Ezt még 1924-ben birtokba is adták. Mint érdekességet említjük meg, hogy a lakosság ezeket az OFB földeket „adomaföldnek” nevezi. Szelevényen 1 vitézi telek is van.
Palugyay a vidék lakosságára a következőket mondja: „Testalkatra nézve a jászkun középtermetű, karcsú, többnyire gyengeizmú, gesztenyeszínű hajú, barna arcú, a jásznál izmosabb, erősebb sugarasabb s magasabb.”16 Azonban mint a történelmi részben tárgyaltuk, a lakosságnak már csak elenyészően csekély része kun, a többi, idők folyamán beszivárgott, főleg másvidéki magyar. Egységes típust éppen ezért nem állapíthatunk meg Szelevény mai lakói között, nagy általánosságban mégis azt mondhatjuk, hogy a termete alacsonyabb, testalkata soványabb, színezete barna. Úgy termet, mint testi erő tekintetében, mintha a dunántúlinál valamivel alacsonyabb, illetve gyengébb lenne.
szám | % | szám | % | szám | % | szám | % | Orsz. % | átlag % | |
Év | 1850 | 1910 | 1920 | 1930 | 1920 | 1930 | ||||
Terület | 15621 | 16606 | 7893 | |||||||
Össz. népess. | 930 | 3132 | 3087 | 2501 | ||||||
Idegenben t. | 23 | 1 | 4 | |||||||
Távol van | 8 | - | ||||||||
Belter. lak. | 1086 | 937 | 33,4 | 1097 | ||||||
Kült. lakos | 2046 | 2150 | 66,6 | 1404 | ||||||
Km. sűrűség | 551 | 93,4 | ||||||||
Kereső | 1385 | 1190 | ||||||||
Eltartott | 1702 | 1311 | ||||||||
Férfi | 459 | 1592 | 1582 | 1281 | ||||||
Nő | 471 | 1540 | 1505 | 1220 | ||||||
15 évnél fiat. | 1296 | 1156 | 823 | 30,6 | 27,5 | |||||
15–59 évig | 1632 | 1747 | 1497 | 60,4 | 62,7 | |||||
60 évnél id. | 204 | 181 | 181 | 9,0 | 9,8 | |||||
Magy. nyelv. | 922 | 92,2 | 3113 | 99,39 | 3072 | 99,51 | 2498 | 99,88 | 89,6 | 93,05 |
Magyarul tud | 3124 | 99,68 | 3087 | 100 | 2501 | 100 | 96,8 | 98,35 | ||
Ír, olvas | 1645 | 52,5 | 2137 | 70,9 | 1818 | 85,6 | 90,4 | |||
Római katol. | 868 | 2836 | 90,54 | 2891 | 93,63 | 2409 | 96,32 | 63,9 | 64,9 | |
Evang., ref. | 254 | 8,1 | 177 | 5,7 | 84 | 3,35 | 27,2 | 27 |
Családi állapot szerinti megoszlás
Év | Országos, %-ban | |||||
Megnevezés | 1850 | 1910 | 1920 | 1930 | 1920 | 1930 |
Összes lélek | 930 | 3132 | 3087 | 2501 | ||
Férfi | 459 | 1592 | 1582 | 1281 | ||
Nő | 471 | 1540 | 1505 | 1220 | ||
Nőtlen | 274 | 1751 | 1787 | 1319 | 52,1 | 49,4 |
Hajadon | 244 | |||||
Házas férfi | 183 | 1270 | 1160 | 1046 | 40,5 | 43,0 |
Házas nő | 183 | |||||
Özvegy férfi | 15 | 109 | 137 | 123 | 7,0 | 6,9 |
Özvegy nő | 31 | |||||
Elvált | - | 2 | 3 | 13 | 0,4 | 0,7 |
Nyelv tekintetében megállapítjuk, hogy már 1827-től kezdve a lakosság közül több, mint 99% magyar anyanyelvű. A magyarul tudók száma pedig a legtöbb évben 100%-ot tett ki. De nemcsak ebben az utolsó 100 évben volt ez a terület színmagyar lakosságú, hanem már azelőtt is. 1920-ban a magyar anyanyelvűek országos átlaga 89,6%, ugyanakkor Szelevényen 99,5% a magyar anyanyelvű. 1930-ban is 6,83%-kal több a magyar anyanyelvű az országos átlagnál.
Ha pedig a lakosság vallását vesszük vizsgálat alá, megállapíthatjuk, hogy mindenkor több, mint 92%-a római katolikus. Az 1920. és 1930. évi népesség között a katolikusok arányszáma 20,6%-kal jobb az országos átlagnál, a római katolikusok javára.
1850-ig a lakosság között, mint általában a statisztikai nagy számok törvénye szerint, több volt a nő és kevesebb a férfi. 1910. óta azonban állandóan több a férfi és kevesebb a nő. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a lakosság legnagyobb része a külterületen lakik, éspedig ott ezeknek is legnagyobb része cseléd, márpedig igen sok, főleg kisebb gazda csak nőtlen embert fogad fel.
Anyanyelv szerinti megoszlás
Népszáml. éve | 1827 | 1850 | 1910 | 1920 | 1930 |
Magyar | 922 | 3113 | 3072 | 2498 | |
Német | 4 | 5 | 1 | 1 | |
Tót | - | 1 | 13 | - | |
Cigány, oláh | - | 13 | - | - | |
Egyéb | - | - | 1 | 2 | |
Összes lélek | 446 | 930 | 3132 | 3087 | 2501 |
A nőtleneknek és hajadonoknak a százalékaránya 1920-ban 52,7%, amikor az országos átlag 52,1% volt. 1930-ban pedig 57,9%, amikor az országos átlag csak 49,4%-ot tett ki. A hajadonoknak és nőtleneknek valószínűleg azért van ilyen magas arányszámuk, mert ezek legnagyobb része még gyermek, márpedig Szelevényen átlag igen sok a gyermek.
1930-ban az özvegyek száma is sokkal kevesebb, mint az országos átlag. Ez ugyanis 6,9%, addig a szelevényi átlag csak 4,9%.
Az erkölcsi felfogásra érdekesen világit rá az elváltak számának rohamos növekedése. Amíg 1920-ban az elváltak az összes lakosságnak 0,09%-át alkotta, az országos 0,4%-kal szemben, addig 1930-ban már 0,5%. De még mindig a 0,7%-os országos átlag alatt áll.
Kormegoszlás. Ha Szelevény lakosainak kormegoszlását nézzük, látjuk, hogy 1920-ban a 6 évnél fiatalabb gyermekek az összes lakosságnak 12,7%-át alkották ugyanakkor, amikor az országos átlagban a 6 évnél fiatalabbak aránya 9,9% volt. Ezzel szemben az 1930. évben erre a korra Szelevényen 15% esett, míg az országos átlag 12,3%. A háborús évek után tehát Szelevény lakossága sokkal nagyobb százalékban szaporodott, mint az országban általában.
Kormegoszlás
Év | 1910 | 1920 | 1930 |
3 évnél fiatalabb | 598 | 241 | 206 |
3–5 évig | 151 | 171 | |
69 évig | 476 | 519 | 250 |
10–11 évig | 111 | ||
12–14 évig | 222 | 245 | 85 |
15–19 évig | 292 | 253 | 248 |
20–29 évig | 861 | 498 | 446 |
30–39 évig | 370 | 347 | |
40–49 évig | 479 | 526 | 244 |
50–59 évig | 212 | ||
60 évnél idősebb | 204 | 181 | 181 |
Ha a 15 évnél fiatalabbak arányát hasonlítjuk össze az országos átlaggal, akkor is a 15 évnél fiatalabbak országos átlaga 1930-ban 0,7%-kal kevesebb az itteni gyermekek arányánál. Itt ez idő szerint még nincs egyke, mint a közeli Tiszasason és Tiszaugon, azonban egyre jobban hangoztatják az itteni lakosok is, hogy mennyivel boldogabbak a szomszédos sasiak, ahol sok a föld és kevés a gyermek.
Népszaporodás és vándorlások áttekintése
Lélekszám | 10 évi növekedés | ||
Népszámlálás éve | %-a | száma | |
1850 | 930 | ||
1910 | 3132 | 367 | |
1920 | 3087 | −1,4 | −45 |
1930 | 2501 | −23,4 | −586 |
Nézzük ezek után a község népszaporodását. Szelevény lakossága 1850-ben 930 lélek volt, ami 1910-re 3132-re szaporodott fel. Ez a szaporodás 10 évenként 350 lelket jelent. Ez azonban nemcsak természetes szaporodásnak az eredménye, mert éppen erre a korra esik a lecsapolás és a Körös-Tisza gátak építése, valamint az ezt követő gazdasági fellendülés.
Az 1910. évvel azonban ez a rohamos szaporodás nemcsak megállt, de visszafejlődött, úgyhogy 1910-20 között a népszaporodás -1,4%-ot jelent. Ennek oka a férfiak háborús vérveszteségében és a születéseknek a háborús okokból való visszaesésében keresendő.
Ennél a 10 éves visszaesésnél még sokkal nagyobb az 1920-30 közötti 10 esztendőnek a szaporodási visszaesése. Ebben a 10 évben ugyanis 586 lélekkel kevesebbedet a falu lakossága, ami -23,4%-os visszaesést mutat. Azonban, amint a kormegoszlás tárgyalásánál láttuk, a természetes szaporodás ebben az időben is megvolt. A rohamos visszaesésnek tehát egyedüli oka a területelcsatolás, amivel együtt a lakosságnak is nagy részét más község kötelékéhez kapcsolták.
Foglalkozási megoszlás. A község összes lakosságának túlnyomó része, azaz 88,4%-a mezőgazdaságból él. Az ország összes lakosságának pedig csak 56%-a foglalkozik mezőgazdasággal.
Mezőgazdasággal foglalkozók után legnagyobb számmal, az iparral foglalkozókat találjuk, azonban ezek is, eltartottjaikkal együtt, csak 5,9%-át alkotják az összes lakosságnak.
A keresők és eltartottak száma a következő arányban áll. 1920-ban az összes keresők az összes népességnek 44,8%-át, tehát az eltartottak az összes népességnek 55,2%-át alkották. 1930-ban azonban már 47,4% volt kereső. Ennek a rohamos változásnak az az oka, hogy a világháború után még a háborús okok miatt is sok volt a rokkant s a beteg, akik, mint eltartottak jöttek számításba.
Foglalkozási statisztika
Népszámlálás éve | 1920 | 1930 |
Mezőgazdasági kereső | 1213 | 1026 |
Mezőgazdasági eltartott | 1498 | 1124 |
Ipar kereső | 71 | 60 |
Ipar eltartott | 110 | 89 |
Kereskedelem, hitel, közlekedés kereső | 14 | 14 |
Kereskedelem, hitel, közlekedés eltartott | 39 | 16 |
Közszolgálat, véderő kereső | 34 | 24 |
Közszolgálat, véderő eltartott | 28 | 37 |
Napszámos kereső | 3 | 10 |
Napszámos eltartott | - | 4 |
Házicseléd kereső | 44 | 30 |
Házicseléd eltartott | 14 | 5 |
Nyugdíjas, egyéb kereső | 6 | 11 |
Nyugdíjas, egyéb eltartott | 13 | 7 |
Összes kereső | 1385 | 1190 |
Összes eltartott | 1702 | 1311 |
Az egyes foglalkozási ágakban, pedig a következőképpen oszlott meg a keresők és eltartottak aránya: A mezőgazdasággal foglalkozó keresők aránya volt a legnagyobb 1920-ban, ez ugyanis a mezőgazdasággal foglalkozó összes népességnek 44,7%-át, 1930-ban pedig már 47,6%-át alkotta. Ennek, a keresők emelkedésének az oka szintén az, hogy a háború utáni rokkantak és betegek legnagyobb részben elhaltak.
Az iparral foglalkozó keresők az összes iparból élőknek 40,3%-át alkotja ugyanakkor, amikor a mezőgazdasági keresők 47,6%-át alkotják a mezőgazdaságból élőknek. Nagyjából ez az arány áll fenn a többi foglalkozások keresői és eltartottjai között is, kivéve a cseléd, napszámos és a nyugdíjas keresőket. Hogy az iparral foglalkozó keresőknek oly alacsony az aránya, annak az az oka, hogy az iparok legtöbbször joghoz és képesítéshez vannak kötve, és az önállósítás nem megy olyan könnyen, mint a mezőgazdaságban. A napszámos és cselédkereső magas arányának pedig az az oka, hogy a munkaadók szívesebben alkalmaznak férficselédet és napszámost.
A külterületi lakott helyek demográfiai adatai
Népszámlálás éve | 1910 | 1920 | 1930 |
Jelenlévő népesség | 2046 | 2152 | 1404 |
6–11 éves gyermekek | 318 | 360 | - |
Magyar | 2026 | 2136 | 1402 |
Német | 5 | 2 | 1 |
Tót | - | 13 | - |
Oláh | 13 | 1 | - |
Egyéb | - | - | 1 |
Magyarul tud | 2046 | 2152 | 1404 |
Római katolikus | 1800 | 1979 | 1349 |
Görög katolikus | 5 | 5 | - |
Református | 177 | 128 | 53 |
Evangélikus | 34 | 28 | 2 |
Görögkeleti | 16 | 1 | - |
Izraelita | 14 | - | - |
Unitárius | - | 11 | - |
Ír, olvas | 1276 | 1520 | 1040 |
Férfi | 737 | ||
Nő | 667 | ||
6 évnél fiatalabb | 208 | ||
6–11 éves | 197 | ||
12–14 éves | 49 | ||
15–19 éves | 144 |
Az 1920 és 30-as évek között hirtelen leszállt a külterületi lakosok száma. Ennek az az oka, hogy ebben az időben csatolták el Szelevénytől külterületének nagyobb részét. Az 1930. évi népszámlálás idején kerek számban 1100 ember élt a belterületen, 280 házban. Ha ebből levonjuk a tisztviselők és iparosok számát, azt látjuk, hogy a földműveléssel foglalkozó önálló gazdák száma belterületen csupán 2-3%. A többi mind napszámos. A külterületen azonban sokkal jobb az arányszám a gazdák javára, mert azok legnagyobb része kint lakik a tanyán. A külterületi megoszlás a következő:
Halesz szőllőben 130 házban 500 lélek,
A Pálóczipusztán 2 nagybirtokos családja és cselédsége, összesen 200 lélek,
A tanyavilágban pedig összesen 700 lélek élt 1930-ban.
A tanyák lakosságára jellemző, hogy azok 100%-ban idegenből szivárogtak be. A tősgyökeres szelevényiek nem tudtak terjeszkedni, szegények maradtak. Ez is arra vall, hogy nincs bennük nagy élelmesség. De a munkát is eléggé kerülik. Az asszonynépség még dologidőben is nagyon ráér az utcán üldögélni és traccsolni. A lakosság legnagyobb része, mint már említettük, napszámosember. A gazda azonban nem érezteti velük azt, hogy ők alacsonyabb társadalmi osztálynak részesei.
Általában békés, nyugodt vérmérsékletű emberek. A korcsmai vagy búcsú-verekedések is igen ritkák. Annál többet káromkodnak azonban. Iszákos népnek nem nevezhetjük őket. Ha pénzük van, isznak ugyan, de csak bort. Rumot, pálinkát nemigen fogyasztanak. Az egész község belterületén mindössze 2 korcsma van.
Rádió csak az intelligenciánál van. A műkedvelő előadások általában eléggé látogatottak. A község lakossága nagyon szereti a műkedvelőket. Általában kétszer-háromszor rendeznek műkedvelő előadást évenként. De nemcsak ezeket a szórakoztató előadásokat élvezi a falu népe, hanem a hazafias előadásokon is nagy tömegben jelenik meg.
Valami nagy zenei hallással és tehetséggel nincsenek ugyan megáldva, de mégis nagyon szeretik a zenét. Van a faluban parasztokból alakult fúvós-vonós zenekar is.
Palugyay szerint az iskola az 1850. évi összeírás idején már keletkezőben volt. A község területén van egy állami iskola, azonkívül a külterületen 3 tanyai iskola, mely utóbbiak a község tulajdonát képezik, azonban az állam gyakorol fölöttük haszonélvezeti jogot. Az iskoláknak összesen 5 tantermük van, melyekben 6 tanerő működik. Ezek között 5 férfi és 1 nő. Van ezeken az iskolákon kívül még egy római katolikus felekezetű iskola is, amelyben 2 tanerő van, akik szintén benne foglaltatnak a fenti hatban. A 2 katolikus tanító közül az egyik 5-6. osztályt, tehát 2 osztályt, a másik pedig az alsó négy osztályt tanítja. A külterületi tanítók közül 1-1-re 6 osztály tanításának a terhe nehezedik. Van ezenkívül a községben 1-1 továbbképző gazdasági iskola, melyek közül az egyik a leányok, a másik a fiúk részére van fenntartva.
A gazdasági ismétlőiskola mellett gyakorlati gazdasági iskola is van, ahol a tanulók 1200 négyszögöl területen gyűjtenek gyakorlati tapasztalatokat. Ez az egyik terjesztője a gazdasági ismereteknek. Az idősebb gazdák elméleti és gyakorlati tudásukat módosabb kisgazdáktól és napszámba járás alkalmával a közép- és nagybirtokosok gazdálkodásából merítik. A ma már sok helyen tekintetbe jövő rádió gazdasági tudás terjesztésében itt nem jöhet tekintetbe. Annál látogatottabbak az iskolán kívüli népművelési előadások. A gazdatársadalom, valamint a napszámos munkásság között nagyon sok liberális lap terjeszti a gazdasági ismereteket és műveltséget, de vele együtt a maga szellemét is.
A gazdatársadalom tanulóifjúsága közül 3 fiú jár főiskolára. A középiskolások legnagyobb része a kunszentmártoni iskolába iratkozik be. Az iskolába, a naponkénti előadásokra, autóbuszon járnak be. A községben óvoda nincs.
A 6 elemit végzettek között 2% analfabéta. A község összes lakossága közül – beleértve a 6 évnél fiatalabbakat is – 85,6% ír, olvas. A belterületen azonban ennél jóval nagyobb az írni, olvasni tudók száma, mert a külterületi lakosok is benne foglaltatnak ebben, pedig a külterületi lakók közül összesen 59,2% ír, olvas.
Megjegyzendő, hogy a 85,6, illetve a külterületen az 59,2% a 6 évnél idősebb lakosok közül való. Ha ezt az arányszámot az országos átlaggal hasonlítjuk össze, azt megdöbbentően rossznak kell mondani, mert az országos átlag a 6 évnél idősebbek közül 90,4%. Ez a rossz, 85,6% is tehát azért ilyen rossz, mert Szelevény lakosai közül 1930-ban majdnem 2/3 rész a külterületen lakik, ahol a lakosságnak 59,2%-a ír, olvas csak. Ennek pedig az az oka, hogy a gyermekek legnagyobb része több kilométernyi távolságra lakik az iskolától.
Házak és tetők száma és építési módja
Házak, tetők száma | %-ban | Orsz. % | Különbözet | |||||||
Megnevezés | 1828 | 1850 | 1920 | 1930 | 1920 | 1930 | 1920 | 1930 | 1920 | 1930 |
Kő v. tégla | - | - | 7 | 14 | 1,4 | 2,5 | 19,5 | 21,3 | 18,1 | 18,8 |
Kő- v. tégla- alappal | - | - | 49 | 228 | 9,4 | 41 | 26,3 | 28,0 | 16,9 | 13,0 |
Vályog v. sár | - | - | 460 | 308 | 88,5 | 56,0 | 50,6 | 48,5 | 37,9 | 7,5 |
Fa v. másból | - | - | 4 | - | 0,8 | - | 3,6 | 2,2 | 2,8 | - |
Tetőzet | ||||||||||
Cserép, bádog | - | - | 251 | 376 | 48,3 | 68,4 | 48,0 | 66,7 | 0,3 | 1,7 |
Zsindelye, deszka | - | - | 44 | 8 | 8,5 | 1,5 | 7,0 | 3,0 | 1,5 | 1,5 |
Nád, zsupp | - | - | 225 | 166 | 43,3 | 30,2 | 45,0 | 30,0 | 1,7 | 0,2 |
Össz. ház, tető | 59 | 140 | 520 | 550 | ||||||
A házakra vonatkozó legrégibb írott adataink az 1828. évi összeírásban található. Ekkor Szelevény még Csépához tartozott, tehát nem község, hanem csak puszta volt, ahol összesen 59 ház volt.17 Ez az összeírás azonban azt nem állapítja meg, hogy ebből mennyi a tiszta tégla és kő, és mennyi épült vályogból. Az 1850–1851-i kimutatás szerint a lakóházak száma 140, ebből urasági 131, úrbériség nem létezett.18
Az 1920. évi összeírás alkalmával a kőből vagy téglából épített házak száma az 1930. évi összeírásig 7-ről 14-re emelkedett. Az emelkedés tehát mindössze 100%. Ezzel szemben a kő- vagy téglaalappal bíró házak száma az 1920. és 1930. évek között 465%-kal emelkedett. Ugyanakkor a tiszta vályogból vagy sárból épült házak száma 1930-ban már csak 32,5%-a az 1920-ban még fennállott tiszta vályog- vagy sárházaknak. A fából lévő házak száma 1920-ban mindössze 4, azaz 0,8%. Ezzel szemben 1930-ban már egy sincs fából vagy más anyagból. Különösen szembetűnik, hogy amíg 1920-ban a tiszta sárból vagy vályogból épült házak száma 37,9%-kal állott az ország átlag fölött, addig 1930-ban már csak 7,5%-kal állott az országos átlag fölött.
Minden tehát az mutatja, hogy a tiszta vályogházak száma sokkal nagyobb mértékben apadt, mint az országos átlag. Ez talán annak tudható be, hogy a Fakszf kölcsönöknél előírják azt, hogy az épületnek legalább az alapját építsék téglából vagy kőből. Ezt mutatja tehát az a különbség, amit 1920-as és 1930-as évek között találunk a vályogból épült házak és a téglaalappal bíró házak különbözetében.
1920-ban a téglaalapú házak az összes házaknak 9,4%-át, viszont a tiszta vályogházak 88,5%-át teszik ki. A különbség tehát a kettő között 78,9%. Ezzel szemben 1930-ban a tiszta vályogházak 56%-át, a téglaalapú házak pedig 41%-át teszik ki az összes házaknak. Míg tehát a tiszta vályog- és téglaalapú házak között 1920-ban 79,9%, addig 1930-ban már csak 15% a különbség.
Tetőzet tekintetében ugyanezt a szép fejlődést látjuk Szelvényen. A cserép- vagy bádogtető 1920-ban 0,3%-kal volt több országos átlagnál, viszont 1930-ban már 1,7%-kal áll fölötte. Igaz, hogy ezzel szemben a nád- vagy zsupptetők száma 1920-ban 1,7%-kal volt kevesebb az országos átlagnál, viszont 1930-ban már 0,2%-kal több.
Az Országos Földbirtokrendező Bizottság ténykedése során 1924-ben 5800 hold földet osztottak ki, amelyben az utak stb. 1200 holdat tesznek ki. Összesen 24 házhelyet osztott ki az OFB; a többi házhely községi parcellázás folytán jutott a házhelyigénylők birtokába. A házhelyek nagysága 200 négyszögöltől kezdődik.
Összesen 38 házat építettek Faksz kölcsönből. Ezek a Faksz-házak egy csoportban épületek, s a két sor között utca húzódik el. Az utcát a lefizetett házhelyekből vonták el. A kiosztott házhelyek a község belterületén, a faluval szoros összefüggésben állnak.
Pénzük értéktelenedése azonban az akkor kedvező kölcsön ellenére óriási veszteséget jelentett a lakosságnak, amihez hozzájárul még a nehéz gazdasági helyzet, azaz a kereseti viszonyok kedvezőtlen volta. Ez az oka annak, hogy a szelevényiek már évek óta nem tudják fizetni a Faksz kölcsönöket. De egyébként is a házak értéke annyira alászállt, hogy az 1925. évben az 1500 P forgalmi értékű Faksz-ház ma csak 800 pengőt ér. Fél is a lakosság attól, hogy, mivel fizetni nem tud, házát és otthonát egy szép napon kénytelen lesz elhagyni kilakoltatás miatt.
Ami ezeknek az új házaknak és a telepnek külalakját illeti, arra vonatkozólag megállapíthatjuk, hogy azok nagyon szép rendes és egészséges stílusban vannak építve. A lakások ajtajai, ablakai az előírásnak megfelelően tágasak, a szoba falai magasak. A padlózatot azonban csak nagyon kevés házban találjuk meg.
Minden egyes szobában ott ékeskedik a búbos kemence. Ebben sütnek, de fűtésre is ezt használják télen. A kemencében rengeteg fűtőanyagot tüzelnek el telenként. Igaz, hogy ezzel szemben egészségesebb is, mint teszem Dunántúl egyes vidékein, ahol a kemencét már csak kenyérsütés alkalmával fűtik be, vagy úgy építik, hogy a lakóházban a kemence egyik oldalára tűzlapot építenek, s ezen főznek. Ebből a takaréktűzhelyből (Dunántúlon) a meleg átmegy a cserépkályhába. Itt, Szelevényen tehát a kemencét a szoba melegítésére és kenyérsütésre fűtik csak. A fűtésre fát, szalmát használnak. Azon kívül a szegényebb lakosság tragacson vagy háton hozza haza a kapával kivágott kukoricacsutkát, hogy azzal télen át szobáját melegítse. Fűtésre ma már itt sem égetnek trágyát. A kemence padkája különösen a gyermekeknek szolgál éjszakai és nappali nyugvóhelyül, természetesen csak télen, mivel nyáron legtöbbször a szoba más részén vagy a folyosón elhelyezett szalmazsákon vagy priccsen alusznak.
A szoba bútorzata ma már nem magyarstílusú kézimunka remekmű, hanem olcsó gyári bútor. A legtöbb háznál ez is nagyon szegényes. A házak alatt vagy a házak mellett pincét az egész faluban alig találunk, mert hisz ezeknek a munkáscsaládoknak boruk nincs is. A protestánsok, akik általában a falu gazdagabb elemei, csak kevesen laknak a faluban, legnagyobbrészt a tanyán vagy a szőllőben laknak. De pincét még a szőllőben sem igen találunk, mert akik itt laknak, azok is kamrában tartják saját fogyasztásukra fenntartott kevés borukat. A bornak legnagyobb részét már ősszel eladják.
A házak előtt itt-ott találunk még virágoskertecskét, de már nagyon keveset. Virágoskertet főleg azért nem tartanak a házak előtt, mert a házhelyek általában nagyon kicsinyek. Hacsak anyagi körülmények nem gátolják a lakosságot, kerítésüket magasra építik, mert, mind mondják, nem szeretik, ha belátnak a járókelők az udvarra.
A község külső formáját tekintve, tipikus falut látunk abban, ahol egyetlen emeletes ház sincs. Városias jelleget egyik részén sem találunk, azonban minden egyes utcának az egyik oldalán járda húzódik.
A lakosság főtápláléka a tésztaféle. A főzeléket nem nagyon ismerik, csak a babot és mellette alig egynéhány egyéb főzelékfélét. Táplálkozásuk egyáltalában nem változatos. Nagyon sok lisztből készült eledelt és szalonnát fogyasztanak.
Híres eledeleik a különböző paprikások, amelyek között első helyen áll – mint ünnepi eledel – a paprikás birkahús. Ha igazán jót akarnak enni, akkor csak tiszta húsból készítik ezt. De spórolási szempontból, éspedig főleg a szegényebbek, krumplival állítják elő a birkapaprikást. Leggyakoribb eledelük azonban a füstöletlen sózott szalonna. A húsok közül leginkább baromfit fogyasztanak, azonban ebből is csak nagyon ritkán jut, mert hisz ezt majdnem az utolsó szálig értékesítik a piacon. De nemcsak húsféléből, de még a legsoványabb táplálékból sem jut minden családnak jóllakásig.
Emellett nagyon sok sózott tarhonyát is fogyasztanak. Különösen a szegényebbek sokszor készítenek kukoricamálét is. Kávét alig isznak. Azonban úgy ennek, mint általában az egész táplálék sovány voltának, talán legnagyobb oka a szegénység. Így például a kávé is sok cukrot kíván, ami az ő csekély kereseti viszonyaikhoz mérten borzasztó magas áron kerül forgalomba. Így tehát nemcsak a felnőtteknek nem jut, hanem még a gyermekeknek is alig tudnak adni havonta egyszer-egyszer valami cukros eledelt, pedig szegénykéknek csontszervezete mennyire megkívánná az egészséges fejlődés érdekében. Általában azt mondhatjuk, hogy nagyon sok család éhezik is.
A faluban nagyon sokan esznek még egy tálból vagy tányérból, és isznak közös edényből. Italuk a víz. Mégpedig, mivel az ásott kutak vize egészségtelen, ma már az egész falu artézi kútból iszik.
A régi magyaros viseletet már évek óta nem találjuk meg közöttük. Ma már a városi divat hatása alatt kész raktári ruhákat vásárolnak. Amennyire célszerűtlennek nem nevezhetjük öltözködésüket, éppen annyira fényűzőnek sem mondható az. Fényűzést legfeljebb az asszonyoknál, helyesebben a lányoknál találunk. Ezek ui. főleg ünnepeken egyre nagyobb számban kezdenek lakkcipőt és selyemharisnyát hordani. Öltözködésük azonban, ha mindjárt selyem és hasonló finomabb anyagból válogatott is, általában ezekből mégis legsilányabb, illetve legolcsóbb minőséget vásárolnak.
Amennyire szépen igyekeznek járni a nők, éppen annyira egyszerű a férfiak viselete. A férfiak, főként dologidőben, valóságos rongyokban járnak. Az ő igényük az öltözködés tekintetében, mint általában a falusi népnél, sokkal kisebb.
Amennyire tehetségük engedi, öltözködésükben igyekeznek az időjáráshoz alkalmazkodni, úgy a ruházat, valamint a lábbeli tekintetében. Ami az egészségtelen ruházatot illeti, az nem a divat miatt nevezhető egészségtelennek, hanem a szegénység miatt kénytelenek nagyon sokan télen is vékony kiskabátban járni.
Szelevény község már fekvésénél fogva is eléggé egészségtelen. Az egészségre nemcsak a rendkívüli nyári forróság és téli hideg hat kártékonyan, hanem a talaj alacsony fekvése mellett a tanyákon lévő poshadt, meleg ivóvíz és az egyoldalú sovány táplálék is károsan hat. Ez az oka annak, hogy a faluban majdnem minden évben nagyobb arányú pusztító betegségek, járványok fordulnak elő.
Az 1854–1855. évi első kolerajárvány alatt 8 beteg közül ketten, az 1892-i kolerajárvány alatt pedig 4 beteg közül ugyancsak ketten haltak meg. Az 1900-as évek alatt, valamint 1908-ban és 1909-ben nagy vörhenyjárványok 35, illetőleg 18 áldozatot ragadtak el. Egyébként 1900. és 1920. között 58 áldozata lett ennek a betegségnek. Ugyanebben az időben a romboló toroklob 18, a hastífusz szintén 18 áldozatot ragadott el. A vidéken minden időben legveszedelmesebb betegség a tüdőbaj különböző fajai voltak. Az 1900-1920-as évek alatt 152 áldozata volt a tüdővésznek. Ehhez járult azután még a tüdőgyulladás, amely ugyanebben az időben még 148 embert sodort el az élők sorából. Az 1918–1920. évi influenzajárványnak 13 halottja volt.19
Az elmúlt nyáron különösen a bélhurut és vérhas dühöngött a községben. Nem is csoda, mert hisz a betegségek ragadós voltában nem is nagyon hisznek. Higiéniát egyáltalán nem ismernek. Példának említem meg, hogyha a gyermek szájából a cucli az út piszkos porába esik, az anya piszkos, esetleg éppen trágyahordás idején trágyás kezével végigsimítja, s mint aki minden közegészségügyi kívánalomnak megfelelt, újból gyermeke szájába nyomja.
A tanítók állítása szerint nagyon sok a terhelt gyermek: 1-1 osztályban még 4-5 is akad. A tanítók szerint ennek a terheltségnek oka az alkohol. A mai nehéz viszonyok között azonban nemcsak a gyermekek, de nagyon kevés kivétellel, még a szülők sem isznak. Így ebben az esetben a terheltség csak a régebbi idők alkoholista bűneinek lehet az eredménye. Sajnos a tüdőbaj is számtalan gyermeknek láttatja arcán a súlyos betegségnek nyomait.
Közegészségügyi szempontból nagy baj, hogy a 2500 lakójú községnek nincs orvosa. Már nemcsak a község intelligenciája, de számtalan értelmesebb földmíves is szükségesnek tartaná a falu részére egy községi orvosi állás létesítését.
A legközelebbi körorvos a 8 km távolságban lévő Csépán székel. A falunak 2 bábája van. A legközelebbi gyógyszertár szintén Csépán van, kórház pedig a 24 km távolságban lévő Szentesen található. Közfürdő nincs a faluban, ellenben nyaranta a fiatalság annál nagyobb számban keresi föl a kertek alatt elhúzódó mély vizű Köröst.
A csecsemőhalandóság a háború utáni években némileg javult. 1910-ben a 6 éven aluliak az összes lakosságnak 18,7%-át, 1930-ban azonban már csak 15%-át teszik ki. Ez a 3,7%-beli különbség azonban nem a csecsemőhalandóságra vezethető vissza, hanem a születések elmaradására, aminek oka részben az, hogy a rossz gazdasági viszonyok miatt a házasságkötések száma késik, illetve korlátozódik. Másrészt pedig, jóllehet Szelevényen az egy-gyermekrendszernek még csak híre-hamva sincs a polgári osztályban, mégis a gyermekáldás-korlátozás, ha csak 4-5 gyermekre is, de mégis érezteti hatását.
A lakosságban a közösségi és a társulati érzék nem csak közönyös, hanem megdöbbentően rossz. Ennek oka talán abban rejlik, hogy a módosabb gazdák, akik általában az ilyesmi iránt érdeklődést szoktak tanúsítani, nem a belterületen, hanem a tanyák, illetve a puszták világában élik le életüket. Ha csak tehetik, megbízottjuk útján vesznek részt a gyűléseken. Mint már föntebb említettük, Szelevényhez nagyon sok tanya, illetve külterület tartozott. Reméljük azonban, hogy mivel a külterületek nagy része, azaz a távolabbi tanyák más községhez lettek csatolva, a megmaradt közelebbi tanyák lakossága egyre fokozottabb érdeklődést fog mutatni a közügyek iránt.
Képviselő-testületben külön klikkek nem alakultak ki. Jóformán a vezetőjegyzőn múlik, hogy minő indítványt szavazzon meg a képviselő-testület. A község minden ellenállás nélkül megszavazza a jegyzője által elibe tárt javaslatot, mert hisz számtalanszor tapasztalta, hogy a jegyzőjét a község fejlesztése tekintetében önzetlen jó szándék vezeti.
Ámbár a világháború után nagyon sok ínséges esztendőt kellett a községnek elszenvednie, mégis a közintézmények egész sorozata létesült anélkül, hogy a község a legcsekélyebb mértékben is eladósodott volna. Így felállították a hősök szobrát, kikövezték az utcák járdáját, fölépítették a gyönyörű községházát és a jegyzői lakást. Mindezt a háború utáni időben létesítették.
A község tulajdonát képezi tehát a 9 lakrészből álló községháza, az 5 lakrészből álló jegyzői lakás. A volt közbirtokosság birtokai is a községé lettek. Ez összesen 151 holdat tesz ki. Ebből ugyan földadó alá nem eső terület, azaz út, 93 kat. hold. Ugyancsak a községnek, mint jogi személynek tulajdonát képezi a kanászház és a temetőőrház, valamint a szegényház. Községi vagyont képez még az 56 kat. hold közlegelő.
A község évi bevétele 31 000 P. Ebben azonban benne van a 8300 P évi állami segély, amelyet szegény sorsú napszámosok fölsegélyezésére utalt ki a kormányzat. Az adók összege 64 000 P-t tesz ki. Az adóhátralék az 1 évi előirányzatnak mindössze csak 40%-át képezi. A községi pótadó 50%-os.
A lakosság leginkább a jövedelmi adótól és a közmunkáktól idegenkedik. De úgy látszik ezen a vidéken már régi szokás ez, már 1881-ben is valóságos forradalom tört ki Kunszentmártonban és a környéken a közmunkák ellen.
A községnek nemcsak a régebbi fejlesztéssel kapcsolatos adósságai nem állanak már fönn, hanem még a tavalyi kiadásokra is megvan már a födözet.
A községi képviselő-testület 14 virilistából és 14 választott tagból áll. A község ügyeit a vezetőjegyző és segédjegyző végzi, ezenkívül 2 állandó és 3 ideiglenes munkaerő segédkezik. 2 kisbíró ugyancsak a község szolgálatában áll. Ezenkívül a község fizeti a 2 bábát, a 2 éjjeliőrt, a 4 külterületi levélkézbesítőt, a csépai körorvost és körállatorvost. A község maga jegyzői székhely. Kisközségek nem tartoznak hozzá, tehát nagyközség.
A községben állami épület: a belterületi iskola, községi épület: a templom, a községháza, a 2 belterületi és 3 tanyai iskola, 4 tanítói lak, 16 lakrésszel.
A vármegye székhelye a 48 km-nyire lévő Szolnok. A járás székhelye pedig a 36 km távolságban lévő Tiszaföldvár. A legközelebbi csendőrőrs a 8 km távolságban lévő Csépán és a 9 km távolságban lévő Kunszentmártonban van. A pénzügyigazgatóság székhelye Szolnok, a hozzá tartozó adóhivatal székhelye pedig Kunszentmárton. Ugyancsak itt van a Járásbíróság is, míg a Kir. Törvényszék Szolnokon van.
Év | 1827 | 1850 | 1910 | 1920 | 1930 |
Római katolikus | 413 | 868 | 2836 | 2891 | 2409 |
Görög katolikus | - | - | 5 | 6 | 6 |
Református | 23 | 58 | 220 | 144 | 77 |
Evangélikus | 9 | - | 34 | 33 | 7 |
Görögkeleti | - | - | 19 | 1 | - |
Izraelita | 13 | 4 | 18 | 12 | 2 |
Összesen | 458 | 930 | 3132 | 3087 | 2501 |
A község lakói ősidőktől fogva, majdnem kizárólag római katolikusok. Vályi szerint már 1799-ben katolikus a község, de egyháza Csépa filiájátg képezi. Az 1827. évi összeírás alkalmával lakosainak 90,2%-a katolikus. Ez a katolikus többlet 1850-ben még emelkedett, amennyiben a katolikusok ebben az évben az összes lakosságnak 93,2%-át teszik ki. A katolikusok arányszáma 1930-ban éri el tetőfokát, amikor 96,2%-ot tesz ki. Ezt a magas arányszámot 1930-ban azonban csak azáltal érte el, hogy a tanyavilág nagy részét elcsatolták, márpedig a reformátusság zöme ezen a területen lakott. 1910-ben a reformátusok 7%-ot, 1930-ban pedig már csak 3,8%-ot alkottak.
A protestánsok általában vagyonos családok, akik legnagyobbrészt a tanyákon laknak. A szelevényi katolikus egyház 1910-ig volt a csépai egyháznak filiája, ekkor azonban a szép gótstílű templom és a plébániaépület építésével önállóságra lépett. A templom Jézus Szent Szíve tiszteletére épült. Ezen a napon tartja búcsúját is.
A szelvényhez tartozó Gyalu-pusztán szintén van katolikus egyház, ez azonban sem nem önálló, se nem filiája Szelevénynek, de évenként 6-szor tart szentmisét a szelevényi r. k. plébános. Gyalu-puszta különben katolikus szempontból Kunszentmártonhoz, s ezen át a váci püspökséghez tartozik.
A szelevényi református egyház a kunszentmártoni egyház filiája. Az izraelita anyagkönyvi kerület székhelye szintén Kunszentmárton.
A lakosság érzésvilágát tekintve, vallásosnak nevezhetjük. Azonban a vallásossága nem kimondottan mély, őszinte érzés, inkább csak felületes vallásosság. Búcsúba, templomba szeretnek járni, azonban ruhahiány miatt az utóbbi időben nagyon sokszor maradnak távol. A katolikusok haláluk előtt mind fölveszik az utolsó kenetet.
Mint már említettük, a községben az egyesületi élet nagyon gyenge bázison áll. A meglévő egyesületek is legnagyobb részben vallási egyesületek, amilyenek a Jézus Szíve s a Rózsafüzér Társulat. Az önkéntes egyesületek között említjük meg a Faluszövetséget, a Hangyát, a Polgári Céllövőegyletet, a Halásztársaságot, a Vadásztársaságot és a Levente énekkart. A kötelező egyesületek a Leventeegyesület, a Hegyközség, a Tisza-Köröszugi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társaság.
A faluban, jóllehet több szövetkezésszerű egyesületet, társaságot találunk, szövetkezet azonban mégis csak egy van: ez a Hangyah Szövetkezet. A Hangya 1918-ban alakult. Kezdetben saját épülete volt, amit 1919-ben az árvíz összedöntött. Ezután 1925-ig bérházban volt elhelyezve, ekkor azonban a községtől kapott egy 1200 négyzetöles telket, hogy arra házat építsen magának. Ezt a nagy telket azért kapta, hogy ebben egy nagyobb termet építsen, ami kulturális célokat is hivatva lesz szolgálni.
Szelevény nemcsak a Tiszazug, de talán az ország legszegényebb faluja. Nem a termőtalaj hiánya miatt, hanem amiatt nevezhetnénk ennek, hogy főleg napszámosemberek lakják, akiknek munkaalkalmuk sajnos csak ritkán akad. Másrészt földrajzilag annyira félreesik, hogy a lakosság által termelt gazdasági terményeknek elszállítása, értékesítése éppen olyan költséges, mint az iparcikkeknek idejuttatása.
Szociális intézményei ennek ellenére nincsenek, hacsak a Horthy Miklós kormányzóné segélyakciót nem nevezhetnénk annak. Ez a segélyakció 3000 pengőből áll, s azt a célt szolgálja, hogy az ínségeseknek belőle évről-évre kölcsönt adjanak. A kölcsön összege annyira kicsiny, hogy például 1200 pengő 20 ínséges családnál van kint kölcsönképpen. Tehát átlag 60 pengős kölcsönöket ad.
A falu egyéb állami támogatást is élvez. Az államtól évenként átlag 8000 pengőt kap az ínségesek fölsegélyezésére. Ezenkívül a község igen sokszor egyéb segélyakcióra is rá van utalva. Így az idei borzasztó fagy, jég és aszály okozta károsulás miatt már a nyáron kihirdették dobolás útján, hogy az ínségesek jelentkezzenek a jegyzőnél, s rajta keresztül kollektíve forduljanak az illetékes fórumokhoz megfelelő segélyért. Mindezeken kívül évenként 40 gyermeket és elaggottat ruháznak fel a községi segélyalapból és más közhozzájárulásból.
A nagy nyomorra példaként említjük meg, hogy több esetben mély lelkifurdalást szenved a család, mivel hozzátartozója gyóntatás nélkül halt meg azért, mert nem hívták idejében a papot gyóntatni. Ennek az oka az, hogy a beteg egyetlen fehérneműjét meg kellett mosni és szárítani, mielőtt a papot elhívták volna. Ez idő alatt pedig a beteg meghalt.
Községnek van egy szegényháza is, amelyben jelenleg egy szegény házaspár éldegél.
A faluban már jelenleg is borzasztó nagy a nyomor, éppen azért még kétségbe ejtőbb a jövő, amikor majd a hideg télen semminemű kereset nem kínálkozik. A legtöbb család a rossz nyár miatt téli élelmiszerszükségletét, valamint ruházatát még csak megközelítőleg sem tudta beszerezni, mert hisz volt eset a faluban arra is, hogy részes aratók a rossz termés miatt csupán 2 kg gabonát kerestek fejenként naponta. Abba is hagyták a munkát, s csak munkaadójuk megígért, külön megtérítésére folytatták. El lehet képzelni, hogy milyen nyomor következik be, főleg, ha a tél is hideg lesz, akkor, ha már most, mikor mégis csak kínálkozik némi munkaalkalom, máris koplal a fél falu.
Az 1925-ös Gazdacímtár adatai
Lakás | 100 holdon felüli | Szántó | Kert | Szőllő | Rét | Legelő | Erdő | Nádas | Földadó alá nem eső | Nagy- bér- let | Kis- bér- let |
Budapest | 2114 | 1537 | 4 | - | 114 | 393 | 6 | - | 60 | 2114 | - |
T.sz.Imre | 139 | 94 | - | - | 42 | 1 | - | - | 2 | - | - |
Szelevény | 483 | 392 | - | 4 | 48 | 22 | 8 | - | 9 | - | - |
Tiszakürt | 168 | 168 | - | - | - | - | - | - | - | - | - |
Szolnok | 211 | 193 | 1 | - | - | 12 | - | - | 5 | - | 9 |
Irsa | 363 | 328 | - | - | - | 29 | - | - | 6 | 363 | - |
Kunsztmárton | 198 | 170 | - | - | 21 | - | - | - | 4 | - | - |
Kunsztmárton | 104 | 91 | - | - | - | 11 | - | - | 2 | - | - |
Kunsztmárton | 170 | 129 | 1 | - | 35 | 1 | - | - | 4 | - | 81 |
Kunsztmárton | 122 | 116 | 1 | - | - | 1 | - | - | 4 | - | - |
Budapest | 115 | 66 | - | 2 | 33 | - | - | - | 64 | - | - |
Lapujtő | 1062 | 611 | 2 | 3 | 48 | 350 | 1 | - | 47 | - | - |
Sárospatak | 1420 | 1003 | - | 3 | - | 375 | - | 35 | 1420 | - | |
Kunsztmárton | 219 | 159 | - | 4 | 31 | 21 | - | - | 4 | 215 | - |
Dévaványa | 208 | 205 | - | - | - | 1 | - | - | 2 | - | - |
Budapest | 703 | 561 | 5 | 15 | 1 | 92 | - | - | 29 | - | - |
Szelevény | 473 | 397 | 2 | 8 | - | 48 | - | - | 18 | - | - |
Szelevény | 230 | 164 | 3 | 7 | 1 | 44 | - | - | 11 | - | - |
Budapest | 142 | - | - | - | 125 | - | 2 | - | 15 | - | - |
Szelevény | 121 | 1 | 2 | - | - | 56 | - | - | 62 | - | - |
Szelevény | 142 | 21 | - | - | 3 | 48 | - | - | 70 | - | 21 |
Szeged | 486 | 180 | - | - | 55 | 427 | 12 | - | 12 | 486 | - |
Szentes | 123 | 88 | 1 | - | 25 | 3 | - | - | 6 | 104 | - |
Szelevény | 134 | 118 | - | 10 | - | 4 | - | - | 2 | - | - |
Összesen | 9650 | 6792 | 23 | 56 | 582 | 1939 | 29 | - | 473 | 3406 | 111 |
Az 1925. évi összeírás alkalmával Szelevény és a hozzá tartozó puszták területe 16 606 kat. hold volt. Ebből a területből 9650 kat. hold 100 holdon felüli nagybirtokot, illetve középbirtokot képez, amelyből 1 tulajdonos kezén a legnagyobb birtok 2114 kat. holdat képez. Ezután találunk még két 1000 holdon felüli nagybirtokot és egy 500 holdon felüli birtokot. A többi 100–500 hold közötti földbirtok 20 gazda kezén van. Ezek a tulajdonosok szerinti megoszlásai a 100 holdon felüli birtokoknak.
Bérletek szerint még a következő megoszlást találjuk: 1000 holdon felüli nagybérlők száma kettő. A 100 és 1000 hold közötti birtokkategóriában négy bérlőt találunk. Akad ezen kívül a faluban három, 100 holdon aluli bérlő is. A nagybérlők által bérelt területnek összege 3406 kat. hold, a kisbérlők által bírt területnek összege pedig 115 kat. hold.
Az 1925. évi összeírás szerint tehát a nagy- és középbirtokosok kezén 9650 kat. hold, a kis- és törpebirtokosok kezén pedig 6956 kat. hold volt. Ehhez számíthatjuk azonban még a kisbérlőket is, akiknek kezén bérletként összesen 111 kat. hold volt. Hogyha ezt a 111 holdat levonjuk a nagybirtokosok és nagybérlők által megmunkált földbirtokból, és hozzáadjuk a kisbirtokosok által megművelt földbirtokhoz, még akkor sem teszi ki a kis- és törpebirtokosok által megművelt terület összege a község összes területének több, mint 42,7%-át.
1925-ben a nagybirtokosok által bírt területnek 70,4%-a volt szántó. 4,9%-a földadó alá nem eső terület. 1895-ben a földadó alá nem eső terület a község össz. területének 3,1%-át tette ki.
Ilyen volt a birtokmegoszlás 1925-ben. Súlyosbította a lakosság helyzetét, azaz csökkentette kereseti lehetőségét még az a körülmény is, hogy a község földbirtokának 57,3%-át képező birtokosok nem a községben élték fel jövedelmüket, hanem legnagyobb részben idegenben tartózkodtak és költekeztek. Azaz számszerűen idegenben élt 18 közép- és nagybirtokos. Ezzel szemben Szelevényen mindössze csak 6 közép- és nagybirtokos élt, és költötte az itteni birtokából származó jövedelmének egy részét.
Mezőgazdasággal és kertészettel foglalkozók
Népszámlálás éve | 1920 | 1930 |
Kereső férfi | 919 | 769 |
Kereső nő | 288 | 255 |
Eltartott férfi | - | 343 |
Eltartott nő | - | 779 |
Önálló 100 holdon felül | 228 | 9 |
Önálló 50–100 hold között | 5 | |
Önálló 10–50 hold | 57 | |
Önálló 1–10 hold. | 218 | |
Önálló 1 holdon aluli | 35 | |
Önálló összes | 324 | |
Önálló segítő férfi | 155 | 213 |
Önálló segítő nő | 105 | 136 |
Önálló eltartott | 489 | 635 |
Tisztviselő kereső | 6 | 4 |
Tisztviselő eltartott | 15 | 1 |
Gazdasági cseléd kereső | 228 | 108 |
Gazdasági cseléd eltartott | 436 | 171 |
Munkás 1 holdon aluli kereső | 485 | 29 |
Munkás birtok nélkül kereső | 211 | |
Munkás eltartott | 547 | 315 |
Munkás háza van kereső | 122 | 59 |
Ugyancsak az 1925. évben azonban az itt említett földbirtokviszonyokban óriási eltolódások jöttek létre azáltal, hogy a területnek 52,5%-át átcsatolták más községhez éspedig legnagyobb részben azokat a területeket csatolták át, amelyek 100 kat. holdon felüli gazdaságokat alkottak. Amíg tehát 1925. előtt a 100 holdon felüli gazdaságok száma 24 volt, addig az elcsatolások után a 100 holdon felüli gazdaságok száma mindössze 9 maradt. De a kisebb birtokkategóriákban is nagyobb eltolódások álltak be. Az 1930. évi összeírás alkalmával már csak 5 volt az 50–100 holdas birtokok száma, amely 1925. előtt összesen 27-et tett ki. Az adatok hiányos volta, és talán fölösleges volta miatt a további összevetés helyett csupán az említjük még meg, hogy a 20 és 50 holdas gazdaságok száma 71, a 15–20 holdas gazdaságok száma 31, a 10–15 holdas gazdaságok száma 38, a 610 holdas gazdaságok száma 42, a 3–6 holdas gazdaságok száma 61, és az 13 holdas gazdaságok száma 70 volt 1925-ben.
Örvendetesen állapíthatjuk meg azt a változást, amely a földbirtokrendezés során a kisebb gazdaságokban beállott. E szerint az 1–10 holdas gazdaságok száma 1925 előtt 173 volt. 1930-ban pedig már 218. Igaz, hogy ezzel szemben az életerős kisgazdaságok száma majdnem 1/3-ára fogyott le, amennyiben az 1925. év előtt a 10–50 holdas gazdaságok száma 140-et tett ki, addig az 1930-as összeírás szerint mindössze 57-et tett már csak ki. Másrészt azonban ezzel szemben a mezőgazdasággal foglalkozók száma 1925-ben 2711 volt, 1930-ban pedig 2153, azaz ugyanakkor, amikor területet csatoltak el, mezőgazdasággal foglalkozó lakosokat is csatoltak el. A 10–50 holdas kisgazdaságok száma 40,7%-át teszi ki az 1925. év előtti kisgazdaságoknak. Ezzel szemben az 1930. évi mezőgazdasági lakosság az 1925. évi mezőgazdasági lakosságnak 83,2%-át alkotta.
Hogyha az elcsatolás előtt Szelevény összterületét az összes mezőgazdasággal foglalkozó lakosság, vagyis 2711 lélek között felosztottuk volna, úgy egy-egy lélekre kerek számban 6 kat. hold jutott volna. Ezzel szemben, ha az elcsatolás után megmaradt földbirtokot osztanánk el az elcsatolás után megmaradt lakosság számával, a 2153 lélekkel, úgy fejenként kerek számban 3 hold jutna egy lélekre. A megmaradt szelevényi lakosságra nézve tehát ennyiből káros volt az elcsatolás, ugyanakkor azonban az elcsatolt birtokokon lakó népesség, valamint azoknak a községeknek a népessége, amelyekhez csatolták, ugyanannyit nyertek, mint amennyit a megmaradt szelevényiek veszítettek.
Az egészségtelen földbirtokmegoszlás sehol sem mutat tisztább és meggyőzőbb példát arra, hogy mennyivel nyomorúságosabb és elmaradottabb azoknak a községeknek a lakossága, azokénál, ahol kevesebb a nagybirtok és több az életerős kisbirtok, mint például Tiszasason is, ahol pedig a talaj és a klíma is ugyanaz.
Az 1934. évi összeírás alkalmával Szelevény területéből összesen 4704 kat. hold 50 holdon felüli birtokosok kezén volt. Ezek közül 9 db 100 holdon felüli és egy 1000 holdon felüli birtokos tulajdonát képezte. Viszont a 100–50 hold közötti birtokosok száma 13 volt 1934-ben.
Az 1934. évben tehát az 50 kat. holdon felüli birtokosok tulajdonát a község összes területének 40,4%-a alkotta. 1925. előtt pedig csak a 100 kat. h.-on felüli gazdaságok területét alkotta a községnek 39%-nyi területe.
Ennek az 50 holdon felüli birtokosok által bírt területnek csak maga a szántó 69,8%-át tette ki. Ezután az általuk bírt területnek legnagyobb részét a legelő alkotta, amely az általuk bírt 4704 holdnak 17,6%-a volt 1934-ben.
Az 50 kat. hold és ennél nagyobb kiterjedésű birtokok (a parcellázott és a földreform céljaira leadott birtokok nélkül) 1934-ben
Szántó | Kert | Rét | Szőllő | Legelő | Erdő | Ná- das | Földadó alá nem eső | Összesen |
169 | - | 47 | 11 | 53 | 8 | - | 6 | 297 |
50 | - | - | - | - | - | - | - | 50 |
66 | - | - | - | 20 | - | - | 5 | 91 |
65 | - | - | 5 | 3 | - | - | 2 | 75 |
78 | 1 | - | - | - | - | - | 2 | 81 |
74 | - | - | - | - | - | - | 2 | 76 |
51 | - | - | - | - | - | - | 2 | 53 |
39 | - | - | - | 12 | - | - | - | 51 |
155 | 7 | - | - | - | - | - | 4 | 166 |
146 | - | - | 3 | 3 | - | - | 3 | 155 |
30 | - | - | 11 | 8 | - | - | 3 | 61 |
56 | - | - | - | - | - | - | 4 | 60 |
157 | - | - | - | 21 | - | - | 2 | 180 |
73 | - | - | - | 1 | - | - | 1 | 75 |
205 | - | - | - | 1 | - | - | 2 | 208 |
466 | 1 | 120 | 15 | 71 | - | - | 25 | 708 |
59 | 1 | - | - | 2 | - | - | 3 | 65 |
126 | - | 28 | - | 73 | 6 | - | 8 | 241 |
126 | - | 27 | - | 72 | 6 | - | 8 | 235 |
62 | - | - | 7 | 2 | - | - | 3 | 74 |
22 | 1 | 3 | 2 | 117 | - | - | 88 | 233 |
1003 | - | - | 3 | 379 | - | - | 35 | 1420 |
2 | - | - | - | - | - | - | 47 | 49 |
3289 | 11 | 225 | 57 | 838 | 20 | - | 296 | 4704 |
Szelevény területén régidőtől fogva állattenyésztő nép lakott. Amióta mindenütt a belterjes állattenyésztésre térnek át, Szelevény inkább állattartó, mint állattenyésztő nép maradt.
Állatállomány
Év | 1850 | 1895 | 1911 | 1934 |
Megnevezés | ||||
Állattartó gazdas. száma | - | 297 | 422 | - |
Szarvasmarha | 198 | 1714 | 1761 | 684 |
Ló | 154 | 668 | 664 | 436 |
Szamár, öszvér | 7 | 3 | 6 | 1 |
Kecske | - | 19 | 29 | 82 |
Sertés | - | 3099 | 3081 | 2096 |
Juh | 1359 | 1266 | 2546 | 1162 |
Baromfi | - | 10805 | - | - |
Szarvasmarha állomány
Év | 1850 | 1895 | 1911 | 1934 |
Megnevezés | ||||
Mokány vagy riska | - | 3 | - | - |
Magyar | - | 1706 | 638 | 41 |
Pirostarka | - | 3 | 1010 | 589 |
Borzderes | - | - | 6 | - |
Egyéb fajta | - | - | 97 | 12 |
Bivaly | - | 2 | 10 | - |
Az 1850. évi összeírás kecskéről és sertésről nem tesz említést. Az 1895. és 1911. évek között az állattenyésztés terén különösebb változás nem állt be. Az állatlétszám is mindkét évtizedben is majdnem pontosan ugyanaz. 1928-ra azután már nagyon alászállt az állomány, mégpedig nagyobb arányban, mint a földterület, az elcsatolás után.
A tenyésztés szarvasmarhában az utóbbi időben főleg a pirostarka fajtára, a lótenyésztés a melegvérű fajtára, a sertéstenyésztés pedig főleg a mangalicafajtára szorítkozik. (Lásd a melléklelt állatösszeírási lapot.)
Az utóbbi időben egyre nagyobb mértékben pusztított a sertéspestis. A legközelebbi állatorvos, azaz a körállatorvos Csépán székel.
A baromfiállomány 1927–1928-ban
Megnevezés | Tyúk | Pulyka | Lúd | Kacsa | Galamb | Házinyúl | Összes |
Birtokkategória | |||||||
20 holdon aluli | 10053 | 697 | 1692 | 1062 | 1988 | 150 | 15642 |
20–100 holdon | 2633 | 272 | 1231 | 163 | 481 | - | 4780 |
100–1000 hold | 529 | 3 | 250 | - | 64 | - | 846 |
1000 hold felett | - | 106 | 7 | - | - | - | 113 |
Összesen | 13215 | 1078 | 3180 | 1225 | 2533 | 150 | 21381 |
Az 1895. évben a község baromfiállománya 10 805 db-ot tett ki, 1928-ban pedig már 21 381. Az évenkénti szaporodás tehát 316 db-ot tesz ki, pedig a község területe több, mint a felével kisebb lett azóta.
A község összes baromfiállománya tehát 1928-ban 21 381 db volt. Ebből a 20 kat. holdon aluli gazdaságokra esett 72,7%, a 20–100 kat. hold között birtokosokra pedig 27%. A 100 holdon aluli birtokosok összesen 99,7%-át bírják az összes baromfiállománynak ugyanakkor, amikor a község összes területének csak 51,3%-a volt a kezükön.
A 100 holdon aluli gazdaságoknak 1 holdjára 5,03 db baromfi jut, viszont a 100 holdon felüli gazdaságoknak 1 holdján 0,2 db baromfi él.
A lakosság ma is leginkább baromfitenyésztéssel foglalkozik. Ez főleg 2 okra vezethető vissza: először, mert a lakosság szegénységének következtében számosállathoz nemigen juthat hozzá, és különben is nagyobb itt a kockázat. Másodsorban a klíma, de a tanyagazdálkodás is inkább a baromfitermelésre predesztinálja a lakosságot. A kevés csapadék miatt kevés a takarmány is. Viszont a sok gabonatermelés mellett a baromfiaknak nagy kifutójuk van, ahol etetés nélkül napokon át megélnek. A kacsa- és a libatenyésztésre pedig a sok tó és folyó kínálkozik kedvezőnek. Legvégül pedig talán az is hozzájárul a baromfitenyésztés fejlődéséhez, hogy ma a legjobb exportálható cikkünk éppen a baromfi és a tojás.20
Igaerő21
Év | 1895 | 1911 |
Megnevezés | ||
Ló 1-es fogat | 6 | |
Ló 2-es fogat | 150 | |
Ló 3-as fogat | 19 | |
Ló 4-es fogat | - | |
Ökör 2-es fogat | 4 | 407 |
Ökör 4-es fogat | 92 | |
Bivaly 2-es fogat | 10 | |
Bivaly 4-es fogat |
A fogatok számát 1895. és az 1911. évek között kissé nehéz összehasonlítani, mert az 1895. évi összeírás fogatot mutat ki. Az 1911. évi pedig igásállatot mutat ki. Mégis azt látjuk, hogy az ökörfogatok száma a 16 év alatt több mint négyszeresére emelkedett. A jövőben azonban valószínűleg csökkenni fog a fogatok száma, sőt már jelenleg is kevesebb, mert a teherautó- és autóbusz forgalom egyre növekedő tendenciát mutat.
A községnek mezőgazdaságra való fokozatos áttérésére lehet következtetni abból, hogy egyre több legelőt törnek föl. Így 1850-ben a legelő az egész község területének 23,2%-át, 1895-ben 13,7%-át tette ki. 1850-ben kert és rét 31,3%, 1895-ben pedig 15,3%. Ezzel szemben a szántó 1850-ben 40,2%, 1895-ben pedig 66%-ot tett ki.
Év | 1850 | 1895 |
Legelő | 23,2% | 13,7% |
Kert, rét | 31,3% | 15,3% |
Összes legelő, kert, rét | 54,5% | 29,0% |
Szántó | 40,2% | 60,0% |
Vagyis 45 esztendő alatt a legelő, rét, kert 25,5%-kal kisebbedett, a szántó pedig ugyanezen idő alatt 25,8%-kal nőtt. Ez a fokozódó intenzív gazdálkodás részben annak tulajdonítható, hogy nagyobb mennyiségű vizes rét a lecsapolásokkal szántóvá alakulhatott át.
A községi legelő 56 kat. holdat, a közbirtokossági legelő pedig 45 kat. holdat tett ki 1925-ben. A községben van legelőrendtartás.
A községben ez idő szerint már nyomásos gazdálkodás helyett szabadgazdálkodás folyik. A minőségi termelés a kisgazdaságokban rosszabb, mint a nagyban, annak ellenére, hogy több istállótrágya jut a földekre. Nagy baj ugyanis, hogy a kisgazdák nemcsak a trágya kezelésére nem fektetnek nagy súlyt, de az alászántás körül is követnek el mulasztást. Ma már Szelevényen istállótrágyával állítólag senki sem fűt. Másik hátránya a kisgazdaságoknak a mélyszántás hiánya.
Egyébként a talaj, mint már említettük jó minőségű. Különösen a régebbi időben sok jó minőségű dohányt termeltek. Ma a termelt növények között minőség és mennyiség tekintetében első helyen állanak a búza, a kukorica, az árpa és a zab. Már jóval kevesebb a burgonya, a takarmányrépa, a köles, a lucerna, a lóhere stb.
Az 1934. évben, mint általában minden évben, legnagyobb területet búzával, mégpedig főleg őszi búzával vetettek be. Ebben az időben a búzaterület 32,8%-át alkotta a község összes területének. A járási átlagtermés búzából ebben az évben 6,7 q-t tett ki, tehát Szelevényen is e körül mozoghatott.
A búza után legnagyobb mennyiségben tengerit termelnek. 1934-ben a kukoricával bevetett terület a község össz. területének 18,4%-át alkotta. A járási átlagtermés ebben az évben 11,7 q volt.
Ezek után a fő termények után messze lemaradnak a többi fő termények és a takarmányfélék.22
Az ugar a község összes területének csupán 0,7%-át tette ki 1934-ben, amiből látszik, hogy már itt is intenzívebb mezőgazdálkodás folyik.
1935-ben a gabonaneműekben annyira rossz termés volt, hogy például egy kereszt búza átlag 6 kg-ot adott csak.
Az 1895. évi kimutatás külön kertgazdaságot nem vett föl. A kertet a réttel együtt írta össze. Na de számottevő kertészetről annál inkább sem beszélhetünk ebből a korból még, mert hisz 1895-ben is csak 54 kat. hold területet műveltek kert gyanánt. Azonban ez alatt sem értendő bulgárkertészet, mert a lakosság még ma is csak a saját szükségletére sem termel konyhakerti növényt. A kertészet szempontjából a múltban is csupán a dohánykertészet jöhetett számításba.
Szelevény fekvésénél fogva nagyon is megsokszorozhatná konyhakertészetét, mert megfelelő földje a kellő mennyiségű vize is lehetne.
Gyümölcsfák száma
Év | 1895 | 1928–29 |
Megnevezés | ||
Alma | 1410 | 1188 |
Körte | 714 | 687 |
Cseresznye | 375 | 360 |
Meggy | 973 | 663 |
Őszibarack | 590 | 413 |
Kajszibarack | 425 | 463 |
Szilva | 4984 | 3775 |
Dió | 302 | 381 |
Szeder, eper | 711 | 795 |
Mandula | 19 | 10 |
Gesztenye | 26 | - |
Más | - | 52 |
Összesen | 10529 | 8787 |
De amennyire elmaradott a konyhakertészet, éppen olyan szépen fejlődött az utolsó években a gyümölcstermelés minőség tekintetében. Szelevénynek már az 1895. évben is szép számmal volt gyümölcsfája, de azóta még megsokszorozódott.
Amint már az 1895. évi összeíráskor, akként az 1928. évi összeírás idején is legnagyobb számban a szilvafát találjuk, amely maga a község összes gyümölcsfáinak 51%-át tette ki. Utána legnagyobb számmal az alma-, majd a meggyfa következik.
Az 1928. évi gyümölcsfák száma az 1895. évben meglévő gyümölcsfáknak csak 83,4%-át alkotta, ez az arány azonban csak látszólagos, mert azóta Szelevény területének több mint felét elveszítette, végeredményben tehát a gyümölcsfák száma mégis szaporodott.
A gyümölcsfák legnagyobb számmal a 20 kat. holdon aluli birtokokon és legkisebb számmal a 100 kat. holdon felüli gazdaságokban találhatók. A 100 kat. holdon felüli gazdaságok 1 holdjára 0,14 db, a 100 kat. holdon aluli gazdaságok 1 holdjára pedig majdnem 1,03 db gyümölcsfa jut.
Nagy baj azonban az, hogy az egyes gyümölcsfafélék száma között csak kisebb eltérés mutatkozik, sőt ugyanazon félék között is rengeteg sokféle fajt termelnek, ami az értékesítést is igen megnehezíti, mert a kereskedőknek nemigen érdemes leutazniok, mivel az ugyanazon fajtából csak kisebb mennyiséget tudnának vásárolni.
A lakosság a termés legnagyobb részét maga fogyasztja el, más részét pedig Kunszentmártonba és Csépára, mint Tiszazug gyümölcsközpontjába szállítja. Az ugyanazon fajta gyümölcs tömegesebb érése alkalmával azonban a kecskeméti kofák és kereskedők teherautóval látogatják meg a községet, és viszik magukkal Szelevény gyümölcsét.
A községnek van egy 1700 négyszögöl területű faiskolája is, ez azonban nem annyira a standard gyümölcstermelés, mint inkább az iskolások elemi oktatásának céljaira van biztosítva. Egyébként ez a faiskola is eléggé el van hanyagolva, sőt beültetve is csak részben van.
Különösen a világháború után a gyümölcsösöket teljes szakszerűséggel kezeli egyik-másik gazda. Szakszerűen ülteti és permetezi és minden egyéb kezelés tekintetében szakszerűen jár el. Sajnos a követők csak igen bátortalanul haladnak az úttörők után.
A gyümölcstermelés mellett ugyancsak régidőtől híres Szelevény bortermelése is. A szőllőtermelés a régebbi időben csak bortermelésre irányult. Ma már azonban egyre több és több szőllőt termelnek csemegefogyasztás céljából. Erre a célra Szelevény vidéke elsőrangú. Még a mai nap is sok szőllőt termelnek borkészítésre. Boraik, mint általában a síkföldi homoki borok, nem érhetik utol a hegy- és dombvidéki borokat.
Szőllőtermelésre azt a Szelevény határáig is elnyúló homokos dombot használják, amely egyúttal Tiszasas, Tiszaug, Csépa és Tiszakürt községben is szőllőtermelő területet alkot.
Hogy mennyire foglalkozott Szelevény lakossága már a múltban is szőllőtermeléssel, azt bizonyítja az is, hogy az 1850. évi összeírás alkalmával Szelevény összes területének 0,9%-a volt szőllő. 45 évvel később, tehát 1895-ben is az összes területnek 1%-a volt szőllő, tehát a szaporodás 0,1%. A nagybirtokosok szőllőtermelése az általuk bírt összes területnek 0,5%-ig terjedett 1925-ben. Ha tehát az 1925. évben 1%-át alkotta a szőllő az összes területnek, akkor a nagybirtok kevesebb szőllőt termel, mint a kisbirtok.
Szelevény területén, mint általában az Alföldön, a török hódoltság előtt óriási erdőségek voltak. Később azonban, amint ezt a hódoltság elpusztította, nem lettek újabb erdőségek. A Körös kiöntéses területén voltak ugyan nagyobb kiterjedésű fűzesek, ez azonban nem nevezhető olyan értelemben erdőnek, mint a dombos és hegyvidékek erdőségei.
Az 1895. évi mezőgazdasági összeírás idején összesen 24 kat. hold, azaz a község össz. területének 0,15%-a volt erdő, viszont az 1925. évi gazdacímtár adatai szerint a 100 holdon felüli gazdaságoknak 0,18%-a volt erdő. Az 1895. év óta egy kevés javulás állt be ezen a téren, mégis a szó szoros értelmében vett erdőség még ma sincs a község határában. Ebben az értelemben leghelyesebben az 1850. évi összeírás járt el, amikor erdőt egyáltalán nem mutat ki.
Ezen a téren a község nagy elmaradottságot árul el. Gyáripara egyáltalában nincs is, de a múltban sem volt, amennyiben 20-nál több alkalmazottal dolgozó gyárüzemet csak a legutóbbi időben találunk.
De ahogy nem találunk gyáripart, éppen úgy nem találunk népipart sem, pedig erre az utóbbi időben különösen nyílt volna alkalom, mert a lakosság legnagyobb része télen nincs foglalkoztatva. Szinte érthetetlen, hogy itt, a Körös parton nem foglalkoznak behatóbban, vesszőfonással. Találunk ugyan nyomokat a kosárfonás terén, ez azonban mindössze a házi szükséglet kielégítéséig terjed.
Ugyancsak nem ért a faluban a szövéshez-fonáshoz senki, pedig főleg a Dunántúlon, a háború utáni években, ugyancsak sokan vették újból elő a már régen félredobott szövőszéket. Ha ez utóbbi itt is újból tért kezd hódítani, valószínűleg nem csak egy rongyos fehérneműje lesz a falu népének.
A kézműiparral foglalkozók száma is nagyon alacsony, ami azt bizonyítja, hogy a lakosság iparcikkeit a vásárokon és közeli városokban szerzi be. A helybeli iparosság főként csak a javításokra szorul. A falu legnevezetesebb ipara a szélmalom. Jóllehet van egy szitája is, mégis inkább a két őrlőköve jön tekintetbe, amelynek őrlőképessége óránként 150 kg.
Az iparral foglalkozók száma 1920-ban 71, 1930-ban pedig 60. Ez az esés azonban csak látszólagos, mert ez idő alatt csatolták el a területnek felét és a lakosságnak majdnem egyharmadát.
Iparral foglalkozók
Év | 1920 | 1930 |
Megnevezés | ||
Tulajdonképpeni iparos férfi | 67 | 58 |
Tulajdonképpeni iparos nő | 4 | 2 |
Tulajdonképpeni iparos önálló | 37 | 32 |
Tulajdonképpeni iparos tanonc | 7 | 23 |
Egyéb segédszemélyzet | 27 | 5 |
Segéd nélküli vállalat | 32 | 25 |
1–20 segéddel dolgozó vállalat | 12 | 9 |
20-nál több segéddel dolgozó vállalat | - | 34 |
Szelevény lakóinak száma az 1930. évi népszámlálás adatai szerint 2501. Ennek 47,7%-a kereső, 52,3%-a eltartott. Mezőgazdasággal foglalkozik 2153, azaz az összes népességnek 86%-a, ebben azonban benne foglaltatik a mezőgazdasági eltartottak száma, az 1127 lélek. Ez épen 50%-a a mezőgazdasággal foglalkozóknak. A mezőgazdasági keresők az összes népességnek 41%-át alkotják.
Az iparral foglalkozók száma 1930-ban 149, ami az összes népességnek 6%-át alkotja. Ha ebből levonjuk az eltartottak számát, az iparral foglalkozó keresők száma az összes népességnek 2%-át adja. Az ipari keresők a mezőgazdasági keresőknek pedig 5,8%-át teszik ki. A kereskedem, hitel, közlekedéssel foglalkozó keresők az összes keresőknek 1,2%-át teszik ki, a közszolgálat, véderő keresői az összes népességnek 2%-át, a napszámos keresők pedig az összes keresőknek 0,8%-át alkotják.
A mezőgazdasággal foglalkozók tulajdonképpen, mint kubikus munkások telepedtek le, ma már azonban mint kisebb-nagyobb földbirtokok gazdái, mezőgazdasággal foglalkoznak.
Az aratásban, csépelésben általában, mint részes munkások dolgoznak, az idén azonban hihetetlenül keveset kerestek. Aratás idején a férfi napszám 1,20, télen 0,80 vagy 0,60 pengő volt. A rossz munkás- és megélhetési viszonyokra jellemző, hogy a biztos fizetésű gazdasági cselédek már félévre előre kiveszik a konvenciót.
Az asszonyok általában nem dolgoznak annyit, mint a férfiak. Ennek oka talán az, hogy a lakosság kubikusokból és cselédekből tevődött össze, márpedig tudjuk, hogy mindkét munkásfajtánál a férfiak szegődnek munkába, s a nők, mint eltartottak, legtöbbnyire csak a főzéssel, takarítással és egyéb házimunkával foglalkoznak.
A termelvények értékesítése Szelevényen meglehetős nehézségekbe ütközik, aminek fő oka a közlekedés hiányos voltában rejlik. Terményeinek értékesítése legnagyobbrészt helyben történik, ahonnan legtöbbször a kecskeméti kofák szállítják el, másrészt pedig a lakosság Kunszentmártonba, Kecskemétre, és a gyümölcsöt főként Csépára szálltja. A baromfit, tojást általában a kecskeméti kofák szedik össze.
A legközelebbi vasútállomás Kunszentmártonban, illetve Tiszaugon van. Hajóállomást ugyancsak Tiszaugon találunk legközelebb. Közvetlen közlekedés szempontjából tehát a kövezett megyei útja jön számításba, amelyen autóbuszon, autón és szekéren közlekednek. Az autóbusz napi járatainak száma 2. Ámbár az autóbusz maga is lebonyolítja Szelevény forgalmát, a szekerek mellett mégis nagyon kívánatosnak tartja a lakosság a Tiszaug-Kunszentmártoni vasút kiépítését.
A jászkunok már a régi időben sem bizonyultak jó kereskedőknek, s alig akadt köztük egynéhány ló- és marhakupec, valamint néhány Pestre járó tyúkász. A község kereskedelme ma 3 szatócs, a Hangya és néhány ló-, illetve állatkereskedő kezén bonyolódik le. Hetivásár minden hét csütörtökén van, ahova növendékállatot is hajtanak fel. A lakosság állandóan látogatja a kunszentmártoni és a csongrádi piacokat is.
A hitelélet meglehetősen fejletlen. Fennáll ugyan a Hitelszövetkezet, mint az OKH tagja, azonban ez is fölszámolt. A legutóbbi időben a Faksz nyújtott kölcsönöket, azonban ezt is csak 1928-ig tudták fizetni, a rossz gazdasági viszonyok miatt azóta nem törlesztik.
Tiszasas nagyközség Jász-Nagykun-Szolnok vármegye tiszai alsó járásának, azaz a Tisza-Köröszugnak déli részén fekszik. A faluval határos községek: Csépa 5 km, Alpár 8 km, Tiszaug 5 km, Csongrád 15 km, Tiszaújfalu 10 km és Tiszakürt 9 km-nyire van. A falu a Tisza bal partján, Csongrádtól észak-nyugatra terül el.
Átvonul rajta a Tiszaug-Kunszentmártoni műút, amely a tiszaugi és kunszentmártoni vasútvonallal, valamint a tiszaugi hajóállomással köti össze a községet. A falu tengerszint fölötti magassága 95-100 m. A terjedelmes tiszazugi síkságnak egy legmagasabban kiemelkedő pontján épült fel a falu, amelynek települése zárt. Tanyák nem tartoznak hozzá. Városias jelleget sem mutat. Lakosainak száma az 1930. évi népszámlálás idején 1877 lélek, kiknek főfoglalkozása a földmívelés.
A község közigazgatási szempontból nagyközség. Hozzá tartozik, mint külterület Új- és Öregszőlő, amelyeknek összes lakossága 1930-ban 98 lelket tett ki. Határához 4840 kat. hold föld tartozik, ugyanannyi volt már 1848. előtt is. Tehát ekkor sem volt területváltozás, határátcsatolás, de e téren azóta sem történt változás. Palugyay ugyan 6520 kat. holdat említ az adóívek alapján; ez azonban valószínű nem 1600 négyzetöllel van számítva. Ugyanakkor Fényes Elek a község határát 5220 kat. holdra teszi.
A község a Nagymagyaralföldön, mégpedig a Tisza bal oldali völgyében fekszik. Eredeti talaja mocsaras, lápos volt. A Tisza lecsapolása óta azonban az előbbi közepes minőséggel szemben jó termőtalaj lett. Talaja nagy részben agyagos, sőt szikes, más részén azonban homokos, de egy kisebb szikes részt kivéve termelésre az összes alkalmas. Valószínűleg a Tisza kiöntései alkalmával rakódott le.
A Tisza hajdani medre és nemcsak az ártere a községig ért. Ezt bizonyítja a falu belterületén, a templom felőli résznek hirtelen lejtős volta. Itt ugyanis a kertek 20-30 m hosszúságban 3-4 métert emelkednek.
A talajban szén, érc, földgáz stb. természeti kincsek nincsenek. A homokos területen szőlők és gyümölcsösök, a mélyebben fekvőkön pedig elsőrendű búza, kukorica és széna terem. A homokos szőlők alatt egy két-három kat. holdra terjedő vályog terület, „vályogbánya” és egy 40-50 kat. holdnyi szikes, agyagos sovány legelő húzódik el egy síkban. Azonban úgy a szikes talaj, mint a Tisza-parti fekete föld, búzából megtermi az átlag 6 q-t kat. holdanként. Futóhomok területe nincs.
A község határa a közel fekvő Tisza vízrendszeréhez tartozik. Vízválasztó nincs, mert a Tiszától maga a falu is alig 7-800 m-nyire fekszik, határa pedig egészen a Tisza medréig ér. A Tisza mederszabályozása előtt nagy kiterjedésű lápos, mocsaras területei voltak a községnek.23 A szabályozást a Tisza-Köröszugi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társaság végezte. A mocsarak helyén elsőrendű búza- és kukoricatermő talajt találunk. Ma egyedül a Szent Páli-sziget nevű 70 kat. holdas területet önti el gyakran a folyó. Ez a sziget a folyó kanyarulata zugában fekszik. A vízi erőt csak hajózásra használják, pedig nagyon üdvös lenne öntözésre is felhasználni. A falu tövében csergedezik a kacsáktól és libáktól hemzsegő Pókaháza ér, csatornázott, mély medrében.
A községnek sok ásott kútja van, ez azonban majdnem mind üzemen kívül áll. A községben ui. jelenleg egy ártézi kút van, amelyet 1923-ban fúrtak. A mélyfúrásból csöveken majdnem minden házhoz be van vezetve az ártézi víz. Most a szőlőben fúrnak egy kutat, amire annál inkább szükség van, mert a lakosság munka-, sőt szabadidejének nagy részét a szőlőben tölti, de meg a permetezéshez is nagy mennyiségű vízre van szüksége. A szőlőben lévő kút fúrását egy gazdálkodó ingyen elvállalta volna, ha néki a község a szőlő alatt elterülő vályogbányát átengedte volna. A község azonban, hogy lakóit megkímélje attól, hogy ezután a vályogot pénzért kapják, nem ment bele az üzletbe, inkább maga fúratta meg a kutat. A jelenlegi ártézi kút a falu belterületén már egy újabb fúrás, mivel a régi kút léket kapott. Egy vállalkozó elvállalta volna a lék kijavítását, azonban a megkezdett munka után szakértők megállapítása szerint rájöttek arra, hogy a lék kijavítása többe kerülne, mint egy új kút megfúrása. Ezért inkább új kutat fúrtak. Az új kút fúrása csaponként 25 pengőbe került. Vize bőven van s nagyon egészséges és eléggé hideg is annak ellenére, hogy 194 m mély. A régebbi kút 196 m mély volt.
A község Magyarország legcsapadékszegényebb vidékén fekszik. Az évi csapadék alig éri el a 460-580 mm-t. De ennek a megoszlása is igen kedvezőtlen, és éppen akkor nem esik eső, amikor a növényzet legjobban megkívánná azt. Az idén is pl. április végétől 100 napon át egy csepp eső sem esett, éppen akkor, amikor a mezőgazdaságnak és az állati szervezetnek legnagyobb szüksége lett volna rá. Ugyancsak az idén a szeszélyes éghajlat rendkívüli károkat okozott. Először is a kora tavaszi talaj menti fagy, majd április 23-án borzasztó jégeső verte el a határt, amelyre betetőzésül a kíméletlen aszály jött. (A részletes klímát l. Tiszaug szociográfiájában.)
A határ a Tisza szabályozása után a növényzet és állatvilág tekintetében nagy átalakulásnak volt kitéve. Amíg a Tisza-parton mocsarak, lápok húzódtak el, nagyon sok nád, sás, fűz, rekettye, valamint legelő tartozott a községhez, de ugyanakkor már a homokos részen jó borok is teremtek. Ebben az időben is a lakosság főfoglalkozása a vizes és kiöntéses jó legelők miatt, főleg az állattenyésztés volt, amit azonban a gyakori árvizek a fejlődés terén meglehetősen korlátoztak. Az állattenyésztés mellett a halászat is nagy hasznot hajtott a község lakosságának.
Tehát a rétek lecsapolása nemcsak a növényzetet és állatvilágot változtatta meg, hanem az emberek foglalkozását és ezen át azok társadalmi, gazdasági életét, valamint lelki világát is átalakította.
Az ármentesített területek egy részén jelenleg erdő van. Az erdő föl van parcellázva, de telekkönyvileg még a közbirtokosságé. Ennek a területnek legnagyobb része fűzes. A fűzfáknak az alsó ágait levagdossák, és ez szolgálja a lakosságnak a tüzelőanyagot.
A község őskorát Tiszaug szociográfiájában tárgyaljuk részletesen, itt csupán a következőket említjük meg: A szájhagyomány szerint Árpád a honfoglaló magyarokkal itt vonult át, mondván: Ezen a helyen kelen át. A községnek egyik része a Kelenhegy elnevezés, állítólag ebből a korból maradt ránk. Hogy tényleg itt kelt-e át a szemben lévő Alpárra, az nincs bebizonyítva. Másik történelmi nevezetessége, hogy Aba Sámuel a szomszédos Csépán ütközött meg. Más monda nem nagyon él a nép ajkán.
Tiszasas először abban az oklevélben van megemlítve, melyben a Ráthold nembeli Nagy Leustachnak adományozta a király. Nevezett birtokosa 1347. előtt halhatott meg, mert ez évben özvegyének Erzsébet királyné egy oklevélben megígérte, hogy a birtok élvezetében minden körülmények között meg fogja védelmezni, halála esetén pedig ura testvérének gyermekeire biztosította az öröklést. Úgy látszik utóbb a király saját magának foglalta le, mert 1348-ban Tiszakürttel együtt királyi birtoknak van jelölve. 1450-ben a Wezsenyi-család kezében találjuk.
Történelmi adatainkban a helység nevével 1479-ben találkozunk, amikor a községet Saasnak hívták.24 1530-ban a királyi adományozás a szomszédos birtokos hadvezér főúrnak, Kinizsi Pálnak juttatta. 1552-ben a család megszakadtával csömöri Zay Ferenc, az akkori szolnoki főispán kapta. A török hódoltság alatt a jászberényi várhoz tartozott, az ott állomásozó palánkbeli katonák között volt felosztva. 1658-ban a lakosságot rác portyázó seregek lepték meg, akik elől Borsod megyébe menekültek és csak 1661-ben, református papjuk buzdítására tértek vissza elhagyott telepeikre. A Rákóczi-felkelés alatt 1709-ben újabb támadásnak volt kitéve a község, és másodszor is elnéptelenedett. A szatmári béke után gyors fejlődésnek indult és a kormányhatalom ellenére virágzó protestáns községgé fejlődött. Az 1733. évben már saját lelkésze van. Nem sokkal később a romba dőlt templom is újjáépül. 1735-ben Stösszel (megj.: Steössel?) Kristóf volt a birtokosa.25
Tiszasas község múltjáról egy, az 1759. aug. 10-i jegyzőkönyv és az akkori tanúvallomások is megemlékeznek. Eszerint 1681-ben már állandó kálvinista egyházuk, templomuk és prédikátoruk volt. Ugyanezen jegyzőkönyvből megállapítható, hogy a török világ alatt mindig lakták Sast, azonban a török elől, mintegy 3 évig Újfaluba húzódtak, ahonnan kijártak a szőllőiket művelni.
Arra vonatkozólag, hogy a község mikor létesült, semmiféle biztos adatunk nincs. A község a múltban Heves vármegyéhez tartozott. Arról sem tudunk, hogy a község területén azelőtt lett volna időközben elpusztult falu.
A XIX. század elején Luby (megj.: Imre) és gr. Tige Lajos bírják.26 1848-ban több lakosa, mint nemzetőr vett részt a szenttamási csatában.
A nép ajkán élő történelmi eseményekkel kapcsolatban megemlítjük még, hogy pár évvel ezelőtt halt meg, szabadlábon, az utolsó betyár. A határ nádas, zsombékos vidéke főleg halászatból és pásztorkodásból élő lakosságból állt. A zsombékos, nádas kitűnő rejtekhelyet biztosított a betyároknak, akik a legelésző gulyából egyet-egyet kikerítve Csongrád felé hajtottak s a Tiszán átkelve nyugodtan fogyasztották el. A betyárokat a rabló életmódra a Bach-korszak kényszerítette. Így Bogárhoz a Bach-korszakon át a következő monda fűződik: A kis 15 éves Bogár, mikor látta, hogy a 48-as érzelmű apját ütötték-verték a német zsandárok, s ráadásul a kérlelő édesanyát, a szerető feleséget is megverték, megfogadta, hogyha majd nagy lesz, bosszút áll édesapjának és anyjának megveréséért. Szavát be is váltotta, amikor 18 éves korában két zsandárt vert agyon. Ettől az időtől, mint üldözött vad, a zsombékos erdőkben keresett menedéket. Élelmét és ruházatát csak lopott holmikból tudta fedezni, avagy testvéröccse hordott utána titokban élelmet. Bujdosó élete azonban nem sokáig tartott, mert már 21 éves korában felakasztották. A betyárok és tolvajok életét megkönnyítette az a körülmény, hogy a szomszédos Csépa község valamennyi lakója nemes volt, s mint ilyenek, mentelmi jogot élveztek. A zsandárok, pandúrok – ámbár biztosan tudták, hogy ők a tolvajok – mégsem hatolhattak be a nemesség portájára házkutatást tartani.
A község határának területe és művelési ágak szerinti megoszlása írók szerint változik. Palugyay szerint a határ területe az 1850. évben 3987 hold, 432 négyzetöl. Ebből lefelé kerekítve szántó 655 hold, rét, kert 536 hold, szőllő 198 hold, legelő 2277 hold, terméketlen terület 325 hold. Ugyanitt erdőt, nádast nem tüntet fel. Ugyancsak Palugyay ebből a korból másutt 6520 holdat említ az adóívek alapján. (Ez azonban valószínű, nem 1600 négyzetöllel van számolva.) Viszont Fényes Elek ugyanebből a korból 5220 holdat említ, amelyből szántó 768 hold, rét 3403 hold, legelő 841 hold, szőllő 213 hold, erdő 141 hold, amiből úrbéri szántó 632 hold, kaszáló 193,5 hold, legelő 841 hold, erdő 141 hold, nádas 117 hold. A majorsági szántóföld 136 hold, rét 3210 hold.27 A Palugyay által megállapított összes területnek tiszta jövedelme összesen 4760 forint volt.
A helység lakossága között romboló kolerajárványok közül négyről van biztos adatunk: Az 1831–1832. évi kolerajárvány volt a leghevesebb, mert 110 beteg közül 47 meghalt. Az 1854–1855. évi járvány alatt pedig 7 beteg közül 4, 1866–1867-ben 5 beteg közül 3 halt meg kolerában. Közegészségügyi állapota az 1900-1920. évek alatt a következő: A vörhenynek 17 áldozata lett, a romboló toroklob 12 embert ragadott el. Ezen évek alatt a tbc-nek 116 halottja lett, azonkívül a tüdőgyulladás 64 ember életét ragadta el. Az 1918. évi influenzának 5 áldozata lett.28
A XIX. század végén és a XX. század elején beálló nyugodt fejlődést a világháború, majd a vörösök rémtettei zavarták meg, akik 1919-ben a Tisza gátjának átvágása folytán vízzel árasztották el a vidéket.
Művelési ágak | Év | Szántó | Kert | Rét | Szőllő | Legelő | Erdő | Nádas | Adómen- tes | Összes |
Palugyay szerint | 1850 | 655 | 536 | 198 | 2274 | - | - | 323 | 3987 | |
Palugyay, adóívek alapján | 1850 | 6520 | ||||||||
Viszont Fényes Elek szerint | 1850 | 768 | 3403 | 213 | 841 | 141 | 5220 | |||
Fényes Elek szerint ebből úrbéri | 1850 | 632 | 193,5 | 841 | 141 | 117 | 1924,5 | |||
Fényes Elek szerint ebből majorság | 1850 | 136 | 3210,5 | |||||||
1895 | 1627 | 10 | 607 | 210 | 1808 | 92 | 19 | 202 | 4575 | |
Fayol ív szerint | 1925 | 2036 | 46 | 399 | 312 | 1345 | 191 | 510 | ||
1930 | 2397 | 47 | 646 | 318 | 710 | 195 | - | 527 | 4840 | |
5 birt. kezén van | 1930 | 285 | - | 1353 | - | 1192 | 184 | - | 106 | 3120 |
Kik közül 3 lakik Sason | 1930 | 1658 | ||||||||
2 idegen lakos | 1930 | 1462 | ||||||||
Fényes Elek szerint 1850-ben 5220 kat. hold tartozott Tiszasashoz. Ebből úrbériség volt összesen 1924 kat. hold, azaz az összes területnek 36,6%-át képezte úrbériség. Az úrbériségnek legnagyobb része, azaz 32,3%-a szántót alkotott, ugyanakkor, amikor a község összes területének csak 14,7%-a volt szántó. Hogyha a község összes szántóföld területéből levonjuk az úrbéresek által művelt szántóföldet, a nemesség és nem úrbéresek által bírt szántó területe mindössze 134 kat. holdat tesz ki.
A szántó után az úrbéresek legnagyobb területét a legelő alkotta, amely az úrbéresek által bírt összes területnek 4,3%-át képezte. Ebben az időben más legelő nem is volt, mint csupán az úrbéresek által bírt 841 kat. hold
Annál nagyobb területet alkotott azonban a nem úrbéresek kezén lévő rét, amely az akkor kevés területet képező kerttel együtt 3403 kat. holdat tett ki, ez pedig a község összes területének 65,19%-át képezte. Megjegyzendő azonban, hogy ebben a 3403 kat. hold kert és rétben az úrbéresek által bírt 193 kat. hold kert és rét benne foglaltatik, mely utóbbi az úrbéresek által bírt összes területnek 10%-át képezte.
Amíg az úrbéresek által bírt szántóföld az összes szántóföldnek 82,4%-át alkotta, addig az úrbéresek által bírt kert és rét az összes kert és rét területének csak 5,3%-át alkotta. Ehhez hozzájárult azonban az úrbéresek által bírt legelő, azaz 841 kat. hold, ami az úrbéresek kert és rétjével együtt összesen 1034 kat. holdat tett ki, ez pedig az összes rét és legelőnek 32,6%-át tette ki. Végeredményben tehát 1850-ben az úrbéresek sokkal több szántófölddel rendelkeztek, viszont az állattenyésztésre nélkülözhetetlenül fontos rét és legelőből sokkal kisebb területük volt.
A művelési ágak megoszlása az elmúlt 80 esztendő alatt óriási változáson esett át. 1850-ben a szántó az összes területnek 14,7%-a, 1930-ban pedig 49,5%-a volt. A szántóföld tehát megsokszorosodott. A rét és kert ellenben nagymértékben kisebbedett. E két művelési ág 1850-ben az összes földbirtoknak 65,2%-át, 1930-ban már csak 14,2%-át alkotta. Nőtt ugyan egy csekéllyel a legelő, ez ugyanis 1850-ben az összes területnek 16,1%-t, 1930-ban pedig 16,7%-át alkotta az összes területnek.
Mindezekből azt látjuk, hogy a mezőgazdaság a külterjes legelőről és rétről a belterjesebb szántó gazdálkodásra tért át. 1850. körül az állattenyésztés virágzott még, most pedig a szántóföld-művelés kezd egyre nagyobb arányokat ölteni. A legelő és rét területének rohamos csökkenése azonban korántsem jelenti még az állattenyésztés visszafejlődését, hanem csak azt, hogy az elmúlt 80 év alatt nagykiterjedésű legelőt és rétet törtek föl a célból, hogy intenzívebb állattenyésztést folytassanak, azaz takarmánynövényeket termelhessenek.
A népesség megoszlása | szám | % | szám | % | szám | % | szám | % | Orsz. % | átlag % | |
Év | 1850 | 1910 | 1920 | 1930 | 1920 | 1930 | |||||
Terület | 4840 | 4840 | |||||||||
Összes | Jelenlévő népesség | 1312 | 1674 | 1682 | 1877 | ||||||
Polgári | 1673 | ||||||||||
Katonai | 1 | 2 | |||||||||
Idegenben tartózkodik | - | - | 1 | ||||||||
Távol van | 20 | - | - | - | |||||||
Összes belterületi népes. | - | 1616 | 96,07 | 1779 | 94,77 | ||||||
Összes külter. népesség | - | 66 | 3,93 | 98 | 5,23 | ||||||
Négyzetkm népesség | - | 67,4 | 93,4 | ||||||||
Kereső | - | 861 | 51,02 | 938 | 50 | ||||||
Eltartott | - | 821 | 48,98 | 939 | 50 | ||||||
Férfi | 647 | 835 | 49,83 | 812 | 48,27 | 949 | 50,55 | ||||
Nő | 665 | 839 | 50,17 | 870 | 51,73 | 928 | 49,45 | ||||
15 évnél fiatalabb | - | 407 | 24,73 | 424 | 25,12 | 412 | 21,96 | 30,6 | 27,5 | ||
15–59 évig | - | 1071 | 63,97 | 1074 | 63,94 | 1251 | 66,64 | 60,4 | 62,7 | ||
60 évnél idősebb | - | 196 | 11,3 | 184 | 10,94 | 214 | 11,4 | 9,0 | 9,8 | ||
Magyar nyelvű | 1315 | 1674 | 100 | 1677 | 99,7 | 1873 | 99,78 | 93,05 | |||
Magyarul tud | 1674 | 100 | 1682 | 100 | 1876 | - | - | 98,35 | |||
Római katolikus | 19 | 130 | 7,76 | 207 | 12,3 | 358 | 18,53 | 27,02 | 27 | ||
Evangélikus, református | 1532 | 91,51 | 1464 | 87,03 | 1499 | 79,33 | 63,09 | 64,9 | |||
Ír, olvas, 6 évnél idősebb | 1249 | 80,92 | 1358 | 87,16 | 1539 | 90,43 | 90,4 | ||||
Anyanyelv szerinti megoszlás
Népszámlálás éve | 1827 | 1850 | 1910 | 1920 | 1930 | 1930 Orsz. átlag % |
Magyar | 1305 | 1674 | 1667 | 1873 | ||
Német | 2 | - | 3 | 3 | ||
Tót | - | - | - | - | ||
Oláh cigány | 2 | - | - | - | ||
Egyéb | 3 | - | 2 | 1 | ||
Összes lélek | 1230 | 1312 | 1674 | 1682 | 1877 | 91,3 |
Magyarul tud | 1674 | 1682 | 1876 | 97,7 | ||
6 évnél idősebb, írni, olvasni tud | 1249 | 1358 | 1539 | 90,4 | ||
Külföldi | 8 |
A községet már régidőktől fogva színmagyar lakosság lakja. Már 1850-ben 1312 lélek közül 1305 volt magyar, s mindössze 2 német, 2 cigány és 3 zsidó. Ezt a szép arányszámot megtartotta tovább is az idők folyamán. 1910-ben kivétel nélkül tiszta magyar lakossága volt a községnek. 1920. évben volt már összesen 2 nem magyar lakosa is, azonban a magyar anyanyelvűek még mindig 99,7%-át tették ki az összes lakosságnak. A magyarul tudók százaléka ebben az időben is 100%, éppen úgy, mint 1910-ben. 1930-ban is 99,8%-át alkotta az összes népességnek a magyar anyanyelvűek száma. A magyarul tudók száma pedig ekkor is majdnem 100%, ugyanakkor, amikor a magyarul tudók országos átlaga 98,3% volt, viszont a magyar anyanyelvűek százalékaránya 99,8%, amikor az országos átlag 93,05%-ot tett ki.
Ezek a számok világosan mutatják, hogy már régóta tiszta fajmagyarság lakja a községet.
Ha a lakosság nemek szerinti megoszlását nézzük, látjuk, hogy a férfiak száma egészen 1930. évig néhány tized százalékkal kevesebb volt. Ez azonban nemcsak itt, hanem világviszonylatban is így szokott lenni. Az 1930. évi népszámlálás alkalmával azonban a statisztika azt mutatja, hogy a férfiak száma 0,9%-kal fölötte áll a nők százalékarányának. Ennek a változásnak okát legnagyobbrészt a gazdasági, illetve munkásviszonyokban találjuk. Így a külterületen, ahol a lakosság egy része cselédségből áll, a férfiak száma nagyobb a nők számánál, amennyiben amazok száma 51, emezeké pedig 47. Ez azonban még nem teszi ki a különbözetet, azaz a 21 férfi többletet. Megtaláljuk azonban ezt is a község belterületén élő cselédségnél. A háztartási munkát az asszonyok és lányok maguk is elvégzik, azonban a módos gazdák földjeiket maguk nem tudják megművelni, s ebből a célból állandó férficselédet alkalmaznak. Mivel azonban sem munkát, sem lakást adni a nőknek nem tudnak, rendszerint nőtlen férficselédet alkalmaznak.
De azért is több a férfi, mint a nő, mert sok parasztlány városi tisztviselőhöz megy férjhez. A szegény napszámos leányok pedig cselédnek mennek el idegenbe.
Családi állapot szerinti megoszlás
Év | Országos % | ||||||
Megnevezés | 1850 | 1910 | 1920 | 1927 | 1930 | 1920 | 1930 |
Összes lélek | 1312 | 1674 | 1682 | 1230 | 1877 | ||
Családfő | 259 | - | - | - | |||
Férfi | 647 | 835 | 812 | 949 | |||
Nő | 665 | 839 | 870 | 928 | |||
Nőtlen | 360 | 602 | 639 | 704 | 52,1 | 49,4 | |
Hajadon | 342 | ||||||
Házas | 270 | 925 | 874 | 699 | 40,5 | 43,0 | |
Férjezett | 275 | ||||||
Özvegy férfi | 16 | 130 | 151 | 147 | 7,0 | 6,9 | |
Özvegy nő | 49 | ||||||
Elvált | - | 17 | 18 | 27 | 0,4 | 0,7 | |
A családi állapot szerinti megoszlás statisztikája azt mutatja, hogy a nőtlenek, ill. hajadonok száma 1920-ban az összes lakosságnak 37,9%-át tette ki ugyanakkor, amikor az országos átlag 52,1% volt. 1930-ra még esett a százalékarányuk, éspedig 0,9%-kal. Ekkor ugyanis már csak 37%-át teszik ki, igaz, hogy ez idő alatt az országos átlag is 49%-ra esett le.
Annak oka, hogy a nőtlenek és hajadonok száma 12,4%-kal alatta áll az országos átlagnak, abban található, hogy itt egy-gyermekrendszer van. A kevés gyermek miatt természetesen a házasságok száma is kevesebb.
Ennél még sokkal nagyobb eltérést látunk az elváltak számában. Amíg ugyanis az országos átlag 1930-ban 0,7% volt, addig Tiszasason 1,4%-ot tett ki. Ez a rossz arányszám a lazább erkölcsi viszonyok miatt következett be. 1920-ban itt is kisebb volt az elváltak száma, de ugyanakkor az országos arányszám is kisebb volt.
Az özvegyek a község összes lakosságának 7,8%-át alkották az 1930. évben, amikor ezeknek az országos átlaga 6,9% volt. Ennek a magas arányszámnak az okát főleg két körülményben kell keresnünk: Először is a nők korai elhalálozásában. Helyi közlések szerint a nők korai elhalálozásának legfőbb oka az egy-gyermekrendszerrel kapcsolatos magzatelhajtás. Az ebből keletkező korai elhalálozás vagy az abortuszt követi nyomban, vagy pedig, ami sokkal gyakoribb, hogy a sok mesterséges beavatkozás miatt már 50 éves koruk előtt elöregednek és elhalnak a nők.
A nagyszámú özvegységnek már kisebb oka a férfiaknak a háborúban szerzett betegségek következtében történt nagyszámú elhalálozása.
Kormegoszlás
Év | 1910 | 1920 | 1930 |
3 évnél fiatalabb | 180 | 83 | 80 |
3–5 évig | 41 | 95 | |
6–9 évig | 146 | 210 | 134 |
10–11 évig | 68 | ||
12–14 évig | 81 | 90 | 35 |
15–19 évig | 144 | 125 | 174 |
20–29 évig | 545 | 257 | 323 |
30–39 évig | 266 | 306 | |
40–49 évig | 382 | 426 | 338 |
50–59 évig | 210 | ||
60 évnél idősebb | 196 | 184 | 214 |
A gyermekáldás-korlátozás nemzetpusztító hatása megdöbbentő képet nyújt, ha a kormegoszlás statisztikáját vizsgáljuk. Az 1930. évben a 6 évnél fiatalabb gyermekek arányszáma országos átlagban 12,3%, amikor Tiszasason mindössze 9,4% esik erre a korra. A 6–11 év közöttiek az összes lakosságnak 10,7%-át alkotják, amikor az országos átlag 12,1%.
Az 1920. évben a község gyermekeinek az arányszáma még sokkal jobb. Ekkor ugyanis a 6 éven aluliak még 7,3%-át alkotják az összes lakosságnak, amikor az országos átlag ugyanezen korra 9,9%. A 6–11 év közöttiek pedig 12,4%-át teszik ki, amikor az országos átlag 13,9%.
Ha most a 10 évet összevetjük, látjuk, hogy a falu gyermekeinek száma rohamosan csökken, pedig a csecsemővédelem magasabb fokon áll, illetve a gyermekhalandóság csökken. Hogy a gyermekek száma az országos átlaghoz viszonyítva mégis egyre apad, ennek kizárólagos oka az egy-gyermekrendszer.
Hogy valóban az egyke a kizárólagos oka a gyermekek alacsony számának, azt világosan mutatja a legutóbbi szigorú közigazgatási, illetve rendőri ellenőrzés, aminek következtében a gyermekáldás-korlátozás máris megszűnőben van. Amíg 1934. év július haváig a keresztelések száma 8 volt, addig 1935. júliusáig 27 lett a szigorú ellenőrzés következtében.
Népszaporodás áttekintése
Népszámlálás éve | Lélekszám | 10 évi növekedés | |
%-a | száma | ||
1827 | 1230 | ||
1850 | 1312 | ||
1890 | +42,4 | ||
1900 | 1736 | ||
1910 | 1674 | −3,5 | −62 |
1920 | 1682 | +0,4 | +8 |
1930 | 1877 | +11,6 | +195 |
Az eddigiek alapján egyáltalán nem meglepő az, hogy amíg a legtöbb község lakossága az utolsó 100 év alatt megkétszereződött, sőt megtízszereződött, addig Tiszasas ugyanezen idő alatt csupán 65%-os szaporulatot mutatott.
A 10 évenkénti szaporodás a következő: Az 1850. évtől 1900. évig szaporodott a lakosság összesen 424 lélekkel. Ebből 10 évre 70 lélek esik. Ez a szép eredmény a Tisza és Körös szabályozásának az eredménye. A XIX. század második felében a lecsapolási és gátépítési munkálatok maguk is vonzották az embereket messzi vidékről, de erre a korra esik éppen a lecsapolásokkal kapcsolatos gazdasági fellendülés is, amikor óriási területeket tettek gazdaságilag hasznosíthatóvá. De az utak kiépítése, és a közlekedés fejlesztése maga is vonzólag hatott. Tehát a nagyarányú szaporodás nemcsak a természetes szaporodásnak, hanem sokkal inkább a bevándorlásnak az eredménye.
Az árvédelmi munkálatoknak a befejeztével azonban nemcsak megállt, de visszafejlődött a szaporodás. Amíg 1900-ban 1736 lelket számlált a község, addig 1910-ben már csak 1674-et. Tehát 62 lélekkel lett kevesebb, mint 10 évvel azelőtt. Ez a hirtelen visszaesés a munkásoknak a közmunkák befejezésével való elvándorlása miatt következett be. 1910-től újabb szaporodás következett be. De ez sem természetes szaporodás. Különösen nem az az 1920-30. évek között. Maga a természetes szaporodás ekkor ugyanis az egyke miatt már visszaesést mutat. Ez az utóbbi évtized alatti 195 főnyi szaporulat a fokozatos bevándorlás miatt következett csak be. A módosabb gazdák ugyanis egész családokat telepítettek be szőllőikbe, akiket kapásoknak neveznek. A szaporodás legfőbb okának tehát a gyümölcs- és szőllőművelés egyre fokozódó felvirágozódását tekinthetjük.
Mint már fentebb említettük, a lakosság főfoglalkozása a földművelés és állattenyésztés. Az 1930. évben a földműveléssel foglalkozó lakosság száma az összes népességnek 83,4%-át tette ki. Ezután – jóllehet messze elmarad a földművelés mögött –, legnagyobb számú embert az ipar foglalkoztat. Ezeknek a száma az összes lakosság 7,8%-át alkotta 1935-ben. Az iparosokat, számban, a kereskedelemmel és közlekedéssel foglalkozók száma követi.
Foglalkozási statisztika
Népszámlálás éve | 1920 | 1930 |
Mezőgazdasági, kertészeti kereső | 751 | 797 |
Mezőgazdasági eltartott | 686 | 769 |
Ipar kereső | 51 | 57 |
Ipar eltartott | 74 | 79 |
Kereskedelem, hitel, közlekedés kereső | 19 | 20 |
Kereskedelem, hitel, közlekedés eltartott | 47 | 25 |
Közszolgálat, véderő kereső | 11 | 15 |
Közszolgálat, véderő eltartott | 10 | 28 |
Napszámos kereső | 1 | - |
Napszámos eltartott | - | - |
Házicseléd kereső | 26 | 26 |
Házicseléd eltartott | 2 | 2 |
Nyugdíjas, egyéb kereső | 2 | 10 |
Nyugdíjas, egyéb eltartott | 2 | 14 |
Összes népesség kereső | 861 | 939 |
Összes népesség eltartott | 821 | 938 |
A keresők és eltartottak aránya az 1935. évben egyenlően oszlott meg. Részletesebb vizsgálatnál azonban szembetűnik, hogy a földmíveléssel foglalkozók között aránylag több a kereső és kevesebb az eltartott. Viszont az egyéb foglalkozásúak között aránylag több az eltartott és kevesebb a kereső. Így a mezőgazdasággal foglalkozók közül az eltartottak száma 49%-ot, a cselédek közül pedig 7,7%-ot tesz ki. Eme utóbbiak közül a legtöbb férfi, amit már a nemek szerinti megoszlásnál is említettünk.
A községhez tartozó külterületen 1930-ban összesen 98 lélek lakott, akik 100%-ig magyar ajkúak. Mint általában az egész községben, úgy a külterületen is nagyobb a férfiak aránya a nőkénél.
Érdekes képet nyújt a szaporodás statisztikája a külterületen. Itt, ahol a csecsemőhalálozás – már a bába és az orvos távolsága miatt, de az általános műveltség miatt is, amit az írni-olvasni tudók aránya is bizonyít – egészen bizonyosan nagyobb is, mint a faluban, mégis a 6 éven aluliak száma az összes külterületi lakosságnak 15,3%-át alkotja, ugyanakkor, amikor a belterületen csak 9,4%-át. Tehát itt majdnem még egyszer annyi a gyermek, mint bent a faluban. Ennek az az oka, hogy a külterületen a szegényebb munkásosztály lakik, ahol a több gyermekre, mint keresőre, sokkal inkább szükség van, mint a gazdagabb földbirtokosoknál, ahol csak fokozatos elszegényedést jelent a gyermek. Szerintük ugyanis a vagyonos öregekre nézve rossz, ha felnőtt gyermekek vannak, mert azok részt kérnek a vagyonból, de a napszámos ember felnőtt gyermekei valóságos áldás az öregekre, mert azok keresnek az elaggott szülők számára is. Emiatt a szőllőben lakó kapások között nem is pusztít az egyke. Közülük nem egy családnak 5-8 gyermeke is van.
Külterületi demográfiai adatok
Népszámlálás éve | 1920 | 1930 |
Jelenlévő népesség | 66 | 98 |
6–11 éves gyermekek | 7 | - |
Magyar | 66 | 98 |
Német | - | - |
Tót | - | - |
Oláh | - | - |
Egyéb | - | - |
Magyarul tud | 66 | 98 |
Római katolikus | 36 | 65 |
Görög katolikus | - | - |
Református | 30 | 32 |
Evangélikus | - | 1 |
Görögkeleti | - | - |
Izraelita | - | - |
Unitárius | - | - |
Egyéb | - | - |
Ír, olvas | 46 | 62 |
Férfi | - | 51 |
Nő | 47 | |
6 évnél fiatalabb | 15 | |
12–14 évig | 18 | |
15–19 évig | 2 | |
20–39 évig | 9 | |
40–59 évig | 32 | |
60 évnél idősebb | 18 |
Ez a világszerte egyre jobban terjedő betegség sajnos mostmár nemcsak a dunántúli vármegyéink legnagyobb részét fertőzte meg, hanem ellopódzott hazánknak arra a területére is, ahol eddig a gyermekáldás legnagyobb arányszámot ért el. E tekintetben is éppen Tiszasas község az, ahol az egész Nagymagyaralföldön párját ritkító mértékben harapódzott el az egyke. Sajnos Dunántúlon, főleg Somogyban és Tolnában több és e tekintetben Tiszasasnál még sokkal híresebb falvakat is találunk. Ilyen pl. a Somogy megyei Alsoki, ahol a tehenek fejét samponnal mossák, és 8-10 ilyen tehenük van, gyermekük azonban csak egy, igaz, hogy erre ott minden áldozatot meghoznak, csakhogy betegség esetén életben maradjon.
A tiszasasi egykerendszer, habár a maga nemében nem is ölt talán még akkora arányokat, mint Alsokon, ahol mindegyik asszony egykézik, mert itt csak minden második asszony lett a monstre magzatelhajtási pörbe belekeverve. Mégis, ez a nemzeti tragédia annál veszedelmesebb, mert éppen olyan vidéken kezdik a betegség csíráit elhinteni, ahol még eddig nem volt gyermekáldás-korlátozás, és ahol az ország legmagyarabb népe lakik. Tiszasas az ország szívében van. Márpedig, ha egy szervezetnek a szívét kezdi ki a kórság, úgy az egész szervezet bomlásnak indul. Hogy Tiszasas ennek a fertőző betegségnek a kiindulópontja és fő terjesztője, azt maga a sasitífusz elnevezés is bizonyítja, amit a Tiszasast környező falvak sokgyermekes napszámos asszonyai mondanak a Tiszasason terjedő egykéről.
Ha az egykorú újságcikkeket olvassuk és a valóságos helyzettel összehasonlítjuk de ugyanakkor a somogyi és tolnai egykéző falvakkal is összevetjük, látjuk, hogy jóllehet Tiszasason minden második asszony részt vett a bűnös magzatelhajtásban az újságcikkeket mégis túlzottaknak kell nyilvánítanunk. A titkos feljelentésekre számtalan esetben a legártatlanabbakat is a vádlottak padjára ültették és két napon át vallatták. Olyanokat is vádoltak és kínos keresztkérdésekkel faggattak, akiknek rövid 3-4 év alatt két gyermekük is született, s akik közül az utolsó alig egy hónappal a botrányos ügy kipattanása után született meg. A bűnös asszonyok miatt számtalan ártatlan asszonyt napokon át faggattak a községházán, úgyhogy ételt is a hozzátartozóknak kellett utánuk vinni. Ezek után, hogy kínos helyzetüknek véget vessenek, sokan olyat is vallottak, amit nem tettek meg. A nyomozásban 2 detektív és 3 csendőr vett részt.
Jóllehet a szigorú hatósági nyomozás és eljárás után látszólag szűnni kezd a gyermekáldás-korlátozás, azonban mint maguk a falusi lakók mondják, az egy-gyermekrendszert csendőrszuronnyal megakadályozni nem lehet. A valóság az, hogyha ideig-óráig szűnt is Tiszasason a gyermekáldás korlátozása, sokkal rohamosabb mértékben terjedt az, a szomszédos sokgyermekes, de nyomorgó proletárcsaládok között.
Amíg gazdasági téren javulás nem áll be, nem is sikerül azt karhatalmi úton megakadályozni, mert most már nemcsak a sasiak, hanem a szomszédos Csépa és Szelevény község lakói is észreveszik a megélhetésbeli nagy különbséget az egykéző és a sokgyermekes családú falvak között. Egy tiszasasi gazda, akinek történetesen 4 gyermeke van, a nyomozásokkal kapcsolatban maga mondta, hogy a rendszer megakadályozását nem itt, a nyomorgó falvak lakossága között kellene irtani, hanem bíznák csak őrá, majd ő tudná, mit kellene tenni: Először is a legmagasabb rangú fővárosi és vidéki tisztviselők feleségeit kérdezné meg, hogy házasságuk első tíz éve alatt hány gyermeke született, kedvezőtlen válasz esetén ezeket állíttatná a csendőrökkel a vádlottak padjára.
A tiszasasiak általában magas, szálas termetű, edzett emberek, de amellett az is meglátszik rajtuk, hogy nincsenek agyondolgozva, mint a szomszéd községek emberei. A férfiaknak, de különösen a nőknek legnagyobb része hízásra hajlamos, ami nagyon feltűnik a falukutatónak, mert az elmaradott, szegény községeinkben az elhízott parasztasszonyt csak ritkaságszámban találjuk. Ennek csak az lehet az oka, hogy amennyire csak lehet, a nehezebb munkát cselédekkel végeztetik el, ámbár, ha a szükség úgy kívánja, maguk is megfogják és fáradtság nélkül végzik a legnehezebb munkát is. Ezt különösen a szomszéd Csépa község napszámosaival vagy legnagyobbrészt onnan fogadott állandó gazdasági cselédekkel végeztetik.
Szemüknek, hajuknak és bőrüknek színe barna. A lakosság anyanyelve kivétel nélkül magyar. Állítólag eredetileg is magyar település volt, s az egyik hit szerint csak később telepítettek oda kunokat; más hit szerint pedig csak lassan szivárogtak ide be a kunok. Ismét egy másik monda szerint a székelyek telepítették be hajdan ezt a vidéket.
Zenei hallásukat tekintve, szintén arra kell következtetni, hogy a jó zenei hallású szlávok közül kevés telepedhetett közéjük. Zenei hallásuk általában rossz. Viszont akinek van hallása, annak rendszerint nagyon is jó zenei füle van. Általában e tekintetben csak 2 csoportra oszthatjuk őket: olyanokra, akiknek nagyon is jó, és olyanokra, akiknek igen is rossz a hallásuk. Az egyik-egyik csoportba a lakosságának 50-50%-a esik.
Amint a zenei hallás nem mutat szláv származásra, éppen úgy a vérmérséklet sem mutat szláv eredetre. Melankolikus, ábrándozó nagyon kevés akad közöttük. Általában temperamentumos, lendületes emberek ezek. Ugyancsak magyar vérre enged következtetni a fölényes úrhatnámság is. Igaz, hogy ebben nagy szerepet játszik az a körülmény is, hogy a sasi lakók legnagyobb része jómódban él, s az úrhatnámság, mint veszedelmes epidémia ragad át azokra a szegényebb családokra is, amelyek egyébként mint cselédek könnyebben kereshetnék kenyerüket, mint így uraskodva.
Sasi gazda leányát cselédnek sohasem adja. Inkább, hacsak teheti, leányát taníttatja s igyekszik számára szép hozományt összegyűjteni, hogy lehetőleg tisztviselőhöz vagy más városi emberhez adja feleségül. Ugyanígy fiúgyermekét sem adja cselédnek, inkább minden összeköttetést felhasználva, azt rendőrségnél avagy valahol altisztként helyezi el, legtöbbször azonban otthon marad a gazdaságban. Tiszasasról csak azoknak a családoknak a gyermekei szegődnek el cselédnek, akik nem törzslakói a falunak, hanem az idők folyamán maguk is, mint cselédek szivárogtak be és telepedtek a faluba.
A magyar embernek általános korcsmázó szokását sem találjuk itt meg. Ezt azonban talán nem is annyira a lelki tulajdonságnak, mint inkább a gazdasági okoknak tulajdoníthatjuk. A korcsmák éppen ezért nem is egzisztálhatnak a faluban. Amíg más ekkora faluban még a mai rossz gazdasági viszonyok között is 3-4 korcsmáros is meg tud élni, addig itt csak egyetlen korcsmáros is alig él meg, amennyiben üzlete legtöbbnyire üres. Ebből azonban korántsem következtethetünk arra, hogy a lakosság boriszonyban szenved, sőt ellenkezőleg a sasi gazdák minden nap megisszák a maguk 1-2 liter borát, mégpedig nagyon kevés kivétellel, mert hisz majdnem minden gazdának szépen terem még eladásra is bora. Az erős és nagymennyiségű borfogyasztás ellenére mégsem igen találunk a faluban részeg embert. (Ez is bizonyítani igyekszik Steinecker professzor úr ama állítását, hogy a magyar ember legnagyobb része immúnis a bor alkoholjával szemben.)
Mint általában a magyar embert, úgy az ittenieket is nemes szívű adakozóknak, de nem pazarlóknak kell neveznünk. Említsük csak itt meg, hogy például az iskola építésénél minden egyes gazda alaposan kivette a részét az ingyenes segítésből. A hősök szobra avatáson 140 tagú levente díszcsapat vonult fel. A bankettet 300 négyszögöles sátorban, mintegy 900 személy jelenlétével tartották meg. Az ünnepi ebéden részt vevők között mintegy 300 vidéki volt jelen. A vidéki lakosok bankett bevételéből mintegy 851 pengő folyt be. A szobor, amelyet Vass Viktor készített, 10 000 P-be került. Erre csak a banketten 4258 P folyt be. Az ebéd anyagát a falubéli lakók közadakozásból adták össze. Összehordtak összesen 12 q húst, 400 db csirkét, 90 tyúkot, 1 hízott sertést és 7 db vágómarhát. Mindezeket a lakosság áldozatkészségének jellemzéséül említettem meg.
Elmésség tekintetében ismét azt mondhatjuk, hogy az átlag magyar embert jóval felülhaladja, azonban a kapzsiság egyáltalán nem tulajdonsága. Jóllehet a falu a tragikus végzetű arzénes Tiszazugban fekszik, itt nemcsak, hogy nem fordult elő mérgezési eset, hanem a szörnyülködés legszélsőbb hangján ítélik el a bűnös szomszédaikat. Ők a vagyonosodást nem bűnös mérgezések útján akarják előmozdítani, hanem tisztességes munka és élelmes kereskedelmi tevékenység árán. A gyümölcs-, bor-, állat- és gabonakereskedelemben nagyon is ügyesek. Talán éppen ebből nyerik azt a kitűnő alkalmazkodni tudást, ami éppen fő jellemvonásuk. Alkalmazkodásukban azonban nem szolgalelkűek és nem is megalázkodók. Ha sértegetik vagy bántják őket, a legnyakasabb magyarnak, makacs alföldinek mutatkoznak. Csak ilyenkor láthatjuk nagyapáiknak a kitartó 48-as és 49-es ellenzéki voltát.
Nagyon nehezen befolyásolhatók, a rábeszélő, meggyőzni akarókat a legtürelmesebben végighallgatják, csak amikor az előadók lelkét az öröm tölti el, hogy a sasiakat meggyőzték – állításaikról, igazukról –, lepődnek meg, hogy azok előtt egyáltalán nincs még bebizonyítva a megvitatott kérdés, sőt ellenkezőleg, most ők kezdik nyugodt egymásutánban felsorakoztatni talpraesett ellenérveiket. Úgy vitatkozásaikban, mint általában munkájukban és szabadidejükben komolyak, de amellett mérsékelten vidámak. A szórakozásra is sokkal többet áldoznak, mint általában falvaink lakossága. Fordulatos beszédeikről és ügyes érveikről az egész környéken ismerik a sasi gazdákat. Pl. amikor a legutóbbi választások idején Echardt Tibort Kecskeméten várták a kisgazdák, az ott jelen lévő sok falusi gazda közül éppen 3 tiszasasi gazdát kértek fel, hogy fogadja, illetőleg üdvözölje a képviselőt.
A pénzt ugyan szeretik, takarékosak, de fukarnak egyáltalán nem mondhatók. Általában jólelkűek, segítenek is mindenkin. Az iskola építésére 10 000 P-t közadakozásból gyűjtötték össze; akadtak, akik 500-1000 P-t adtak erre a célra. Nemes lelkűségüknek egy másik megnyilvánulása, amikor a kapások és szegények gyermekei és asszonyai számára a Stefánia Szövetség keretén belül maguk gyűjtenek össze évenként ruhát és élelmet. Ugyancsak segítő jólelkűségükre mutat az is, hogy amikor a kommunisták átvágták a Tisza gátját, felszólítás nélkül rohantak, hogy az 5-6 méteres gátat felépítsék, jóllehet az árvíz a községet nem is fenyegette, csupán a szomszédos községeket. A falu lakói közül mindössze kb. 30 gazda földjét önti el néha-néha ma is az árvíz, mégis ilyenkor az egész falu népe kint dolgozik ezen a részen.
Általában nagyon résztvevő nép olyan értelemben is, amilyen a közvagyonok kezelésénél szükséges. Így egyesületi vezető, pénztáros stb. tisztségeket vállalnak. Őszinte, nem alattomos, hanem nemes lelkű, s még ha bosszút is áll valakin, azt sem alattomban, hanem nyíltan teszi. Elégtételt ugyan kíván és kér magának, azonban bosszúállónak nemigen nevezhetjük. Annál önérzetesebb. Jóllehet önérzetességében nem civakodó, veszekedő, pereskedni azonban, mint általában a magyar ember, akként a sasiak is szeretnek. Függetlenségüknek – mint általában azok a falvak, amelyikek nincsenek az uradalmaknak munkaalkalom stb. ellenében lekötelezve – teljes mértékben tudatában vannak.
A vallás nem formaság közöttük, de nem is igen vallásosak. Istentagadóknak semmiképpen sem nevezhetjük őket, viszont mély, őszinte vallásosság sem tulajdonságuk. A tulajdonjog szentsége sérthetetlen előttük. Tolvajlás nincs a faluban. Erre legfeljebb a betelepedett kapás-családok közt akad néha példa. A világháborúban hős katonák voltak közöttük, s 60-an hősi halált haltak, akiknek a tiszteletére gyönyörű szép emlékoszlopot készíttetett a község.
Az állatokat szeretik és kímélik. Sokszor szinte túlságosan is kímélik azokat. A lovakat valósággal elszoktatják a húzástól, mert nyáron, száraz, jó úton is alig terhelik őket, ősszel, ha beáll az esős idő és sáros lesz az út, a lovak persze nem bírják a terhet, s ilyenkor a gazdájuk is leszáll a kocsiról, hogy tolja a kocsit.
Általában nem túlságosan babonásak, különösen az utóbbi időben szeretik azt hinni, amit látnak. A háziorvosságokat azonban még mindig használják, de különösen állataikat gyógyítják ezzel.29 Munkájukban kitartók és éppen úgy elveik mellett is. Következetesek is, de nem befolyásolhatók.
A tisztaságot szeretik, magukra ruházat és csinosítás szempontjából úgy a férfiak, mint a nők elég sokat adnak. A parasztlányok közül a legtöbben púdert is használnak, arcukat azonban nem festik. Mint jómódú nép, magára sokat ad, nem alázkodik meg, az idegennek nemigen köszön. A helybeli intelligenciának is csak akkor köszön, hogyha látja, hogy az nem nézi le, s ha az olyankor, amikor a gazda nem veszi észre, köszönésben csak egyszer is megelőzi, azaz neki köszön először; ettől az időtől fogva állandóan már messziről üdvözli az intelligens embert.
Ahhoz viszonyítva, hogy a magyar ember általában elég sokat káromkodik, a sasiak nem nagyon sokat káromkodnak. A fiatalok általában felügyelet mellett találkoznak, sőt a gazdaasszony még a cselédlányt is gardírozza mulatságok alkalmával, ennek ellenére a kicsapongás, erkölcsi botlás elég gyakori. De úgy az asszonyok, mint a leányok a megszólástól nem nagyon félnek emiatt. Legtöbben a házasságon kívüli szerelmi életet is természetesnek tartják éppen úgy, mint a magzatelhajtást sem tekintik bűnnek. Bűnöző azonban nemigen akad közöttük. A verekedést, ha nem is tartják bűnnek, mégsem nagyon kedvelik, éspedig nem a félelemből, hanem csupán jószívűségből nem bántják egymást. A legtöbb bűnt és bűnöst elítélik. Állítólag börtönviselt ember egy sincs a faluban. Öngyilkosság is csak ritka évben fordul elő, és ekkor sem a könnyelműség, hanem valami súlyos betegség kergeti őket a halálba.
Nagyon barátkozó természetűek, az ismeretlennel is szóba állnak, s mint általában a falusi nép, mindjárt ezer és ezer kérdéssel fordulnak az idegenből jött egyénhez, s ha csak valami hivatalos közeget nem sejtenek az illetőben, akkor bizalmasak és közlékenyek is vele szemben, annak ellenére, hogy az utóbbi időben a magzatelhajtási nyomozás alkalmával állandóan detektívek forgolódtak közöttük. Jó szívükről, barátságos lelkületükről a környékbeli falvak népei is szeretik (megj.: ismerik?) őket, és ide járnak szórakozni a szomszédos községeknek még az alsóbb néprétegei is. De szívesen is látják a sasiak a vandégeket, és nagyon is vendégszeretők. Egy-egy lakodalomra 100-150 házat is meghívnak. Ha valamelyik nemzeti ünnep bankettjén a rendezés kissé gyenge, azaz az étel kevés és sok a vendég, maguk a gazdák 10-15 vendég kosztját fizetik fejenként, ami ugyancsak vendégszerető voltukról tesz tanúságot.
Az összetartás ugyancsak a legjobb oldalaik közé tartozik. Kárörvendőt alig találni közöttük. Egymást nem csúfolják, csúfnév is alig akad a faluban, s ez is csak olyan esetben, ha hasonló nevűeket akarják egymástól megkülönböztetni.
Hazafias viselkedésüket nemcsak a jelenkorban mutatják, hanem arra enged következtetni az is, hogy sok közöttük a hadirokkant. Vitézséget és vitézi telket többen nem is fogadtak el, mert a vitézséget, bátorságot kötelességnek tartották, viszont a telekre soknak nem is volt szüksége.
Ámbár van bennük úrhatnámság, ruházkodásukban általában mégis egyszerűek. A jó ruhát munkára nem használják. Nemcsak a nők, de a férfiak is hamar befogadják a városi divatot, a csizmát azonban nyáron sem vetik le. Nem harciasak, de nem is gyávák. Hazafias ünnepeken majdnem teljes számmal megjelenik a község lakossága. Összetartóságuk miatt az idegent és az idegenből idetelepedettet jöttmentnek nevezik ők is.
Jó munkások, de jó munkaadók is. Igaz, hogy éppen az úrhatnámságból kifolyólag szeretnek mással, így a cseléddel dolgoztatni, s maguk a gazdák inkább tisztségeket vállalnak a községházán vagy egyesületeknél. Ezen a címen szeretik magukat kivonni a munka alól mondván, hogy nekik társadalmi kötelezettségeik is vannak.
Civilizált, vezethető emberek, azonban nem hiszékenyek. A gazdálkodás terén minden újat befogadnak és nyomban ki is próbálják.
A szőllő- és a gyümölcstermelés terén pedig falusi gazda viszonylatban meglepően sokat kísérleteznek.
Úgy a gazdálkodás, mint politikai téren józan, meggyőződéses emberek. A férfiak meghallgatják az asszonyok véleményét is és nagyon sok esetben az asszonyok befolyása érvényesül. Úgy gazdasági, mint politikai tekintetben magasan a szomszéd községek lakói fölött állnak, valósággal ők vezetik a vidék gazdatársadalmát. Ezt nagyon találóan fejezte ki az egyik egyházi szónok: Ti vagytok a környék sasai, akik szárnyaitokra veszitek a környék verebeit, s repülni tanítjátok és viszitek őket magasabb régiók felé.
A nép száján általában nem él annyi monda és mese, mint Dunántúl legtöbb vidékén, mint pl. Somogyban, Zalában és a Bakonyban stb. Egy-kettőt azonban mégis találunk, amelyek főként a község múltjára, a 48-as világra és a betyáréletre vonatkoznak. A nép maga faluja történelméről nem sokat tud. De történelmi adatok sem nagyon emlékeznek meg Tiszasasról, s a történelmi idők óta nem is voltak itt nevezetesebb történelmi események.
Nyelvjárás tekintetében a község a szomszédos falvakkal egyetemben – annak ellenére, hogy az Alföld kellős közepén van – közelebb áll az irodalmi nyelvhez, mint a közelben lévő kecskeméti tájszóláshoz.
Az ország legnagyobb részében elterjedt szokást, mely szerint a gazda háznépével, szabadidejében és főleg esténként kiül a ház elé beszélgetni, itt nem találjuk meg. Tiszasason a régebbi időben ugyancsak kiültek, de itt a többi falvaktól eltérően nem állandóan az utcára épített padon ültek, hanem kis lócákat, székecskéket vittek ki magukkal, hogy ne kelljen nekik a hosszú padon egymás mellett és egymástól távol ülniök, hanem köralakban egymással szemben. Ma már azonban ez a kis székes szokás sem található meg, állítólag a hatóság tiltotta be, mivel egy időben szokás volt, hogy a vitatkozók elragadtatásuk hevében felkapták maguk alól a kis székeket, és egymást agyba-főbe verték velük.
A régi szokásokból, dalokból és táncokból alig látunk közöttük egyet-egyet. Különleges népművészeti alkotásaik sincsenek, amilyenek a hímzés, varrottas stb. A nép művészi lelkületének azonban nagyfokú megnyilvánulása különösen a fafaragás és festészet terén látható nagyszámú népművészeti alkotás. A régebbi kapukon és kisajtókon ma is láthatók a faragások. Az ajtók fölött egy kis díszes, a háztetőhöz hasonló tetőzetet találunk. De a régebbi épületek majdnem mindegyikének oromzatán is látunk egy-egy cifrára faragott hegyes karót, mint házoromdíszt. Ugyancsak az ilyen faragások közé tartoznak a temetőfejfák is.
Mint ezeknél még értékesebb népművészeti alkotásokat említhetjük meg a falfestést. A falfestést itt csak a legritkább esetben végzik hivatásos iparosok, mivel azt maguk az asszonyok végzik el. Legtöbbször azonban nem maguk a háziasszonyok látják ezt el, hanem a faluban lakó néhány, nem iparengedéllyel dolgozó ügyesebb asszony.
Különleges népies táncuk csupán egyetlen egy van, ez is valami polkaféle. Újabban különös népi szórakozásuk, játékaik nincsenek. Ehelyett azokat a szórakozásokat kezdik felkarolni, ami a városiak között divatozik. Ilyenek elsősorban a rádió, a színielőadások és a sportok. Szórakozásaik közé tartoznak még a névnap esték. Különösen a téli, ráérő időben, hetedhét országra szóló névnapokat csapnak.
Az 1850–1851. évi népszámlálás idején az elemi iskolások száma 105. Az 1851–1852. év elején pedig 109 tanuló volt. A kétosztályú tanodá-ban 2 tanító tanította a gyermekeket. A tanoda ebben az időben jó karban állott.30
Jelenleg a községnek 3 református jellegű felekezeti iskolája van. Mindegyik iskolának 1 tanterme és minden tanteremben 1-1 tanerő van. A 3 tagból álló tanszemélyzettel szemben 180-190 tanköteles gyermek van, tehát egy tanerőre 60, sőt 80 tanuló esik. Ez a szám még növekedik, hogyha az ismétlő iskolások számát is hozzáadjuk, akiknek a száma ismét 100-at tesz ki. A tankötelesek valamennyien bejárnak az iskolába, éspedig nem úgy, mint a szomszédos községek gyermekei, akik csak hatósági kényszer folytán; ők, a szülők józan belátásának következtében járnak iskolába. Az iskolák fölszerelése sajnos meglehetősen silány. Különösen akkor mondhatjuk hiányosnak, ha azokat az alföldi, Klebelsberg által felállított iskolák felszerelésével hasonlítjuk össze. Óvoda nincs a községben.
A tanyavilág műveltségére jellemző, hogy amíg az írni, olvasni tudók száma a falu belterületén az összes népességnek 90,43%-át alkotja, addig a külterületi lakosok között csak 64,4% ír, olvas.
Az iskoláknak az 1–6-ig vegyes osztályuk van, ahol a tanítás 2-2 osztály összevonásával történik.
A községben polgári iskola vagy egyéb középiskola nincsen, ezért a helybeli gazdák gyermekeit idegenbe, főleg Kecskemétre, Kunszentmártonba, Szentesre és Budapestre küldik tanulni. Ezeknek legnagyobb része ott is lakik a tanév alatt, s csupán csak itt-ott, egy-egy gyermek jár autóbuszon Kunszentmártonba.
Középiskolákba a parasztgazdáknak is igen sok gyermeke jár. Néhány parasztgazda gyermekeit gazdasági iskolába íratja be. Sok parasztgyerek megy iparra is. Ezeknek a gazdasági iskoláknak általában nagyon jó hírük van a helybeli gazdák között. Egynéhány ilyen gazdasági iskolát végzett ifjú a község egész gazdasági életére fontos tényezőként hat, amennyiben a gazdálkodók sok esetben követik az ezek által terjesztett újabb gazdasági eljárási módszereket.
Az iskolát végzett ifjak és felnőttek általános és gazdasági ismereteinek terjesztésére szakelőadások, rádió, röpirat és tanfolyamok szolgálnak. E tekintetben különösen nem szabad megfeledkeznünk a rádióról. A gazdák nincsenek lekicsinylő felfogással az ilyen, rádió útján való ismeretterjesztéssel szemben, mint egyéb, legtöbbször elmaradottabb falvak lakói. A rádiót sajnos a gazdák egy része csak a Gazdakör helyiségében élvezheti. Az iskolán kívüli népművelési előadások is igen látogatottak, főleg, ha az vetített képekkel van élénkítve.
A községben jelenleg 7 könyvtár áll a lakosság kultúrszomjának kielégítésére, éspedig: Népkönyvtár, Gazdasági könyvtár, Levente könyvtár, Régi Népkönyvtár, Leányegyesületi könyvtár, Iskola könyvtár és a Tanító könyvtár. Ezen kívül találunk még a faluban 3 magánkönyvtárt is. A könyvtárakról, különösen télidőben, azt mondhatjuk, hogy mind olvasottak. A könyvtárak köteteinek száma összesen mintegy 1500-ra tehető. Ezek közül leginkább a történelmi könyveket és a regényeket olvassák. A gazdasági könyveket általában nem nagyon kedvelik, mert azt mondják róluk, hogy ezek már elavultak. Ezért nagyon kívánatos lenne a könyvtárak anyagát felfrissíteni. Jelenleg főleg az intelligencia, azaz a fixfizetéses osztály, de emellett sok polgár is vásárol könyvet.
Az újságok közül legolvasottabb a Kis Újság, amely mintegy 60 példányban, azután a Pesti Hírlap és a Budapesti Hírlap, amely szintén 15–15 példányban jelenik meg.
Jóllehet a lakosság nagy részének zenei hallása megdöbbentően rossz, ennek ellenére a zenét rendkívül kedvelik. A faluban mintegy 60-70 hegedűst találhatunk. Ezeken kívül 2 zenekar is működik. A dalárda jelenleg a vezetők összeférhetetlensége folytán szünetel.
A népművészet és kulturális élet tekintetében a falu nagyon sokat köszönhet agilis, tehetséges fiatal tanítójának, Szobonya Lászlónak, akinek számára a legnagyobb elismerés a lakosság határtalan szeretete. A műkedvelő gárda is nagyon szépen dolgozik, s télvíz idején kéthetenként, de nyáron is sokszor szerepel nagy sikerrel. Szereplői is általában tehetségesek, de a nép maga is szíves örömest látja hozzátartozóit a színpadon. Híresek a tiszasasiaknak szüreti mulatságaik, amikor impozáns bandériumos felvonulással hívják meg a környező falvak lakóit.
A bandériumos menet élén a bohócok szórakoztatják a szomszédos falvak gyermekseregét, a menet végén pedig a cigányzenekar ritmusos akkordjai csiklandozzák a fiatalság talpát. Felvonulásaik rendesen nagy sikerrel járnak, mert a szomszédos falvak lakói is nagy csoportokban csatlakoznak hozzájuk, és vonulnak be Tiszasasra, amikor is útközben cigányzenekar kísérete mellett régi magyar népdalokat énekelgetnek.
A családban élő szellem patriarchális, amennyiben az apa marad az úr a házban egészen a haláláig. Jóllehet nősülés után a fiú vagy a vő vezeti a gazdaságot, de azért a ház ura az apa marad. A fiú ritkán hagyja el a szülői házat, és közös gazdaságban él továbbra is a szülőkkel. Az csak a legritkább eset, hogy a gyermek nősülés után megkapja a vagyont és a szülőknek járadékot fizet.
A legtöbb házban egy gyermek van, azonban ha több is van, arányos örökösödési rendszer járja, mint hazánkban mindenütt. Szóval az apa, ha fia megnősül is, nem adja ki az örökséget, csupán esetleg 1-2 holdat bocsát rendelkezésére. Részben talán ez az oka annak, hogy az egymással aránylag keveset veszekedő sasiak szüleikkel aránylag nagyon is sokat veszekednek. A fiatalok szerint azonban ennek az az oka, hogy fiatal korúkban ők apjaiktól tanulták a veszekedést, vagyis szerintük ővelük is sokat veszekedtek a szüleik.
A feleség szerepe a házasságban a szó etimológiai értelmében is feleség, tehát házastárs, és nemcsak mint munkatárs s mint gyermeknevelő. A férjjel egyenjogú, és sokszor a férjek a feleség befolyása alatt állnak. A feleség a háztartás vezetője. Sokszor az egész család pénzkészletét az asszony kezeli. Ha baromfiból és tejből stb.-ből bevételre tesz szert, ez mindenütt az asszonyt illeti.
A cselédet mintegy családtagnak tekintik. A cseléd a gazdáját nevén szólítva bátyámnak, gazdaasszonyát pedig csak nénémnek szólítja.
A házasságoknak mintegy 40-50%-a szerelmi házasság, 50-60%-a pedig érdekházasság. A leányoknak igen nagy része már 16 éves korában férjhez megy. A legtöbb leány azonban 18 éves korában. A 20-22 éves leányt már vénlánynak nevezik. Azonban nemcsak az ilyen értelemben, de a szó legszorosabb értelmében is több vénlányt találunk a faluban. Házasság előtti együttélés titokban, eléggé gyakori. Ugyancsak a házasságtörés sem tartozik a ritkaságok közé.
A faluban általában nagyon kevés a gyermek. Nemcsak a szülőknek nem születik gyermekük, de még csak menhelyi gyermeket sem fogadnak. Hazánk egy-egy falujában, ahol a gyermekek száma amúgy is magas, sokszor még 40-50 menhelyi gyermeket is találunk. Ennek az oka nem a határtalan gyermekszeretet, hanem rendszerint az, hogy a nevelőszülők a gyermekek után menhelyi, anyagi támogatásban részesülnek, itt azonban ilyen menhelyi segélyre szükség nem lévén, menhelyi gyermek sincs egy sem.
A lakóházak száma 1827-ben 175, 1850–1851-ben 252. 23 év leforgása alatt tehát összesen 77 házzal szaporodott a község házainak száma. 1850-ben a 252 házból urasági lakóház 6, telkesé 66, kereskedőé és zselléré összesen 143, ezenkívül lelkészi és tanítói lak 3 és a községháza 2 volt.
1925-ben a lakóházak száma 489, melynek összesen 695 lakrésze és 1745 mellékhelyisége volt. Ugyanekkor állami épület nincs, egyházi épület: a református templom, a 2 iskola és a község tulajdonában a községháza.31
Házak és tetők száma és építési módja
Lakóházak építésmódja és tetőzete | Házak, tetők száma | Orsz. % 10 ezren aluli községekben | ||||
1827 | 1850 | 1920 | 1930 | 1920 | 1930 | |
Kőből vagy téglából | - | - | 1 | 12 | 19,5 | 21,3 |
Kő- v. téglaalappal vályogból v. sárból | - | - | 29 | 34 | 26,3 | 28 |
Vályogból vagy sárból | - | - | 458 | 517 | 50,6 | 48,5 |
Fából vagy másból | - | - | 1 | 1 | 3,6 | 2,2 |
Tetőzet: | ||||||
Cserép vagy bádog vagy pala | - | - | 191 | 334 | 48,0 | 66,7 |
Zsindely vagy pala | 39 | 12 | 7,0 | 3,0 | ||
Nád vagy zsupp | 259 | 208 | 45,0 | 30,0 | ||
Összes ház | 175 | 252 | 489 | |||
A házak építési anyagát vizsgálva látjuk, hogy 1920-ban a tiszta téglából vagy kőből épült házak száma még csupán 1, sőt még 1930-ban is csupán 12-t találunk, amely az összes házaknak 2,1%-át alkotja akkor, amikor az országos átlagban a téglából vagy kőből épült házak 21,3%-ot alkotnak. A kő- vagy téglaalappal bíró vályogházak száma is csak 6%-át teszi ki az összes háznak. 1930-ban pedig ezeknek az országos átlaga ekkor 28%. Legtöbb tehát 1930-ban a vályogházak százalékaránya, ami 91,7%, a 48,5%-os országos aránnyal szemben.
A vályogházak eme magas számának az az oka, hogy a község sík területen helyezkedik el, ahol nincs kő, de a téglaégetésnek sincs meg a feltétele, mivel hiányzik a tüzelőanyag. Másrészről pedig Tiszasas annyira félreesik a vasúti forgalomtól, hogy a tégla ideszállítása a magas fuvarköltségek miatt nem fizetődik ki. De különben is az agyag annyira jó minőségű erre a célra, hogy a legkényesebb igényeket is kielégíti.
Közegészségi szempontból sem tehető kifogás ezek ellen a vályogházak ellen, mert a tágas szobák, a nagy ajtók és ablakok, valamint a padlózás miatt az egészségre sem hozhatnak betegséget, kiváltképpen akkor nem, amikor, mint itt, annyi ház van alápincézve.
A tetőzet terén azonban már sokkal nagyobb a haladás, mint a téglafalak terén. A cserép- vagy palatetők száma 1920-ban még 39%-ot, a nád- vagy zsupptetők pedig még 53%-át alkották az összes tetőknek. Az 1930. évben azonban az előbbiek már 59,2%-ot, az utóbbiak pedig már csak 36,9%-át tették ki az összes tetőknek.
Tehát a cserép- vagy palatetők 7,5%-kal maradtak 1930-ban az országos átlag alatt. Viszont a zsupptetők még 6,9%-kal állottak az országos átlag fölött.
1921–1922-ben magánparcellázásként 111 kat. holdat osztottak ki házhelynek. A falu egész területén a lakóházak telkei 100 négyszögöltől másfél kat. holdig terjednek. A házaknak közel 90%-a alá van pincézve, igaz, hogy sok esetben a pince nem a fő lakóház, hanem valamelyik mellékház, pl. a cselédszoba alatt van.
Legújabban az építési anyag már nem tiszta tégla, de nem is tiszta vályog, hanem úgy építkeznek, hogy alul a fundamentumot a föld színétől mintegy 50 cm magasságban téglából építik. A legtöbbnél azonban csak kívül építenek 50-60 cm magasságban egy sor téglát, és csak az ablakok vonalában, valamint a sarkokon húznak fel az utca felőli oldalon a tetőmagasságig egy fél tégla vastagságú falat. Ez a téglázat tulajdonképpen csak dísz, ezért a téglát nem is festik be, hanem bepiszkolódás esetén csak nedves ruhával törölgetik le.
A házak külalakja az utóbbi időben nem egységes, hanem inkább a magánízlésnek és kényelemnek megfelelően épülnek. A régebbi építkezési módnak már csak itt-ott akadunk nyomára. Általában szeretik az utóbbi időben a gádort vagy folyosót, amely 2-3 oszlopon nyugszik. A gádor eleje, az ajtókat kivéve, teljes hosszúságában repkénnyel van befuttatva. Ez a kis folyosó a legmodernebb stílusnak és kényelemnek megfelelően épült.
A házakat általában az utca vonaláig építik ki. Előttük virágoskertet csak itt-ott, s akkor is inkább a régebbi épületeknél találunk. Az újabb házak szobáinak magassága 3-4 m között ingadozik. Kivétel nélkül minden szoba festett. De nemcsak a szobákat, hanem még a cselédszobákat és nyári konyhákat, sőt sokszor egyéb mellékhelyiségeket is kifestenek. Szobafestésnél a színkeverés a legkellemesebb összhangban áll annak ellenére, hogy nem iparos végzi azokat, hanem egyszerű parasztasszonyok maguk.
A lakások általában több szobából állanak. A legtöbb gazdának van külön előszobája, ebédlője, hálószobája, konyhája és nyári konyhája, valamint pincéje, spejza és egyéb mellékhelyisége.
A szobák berendezése, bútorzata nemcsak a legújabb házaknál, hanem a régebbieknél is modern. A bútorok is, még szegényebb házaknál is, a modern gyári bútorokból kerülnek össze. Az ágyak alacsonyak és egymás mellett helyezik el azokat, amelyeknek végében asztal vagy sezlon áll. Az ágyakon sok helyen gyönyörű és értékes terítő és azokon díszvánkosok hevernek. Gyönyörű szép toalettasztal és éjjeliszekrények, valamint ruhaszekrények találhatók még a hálószobában. Ugyanilyen modern berendezést találunk még az ebédlőben és az előszobában is. A folyosón ugyancsak szép vesszőszéket és -asztalt látunk nagyon sok parasztháznál. A szobák ablakain szebbnél szebb géppel és kézzel hímzett függönyöket találunk. A szobák a legtöbb esetben padlózottak, mégpedig gyakran hajópadlóval. Igen sok szobában szőnyeget is terítenek föl.
A szobákat télen már legnagyobb részben szénnel fűtik. A szenet szövetkezés formájában vaggon tételben rendelik és osztják szét maguk között.
A konyhák fölszerelése is az újabban elterjedt zománcozott edényekből áll. A főzőedények száma is elég nagy.
A melléképületek elhelyezése legtöbbnyire a ház folytatásaként, az udvar belseje felé nyúlik, mégpedig úgy, hogy a módosabb gazdák udvaraiban a gazda lakóháza után közvetlenül a cselédlakás s csak azután a gazdasági épületek.
Nagyon elterjedtek a faluban a „sötét – csendes” bejárók vagy „gádoros” ajtók. Értjük ez alatt azt a kis ajtót, mely úgy készül, hogy a ház udvar felőli ereszét meghosszabbítják, és a tetőtartó sarokoszlop, valamint a szoba udvar felőli fala között építik be a csendes bejárót. Ez a bejáró a folyosóra, azaz a gádorra nyílik. A gádorról nyílik az ajtó a konyhába, majd a konyhából a szobába. Sokszor azonban a gádorról az ajtó az előszobába és innen a konyhába, valamint a többi szobába nyílik. A gádor végén pedig rendszerint egy kis nyári konyhát találunk.
A gádoros kapu folytatásaként szereplő nagykapu, valamint a kerítések egyes helyeken vasból, legtöbb helyen azonban lécrácsozatból, avagy deszkából készülnek. Akármilyen anyagból készülnek is azonban, különösen a régebbi kerítések legtöbbnyire cifrázottak. Nagyon sok helyen találunk vályogtéglából épült bástyakerítést is.
Tiszasasi parasztház
Ruházkodásukat célszerűnek mondhatjuk úgy gazdaságosság, mint az egészség szempontjából. Munkára kímélik a jó ruháikat. Viszont egészség szempontjából ártalmas, szoros kötőket vagy egyébként az egészségre káros viseletet nem találunk közöttük. A hőmérséklet ingadozásainak megfelelően melegebb időszakban vékonyabb, hűvösebb időben pedig melegebb ruhát öltenek magukra. Az egyetlen ruházati cikk a csizma, amit még a nyári hőségben sem húznak le sokan. Különleges népies viseletük sem a ruházatban, sem a haj- és szakállviseletben nincs.
Úgy a férfiak, mint különösen a nők a legújabb városi divat szerint öltözködnek, talán csak azzal a különbséggel, hogy inkább az olcsóbb raktári ruhát, mint a finom angol gyapjúszövetből készült ruhát viselik. Annak ellenére, hogy ruházatuk divatos, annyira nem fényűzők, hogy ez gazdasági romlásukat vonná maga után. A lányok általában kalapban járnak s csupán a szegényebbek vannak hajadonfővel, de legnagyobb részük mégis legalább svájcisapkát visel.
A városi divatot az élelmes zsidó kereskedő terjeszti, amennyiben állandóan raktáron tartja a legújabb divatú kész cipőket és ruhakelméket. Sok ügyes varrónő akad közöttük, de nagyon sok parasztlány a közeli városokból hív le varrónőt, hogy vele készíttesse el a legújabb divatú ruhákat. A parasztlányok majdnem kivétel nélkül rövid hajat viselnek.
Jóllehet azon a vidéken van a község, ahol a népbetegségek a legnagyobb arányokat öltik, Tiszasas közegészségügyi tekintetben mégis jóval fölötte áll az átlagos alföldi közegészségügynek. Ebben nagy szerepet játszik először is a lakosság vagyonosabb volta, másrészt pedig az egy-gyermekrendszer, amely miatt mindent elkövetnek, nehogy az egyetlen gyermekük elpusztuljon. Ezt igyekszik bizonyítani az a körülmény is, hogy az 1877 lelket számláló községben 1 magánorvos egészen tisztességes megélhetést talál, pedig az alig 5 km távolságban lévő Csépán 1 körorvos is székel. De még akkor is megélhetést talált ez a magánorvos, amikor Csépán a körorvos mellett még egy magánorvos is konkurenciát okozott neki. A lakosság a betegségek megelőzésére is aránylag elég sokat fordít. Súlyt fektet a test ápolására, az életmódra és a ruházatra is. A tüdővészt azonban sajnos itt is megtaláljuk.
A lakosság 3-4%-a szenved tüdőbajban. Mulasztásokat mindenesetre itt is követnek el a tüdőbaj terjedésével szemben, azonban itt legalább a táplálkozás terén nem mutatkoznak hiányok. Sőt ellenkezőleg, a bő táplálkozás miatt aránylag, falusi viszonylatban nagyon is sok a gutaütés.
Mint népbetegség, a vérbaj is megemlítendő, amelyben ez idő szerint 8-10 egyén szenved. 4-5 trachomást is találunk a faluban. A csecsemő- és gyermeknevelésre aránylag elég sokat fordítanak. Az Országos Stefánia Szövetség legközelebbi székhelye Csépán van. Ugyancsak közegészségügyi szempontból nagy jelentősége van annak, hogy a lakosság munkával sem gyötri magát agyon. Ezen kívül hála az egészséges ivóvíznek is, amelyet a kitűnő mélyfúrás és vízvezeték szolgáltat. A legközelebbi gyógyszertár Csépán van. A közkórház pedig a 35 km távolságban lévő Kecskeméten. Kár, hogy közfürdő nincs.
A község egységes képét társadalmi tagozódás semmilyen szempontból sem zavarja. Nincs külön gazda- és munkásosztály. Ha vannak is cselédek, ezek a legszebb viszonyban élnek munkaadójukkal. Az intelligencia is szép egyetértésben él a falu egyéb lakóival. A lakosság legnagyobb része református, s csak a szegényebb rész, a cselédség katolikus. Így tehát vallási szempontból sincsenek elkülönült kasztok. Nemzetiségi szempontból ugyancsak nem állanak fönn társadalmi súrlódások, mert hisz a község lakossága színmagyar. A községnek nincs alvége és fölvége, mint sok más faluban. A népben nincs úrgyűlölet, mert hisz a nép maga is jómódban él s már ebből kifolyólag is jó viszony áll fönn a nép és vezetői között.
A lakosságban általában a közösség iránti érzés fejlett; ebből kifolyólag a község fejlesztése a háború után szép arányokat öltött. Így építettek iskolát, járdát. A községnek saját tulajdonát képezi a községháza 6 lakrésszel és 2 mellékhelyiséggel. Ezen kívül a község tulajdonát alkotja 29 kat. hold szántó és rét, valamint 67 kat. hold erdő és külön még 3 hold erdő. A még ugyancsak a község tulajdonát alkotó legelő házi kezelésben van. A szántóföldet azonban bérbe szokta adni a község. Jövedelmet hajtó közüzeme még a községnek a szeszfőzde.
A község 1848. előtt úrbéres község volt. 1871. után nagyközség lett. Anyakönyvi változások kezdettől fogva nem voltak, tehát önálló anyakönyvi kerületet képez. Puszta nem tartozik hozzá.
Az 1855. évben a Tisza szabályozása alkalmával különválasztották a községtől az 1200 kat. holdat alkotó Kelenpusztát, amely a Tisza jobb partján fekszik. A Szent-Páli sziget Csongrádhoz tartozik, de telekkönyvileg a sasi gazdák tulajdonát képezi. Szent-Páli szigetet a Tisza átvágása következtében a Tisza holtága választja el a községtől. Terjedelme 70 kat. hold.
A község háztartása a következő személyzet díjazását fedezi: 1 jegyző, 1 adóügyi jegyző, 1 körorvos, 1 körállatorvos, 2 községi díjnok, 2 kisbíró, 2 éjjeliőr és 1 bába. A fentieken kívül a vezetőséghez tartozik még a képviselő-testület, amely 10 virilistából és 10 választott tagból áll.
A község adóhátraléka kb. annyit tesz ki, mint az 1 évet meghaladó, kivetett adóösszeg. Adóhátralék miatt a községben még sohasem volt kényszerárverés. A pótadó 50%, ehhez jön azonban még a 40%-os egyházi adó és a gátköltség, amely utóbbi majdnem annyit tesz ki, mint az összes egyenes adó. Ez utóbbit azonban csak azok a gazdák fizetik, akiknek árvédelmi birtokuk van.
A község közigazgatásilag Jász-Nagykun-Szolnok vármegye tiszai alsó járásához tartozik. A járás székhelye Tiszaföldvár. A hozzá tartozó pénzügyigazgatóság és a törvényszék Szolnokon van. Adóhivatal, járásbíróság, közjegyzőség, valamint országgyűlési képviselőválasztó kerület tekintetében Kunszentmártonhoz tartozik. A csendőrőrs, a körállatorvos és a körorvos székhelye Csépa. Vasútállomás Kunszentmártonban van.
Palugyay szerint 1828-ban evangélikus temploma és lelkészsége volt a falunak. Lakóit ugyanitt 2 csoportra osztja, mégpedig közülük 4 római katolikus, 1227 protestáns. De itt nem említi meg, hogy ezek evangélikus vagy református vallásúak-e.32 Az 1828. évi statisztikai adatok szerint evangélikus és református lelkészség és templom van a faluban.33 Téves lehet ez, mivel ugyancsak Palugyay 1833-ban, mint református templomot említi a helység templomát. Ezt bizonyítaná az is, hogy Thiele 1833-ban református templomról és lelkészségről emlékezik meg.34 A legvalószínűbb tehát az, hogy itt nem evangélikusokról, hanem ev. (megj.: evidens?) reformátusokról van szó.
Az 1850–1851. évi népszámlálás adatai szerint a község római katholikus egyháza Csépához tartozott.
Vallási viszonyok
Év | 1827 | 1837 | 1850 | 1910 | 1920 | 1930 |
Megnevezés | ||||||
Római katolikus | 4 | 10 | 19 | 130 | 207 | 358 |
Görög katolikus | - | - | - | - | 1 | 1 |
Református | 1226 | 1154 | 1287 | 1523 | 1451 | 1476 |
Evangélikus | - | - | 1 | 9 | 13 | 23 |
Görögkeleti | - | - | - | - | 1 | 1 |
Izraelita | - | 6 | 5 | 7 | 8 | 16 |
Egyéb | - | - | - | 5 | 1 | 2 |
Összesen | 1230 | 1170 | 1312 | 1674 | 1682 | 1877 |
Az 1827. évben a lakosságnak még 99,6%-a református és csak 0,4%-a római katolikus. Ettől az időtől fogva a rom. kath. vallás állandó fokozatos terjeszkedést mutat a református vallás terhére. 1837-ben azonban már zsidó vallású is akad, ezeknek a száma azonban csak az 1920-30-as évek között emelkedik kétszeresére, azaz 16-ra. A katolikusok 1910-ben még mindig csak 8,5%-át alkották a reformátusoknak. 1930-ban azonban már 24,2%-át tették ki a reformátusoknak.
A reformátusok a 100 éven keresztül 10 évenként alig 1-2%-kal szaporodtak, addig a katolikusok 10 évenként 60-70%-kal. A katolikusok eme szaporodásának az az oka, hogy azok a község szegényebb lakosságát alkották minden időben; ezek között, mint már említettük, nem pusztít az egyke, mint a reformátusok között.
A reformátusok önálló egyháza jelenleg is a tiszántúli egyházkerülethez tartozik. A református egyház 1 elemi népiskolát és általános továbbképző tanfolyamot tart fenn.
Az utolsó 20 év alatt az evangélikusok is kb. 60-70%-kal szaporodtak 10 évenként, éppen úgy, mint a katolikusok. Az evangélikusok 9 lélekszámról 23-ra szaporodtak a két utolsó évtizedben. Az izraelita anyakönyvi kerület székhelye Kunszentmárton. A zsidók közül az egyik család rőfös, a másik vegyeskereskedő, a harmadik pedig borügynök, tehát valamennyien a kereskedői pályán élnek.
A lelkészeknek a népre való befolyása a közvetlen legutóbbi időt kivéve, nem valami nagyon kedvezőnek mondható, amennyiben az előző lelkészek nem bírták a nép százszázalékos bizalmát, mivel politikai és magánügyeikbe kissé agresszíven és mélyen akartak belenyúlni. A jelenlegi új lelkész alatt azonban a helyzet meglehetősen javult. Felekezeti súrlódások, mint már említettük, nincsenek a lakosság között, mivel ezek legnagyobb részben reformátusok. Zsidógyűlölet nincs a faluban.
Érdekes, hogy a módos község lakosai, amennyire sokat adnak lakásuk és portájuk szépítésére és kényelmére, éppen annyira elhanyagolják hozzátartozóiknak sírhalmait, illetve a temetőt. Temetőjük külalakja rendkívül elhanyagolt. Ámbár eléggé vagyonosak, mégis a szép kősíremlék aránylag nagyon kevés a temetőjükben. Semmi szín alatt sem menthetők a rossz gazdasági helyzettel, mert ugyanakkor a selyem, lakk ruházatra és lábbelire, de az előszobák, konyhák, sőt folyosók festésére is bőven jut. De ha mégsem jut a díszes síremlékekre, egy kis jó akarattal mégis széppé, barátságossá tehetnék őseik és saját jövőjük nyugalomhelyét. Igaz, hogy Magyarországon sehol sem adnak sokat a temető rendben tartására, mégis egyes falvakban – ha a szegénység miatt díszes síremlékre nem jut is – legalább díszes fejfákat és virágokat ültetnek a sírokra. Sok faluban egész erdőkké, ligetekké varázsolja a temetőt a fenyő, a ciprus, a szomorúfűz, az orgona stb. fa és bokor. Itt legfeljebb néhány akácot, s csak elvétve találunk egy-egy díszfát. Ezeket is inkább csak a régi, lezárt temetőben látjuk.
Az új temető, jóllehet a régi temető mellett, közvetlenül a falu közelében van, mégis csak sem kerítéssel, sem árokkal nincs körülvéve. Így virágait a libák legelik, sírhalmait pedig a disznók túrják egész éven át hepehupássá. Hasztalan tettek egyesek illetékesek előtt említést a bekerítésről, azok ígéretet tettek, de a közönyösség győzött, a temető továbbra is baromlegelő maradt. Itt említjük még meg a falu népének a temetkezésben megnyilvánuló szokását; a padmaly-t. A padmalytemetkezési módnál nemcsak egyszerűen sírgödröt ásnak, hogy abba temessék a halottat, hanem először leássák a kb. 2 m mély sírgödröt, majd abból az ásott sírgödör hosszoldalával párhuzamosan egy koporsó hosszúságának megfelelő hosszúságú és magasságú barlangot vágnak; ebbe csúsztatják be a koporsót, amit ilyenformán nem ér a fölülről reáhantolt föld. Módosabbaknál a feleségnek a padmalyát a férj padmalyával szemben, vagyis a sírgödör másik oldalával párhuzamosan vájják ki. A koporsó behelyezése után az eredeti sírgödröt, amelyben ilyenkor még nincsj koporsó, betemetik és a föld fölött, mint mindenütt, sírhalmot emelnek.
A sírhalom egyik végébe díszesen faragott fejfát, a másik oldalára pedig egy hasonló, de jóval vékonyabb lábfát helyeznek. Így tehát a fej- és lábfa nem eredeti rendeltetésének felel meg, amennyiben a halottnak nem a lábánál és a fejénél, hanem attól oldalt, távolabb, a sírhalom két végénél van elhelyezve.
A lakosságban a szövetkezeti élet eléggé kifejlett, mégis ez idő szerint csak 1 szövetkezet, a Hangya Szövetkezet működik. Hogy hitelszövetkezet és tejszövetkezet nincs a községben, ennek oka nem is a szövetkezeti érzék hiányában keresendő, hanem pl. a tejszövetkezet meg nem alakításának egyik oka az, hogy először is nincs is valami virágzó marhatenyésztés a községben, másodszor pedig a tejnek legnagyobb részét maguk fogyasztják el. A szövetkezeti élet másik mozgatóereje is hiányzik, amennyiben nincs bennük zsidógyűlölet, meg különben is annak a 3 zsidónak az alkalmazkodni tudó képességével meg is vannak elégedve.
A gyümölcs- és baromfitermelés, illetve értékesítés terén szükség lenne ugyan szövetkezetre, erre vonatkozóan azonban azt állítják, hogy magáncégnél magasabban tudják értékesíteni terményeiket, mint szövetkezeti úton, mivel nagy mennyiségű egységes termelvényük nincs is.
Az egyetlen Hangya Szövetkezet nemcsak hogy szépen prosperál, hanem határozottan szép fejlődést mutat. A szövetkezeti vezetők majdnem kivétel nélkül helyi gazdákból állanak. A Hangya szövetkezeti üzletrészek összege 5600 pengőt tesz ki. Az üzlethelyiség a szövetkezetnek saját szép házában van. Az üzletnek szépen fölszerelt raktára kielégíti a szükségletet. Ugyanabban az épületben helyezték el az üzletvezető lakását is.
A község területén a következő egyesületek működnek: Tiszasasi Földesközbirtokosság, Tiszasasi Zsellérközbirtokosság, Tiszasasi Nyáriasiközbirtokosság. Mindegyik közbirtokosságnak vannak bika és kan apaállatai és külön-külön gulyásházuk. A Gazdakör 60 évvel ezelőtt alakult, saját épülettel rendelkezik, s tagjainak száma 300 körül mozog. A Leventeegyesületnek kb. 200 tagja van. Az Önkéntes Tűzoltóegyesület – melynek 3 kocsifecskendője, 1 lajtja, legényenként 1-1 öltöny ruhája, s cirka 200 m hosszú tömlője van –, 1908-ban alakult, s tagjainak száma jelenleg 35 fő. A Polgári Céllövőegylet 1917-ben alakult; 35 főnyi tagja katonaviseltekből és volt leventékből rekrutálódik. A Leventeegyesülettel közös pályát tart fenn. Megalakult az Országos Stefánia Szövetség is, de a csépai védőnő jár ide ki. A Tiszasasi Vadásztársaság 1925-ben alakult, s jelenleg 12 kisbirtokos tagja van. Ide sorolhatjuk még a Hegyközséget és a Tisza-Köröszugi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulatot.
Mezőgazdasággal és kertészettel foglalkozók
Népszámlálás éve | 1920 | 1930 | |
Kereső férfi | 539 | 628 | |
Kereső nő | 211 | 169 | |
Eltartott férfi | 176 | ||
Eltartott nő | 593 | ||
Önálló | 100 holdon felüli | 303 | - |
50–100 hold között | 2 | ||
10–50 hold között | 70 | ||
1–10 hold között | 271 | ||
1 holdon aluli | 27 | ||
részes földműves | 7 | ||
kertész | - | ||
egyéb | - | ||
összes | 377 | ||
segítő családtag, férfi | 86 | 103 | |
segítő családtag, nő | 82 | 52 | |
eltartott | 406 | 484 | |
Tisztviselő kereső | - | - | |
Tisztviselő eltartott | - | - | |
Gazdasági cseléd kereső | 30 | 64 | |
Gazdasági cseléd eltartott | 14 | 32 | |
Munkás 1 holdon aluli birtok, kereső | 249 | 79 | |
Munkás birtok, ill. bérlet nélkül, kereső | 122 | ||
Munkás birtok, ill. bérlet nélkül, eltartott | 264 | 253 | |
Munkás, keresők közül, kinek háza van | 100 | 89 | |
Hogyha a lakosságnak foglalkozás szerinti megoszlását tekintjük, akkor azt látjuk, hogy 1930-ban Tiszasas összes lakossága, azaz 1877 lakó közül mezőgazdasággal foglalkozik 897 (megj.: 797) kereső és 769, mint azok eltartottja, vagyis összesen 1666 (megj.: 1566) lélek él mezőgazdaságból.
Ha a lakosságnak a birtok szerinti megoszlását vizsgáljuk, azt látjuk, hogy 100 holdon felüli birtokosokat egyáltalán nem találunk. Az 50 és 100 közötti önálló birtokos és bérlő kereső száma is csak csupán 2. A 10 és 50 kat. hold közötti önálló birtokos és bérlő keresők száma 70, amely az összes lakosságnak 3,8%-át adja. Legnagyobb az arányszám az 1–10 holdas törpe-, illetve kisbirtokosoknál, amennyiben az ezekből származó keresők száma 271, amely az összes lakosságnak 14,8%-át alkotja, amelyhez azonban, ha hozzászámítjuk azoknak az eltartott és segítő családtagjait, az arányszám természetesen nagyobb lesz.
Ha pedig a birtokkategóriákat hasonlítjuk össze, akkor azt látjuk, hogy az 1–10 holdas kategóriába eső gazdaságok száma az összes gazdaságok számának 72,2%-át alkotja. Viszont az 1 holdon aluli birtokosok és bérlők száma az összes gazdák és bérlők számának csak 7,7%-át alkotja. Az arányszám tehát a földbirtokmegoszlás szempontjából az országos arányszámhoz viszonyítva még eléggé kedvező, amennyiben a legtöbb az 1–50 holdig terjedő kisbirtokosok száma. Igaz, hogy ezek között törpebirtokosok is vannak nagy számmal, mégis kedvezőnek mondhatjuk a birtokmegoszlást, mert a törpebirtokok legnagyobb része is nyújt szűkös megélhetést tulajdonosaiknak, mivel azoknak birtokai intenzív gyümölcstermeléssel és jó minőségű szántóföldben drágább minőségű terménnyel van hasznosítva.
A részes földművesek száma mindössze 7, amely az összes bérlők és birtokosok számának 1,8%-át alkotja. Mint már föntebb említettük, a kisbérlők csak a két 100 holdon felüli birtokos tulajdonát képező földbirtokból 1374 kat.holdat bérelnek. Végeredményben tahát azt mondhatjuk, hogy Tiszasas egész területe 100 holdon aluli gazdálkodók kezén van, ez pedig legnagyobb részben mint tulajdon, kisebb részben pedig mint bérlet.
Hogyha az egész földbirtokterületet elosztjuk az összes gazdálkodókkal, vagyis a tulajdonosok és bérlők számával, akkor egy gazdaságra átlag 12,8 kat. hold föld jutna, ami már maga is elégséges ahhoz, hogy intenzív szőllő- és gyümölcstermelés mellett, tisztességes megélhetést nyújtson a gazdálkodónak és családjának. Ehhez azonban még hozzá kell venni azt is, hogy a tiszasasi gazdáknak nagyobb terjedelmű birtokaik vannak a szomszédos községekben is.
100 kat. holdon felüli birtokok
Lakás | Terü- let | Szán- tó | Kert | Szől- lő | Rét | Le- ge- lő | Er- dő | Ná- das | Földadó alá nem eső | Nagy- bér- let | Kis- bérlet | 100 h.-on aluli |
Elek | 886 | 141 | - | - | 352 | 315 | 37 | - | 41 | - | 886 | - |
Tiszakürt | 576 | - | - | - | 322 | 166 | 88 | - | - | - | 488 | - |
Közbirto-kosság | 284 | 3 | - | - | 5 | 230 | 22 | - | 24 | - | - | - |
Összes | 1746 | 144 | - | - | 679 | 711 | 147 | - | 65 | - | 1374 | - |
A község összes területe 1925-ben 4840 kat. hold Ebből 100 holdon felüli birtokos kezén van 1746 hold, azaz az összes területnek 36%-a. A 100 holdon aluli birtokosok és középbirtokosok kezén tehát 3094 kat. hold maradt. A 100 holdon felüli birtokosok száma az 1925. évi Gazdacímtár adatai szerint mindössze 3, de ezek közül is az egyik nem is nagybirtokos, hanem nagybirtok, azaz közbirtokosság. A közbirtokosság kezén van összesen 284 kat. hold, amelyből csak legelő maga 230 kat. hold. A másik két 100 holdon felüli birtokos állandó tartózkodási helye vidéken van.
A vidéken élő 2 nagybirtokos birtoka majdnem kivétel nélkül tiszakürtieknél van bérletképpen, éspedig mind kisbérlők kezén oszlik meg. Tehát a 2 nagybirtokos kezén lévő összesen 1462 kat. holdból 1374 kat. hold kisbérlők kezén van.
Az 50 katasztrális hold és ennél nagyobb kiterjedésű terület a földreform céljaira beadott birtokok nélkül 1934-ben
Tulajdonos | Szántó | Kert | Rét | Szőllő | Legelő | Erdő | Nádas | Földadó alá nem eső | Össze- sen | Tiszta jöve- delem |
105 | 337 | - | 275 | 51 | - | - | 41 | 809 | 4528 | |
32 | - | 304 | - | 165 | 42 | - | 33 | 576 | 2595 | |
- | - | - | - | 51 | - | - | - | 51 | 59 | |
16 | - | - | - | 62 | - | - | 1 | 79 | 440 | |
- | - | - | - | 286 | 286 | 170 | ||||
Ármentesítő | - | 136 | 136 | |||||||
Ármentesítő | 2 | 47 | 49 | |||||||
Ármentesítő | 27 | 27 | ||||||||
Összesen | 155 | 337 | 304 | 275 | 615 | 42 | - | 285 | 2018 | 8092 |
Az 1925-30. évek között történtek eltolódások úgy a birtokok terjedelmében, mint a művelési ágakban. 100 holdon felüli birtokos 1930-ban is 4 volt. Ezek közül azonban az egyik közbirtokosság, s csak legelője volt, egy másik pedig az Ármentesítő Társulat. Végeredményben tehát a 100 holdon felüli birtokosok száma 2.
Az 1934. évi összeírás alkalmával az 50 kat. holdon felüli birtokosok száma összesen 6. Az általuk bírt terület 2018 kat. holdat tesz ki. De ha ebből levonjuk az Ármentesítő Társaság által bírt, földadó alá nem eső 210 holdat, az 50 holdon felüli földbirtokok összesen 1808 kat. hold földet tesznek ki. Ugyanekkor az 50 holdon aluli birtokosoknak 3032 kat. hold alkotja tulajdonát. Az 50 kat. holdon felüli birtokosok földbirtoka a község összes területének 37,3%-át teszi ki. Az általuk bírt, földadó alá nem eső terület pedig az összes területnek 1,7%-a.
Az 50 holdon felüli birtokok művelési ágak szerinti megoszlása 1934-ben a következő: Első helyen a legelő áll a maga 615 kat. holdjával. Ez az 50 holdon felüli birtokosok által bírt összes területnek 30,8%-át alkotja. Ezután a kert 16,7%-kal, és a rét 15%-kal következik.
Szántóföldi termények területe és termésátlaga
Gabonaneműek | 1924. évben | 1934. évben | |||
Megnevezés | hold | átlag | hold | átlag | |
őszi | 1115 | ||||
Búza | 7,8 | 6,7 | |||
tavaszi | - | ||||
őszi | 4 | ||||
Rozs | 7,3 | 5,6 | |||
tavaszi | - | ||||
őszi | 12 | ||||
Árpa | 6,7 | 6,4 | |||
tavaszi | 237 | ||||
Zab | 5,5 | 20 | 6,0 | ||
Köles | - | - | |||
Szálastakarmány | 1924. évben | 1934. évben | ||
Megnevezés | hold | átlag q | hold | átlag q |
Csalamádé | 1 | |||
Takarmánykev. őszi | - | |||
Takarm. kev. tavaszi | 1 | |||
Lóhere | - | |||
Bíborhere | - | |||
Lucerna | 216 | |||
Baltacím | - | |||
Muhar | - | |||
Egyéb | - | |||
Kapásnövény | 1924. évben | 1934. évben | ||
Tengeri szemes | 10,1 | 696 | 11,7 | |
Burgonya | 20 | 4 | 41,6 | |
Cukorrépa | - | |||
Takarmányrépa | 92 | |||
Takarmánytök | - | |||
Egyéb | - | |||
Hüvelyesek | 1924. évben | 1934. évben | ||
Borsó magnak | - | |||
Bab | - | |||
Dohány | - |
Keres Ked | 1924. évben | 1934. évben | ||
Repce | - | |||
Kenderkóró | - | |||
Len kóró | - | |||
Mák | - | |||
Egyéb | - | |||
Zöldségfélék együtt | - | |||
Egyéb szántóföldi | - | |||
Ugar | - | |||
Összes szántó | 2397 |
A művelési ágak megoszlásában azt látjuk, hogy a szántó az összes területnek 49,5%-át alkotta. Ez a szántó 1934. évben legnagyobbrészt búzával volt bevetve, amennyiben az őszi búzával bevett terület az összes szántóföldnek 32,8%-át alkotta. Ezután legnagyobb területen tengerit termelnek. 1934-ben a tengerivel bevetett terület az összes területnek 29%-át tette ki.
A lakosság rozsot nem termel, mert a rozs igényesebb voltánál fogva a vidék klímáját nem bírja ki. A szemestakarmányok közül csak az árpát és a föntebb említett kukoricát, míg a szálastakarmányok közül csak a lucernát termelik. Ennek is a klimatikus viszonyokban keresendő az oka.
A szántóföld ára 1935 nyarán 50-60 fillér között mozgott négyzetölenként.
Tiszasas területén az utóbbi időben területváltozás, határrész átcsatolás nem volt. Ugyancsak tagosítás sem volt az úrbérrendezés óta, jóllehet már szükség lenne erre.
Termésátlagok kat. holdanként a főbb terményekből35
Megnevezés | Év | Búza | Rozs | Árpa | Zab | Tengeri | Burgonya |
0–20 | 1924 | 8 | 7,3 | 6,6 | 5,1 | 10,2 | 19,2 |
kat. holdas | 1928 | 10 | 8,3 | 9,8 | 9,1 | 5 | 35 |
gazdaságok | 1934 | 6,5 | 4,1 | 6 | 5,4 | 11,7 | 42 |
20–100 | 1924 | 7,7 | 7,1 | 6,8 | 5,5 | 10,2 | 19,2 |
kat. holdas | 1928 | 10,5 | 8,9 | 10,7 | 10,3 | 7,1 | 35 |
gazdaságok | 1934 | 6,5 | 4,1 | 5,9 | 5,4 | 11,7 | 42 |
100–1000 | 1924 | 7,6 | 7,3 | 6,7 | 5,7 | 9,9 | 22,9 |
kat. holdas | 1928 | 9,9 | 11,4 | 9,3 | 10,2 | 7,5 | 40 |
gazdaságok | 1934 | 7,3 | 7,7 | 6,7 | 5,9 | 11,8 | 40 |
1000 kat. | 1924 | Ebben az évben csak 100 kat. holdon felüli kimutatás van | |||||
holdon felüli | 1928 | 11,5 | 10,8 | 10,4 | 12,9 | 8,5 | 24,5 |
gazdaságok | 1934 | 7,6 | 8 | 8,7 | 7,3 | 12 | 38 |
Az összes | 1924 | 7,8 | 7,3 | 6,7 | 5,5 | 11,1 | 20 |
gazdaság | 1928 | 10,3 | 9,9 | 10 | 10,7 | 6,4 | 34,4 |
átlaga | 1934 | 6,7 | 5,6 | 6,4 | 6 | 11,7 | 41,6 |
Megyei átlag 1934-ben | |||||||
Gazdaságok nagysága | Búza | Rozs | Árpa | Zab | Tengeri | Burgonya | |
0–20 kat. holdas | 5,1 | 5,1 | 5 | 4,2 | 10,8 | 39,4 | |
20–100 kat. holdas | 4,7 | 5,1 | 4,7 | 4,3 | 10,7 | 40,5 | |
100–1000 kat. holdas | 5,3 | 5,5 | 4,9 | 5,1 | 10,6 | 36,1 | |
1000 kat. hold felett | 7,3 | 6,0 | 7,1 | 6,9 | 11,2 | 35,7 | |
Összesen | 5,1 | 5,2 | 5,0 | 4,8 | 10,8 | 38,9 | |
Tiszasason már nem áll fenn a nagy- és kisbirtokok közötti eltérés a megművelés és trágyázás terén a nagybirtokok javára. Az itteni kisgazdák úgy a szántás, mint a trágyázás terén már a legújabb és legjobban bevált módszereket követik.
Év | 1850 | 1895 | 1911 | 1925 | 1935 |
Megnevezés | |||||
Állattartó gazdaságok száma | 396 | 308 | |||
Szarvasmarha | 580 | 370 | 339 | 257 | |
Ló | 451 | 453 | 442 | 377 | |
Szamár | - | - | - | - | |
Öszvér | - | - | - | - | |
Kecske | 4 | 34 | - | 6 | |
Juh | 19 | - | 73 | 39 | |
Baromfi | 4715 | - | - | ||
Sertés | 926 | 648 | 359 | 909 | |
Méhcsaládok | 37 | - | - |
Év | 1850 | 1895 | 1911 | 1925 | 1935 |
Szarvasmarha állomány | |||||
Mokány vagy riska | |||||
Magyar | 580 | 231 | 9 | ||
Pirostarka | - | 115 | 248 | ||
Borzderes | - | 6 | - | ||
Egyéb fajta | - | 18 | - | ||
Bivaly | - | - |
Tiszasas vidéke a XIX. században és az azt megelőző századokban híres állattenyésztő vidék volt. Állattenyésztése azonban ebben az időben még extenzív, s csupán a legelőkön tartották állataikat. Ezt az állattenyésztést azonban terjeszkedésében minduntalan megakadályozta a Tiszának és a Körösnek gyakori kiáradása.
Az állattenyésztők száma 1895-ben 396 volt, 1911-ben már csak 308. Tehát 88-cal kevesebb, mint 16 évvel azelőtt.
Az 1895. év és az 1911. évek között a szarvasmarha állomány is nagyot csökkent, amennyiben az 1911. évi állomány mindössze 63,7%-át teszi ki az 1895-i szarvasmarha állománynak. Az 1935. évi szarvasmarha állomány pedig az 1911. évi állománynak 69,5%-át alkotja.
Állatösszeírási lap 1935. évre
Szarvasmarha | Tenyész- | Bika | Tehén | Üsző | Ökör | Tinó | Összesen | |
2 év felett | 2 év alatt | |||||||
Magyar fajta | 6 | 3 | ||||||
Szimmentáli | 1 | 15 | 155 | 61 | 3 | 5 | 2 | 257 |
Ló | Mén | Kanca | Herélt | Összesen | |||||
tenyész- | csikó | 3 év felett | 3 év alatt | felnőtt | csikó | ||||
Melegvérű | 4 | 13 | 181 | 49 | 117 | 12 | 376 | ||
Hidegvérű | 1 | 1 | |||||||
Sertés | Kan | Koca | Nőstény malac | Ártány (herélt) | Összesen | |||||
tenyész- | malac | felnőtt | malac | |||||||
Zsírsertés | 2 | 144 | 141 | 335 | 32 | 226 | 880 | |||
Hússertés | - | 11 | 8 | 8 | 2 | - | 29 | |||
Juh | Kos | Anyajuh | Nőstény bárány | Ürü | Összesen | ||
tenyész- | egyéb | bárány | |||||
Rövidgyapjas | - | 1 | - | 30 | 2 | - | 33 |
Hosszúgyapjas | - | - | - | 6 | - | 6 | |
Felnőtt | Növendék | Összesen | |
Szamár, öszvér | - | - | - |
Kecske | 5 | 1 | 6 |
A lóállomány egy kevéssel emelkedett 1895–1911. között. Ennek az oka az lehet, hogy az állattenyésztésről egyre inkább kezdtek áttérni az intenzívebb mezőgazdaságra. A mezőgazdasági munkákat pedig lovas fogatokkal végezték el. Ezt mutatja az, hogy az ökörfogatok száma sem kevesebb a 16 esztendő alatt. Az autók és autóbuszjáratok fokozatos terjedésével szemben azonban 1911. óta is esett a lóállomány, éspedig az 1935. évi lóállomány az 1911. évi állománynak 83,2%-át alkotja csak. Tehát a lóállomány is 1911. óta 16,8%-kal csökkent.
Igaerő
Év | 1895 | 1911 |
Megnevezés | ||
Lófogat 1-es | 38 | |
Lófogat 2-es | 104 | |
Lófogat 3-as | 2 | |
Lófogat 4-es | - | |
Ökörfogat 2-es | 10 | |
Ökörfogat 4-es | 1 | 23 |
Ökörfogat 6-os | - | |
Bivalyfogat 2-es | - | |
Bivalyfogat 4-es | - | |
Öszvérfogat | - |
Ha a szarvasmarha állományt tekintjük, látjuk, hogy 1895-ben csak magyar fajta volt még. 1911-ben azonban ez a faj kevesebb, mint felére szállt le. Ezzel szemben a tejelő fajták száma a magyar fajtáéval együtt is csak 63,7%-át teszi ki az 1895. évi magyar fajta állománynak. Viszont 1935-ben a magyar fajta marhaállomány 9 db-ra szállt le, ami az 1935. évi összes szarvasmarha állománynak csak 3,5%-át teszi ki. Tehát a szimmentáli fajta az összes állománynak 96,5%-át alkotja, mivel más fajta szarvasmarha egyáltalában nincs is. Általában azt mondhatjuk, hogy az állattenyésztés, kivéve a baromfi- és lótenyésztést, visszaesést mutat.
Éppen a tehenek kevés volta miatt a tejtermelés is kevés. A tejet legnagyobbrészt maguk, az állattenyésztők is elfogyasztják, akinek mégis feleslege marad, azt a helyszínen adja el az iparos- és tisztviselőcsaládoknak, avagy a szegény lakosokból álló Csépára viszik eladás végett. Emellett azonban nagyon sokat dolgoznak fel tejfellé, vajjá és egyéb tejtermékké. A faluban tejértékesítő szövetkezet nincs, de nincs is arra szükség, mivel a kevés mennyiségű tejet másképpen is tudják értékesíteni.
A lótenyésztés azért tudott magasabb nívón megmaradni, mert majdnem kizárólag lóval szekereznek. A tehenet Tiszasason egyáltalán nem fogják járomba. Úgyhogy a lófogatok mellett csupán egynéhány ökörfogatot találunk csak. A lófajták közül, amint a táblázatból is kitűnik, 1935-ben csak a melegvérű fajtát tenyésztik, úgyhogy a községben csak 1 hidegvérű ló volt ebben az időben.
A sertésállomány 1911-ben szintén csak 70%-a az 1895. évi sertésállománynak. Az 1925. évi sertésállomány pedig az 1911. évi állománynak mindössze 55,4%-át alkotja. Ez a nagy visszaesés még a háborús és az azt követő román megszállás éveinek következménye. Az utolsó 10 év alatt azonban a sertésállomány hihetetlen mértékben emelkedett, amennyiben 1935-ben majdnem háromszorosát találjuk az 1925. évi sertésállománynak.
A sertésfajták közül főleg a mangalica vagy zsírsertésfajtát tenyésztik. A hússertésfajták közül mindössze 29 db-ot tenyésztettek 1935-ben, ami az összes sertésállománynak 3,2%-át teszi csak ki.
1925-ben a következő apaállatok állottak köztenyésztés céljára: 6 bika, 4 kan és 1 csődör. Az 1935. évi összeírás alkalmával pedig a következő apaállatok voltak: egy szimmentáli bika, két melegvérű mén, két zsírsertés (mangalica) kan. Az utóbbi időben a jászberényi állami ménes és csődöre tartózkodik tavaszonként állandóan a község területén.
A körállatorvos székhelye a 9 km-nyi távolságban lévő Tiszakürtön van.
Palugyay szerint 1850-ben a legelők területe 2274 kat. holdat tett ki. Fényes Elek szerint azonban csak 841 kat. holdat. Ha Palugyay adatait fogadjuk el, akkor 1850-ben az összes területnek 57%-a volt legelő és 13,6%-a rét, vagyis az állattenyésztés céljait szolgáló legelő és rét az összes területnek 70,5%-át alkotta. De ha a legelőt és a rétet Fényes Elek szerint kimutatott adatok alapján adjuk össze, még többet kapunk az állattenyésztés céljaira, mert ez az egész területnek 81%-át teszi ki. Ezzel szemben 1925-ben a legelők és rétek területe 1744 kat. hold, ami az összes területnek csak 36%-át teszi ki. Az utolsó 75 év alatt tehát ilyen óriási változás állott be az extenzív állattenyésztés hátrányára.
Az 1935. évben az állattenyésztés céljára rendelkezésre álló legelőből: birtokossági osztatlan közlegelő 265 kat. hold, és a község által bérelt 260 kat. hold legelő. Erre az összesen 525 kat. hold legelőre az összeírás idején 235 szarvasmarhát, 11 lovat, 378 sertést, 4 juhot és 3 kecskét hajtottak ki.
Érdekes képet látunk, ha a 100 holdon felüli birtokosok kezén lévő legelők és rét mennyiségét hasonlítjuk össze a kis- és törpegazdák kezén lévő legelővel és réttel. Az 1925. évi Gazdacímtár adatai szerint a 100 holdon felüli birtokosok kezén van 1390 kat. hold rét és legelő, viszont a község összes rétje és legelője 1744 kat. hold. Ha ebből levonjuk a 100 holdon felüli birtokosok által bírt legelő és rét területét, mindössze 334 kat. hold terület marad, ami a kis- és törpebirtokosok által bírt területnek 10,8%-át teszi ki ugyanakkor, amikor a 100 holdon felüli birtokosok által bírt legelő és rét az általuk bírt összes területnek 79,5%-át alkotja.
A birtokossági tanács szervezve van, de külön legeltetési társaság nincsen.
Baromfiállomány 1927–28-ban
Megnevezés | Tyúk | Pulyka | Lúd | Kacsa | Galamb | Összes |
Birtokkateg. | ||||||
20 holdon aluli | 12824 | - | 920 | 952 | 128 | 14824 |
20–100 holdon | 1156 | 5 | 88 | 198 | 156 | 1603 |
100–1000 h.-on | 325 | 46 | 97 | 55 | 60 | 583 |
Összesen | 14305 | 51 | 1105 | 1205 | 344 | 17010 |
Ha a község baromfiállományának fejlődését vizsgáljuk, látjuk, hogy az 1895. évi összeírás alkalmával a község összes baromfiállománya 4715 db-ot tett ki. Az 1935. évben pedig már 17 596 darab a baromfiak száma. Mindez azt mutatja, hogy mint általában az Alföldön, úgy Tiszasason is nagyon kedvezőek a viszonyok a baromfitartásra. Ezt már a szántóföldön termelt növények mennyiségéből is következtethetjük, mivel Tiszasas klímája a gabonatermelésre és nem a takarmánytermelésre alkalmas, ezért az állattenyésztés is sokkal inkább a baromfiak, mint a számosállat tartására kedvező.
Ha most azt vizsgáljuk, hogy melyik birtokkategória tenyészt több baromfit, látjuk, hogy éppen a legkisebb kategóriába tartozó gazdaságok tenyésztenek legtöbbet. Így a község összes baromfiállományának 87,6%-át a 20 holdon aluli gazdaságok tenyésztik. A 20 és 100 hold közötti birtokosok pedig 9,1%-át, vagyis a kettő együtt 96,7%-át teszi ki a község összes baromfiállományának, pedig a két birtokkategória által bírt terület a község összes területének csak 60,1%-t alkotja.
A 100 holdon felüli gazdaságoknál tehát 1 kat. holdra 0,3 db, a 100 holdon aluli gazdaságok 1 holdjára pedig összesen 5,7 db baromfi esik.
Kertészet szempontjából a klímának és a talajnak legjobban a gyümölcstermelés felel meg. E tekintetben a kecskeméti gyümölcstermelő vidékhez tartozik. Mindazok a gyümölcsök megteremnek itt is, ami Kecskeméten, s a világpiacon mint kecskeméti gyümölcsöt értékesítik. Kecskemétre általában kocsin vagy teherautón szállítják be, legtöbbször azonban csak a tiszaugi vasútállomásra viszik, ahonnan aztán a környező községek gyümölcseivel együtt kerül a gyümölcsértékesítő központok raktáraiba.
Gyümölcsöt legnagyobb részben a szőllők között s a faluban a házak körül termelnek. Önálló bekerített gyümölcsöst alig találunk a községben.
Gyümölcsfák száma
Év | 1895 | 1928 |
Megnevezés | ||
Alma | 2308 | 963 |
Körte | 487 | 347 |
Cseresznye | 373 | 341 |
Meggy | 1803 | 1237 |
Őszibarack | 1762 | 330 |
Kajszibarack | 965 | 512 |
Szilva | 9056 | 4198 |
Dió | 732 | 216 |
Eper, szeder | 268 | 158 |
Mandula | - | 17 |
Gesztenye | 1 | - |
Más | - | 10 |
Összesen | 18255 | 8329 |
Gyümölcseik között leghíresebb az alma. Legnagyobb mennyiségben azonban mégis a szilvafát találjuk. 1928-ban csak a szilvafa 44,9%-át tette ki a község összes gyümölcsfáinak. Nagyon sok szederfát is találunk a községben, amelynek levelének szedésével néhány szegényebb család selyemhernyó-tenyésztést folytat.
A gyümölcsfák száma az egyes birtokkategóriák között a következő mennyiségben oszlik meg:
20 kat. holdon aluli gazdaságokban | összesen 5788 db, | vagyis 69,5% |
20–100 hold közötti gazdaságokban | összesen 2173 db, | vagyis 26% |
100 holdon felüli gazdaságokban | összesen 368 db, | vagyis 4,5%. |
Ha azt nézzük, hogy az egyes birtokkategóriákban 1 kat. holdra hány gyümölcsfa jut, látjuk, hogy a 100 holdon felüli gazdaságokban 1 kat. holdra 0,2 db, a 100 holdon aluli gazdaságokban 2,7 db jut.
Hogyha a 20 kat. holdon felüli gazdaságok is annyi gyümölcsfát ültetnének, mint a 20 kat. holdon aluli gazdaságok, akkor a községben összesen 13 068 db gyümölcsfának kellene lennie. Viszont ha a 20 kat. holdon aluli gazdaságok is csak annyit ültetnének holdanként, mint a 100 kat. holdon felüliek, akkor meg a községben csak 968 db gyümölcsfa lenne.
Ezekből világosan kitűnik, hogy éppen úgy, mint a baromfitenyésztésre, a gyümölcstermelésre is sokkal kedvezőbb a kis- és törpebirtok, mint a nagybirtok.
Eladással foglalkozó faiskola tulajdonos a község területén nincs. A gazdák vagy veszik vagy maguk termelik a facsemetéket. A községnek van ugyan faiskolája, ez azonban mindössze 400 négyzetölet tesz ki, de ez is csak felerészben van beültetve.
Konyhakerti növényekből a lakosság annyit sem termel, amennyi a saját szükségletét fedezné. Ennél fogva a legtöbb parasztasszony a helybeli hetipiacon vásárolja meg a szükséges zöldségfélét.
Az 1895. év előtti összeírások a kertet külön nem említik föl, hanem a réttel veszik egybe. Az 1895. évi kimutatás szerint a kert az összes területnek 0.2%-át teszi ki. Ezután azonban egyre nő a konyhakerti növényekkel beültetett kertek területe, mert 1925-ben már 45 holdat tett ki, azaz az összes területnek 0.9%-át. A 100 holdon felüli gazdaságoknak a kert-területe az 1925-ös Gazdacímtár adatai között nincs megemlítve.
Tiszasas község szőllőterülete a kecskeméti borvidékhez tartozik. Leginkább hazai féle borszőllőket, de a legutóbbi időben csemegeszőllőt is termelnek. A szőllőt a közeli városokban értékesítik, ahova rendesen kocsin vagy teherautón szállítják. Szállítás közben azonban, mire a szőllő így, tengelyen rendeltetési helyére érkezik, meglehetősen összezúzódik. Ennek pedig a rossz köves út az oka, amire jellemző a környékbeli gazdák tréfás megjegyzése, mely szerint az úttesten akkora gödrök vannak, amelyben egy anyakoca malacaival együtt kényelmesen meghúzódhat.
A szőllőt egy homokos dombon termelik. Ez a domb több község határán vonul át, s így ezen a dombon ezeknek a községeknek szintén van szőllőjük. Ez a domb Tiszaugtól Kunszentmártonig, más irányban pedig Tiszasastól majdnem Tiszaföldvár alá nyúlik.
A lakosság már rég időtől fogva foglalkozik szőllőtermeléssel. Palugyay szerint az 1850. évi összeírás alkalmával a község össz. területének 4,7%-a, viszont Fényes Elek szerint ugyanakkor 4%-a volt szőllővel beültetve. Az 1895. évi összeírás alkalmával a község össz. területének ugyancsak 4,6%-a volt szőllővel beültetve.
Szőllőtermeléssel a 100 holdon aluli gazdák foglalkoznak kizárólag. Az 1925. évi Gazdacímtár adatai szerint a 100 holdon felüli birtokosok kezén volt 1746 kat. hold föld, amely a község össz. területének 36%-át tette ki. Ennek ellenére ebből a 1746 kat. holdból az 1930. évi összeírás szerint a 100 holdon felüli birtokosok kezén semmi szőllő nincs.
Nemcsak ez a 4,6%, azaz 210 kat. hold szőllő alkotja a tiszasasi szőllősgazdák tulajdonát, hanem még több, mint kétszer ekkora terület, amely azonban közigazgatásilag a szomszédos községekhez tartozik. Így tehát ezzel együtt tiszasasi szőllősgazdák tulajdonát alkotja összesen 680 kat. hold szőllő.
A községben a hegyközség is fönnáll.
A szőllőművelés tekintetében a község lakói éppen úgy, mint a gyümölcstermelés tekintetében, eléggé magas nívón állanak. A szőllőnek éppúgy a permetezést, mint minden más szükséges kezelést bőven magadnak.
A legtöbb gazda a főleg Csépáról származó kapás munkásoknak egész nyáron át biztosít keresetet s lakást is ad azoknak, szőllőjében. De maga a tiszasasi gazda is legszívesebben a szőllőhegyen tartózkodik. Munka közben itt süt és főz is magának. Rendszerint itt kint végzik a préselést is. Boraikat azonban legtöbbször már kora ősszel eladják, s csupán annyit tartanak meg, amennyi a családnak téli szükségletét elég bőven fedezi. Márpedig a tiszasasi gazda igazán nem vonja meg magától a bort.
A kisüst idején másképp nem értékesíthető gyümölcsüket, valamint a törkölyt és borseprőt kifőzték. A kisüst megszüntetése óta azonban mindezeket az anyagokat értékesítés nélkül hagyják kárba veszni. Kint a szőllőhegyen borpincék nemigen vannak.
A szőllőbirtok forgalmi értéke 1935. nyarán 1,50-2 P között mozgott kat. holdanként.
Ipar, kereső | 1920 | 1930 | |
Tulajdonképpeni iparos férfi | 49 | 53 | |
Tulajdonképpeni iparos nő | 2 | 4 | |
Házi- és népipar | - | - | |
Vándoripar | - | - | |
Tulajdonképpen | önálló | 45 | 35 |
tisztviselő | - | 1 | |
tanonc | 2 | 3 | |
egyéb segédszemélyzet | 4 | 18 | |
egyéb segédszemélyzet összes | 6 | 22 | |
segéd nélkül | 49 | 26 | |
1–20 segéddel | 3 | 12 | |
20-nál több segéddel | - | - | |
Összesen | 52 | 38 | |
Bányászat szempontjából a község határában ez ideig semminemű hasznos anyagot nem tártak fel. Gépipar tekintetében a község ismét háttérbe szorul; gyáripara nincs is. Jelenleg csupán 1 szélmalma van, amelyen egyszerű paraszti darálás folyik. Ennek a malomnak óránkénti őrlőképessége 250 kg. Van ezenkívül 1 motormalom is, amelyben már finomlisztet is őrölnek.
A kézműipari élet nincs kifejlődve, s a statisztikai adatok szerint jelenleg sem mutat valami nagy fejlődést. A tulajdonképpeni iparral foglalkozók száma 1920-ban 49 férfi és 2 nő volt. 10 év alatt mindössze 4 férfival és 2 nővel szaporodott. A házi- és népiparral, valamint vándoriparral sem az 1920-as, sem az 1930-as években senki nem foglalkozott. A statisztika adataiból azt látjuk, hogy önálló iparos 1920-ban 45, míg 1930-ban csak 35 volt. Itt tehát 20,2%-os visszaesés történt. Ennek okozója a városi gyáripar előretörése, más részről pedig még fokozatos elszegényedés, amely szerint a lakosság nem képes a kisiparosnál a jobb minőségű iparcikkeket megrendelni, hanem kénytelen a silányabb minőségű gyári iparcikkel beérni. Az iparosokra főleg a javítás esik.
Az 1930. évi népszámlálás alkalmával összesen 939 kereső lakott a községben. Ezek közül mezőgazdasággal foglalkozó kereső 628, tehát két harmad rész. Valamivel több lesz ez a szám, hogyha a 169 nő-keresőt is hozzászámítjuk.
Mivel nagybirtok a község területén nincs, így mezőgazdasággal foglalkozó tisztviselő sincsen. A gazdasági cselédek száma ugyanakkor 64, míg ezeknek eltartottja 32. Ezek legnagyobb részben hajadonok, illetve nőtlenek. A birtok nélküli munkások száma 122, míg az 1 holddal bíró vagy bérlő munkások száma 79. Ha a cselédségnek és a napszámosoknak összes számát tekintjük és az összes lakossághoz viszonyítjuk, már abból is megállapíthatjuk, hogy a helybeli munkásság nem elég a mezőgazdasági munka elvégzésére. És valójában az év majdnem minden szakában jönnek munkások néhány napi napszámra, leginkább a szomszédos Csépa községből.
A szakmánymunkásoknak a fizetése részben pénzbeli, részben terménybeli. Ezeket a munkásokat egyszerűen kapásoknak nevezik. Arra tehát nincs szükség, hogy a helybeli munkások, ill. napszámosok idegenbe menjenek munkáért, de arra nincsenek is ráutalva, vagyonosságuknál fogva sem, mert a tiszasasi törzslakóknak majdnem kivétel nélkül van annyi birtokuk, illetve olyan foglalkozásuk, amely megélhetésüket biztosítja. A helybeli napszámos, illetve cselédség a szomszéd községekből telepedett be a községbe. Maga a birtokos osztály is dolgozik, az öregek azonban nem dolgoznak.
Tiszasas jó termőtalajának következtében számtalan mezőgazdasági terményéből jóval többet termelnek, mint amennyi a helyi fogyasztáshoz szükséges. Éppen ezért a termények nagy részét, különösen baromfit, gyümölcsöt, szőllőt és a bort nagy részben idegenben értékesítik. A termelésnek tehát csak egy kis része cserél gazdát a helybeli hetipiacon, amelyet szombati nap tartanak meg. A vásártartási jog a községet illeti meg.
Értékesítés szempontjából a község Kecskemét felé gravitál, s legföljebb némi gyümölcsöt szállítanak még Szolnokra. Az értékesítés, illetve szállítás legnagyobb részben szekéren és teherautón történik, s csak egy kisebb részét szállítják vasúton, illetve hajón, amelynek állomása a falutól 5 km távolságra, Tiszaugon van. Az árút a nem a legjobb karban lévő Tiszaug-Kunszentmárton közötti törvényhatósági köves úton szállítják.
A község határában a Tiszán át kompot is találunk Alpár irányában, amely a községtől kiinduló útvonalra esvén, az Alpárra irányuló forgalmat bonyolítja le. A köves utak rossz volta óriási hátrányára van a községnek, különösen a gyümölcsértékesítés szempontjából, amennyiben a döcögős, rázós úton a friss gyümölcs rendkívül összetörődve érkezik meg a piacra.
Úgy a teher-, mint a személyforgalom lebonyolítására nagyon kívánatos lenne a tiszaug-kunszentmártoni vasútvonalnak mielőbbi kiépítése. A személyforgalom lebonyolítására jelenleg az itt nevezett helységeket összekötő autóbuszjárat van hivatva.
A községnek kereskedelmi élete általában nagyon szűk keretek között mozog. A háztartási szükségleti cikkek közvetítésével foglalkozó kereskedők között elsősorban a Hangya Szövetkezet említendő, amelynek évi forgalma 40 000 P, hitelkerete pedig a központban 4000 P. Tejszövetkezete és egyéb értékesítő szövetkezete a föntebb említett okokból kifolyólag nincsen. A Hangyán kívül a faluban még 2 keresztény és 2 zsidó kereskedő van. A község különösen sok gyümölcsöt ad el, ezzel szemben nemcsak az előállítható háztartási cikkeket, aminők a szappan stb., hanem a könnyen termelhető kerti konyhanövényeket is nagy részben idegenből hozzák át.
Tiszaug nagyközség Jász-Nagykun-Szolnok vármegye tiszai alsó járásának délkeleti csücskében, a Tisza folyó sarló alakú holtága mellett fekszik. A község alacsony, sík területen húzódik el. A falutól alig 5-600 méternyi távolságra folyik el a Tisza a község nyugati oldalán észak-déli irányban. A Tisza közelsége miatt Tiszaug a folyó szabályozása előtt mocsaras, lápos térséget alkotott.
A községnek a Tisza jobb oldalán van hajóállomása és vasútállomása is. A vasúttól és a hajóállomástól alig másfél kilométer távolságban van a falu.
A falu, települési formára nézve zárt. Tartoznak ugyan hozzá külterületek is, melyek a következők: Felsőmajor, Kisbokros (megj.: a térképen: Kis Bokrós, Nagy Bokrós) és Nagybokros (Bagha gazdaság), Sájcerl (Radványi gazdaság), Szőllők, melynek összes lakossága 1930. évi népszámlálás alkalmával 331 lelket tett ki. Ezzel szemben ugyanekkor a község összes népessége 1269 lélek volt. Ezek közül 939 lakik belterületen, s csak 1/3 része lakik künn a pusztán, illetve tanyavilágban. A lakosságnak túlnyomó többsége mezőgazdasággal foglalkozik; városias része a községnek nincs.
A község jellege közigazgatási szempontból nagyközség. A falu külalakját nézve, mint általában a tiszazugi falvakban, itt is megtaláljuk az utcának legalább egyik oldalán elhúzódó kövezett járdát.
A községhez tartozik még az a terület is, amelyen jelenleg az ide tartozó hajóállomás és vasúti állomás felépült. Éppen ezért mindkettő ámbár a Tisza jobb oldalán fekszik Tiszaug nevet visel. A község területe jelenleg 4352 kat. hold. Szomszédos községek: Tiszasas 5 km-nyire, Tiszakürt 6-7 km-nyire, Alpár 10 km-nyire és Kecskemét 30 km-nyi távolságra van.
A község határa Nagymagyaralföld kellős közepén, azaz a Tisza mentén fekszik. Domborzatát vizsgálva terjedelmes síkságnak mondhatjuk, amelyet itt-ott változtat csupán egy-egy kiemelkedő bucka. Ezek a homokbuckák legfeljebb 5-6 m magasságot érnek el.
A határ talaja a hegyekből leáradó folyóknak, a Tiszának és a Körösnek a lerakódásából tevődött össze. Mégpedig egy részét áradásaik alkalmából rakják le a folyók, más részét pedig, mint homokot és port, a szél fújta a folyók völgyéből jelenlegi helyére. A vidék legmagasabb dombja az a homok-kiemelkedés, amely a szomszédos falvaknak: Tiszakürtnek, Szelevénynek, Csépának, Tiszasasnak és Tiszaugnak képezi szőlőhegyét. A község határának tengerszint feletti magassága 90-95 m között ingadozik.
Mivel Tiszaug talaját a Tisza és a Körös rakta le, kiváló termőtalajt képez. A vízhordalék, főként, ha azt gyakran önti el a folyó, nagy mennyiségű humuszt tartalmaz. Ebben a humuszban pedig a legszükségesebb táplálékát találja meg a növényvilág. Ezt nemcsak a Nílus kiöntéseinél, hanem a Tisza áradásainál is tapasztaljuk, ahol a gazdag humuszréteg sok helyen az 5%-ot is eléri. A felső humuszréteg alatt vastag löszréteg húzódik el.36 Ha a hőmérséklet és itt főleg a csapadékviszonyok oly kedvezőek lennének, mint a talaj összetétele, a világ legjobb termőtalajának nevezhetnők ezt a vidéket. Állításunkat eléggé bizonyítja az, hogy a Tisza vidéki búza hírneve az egész világot meghódította.
A határban az agyag és homok egyaránt megtalálható. A fentebb említett homokos domb főleg szőlő és gyümölcs, az agyagosabb sík rész pedig inkább a búza és kukorica termelésére alkalmas.
A község határa ma 4352 kat. hold. Fényes Elek a község határát 1850-ben 3000 kat. holdra teszi, melyből 7 és 1/4 telek után 232 hold szántó úrbériség. Az ehhez tartozó réteken és közlegelőkön kívül a többi majorság.37 A határ földje fekete lápos és szikes. Ma már a Tisza korlátok közé van szorítva, valamikor azonban a növényzetben és termőtalajban rendkívüli károkat okozott.
A község határa a Tisza vízrendszeréhez tartozik. A határ képét teljesen a Tisza vize alakította át a maga kénye-kedve szerint. A hatalmas szeszélyes folyó, hol itt, hol ott unta meg az évszázados medrét, és törte át a partját, hogy más irányban folytassa útját. Ezeknek a mederváltoztatásoknak számtalan nyomát találjuk még ma is a jelenlegi Tiszazugban, ahol a sok tó nem egyéb, mint a Tisza és a Körös hajdani medrének az idők folyamán még teljesen be nem temetett helye.
A jelenlegi tavak és lápok száma ma már azonban sokkal kevesebb, mint volt hajdanában. Valamikor az egész Tiszazug ilyen lápos mocsarakkal volt tele. Ezeket a vadvizeket azonban műcsatornákkal már levezették, de még több területet tettek mezőgazdaságilag hasznosíthatóvá azáltal, hogy magas árvédelmi gátakkal megakadályozták a Tisza és a Körös kiöntéseit. Ma már, kivéve a kisebb szikes és lápos területeket, egyetlen nagyobb terület fekszik csak víz alatt: a tiszaugi tó, amely hajdan szintén a Tisza medre volt.
Teljesen hasznavehetetlen területnek azonban ezt se mondhatjuk, mert madárban, főleg halban gazdag vize már régi idő óta bőséges munkaakalmat és táplálékot nyújtott Tiszaug lakosainak. A tó vize nemcsak a tiszaugiaknak ad táplálékot, hanem messze vidékre is szállítják az ebben fogott ízletes halat. De valóságos áldás ez a falu lakóira nézve a baromfitartás szempontjából is, amennyiben még a fagyos hónapokban is a libák és kacsák ezrei bukdácsolnak benne reggeltől napestig.
A Tiszát a Tisza-Köröszugi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társaság szabályozta és csapolta le a nagy kiterjedésű lápos vizeket, amely ma elsőrangú gabonatermő földet és rétet képez. A Tisza szabályozása Tiszaugnál abban nyilvánult, hogy a falutól pár száz méter távolságban a Tiszának egy nagy sarló alakú morotváját átvágták, ezzel a Tisza folyót egy óriási kanyarulattól szabadították meg. Ez a levágott kanyar a hajdani morotvával együtt lassanként eliszaposodik és feltöltődik.
A holt Tisza-kanyar és a szabályozott meder között azonban még mindig nagyon iszapos, lápos terület húzódik el. A falut két gát védi. A két gát között jelenleg kisebb rétség, nagyobbára fűz és bozót terjeszkedik.
A kutakban, ámbár bőségesen találunk vizet, ivóvíznek ez nem alkalmas. Éppen ezért a község közepén egy mélyfúrást alkalmaztak, amely oly bőségesen vezeti fel a 200 m mélységből a vizet, hogy az egész falu ivóvízszükségletét, valamint az állatok itatásához szükséges vízszükségletet bőségesen fedezi.
Amint az egész Tiszazugra, úgy Tiszaugra is az Alföld tipikus klímája érvényes. A terjedelmes síkság teljesen ki van téve a szeleknek, mivel hegyek, dombok nem védik azt. Emiatt az egész vidék egészen más képet tár elénk, mint pl. a Dunántúl. A végtelen síkságon itt is, ott is szélmalom nyújtózkodik a magasba.
Leggyakoribb szelek az észak-nyugati, a dél-keleti, az északi és a déli szelek. Az északi szelek télen valóságos szibériai klímát terjesztenek a határra. Nyáron pedig az észak-nyugati szelek nagy viharokat okoznak. A szeles napok száma 80-90 között ingadozik, közülük legtöbb a nyugati szélre esik.
A falun végigsüvítő szelek a hőmérsékletben is nagy változásokat, kilengéseket okoznak. A telek rendkívül zordak, viszont nyáron trópusi hőség uralkodik. A januári középhőmérséklet –2,5 °C, a júliusi 22 °C. Az évi maximum kilengés –30, illetve 40 °C fok. Az időjárás tehát rendkívül szélsőséges. Nagyon gyakoriak a tavaszi fagyok is. Így az idén is borzasztó nagy fagykár pusztította el a gabonákat, szőlőket és gyümölcsösöket.
Csapadék tekintetében Tiszaug az ország legmostohább vidéke. Ami eső esik, az is rendkívül kedvezőtlenül oszlik meg, amennyiben éppen nyáron, amikor a növényzet legjobban megkívánná, egy csepp sem esik. Így pl. 1863. év tavaszán és nyarán több, mint 200 napig nem esett eső. Emiatt az állatok is teljesen kipusztultak.38 Az idén is több, mint 100 napig egy csepp eső sem esett.
Az évi esős napok száma 50. A havazó napoké 12, a felhős napok száma pedig 310 körül ingadozik. A viharos napok száma 15.39 Az évi átlagos csapadék 460-580 mm között mozog. Legtöbb csapadékot a május és a június hónapok nyújtanak. Legtöbb esőt a nyugati, majd utána a déli szelek hoznak, tehát az esőket az Atlanti-óceánról és a Földközi-tengerről kapja a vidék.
A szélsőséges klíma különösen éreztette káros hatását az 1934. évben, amikor a mezőgazdaságot először a kora tavaszi fagy pusztította el. Ami megmaradt, azt a nagy jégzápor tette tönkre, amire betetőzésként a majdnem három hónapos aszály járult.
Tiszaugon az Alföld alacsonyabb fekvésű növényvilágát találjuk. Erdeiben az alacsonyabb, mocsaras helyeken fűz-féléket, a magasabb fekvésű szárazabb talajokon pedig főleg akácot találunk. A gazdasági növények közül a legjobban a búza és a kukorica szereti a talajt, és bírja a klímát. A burgonya már nem terem olyan jól meg, de az íze sem valami kitűnő.
Ezen a területen hajdanában a levantei tenger húzódott el. A tenger elhúzódása után, a hegyekből leáramló vizek alkottak itt maguknak medret. Mivel azonban a síkságon a vizek sebessége sokkal kisebb volt, mint a hegyek között, nem vághattak maguknak mély medret, hanem ellenkezőleg, medrüket egyre inkább feltöltötték. A Tisza és a Körös áradások alkalmával hatalmas fákat sodortak magukkal, amelyek valahol megakadva az utánuk következő hasonlókat is fennakasztották. Ezekre lassan föveny telepedett, a meder föltellett, és a folyók másfelé mostak maguknak ágyat. Ez az oka annak, hogy a Tiszazugban olyan sok tó van. Már ez a termékeny talaj maga is kiválóan alkalmas volt emberi telepedésre. Az ősember nem termelt ugyan, csak a vadon termett magvakat, gyümölcsöket gyűjtötte össze és fogyasztotta el. Ily módon termett táplálék pedig a Tisza és a Körös kiöntéses területén bőven akadt.
A folyók partján viruló növényzet azonban nemcsak termésével, mint élelemmel hívogatta az embert tápláló ölére, hanem az ellenséges emberi csordák (megj.: hordák?) és a vadállatok elől is búvóhelyet nyújtott az üldözött törzseknek. Régebbi adataink és leleteink is bizonyítják, hogy voltak itt hatalmas erdőségek és nádasok, amelyeknek lombjai kitűnő búvóhelyet tartogattak.
Azonban még ennél is hívogatóbbak voltak letelepedésre a lápok, mocsarak bozótjai és nádasai. A süllyedő ingoványban nemcsak a helyi viszonyokat és utakat nem ismerő embercsoportok, de a vérengző vadállatok sem követhették a letelepedett és rejtekhelyeket ismerő embert, aki tehát nyugodtan tölthette éjszakáit a feneketlen mocsár zsombékosain.
De itt még menniök sem kellett a magasabb fekvések gyümölcseiért, megtalálhatták eledelüket bőven a mocsarak, tavak nádasainak madár- és halvilágában.
Igénybe is vették az őskor emberei a Tisza-Körös zugát. Megtaláljuk nyomukat már a kőkorszakban éspedig úgy a Körös mellett Istvánházán, mint a Tisza mellett Tiszaugon. Bizonyára lakottak voltak már a Tiszazug többi alsó falvai is, de persze e két helységben nagyobb ásatásokat végeztek, így több leletünk is származik innen. Ez tehát nem jelenti, hogy a közöttük alig 10 km-es távolságban nem lettek volna emberek.
Az Istvánháza-pusztán és Tiszaugon végzett ásatások leletei szerint már Kr. e. 3000 évvel éltek itt emberek, akik a kőeszközök mellett már az agyagedényeket is ismerték. A gazdag leletekről a temetkezés idejét illető ősműveltséget éppen e hely leleteiről: Tiszai-kultúrának nevezik. Ez a Tiszai-kultúra még abban a korban sem szorítkozott csupán erre a szűkebb helyre, hanem messze vidékek népét is meghódította akkor, amikor közlekedési eszközök még nem is igen voltak.
Ezeket az agyagedényeket megtaláljuk úgy Közép-Európában, mint a Balkánon is, ahova innen, a Tisza mellékéről kerültek el. Úgy látszik a Tisza melléki kitűnő agyag nemcsak a mai korban teszi világhírűvé a Tisza melléki agyagedény ipart – köztük elsősorban a hódmezővásárhelyit –, hanem híressé tette már a kőkorszakban is. Ebből az időből valóban sok leletet tártak fel az utóbbi évek folyamán a tiszaugi tó partján és Istvánháza mellett a kőkorszaki temetkezési helyen. Az agyagedények legnagyobb részét azonban Tiszaugon találták, Istvánházán inkább rézleletekre bukkantak.40
Mivel az ásatások alkalmával a legtöbb értékes leletet Tiszaugon találták, ez a község is lett a székhelye a megalakult Tiszazugi Régészeti Társulatnak. Amennyiben hazánk pénzügyi viszonyai megengednék, tovább lehetne folytatni a szép eredménnyel kecsegtető ásatásokat, ezeknek hiányában azonban kénytelenek vagyunk beérni a kisebb, de így is gyönyörű eredménnyel.
Mindezek a leletek azt bizonyítják, hogy a terület már az ókorban is lakott volt, ha mindjárt nagyobb városokról nem is tesznek említést.
A történelem tanúsága szerint jazygok, majd utánuk vandálok, gótok, hunok és avarok laktak ezen a jó rejtekhelyet nyújtó területen. Az avar nemzet elpusztulása után egyes kevert avar törzsek még sokáig éltek itt a mocsarak között. Az avarok után, a XII. században szlávok kerültek e területre. A szlávok jó ideig, mint az avarok szolgái szerepelnek. Később azonban szaporaságuk és békés természetük folytán lassanként egyenrangúakká lesznek a harcok folytán egyre gyengülő avarokkal. Mielőtt azonban e területnek kizárólagos urai lettek volna, az itt megjelent magyaroknak lesznek a szolgái.
A honfoglalás után a Tiszazug vidékét Árpád fejedelem törzse: a Megyer törzs kapta meg, de nem sokáig volt az övé, mert hamarosan az Ond törzs birtokába került. A magyarok azonban nem telepedtek a Tiszazug mocsaras vidékére, hanem inkább a magaslatokra húzódtak vissza. A magyaroknak már a harcias természete is azt kívánta, hogy a magaslatra telepedjenek, ahonnan egyrészt jobban szemmel tarthatják a vidéket, másrészt a hirtelen rajtaütésnek sem voltak annyira kitéve, mint a völgyekben. De még különben is a magyarság nomád vándornép volt, akik a magasabb legelőket legeltették, jobbról jobb legelőre vándorolva; ezzel szemben a szlávok, mint békés, földmívelő nép, szerettek a vizek partjára telepedni. Innen van az, hogy azok a községek, amelyek vizek partján fekszenek, legnagyobbrészt szláv eredetűek, azaz nevűek.
A magyarok elfoglalván ezt a vidéket, nem telepedtek le, hanem csupán szolgaságra igázták az itteni avar szláv keverék népet.41
Különben is a magyarság zöme a kedvezőbb klímájú és gazdagabb Dunántúlra telepedett. Ez az oka annak, hogy a Tisza vidéke már akkor is sokkal gyérebben lakott hely volt. Főleg a magyarok közül laktak kevesen ezen a vidéken; az sem állja meg a helyét, amit egyesek szeretnek mondani, hogy a kunok már a honfoglaló magyarokkal egy időben jöttek erre a területre. A kunok ui. csak később, részben más népektől szorítva, lassan szállingóztak e területre.42
Mindenesetre, amikor ezt a területet a tatárok végigdúlták, már elég sűrűn be volt telepítve. Egykori történeti adatok is bizonyítják, hogy a tatárok ezen a területen végezték legborzalmasabb pusztításaikat.
A tatárjárás után IV. Béla ismét behívta a kunokat, és ide, a Tisza mellékére telepítette le őket. A kunok zöme is éppen ide, a Körös torkolatához telepedett.
Amikor e békés királyunknak minden vágya az volt, hogy a kíméletlen tatárdúlás után a béke és nyugalom jegyében a békés gazdasági termelés ismét helyreálljon, ezt a célját nem érte el a kunok betelepítésével teljesen, mivel azok sokáig folytatták még rabló és kalandos életüket. A kereszténységet sem fogadták szívesen, s még a XIII. század vége felé is elűzték a keresztény papokat.43
Az elpusztult lakosságot pótolandó, Béla király mindent elkövetett, hogy a kunok itt is maradjanak, akikre, mint vitéz, harcias népre egy újabb támadás esetén nagyban számíthatott. Ezért a legmesszebbmenő kiváltságokat biztosította számukra, míg végül is sikerült őket állandó letelepedésre bírnia. Így tehát ez a vidék a török hódoltság előtt már ismét sűrűn lakott volt.
Az idők folyamán az itt lakó avar és szláv népek, valamint az idetelepedett kevés számú magyar részben elpusztult, részben pedig a tatárdúlás után rejtekhelyeiről visszavándorolva, a kunok közé keveredtek. A keveredésben a kun faj tartotta meg a domináló szerepet, úgyhogy a XV. században e vidéket már tiszta kun nép lakja.44
Tiszaugra vonatkozó adatok itt-ott már az Anjou-korszak leveleiben is találhatók.45 Tiszaug a XIV. század elején Tiszasashoz tartozik, és ebben az időben mindkét helység a Ráthold nemzetségbeli Nagy Leustach birtokát képezi és ezután ennek örököséi lesz, de hogy meddig, azt nem tudjuk, 1348-ban már mindkét helység lakatlan puszta, éspedig már mint királyi birtok szerepel. Valószínűleg a férfiág kihalása következtében szállt ismét a királyra.
Scheftschik46 szerint az új lakosság csak 1450. körül telepszik ismét a faluba, amikor is a 2 pusztát a király a Vezsenyi-családnak (megj.: Tiszasasnál: Wezsenyi) ajándékozza. A Vezsenyiek nem sokáig bírják, mert már 1515-ben Horváth Márk kapitány kezén van, azonban az utóbbi sem sokáig bírja, mert hamarosan már Kinizsi Pál birtoka lesz.
A helység neve legalábbis írásban változott az idők folyamán. Így 1472-ben Hwgh, 1741-ben pedig Wgh néven szerepel okiratainkban.47
Ebben az időben igen sok helyen tulajdonosairól nevezték el a helységeket. Így kapta nevét a közeli, jelenleg Szelevényhez tartozó, de régebben önálló községként szereplő Istvánháza-puszta.48
Mint általában az Alföldet, úgy a Tiszazugot is borzasztóan elpusztították a törökök. A törökök ezen a vidéken is hosszú ideig éltek és raboltak. A XV. század elején még népes falu most, a XVII. század végén, vagyis a török hódoltság után 1697-ben ismét, mint puszta szerepel, s az írott források Hwgh néven emlékeznek meg róla.
A török pusztításain kívül hozzájárult a vidék és a lakosság elszegényedéséhez és pusztulásához az a körülmény, hogy a hajdan számtalan kiváltságot élvező, gazdag kunok nagy száma – mivel kisebb-nagyobb (részben?) részt vett a Dózsa-féle fölkelésben – elvesztette kiváltságos helyzetét, sőt külön megtorlásban is részesült emiatt. Amint így az egyesek elvesztették kiváltságaikat, úgy a kunság, mint összesség is kevésbé tudta már érdekeit megvédeni, aminek következtében már a XVI. században adót is kellett fizetniök. Mindezt a sok veszteséget betetőzte néhány ínséges esztendő. Már ezek maguk is megdöntötték a kunok szilárd sorait, de hozzájárult sanyarúságukhoz az is, hogy kapitányuk is állandóan zsarolta őket.
A lakosságnak nagy része elpusztult az ínséges évek alatt, más része pedig elmenekült más vidékre. Az itt maradt kevés lakosság végül is annyira elpusztult, hogy az 1720-ban tartott népszámlálás adatai szerint mindössze 2 lélek jut 1 négyzetkilométer területre. Vagyis az 1720. évi összeíráskor az egész községnek mindössze 1 jobbágya és 1 zsellére volt, akik összesen 70 forint adót fizettek.49 A török hódoltság után valósággal új honfoglalás következett be ezen a területen.
A község tulajdonképpen 1700. után kezd megalakulni, amikor a teljesen elnéptelenedett vidéket a jászberényi katonák között osztották fel zsold fejében. A község ekkor ismét Wgh néven említtetik.
Csak ezután, tehát a bekövetkezett békés esztendőkben szivárog lassan vissza az elmenekült lakosság, azonban a régi tűzhelyét csak igen kicsiny százaléka foglalta vissza.
A Tisza-völgynek halban, vadállományban és termőtalajban gazdag vidéke nem annyira a legeltetésnek, mint a békés földmívelésnek volt biztos feltétele, azért az új település itt is nem tanyarendszerben, hanem zárt falutípusban történt. Az elhagyott házhelyekre az ország minden részéből özönlött ide a lakosság. Éspedig, mivel a Tiszazug az ország szívében feküdt, nem a legtávolabbi perifériák nemzetségei (megj.: nemzetiségei?), hanem a közelebb lakó színmagyar lakosság telepedett ide. Mivel azonban az új lakosok nem tömegesen, hanem szórványosan költözködtek ide, nem az itteniek vették át azok szokásait, tulajdonságait, hanem azok, az itteni őslakóknak kun tulajdonságait. Ezért az új vegyes lakosság továbbra is megtartotta a kun melléknevet, pedig már csak a név emlékeztetett a hajdani lakosságra.50
A lakosság kicserélődésére mondja Hóman: „Megállapíthatjuk, hogy a kunság és jászság törzsökös népe fajilag majdnem teljesen kicserélődött. A mai nagykun nem az ősi, a XIII. században letelepedett kunok ivadékai, hanem a XVII. században beköltözött magyarok leszármazottjai.”51 m
A 150 éves török uralom tehát teljesen átformálja az Alföld népét. Az itteni jövevény nép nem érdeklődik, de nem is tud semmit saját történelméről. Míg más vidéken a honfoglalástól kezdve napjainkig terjedő időről száz és száz ősről, történeti személyről beszélnek, addig ez a nép még csak a betyárvilágról sem tud sokat beszélni. „A Tisza melléki kunsági embert csak földjéhez, falujához fűzik érzelmi szálak. Nagyobb közösségek iránt közönyös. Mélyebb hagyományokat nem is kereshetünk az Alföld magyarjainál, aki csak két évszázada él ezen a tájon, múltját köd borítja.”52
A gazdag hal- és vadállomány, valamint termőtalaj mellett rendkívül vonzólag hatott a jövevényekre a kun kerületek kiváltságos helyzete is. Ezt azonban az új lakók már nem sokáig élvezhették, mert alig indult a környék fejlődésnek, mint megyehatár falut elcsatolták a kiváltságokat élvező Heves vármegyétől, és Csongrád vármegyébe olvasztották. Ennek következtében lakosainak sokkal több terhet kellett viselniök, mint még mikor Heves vármegye kötelékébe tartoztak.
A népesség gyors bevándorlása Tiszaugra oly nagymérvű, hogy a falunak 1733-ban már önálló református egyháza van. Ez a hirtelen növekedés azonban csak az azelőtti, azaz a török hódoltság korabeli időkkel szemben feltűnő. Ui. gazdátlan területek elfoglalása aránylag gyorsan történik, ekkor azonban a szaporodás terén stagnálás áll be. A további szaporodást gátolják a Tisza gyakori áradozásai, melyek az egész község határát gyakran vízzel borították. A török hódoltság után az alföldi és a Tisza melléki falvak is hirtelen több ezer lakosú községekké fejlődtek ki, s az egész megye területén is mind nagyarányú falut találunk, ahol a legkisebb falu éppen Tiszaug. Csak ennek az egynek népessége nem nőtt oly nagyra, tízszeresére, mint egyik-másik tiszazugi falué, az utolsó évszázad alatt. Tiszaug lakossága mindössze 830 lélekkel szaporodott, amint az 1827. évi összeírás mutatja.53
A helység földesurai az 1790-es években gr. Balassa és Steösszel birtokosok.54 n
1820. körül pedig már a Luby család és gr. Tiedge Lajos (megj.: Fényes E.: Luby Imre és gr. Tige Lajos) bírják a helységet.55 1848. előtt úrbéres község volt.
A XIX. század második felében indul meg a községnek és a környéknek gazdasági fellendülése. A kormány végre felfigyel a gyakori árvizektől sújtottak segélykiáltására, és megindítja az árvédelmi gátak és lecsapolások munkálatait. A lecsapolások egyre több földet tettek megmívelhetővé, ez pedig maga után vonta az állattenyésztés fellendülését56, amely főleg gr. Szapáry Gyula nevéhez fűződik.
A közmunkák és gátak építéséhez az ország minden részéből áramlanak ide munkások, akiknek egy része boldogul, a többi napszámos marad.57
A község közigazgatásilag ekkor még Heves vármegyéhez tartozik. A megyét járásokra 1870. évben osztották, és ekkor került Tiszaug a tiszai alsó járásba. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét csak az 1876. évi XXXIII. tc. létesíti, Tiszaug pedig e törvényben Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéhez tartozik.
A világháború után előbb a vörösök garázdálkodtak, majd a román megszállás alatt a románok pusztították végig a községet.
1870-ben nagyközség lett, szervezetében azóta változás nem állott be, tehát önálló anyakönyvi kerületet alkot.
A községben 2 vitézi telek van.
Talán az egész országban sehol sem sikerült ilyen jól megoldani a házhelyparcellázást, mint itt. Amikor már egyre fontosabb kérdés lett a házhelykiosztás, a helybeli uraság az OFB (megj.: Országos Földbirtokrendező Bíróság) megalakítása előtt olcsó áron a lakosság rendelkezésére bocsátotta birtokának egy részét házhely céljaira. Az ellenszolgáltatás legnagyobb része nem pénzről szólt, hanem munkáról. Azaz a házhelyet munkával váltották meg az igényjogosultak. Így a lakosság is 1-2 év alatt fillérekkel jutott a házhelyhez, s kevés pénzéért a házhely helyett építési anyagokat vásárolhatott. Viszont az uraság is megkapta egy-két év alatt a birtok árát, mert a területnek több, mint 90%-át ilyen formában már le is fizették. Ebből a birtokból összesen 68 helyet parcellázott a község 300 négyszögöles parcellákban.
A lakosságnak annyira tetszett az uraság eme nemes gesztusa, hogy amikor az OFB során (megj.: ténykedése révén?) újabb birtokhoz juthatott volna az uraság tulajdonából, azt nem is fogadta el, nehogy az uraságnak ezzel kárt okozzon. Így a termelés céljaira szánt fölosztott birtok, összesen 200 kat. hold, más birtoktestből lett elszakítva.
„Testalkatra nézve a jászkun középtermetű, karcsú, többnyire gyenge izmú, gesztenyeszínű hajú, barna arcú, a jásznál izmosabb, erősebb, sudarasabb s magasabb kunfaj. Harcias testalkata a jászkunoknak történeti hírűvé vált, katonai vitézségük tényezője már hajdan számos háborúban, s így a dicsőséges Habsburg-ház megalapításában a jászkunok is nevezetes részt vettek.”58 Ezeket írja Palugyay a jászkunokról. Ma már azonban, mint a történelmi részben említettük, ez a nép később idetelepedett keverék nép, amely fizikumra eltér már a jászkunoktól, jóllehet annak egyéni tulajdonságait örökölte.
Népesség | szám | % | szám | % | szám | % | szám | % | Orsz. átlag % | ||
Év | 1850 | 1910 | 1920 | 1930 | 1920 | 1930 | |||||
Terület | 4352 | 4352 | |||||||||
Összes népesség | 595 | 1012 | 1005 | 1269 | |||||||
Polgári népesség | Je- | 1011 | |||||||||
Katonai népesség | 1 | ||||||||||
Külföldi honos | 2 | ||||||||||
Idegenben tartózkodik | 18 | 1 | 1 | - | |||||||
Összes belterületi népesség | 731 | 72,2 | 826 | 82,5 | 938 | 73,9 | - | - | |||
Összes külterületi népesség | 281 | 27,8 | 179 | 17,5 | 331 | 26,1 | - | - | |||
Négyzetkm népesség | 507 | 93,4 | |||||||||
Kereső | 124 | 448 | 44,3 | 593 | 46,6 | ||||||
Eltartott | 557 | 55,7 | 676 | 53,4 | |||||||
Férfi | 292 | 49,1 | 513 | 40,3 | 496 | 49,1 | 630 | 49,9 | |||
Nő | 303 | 50,9 | 499 | 59,7 | 509 | 50,9 | 632 | 50,1 | |||
15 évesnél fiatalabb | 344 | 34 | 337 | 33,7 | 352 | 25,6 | 30,6 | 27,5 | |||
15–59 évig | 659 | 65,09 | 587 | 58,41 | 811 | 67,06 | 60,4 | 62,7 | |||
60 évnél idősebb | 68 | 6,71 | 81 | 8,05 | 106 | 8,35 | 9,0 | 9,8 | |||
Magyar nyelvű | 586 | 98,5 | 1010 | 99,8 | 999 | 99,4 | 1261 | 99,36 | 93,05 | ||
Magyarul tud | 1012 | 100 | 1005 | 100 | 1266 | 99,68 | 98,35 | ||||
Római katolikus | 57 | 9,6 | 307 | 30,33 | 332 | 589 | 46,44 | 63,9 | 64,4 | ||
Evangélikus, református* | 529 | 88,8 | 701 | 69,26 | 647 | 639 | 50,35 | 27,2 | 27,0 | ||
Ír, olvas | 634 | 75,93 | 692 | 76,46 | 1003 | 89,39 | 90,4 | ||||
*A református és evangélikus vallás együttesen van feltüntetve.
Anyanyelv szerinti megoszlás
Népszámlálás éve | 1827 | 1850 | 1910 | 1920 | 1930 |
Magyar | 586 | 1010 | 999 | 1261 | |
Német | - | - | 2 | 5 | 4 |
Tót | - | - | - | - | - |
Oláh (cigány) | - | - | - | - | - |
Egyéb | - | - | - | 1 | 4 |
Összes lélek | 840 | 595 | 1012 | 1005 | 1269 |
Magyarul tud | - | - | 1012 | 1005 | 1266 |
Ír, olvas | 634 | 692 | 1003 |
Az 1850. évi népszámlálás adatai szerint Tiszaug lakossága 100%-ig magyar anyanyelvű. Ugyanezt mondhatjuk az 1910. évre is. Az 1920. évi népszámlálás idején 99,4% magyar. Az 1930. évi népszámlálás idején megint 99,6% a magyar anyanyelvű. Tehát már régi időtől fogva tiszta magyarnyelvű lakosság lakja. Hogy Tiszaugban mennyire tiszta magyar a lakosság, azt eléggé bizonyítja az 1930. évi népszámlálás, amely szerint az országos átlag 93,5%, viszont Tiszaugon 99,6% a magyar. A magyarul tudók száma pedig a legutolsó népszámlálást kivéve 100% volt mindenkor, amikor pl. még 1920. évben is a népszámlálás idején az országos átlag a magyarul tudóknál 98,4%.
Vallási tekintetben viszont a lakossága 1910-ben 30,3% római katolikus, és 69,3% református, illetve evangélikus volt.59 Ez a százalékarány a római katolikusok javára több, mint felével megszaporodott az utolsó 20 évben. Ennek oka az, hogy a protestánsok általában a módosabb gazdák, azok között pedig sokkal több az egykéző család, mint a szegényebb napszámos katolikus nép között. Ennek ellenére a protestánsok százalékaránya még mindig jóval fölötte áll az országos aránynak.
Családi állapot szerinti megoszlás
Év | 1850 | 1910 | 1920 | 1930 | Országos % | |
Megnevezés | 1920 | 1930 | ||||
Összes lélek | 595 | 1012 | 1005 | 1269 | ||
Családfő | 124 | - | - | - | ||
Férfi | 292 | 513 | 496 | 630 | ||
Nő | 303 | 499 | 509 | 632 | ||
Nőtlen | 165 | 478 | 479 | 590 | 52,1 | 49,4 |
Hajadon | 149 | |||||
Házas | 123 | 477 | 464 | 601 | 40,5 | 43,0 |
Férjezett | 122 | |||||
Özvegy férfi | 5 | 52 | 60 | 73 | 7,0 | 6,9 |
Özvegy nő | 32 | |||||
Elvált | - | 5 | 2 | 5 | 0,4 | 0,7 |
A családi állapot szerinti megoszlásban lényeges eltérést nem találunk a háborús és az azutáni években. Így a 48-as háborúk után és a világháború után több általában a nő és kevesebb a férfi. Ennek az oka valószínűleg az, hogy sokan elestek a háborúban és sokan fogságba jutottak. (De különben is általában mindenütt több a nő, mint a férfi.)
Foglalkozási statisztikao
Népszámlálás éve | 1920 | 1930 |
Mezőgazdasági kereső | 382 | 492 |
Mezőgazdasági eltartott | 473 | 561 |
Ipari kereső | 28 | 43 |
Ipari eltartott | 48 | 74 |
Kereskedelem, hitel, közlekedés kereső | 6 | 10 |
Kereskedelem, hitel, közlekedés eltartott | 11 | 6 |
Közszolgálat, véderő kereső | 7 | 8 |
Közszolgálat, véderő eltartott | 12 | 6 |
Napszámos kereső | - | - |
Napszámos eltartott | - | - |
Házicseléd kereső | 18 | 23 |
Házicseléd eltartott | 8 | - |
Nyugdíjas és egyéb kereső | 7 | 8 |
Nyugdíjas és egyéb eltartott | 4 | 6 |
Összes népesség kereső | 448 | 593 |
Összes népesség eltartott | 557 | 676 |
Ha a lakosság foglakozását nézzük, látjuk, hogy az 1920. évben a mezőgazdasággal foglalkozó keresők 89,7%-át alkotják az összes keresőnek. Utánuk legnagyobb az iparral foglalkozóknak az arányszáma, mert ez 6,2%-át alkotja az összes keresőnek.
1930-ban a mezőgazdasággal foglalkozó keresők az összes keresőnek már csak 82,5%-át alkotja, de ugyanakkor a mezőgazdasággal foglalkozók országos átlaga 56%. Emelkedett azonban az iparral foglalkozók arányszáma, ami az 1930. évben már 7,2%.
1920-ban az összes keresők az összes népességnek 44,3%-a, 1930-ban azonban már 46,6%-át teszi ki. A keresőknek ez az emelkedése valószínűleg arra vezethető vissza, hogy a háború után a betegek és a rokkantak száma még nagyobb volt, ami az eltartottak számát növelte.
Külterületi lakott helyek demográfiai adatai
Népszámlálás éve | 1910 | 1920 | 1930 |
Jelenlévő népesség | 281 | 179 | 331 |
6–11 éves gyermekek | 48 | 38 | |
Magyar | 281 | 175 | 321 |
Német | - | 4 | 2 |
Tót | - | - | - |
Oláh | - | - | - |
Egyéb | - | - | 2 |
Magyarul tud | 281 | 176 | 330 |
Római katolikus | 194 | 147 | 296 |
Görög katolikus | - | - | 2 |
Református | 79 | 26 | 14 |
Evangélikus | 8 | 5 | 11 |
Görögkeleti | - | 1 | - |
Izraelita | - | - | - |
Unitárius | - | - | - |
Egyéb | - | - | 8 |
Ír, olvas | 95 | 100 | 219 |
Férfi | - | - | 171 |
Nő | - | - | 160 |
Külterületi lakott helyek kormegoszlása az 1930. évben
6 évesnél fiatalabb | 65 |
6–11 éves | 59 |
12–14 éves | 15 |
15–19 éves | 28 |
20–39 éves | 106 |
40–59 éves | 48 |
60 évnél idősebb | 10 |
Ha a lakosságnak a bel- és külterületi megoszlását tekintjük, úgy azt látjuk, amit a vallás szerinti megoszlásnál; vagyis 1910. és 1930. évek között, húsz év alatt a belterületi lakosok száma emelkedett, ugyanakkor a külterületi lakosoké alászállt. Ennek is az lehet az oka, ami a katholikus vallás emelkedésének. Vagyis, mert a reformátusok vagyonosabbak, akiknél tehát sokkal jobban elterjedt az egy-gyermekrendszer, mint a szegény sorsú katholikusok között. Viszont éppen ez a vagyonos és egykéző osztály lakik a külterületen. Igaz ugyan, hogy az 1920. évben a külterületi lakosság aránya meglepően leszállt az 1910. évi lakosság arányával szemben. Ez azonban valószínűleg a népszámlálás módjának az eredménye.
Népszaporodás és vándorlások áttekintése
10 évi növekedés | |||
Népszámlálás éve | Lélekszám | %-ban | számban |
1827 | 840 | ||
1837 | 988 | 17,6 | 148 |
1850 | 595 | −37,7 | −393 |
1910 | 1012 | 11,6* | 69* |
1920 | 1005 | −0,7 | −7 |
1930 | 1269 | 26,4 | 264 |
*Az összes népességet osztva 60 évvel, 10 évre esik a 69 lélek és a 11,6% szaporodás.
Tekintettel arra, hogy 1920–30. között nagyobb arányú ki- és bevándorlás nem történt, a 10 évi növekedést, azaz a 164 lelket természetes szaporodásnak mondhatjuk. Eszerint tehát 1920–30. között a természetes szaporodás 26,4%-ot tesz ki akkor, amikor a megyei átlag ez idő alatt 11,1% volt. Tehát még az egykéző Tiszaugon is 15,3%-kal nagyobb a szaporodási arányszám az átlagos megyei arányszámnál.
Az 1910. és 1920. évek között a szaporulat visszaesést mutat, ez a visszaesés azonban nem az egy-gyermekrendszernek, hanem a háborúban elesetteknek és a születéseknek a háborús okból való visszaesésének tudható be. A legutóbbi időben azonban az egykerendszer mindinkább kezd terjedni. Tiszaugon azonban mégsem ért oly nagy mérvet, mint a szomszédos Tiszasason.
Ami a lakosság jellemét illeti, a tiszaugiakat rendkívül szorgalmas, munkás népnek nevezhetjük. Mint általában a magyar falusi nép, ez is meglehetősen zárkózott, nem őszinte, de bátor nép. Bizonyos mértékben tartózkodó, meglehetősen szolgalelkű, ez utóbbi azonban csak a szegényebbekre vonatkozik. Verekedő, bicskázó népnek nem mondhatjuk. Igaz, hogy nem is nagyon kocsmázó, odahaza azonban iszik, de mértékletesen. Temperamentumát tekintve meglehetősen élénk és gyors eszű népnek mondhatjuk. Balogh Pál is hasonlókat ír róluk, amikor azt írja, hogy „A nagykunsági lapályon megtalálható a nép életrevalóságának és erejének vonása.”60
Erkölcsi tekintetben vannak bizonyos országrészek, ahol a falu lakói jobban megállják helyüket, azonban erkölcstelennek ezek sem nevezhetők. A törvénytelen gyermekek száma aránylag kevés itt is.
A község a magyaralföldi nyelvterület mélyén fekszik. Mivel az ország középpontjába esett, az ország perifériáiról más népfajok nyelvi sajátossága idáig nem éreztette hatását, ezért nyelvészeti szempontból a tiszta fajmagyarság típusait látjuk itt.61 Mint általában az Alföldnek, ennek a falunak is vannak bizonyos nyelvi sajátosságai. Így pl. a borjút bornyunak mondják stb. Hangzás tekintetében – ámbár gazdaságilag Kecskeméthez tartozik, mégis – az itteni lakosság jobban megközelíti az irodalmi kiejtést. A kecskeméti ö-zelő dialektus és a szó végének elnyújtása az itteni lakosság nyelvében nem található meg. „A tiszta magyar nyelveni beszélésük is őket méltán a magyarság színéül tünteti fel” – írja róluk Palugyay.62
A szórakozni és tanulni vágyók számára általában nagyon kevés a kínálkozó alkalom. A községnek mindössze két könyvtára és egy ifjúsági könyvtára van. A könyvtárak ugyan eléggé látogatottak, nagy hibájuk azonban, hogy rendkívül hiányosak. A községben összesen 20-25 rádió-előfizetőt találunk. A lakosság nagy része újságot is olvas. A napilapok közül legnagyobb számban a Kis Újságot és a Friss Újságot olvassák. Ezen kívül több időszaki, főleg vallásos lapot is forgatnak. A községben találunk egy kaszinót is.
A községnek az 1850-ik évben már volt „tanodája”, amelynek két tantermében, ugyanabban az időben egy-egy tanító 60 tanulót tanított, akik közül 31 fiú és 29 leány volt. A tanoda épülete ekkor elég jó karban volt.63
Jóllehet iskola volt már ekkor is a községben, azonban a mezőgazdasági elfoglaltság miatt azt csak rövid ideig látogatták. „Innen van, hogy bár mindegyik község bír tanodával, mégis igen sok jászkun fiú és nő van, aki sem írni, sem olvasni nem tud.”64
Jelenleg a községben egy felekezeti és egy községi iskola van. A felekezeti iskola református. Ez az iskola 6 osztályos, de a 6 osztály egy tanteremben van elhelyezve. Ugyancsak a községi iskola is 6 osztályos és szintén csak egy tanteremmel rendelkezik, amelyben éppen úgy, mint a felekezeti iskolában, egy tanerő tanít. Egy tanítóra átlag 60 tanítvány esik. Az iskola felszerelése meglehetősen hiányos.
A tiszaugi elemi iskolának már 1868-ban két tanterme volt; az egyik községi jellegű volt már ekkor is, és ebben az első és második osztályt, a másik pedig református jellegű volt, amelyben a harmadik és negyedik osztályt tanították. A felszerelés már ebben az időben kielégítő volt. Ekkor is két tanerő működött, és a növendékek száma 100 volt.65
A községben óvoda nincs, ellenben két gazdasági továbbképző iskolát találunk, amelyek közül egyik a fiúk, a másik a leányok számára létesült. Ezekben átlag 40 fiú és 40 leány nyer gazdasági oktatást. Polgári avagy középiskola a községben nincs. Az elemi iskolát végzettek közül közép- illetve felsőbb iskolába többen iratkoznak be. Jelenleg 5 gimnazista és 1 polgárista folytatja tanulmányait a legközelebbi városokban. Ezeknek legnagyobb része autóbuszon jár be Kunszentmártonba. A falu lakói közül egy gazdasági középiskolát is végzett.
A község művelődési tekintetben rohamos léptekben halad az országos átlag elérése felé. Az írni, olvasni tudók az 1910-ik évben a lakosságnak 75,9%-át alkotta. 1930-ban azonban már 89,4%-a tudott írni, olvasni. Falusi viszonylatban ez nagyon jó aránynak mondható, mert hisz az írni, olvasni tudók országos átlaga 90,4%. Tehát Tiszaug község éppen 1 %-kal maradt el az országos átlag mögött, pedig az országos átlagban benne foglaltatik a városi lakosság is, amelynek sokkal nagyobb az alkalma az írás, olvasás elsajátítására, mint a falusi, sőt tanyai lakosságnak.
Mivel Tiszaug sík területen fekszik, ahol követ, de még szenet vagy fát sem találunk, amellyel téglát lehetne égetni, ezért a tégla vagy kő a szállítási költségek miatt rendkívül drága. Így a kő- vagy téglaházak is meglehetősen kevés számban épülnek.
Házak és tetők száma és építési módja
Házak építési módja és tetőzete | %-ban | Orsz. % 10 000-en aluli községekben | Különbözet % | |||||||
Év | 1828 | 1850 | 1920 | 1930 | 1920 | 1930 | 1920 | 1930 | 1920 | 1930 |
Kőből v. téglából | - | - | 5 | 10 | 2,9 | 3 | 19,5 | 21,3 | 17,0 | 18,3 |
Kő- v. téglaalappal | - | - | 22 | 84 | 10,8 | 25,5 | 26,3 | 28,0 | 15,5 | 2,5 |
Vályogból v. sárból | - | - | 176 | 236 | 86,7 | 71,5 | 50,6 | 48,5 | 36,1 | 23,0 |
Fából v. nádból | - | - | - | - | - | - | 3,6 | 2,2 | 3,6 | 2,2 |
Tetőzet | ||||||||||
Cserép, bádog v. pala | 78 | 150 | 38,4 | 45,6 | 48,0 | 66,7 | 9,6 | 21,1 | ||
Zsindely v. deszka | 23 | 47 | 11,3 | 14,3 | 7,0 | 3,0 | −4,3 | 11,3 | ||
Nád vagy zsupp |
102 | 132 | 50,3 | 40,1 | 45,0 | 30,0 | −5,3 | 10,1 | ||
Összes ház | 120 | 103 | 203 | |||||||
Amint a fenti táblázaton láthatjuk, 1827-ben a házak száma 126 volt. 1851-ben, amint a lakosság száma, éppen úgy a házak száma is kevesebb volt. Ekkor ui. a házak száma a községben már 103. Ebből urasági 14, telkes 19, kereskedő- és zsellérház 50, tanítói és lelkészház 2.66
A téglából vagy kőből épült házak száma sokkal lassabban szaporodik, mint az országos átlag. 1920-ban 1,7%-kal, 1930-ban pedig már 18,03%-kal volt kevesebb az országos átlagnál. Ennél sokkal szembetűnőbb a tégla- vagy kőalapú házak szaporodása. Ez ugyanis 1920-ban 15,5%-kal, 1930-ban pedig csak 2,5%-kal állt az országos átlag alatt. De ugyancsak rohamosan halad a tiszta vályogházak csökkenése is az országos átlag után. Sőt örvendetesen kell megállapítani, hogy az itteni építkezésben sokkal gyorsabb tempóban kezdett fogyni a tiszta vályogházak százalékaránya, mint az országos átlagé. Az országos átlag ui. a kérdéses 10 év alatt 2,1%-kal kevesebbedett, viszont Tiszaug vályogházainak százaléka az idő alatt 13,1%-kal kevesbedett. Sajnos azonban még mindig jóval több a tiszta vályogházak aránya az országos átlagnál.
A kilátás azonban javulással kecsegtet nemcsak azért, mert máris nagyobb arányban fogy a sárházak száma az országos átlagnál, hanem inkább azért, mert divatba jött a tiszta téglaházat hamisítani. Ui. az építkezéssel a nem szakembert igen könnyen tévedésbe ejtik azzal, hogy az épület utcai fala elé egy félsor téglát húznak. Ebből azt hinné az ember, hogy az egész ház téglából épült, pedig még csak ez az utcai tűzfal sem tiszta tégla, hanem a fal elé húzott fél tégla vastagságú fal van téglából.
Ezt a téglát be sem vakolják, hogy tisztábban lássék ki az, mintha az egész fal téglából lenne.
Ezt a hamis téglafalat azonban nem építik minden háznál az ereszig. Sokszor csak a ház utca felőli sarkait és az ablakok környékét és még legfeljebb csak ennek is az alját építik téglából kb. 1 m magasságig. A vakolatlan, keményre égetett téglasort vizes ruhával mosogatják gyakorta. Egyébként nagyon ízléses, szép külsőt kölcsönöznek ezzel a hamis téglafallal a háznak.
Ami a ház építési technikáját illeti, arra vonatkozólag megjegyezzük, hogy a vályogot kint az agyagbányában készítik el és száradás után a helybeli vagy vándor vályogvető kőművesekkel építtetik fel.
A házak tetőzetét tekintve azt látjuk, hogy a cserép, bádog vagy palatetők 1920–30. között az összes tetőknek 17,2%-kal, az országos átlag pedig 18,7%-kal nőtt. Tehát sokkal lassabban szaporodik a fenti anyagokból készült tetők száma itt, mint az országos átlagban. Ennek az oka az, hogy az ország más vidékén ugyanezen idő alatt, tehát az OFB során sokkal több ház épült, mint ebben a faluban.
Nád- vagy zsúptetők aránya ugyanebből az okból s szintén sokkal kisebb mértékben apadt, mint az országos átlag. Az országos átlagban ui. 45%-ról 30%-ra, azaz 1/3 részével csökkent a nád- vagy zsúptetők száma ugyanekkor, amikor Tiszaugon 1/5 részével kevesbedett.
A házak száma 1925-ben a következő volt
A belterületen | 184 ház | 300 lakrésszel |
Svajcer m-ben | 8 | 28 |
Kisbokrosban | 4 | 11 |
Nagybokroson | 3 | 12 |
Felsőbokroson | 7 | 26 |
(megj.: a kötet elején Sájcer-Radványi gazdaság szerepel)
Ugyanebben az évben a községháza, az iskola és a templom alkottak középületeket.
A faluban a házak előtt igen sok helyen látunk még kis virágoskertet. A kerítések legnagyobb részben deszkából készülnek.
Bútorzat tekintetében a falu a haladó községek közé tartozik. Régi népies bútorzatot már nem találunk, azt felváltotta a modern gyári tömegbútor. Az ablakokra nagyon sok helyen drága csipkefüggönyöket alkalmaznak.
A legtöbb család télen csak kétszer étkezik, nyáron azonban négyszer esznek naponta. Táplálékuk legnagyobbrészt lisztfélékből áll. Különösen sok kenyeret és tésztafélét fogyasztanak. Ezek között is leggyakoribb a tarhonya. Mint a sokat dolgozó munkások általában, úgy ezek is sokat esznek ezekből az ételekből. Úgy a tésztafélék, mint a szalonna nagy tápértéket tartalmaz, ezért fogyasztják talán legnagyobb mértékben éppen ezeket az eledeleket.
Ezeknek az ételeknek azonban tápértékük mellett megvan a maguk hátránya is, amint Palugyay mondja: „A sok kenyér és zsíros tésztafélék terhelik a gyomrot.”67 A szalonna, a hőség és a rossz, poshadt víz emésztésüket rontja és szüli az Alföld sajátságos betegségét: a csömört, epés hányásokat és hasmenéseket. Ételeik legcélszerűbb fűszere a paprika, amely óvószer és házi orvosság is. És valóban a paprikát ma is mindenféle formában nagy mennyiségben fogyasztják, anélkül, hogy valamit is tudnának a vitamin elméletéről. Mindezeket az ő saját paraszti eszükkel a vitamin elmélet előtt már régen tudták.
A legelterjedtebb táplálékaik a paprikások: birkapaprikás, paprikás krumpli, paprikás tarhonya stb. Sokkal kevesebb főzelékfélét fogyasztanak azonban. A főzelékek közül alig egynéhányat ismernek, legelterjedtebb főzelék a káposzta, a krumpli és a bab.
Reggelire tejet, szalonnát vagy főtt ételt esznek. Télen ezekből reggelire esznek valamit és csak du. 4 óra körül esznek főtt ételt, ami az ebédet és a vacsorát pótolja egyúttal. Nyári időben azonban naponta négyszer esznek, éspedig ha a szőlőben dolgoznak, akkor főtt ételt 12 órakor készítenek. Egyébként a szőlőben a legmegszokottabb eledelük a sült szalonna.
Italuk a víz, de sok bort is fogyasztanak. Ha otthon vannak a faluban, tiszta és jó italú ártézi vizet isznak, ellenben ha a mezőn vagy a szőlőn dolgoznak, inkább bort isznak, mert az ásott kutak vize élvezhetetlen és egészségtelen. Azonban a bornak szomjúságot mérséklő savanyát aratás idején már kevesen élvezhetik, és ekkor már az idegrendszert roncsoló pálinkának hűsítő cseppjéhez kénytelenek folyamodni, aminek egyébként itt, ama kicsapongó, testet, erkölcsöt egyaránt rongáló élvezete mint az a tót népfajok között divatos nem szokásos. Sörrel csak kevesen, kivételesen oltják szomjukat.68 Ezeket a Palugyay a múlt század (megj.: a XIX.) közepén írta a vidék népéről. A pálinka kivételével azonban ez a megállapítás még ma is megállja a helyét. Pálinkát a kisüst beszüntetése óta nemigen fogyasztanak.
A népbetegségek között csupán a tuberkulózis vitt végbe nagyobb pusztítást. Ez is főleg az idősebbek között dühöng. A gyermekek között már egyre ritkább a tbc, mivel ma már tudják, hogy ragályos, és ezért a gyermekeket egyre nagyobb higiéniai oltalomban részesítik. A gyermekeket általában szép tisztán tartják.
A másik veszedelmes népbetegség, a trachoma nem öltött nagyobb arányokat, mint pl. Dél-Dunántúlon. Trachomás beteg az egész községben csupán egy van.
Az 1854–55. évi kolerajárvány alatt 9 beteg közül 4 halt meg. Az 1893. évi járvány idején 11 beteg közül mind elhalt. Az 1900–20. évek alatt a roncsoló toroklobnak 15 halálos áldozata lett. Ugyanez idő alatt a tüdőbajnak 56, a tüdőgyulladásnak 40 elhalálozás lett a vége. 1918-ban az influenza 3 áldozatot ragadott el az élők sorából.69
A mezőgazdasággal foglalkozó földműves az idejének nagy részét a szabadban tölti, ahol bizony eléggé ki van téve az időjárás viszontagságainak. A terjedelmes síkságon a végigsüvítő hideg szél, nyáron a trópusi hőség, télen szibériai hideg, a nehezen alkalmazkodó szervezetet még nagyobb elővigyázat ellenére is könnyen megtámadja. Márpedig eléggé hiányos öltözetben könnyen teszik ki magukat a meghűlésnek. A nagy hőségben a szomjúság csillapítását oltani kell. A mezőkön lévő ásott kutak vize pedig egy cseppet sem nevezhető egészségesnek. A betegeiket pedig sajnos háziorvosságokkal vagy semmivel sem gyógyítják. Orvost rendesen későn hívnak. Ma már azonban mégis sokkal jobbak az egészségügyi viszonyok, mint voltak 100 évvel ezelőtt. Ennek oka a lakosságnak művelődése, de az is, hogy a terjedelmes mocsarakat a gátvédelem megszüntette, ami azelőtt számtalan betegségnek volt előidézője.
Legközelebbi gyógyszertár a 4 km távolságban lévő Tiszakürtön található. A körorvos pedig a 9 km távolságban lévő Csépán található. A faluban magánorvos nincs. Az a távolság, amely a körorvosi székhelyet elválasztja, igen sokszor végzetes bajokat okoz, mert sokszor késve érkezik meg az orvos és az orvosság. Másodsorban, ha helyben lenne mindkettő, mégiscsak gyakrabban fordulnának orvoshoz, de meg olcsóbba is kerülne a távolság kiküszöbölése miatt. A községben községi bába van.
A legközelebbi közkórház Kecskeméten, a falutól mintegy 30 km távolságban található. Ide eléggé kedvező a közlekedés vonaton. A faluban sem szegényház, sem közfürdő nincsen.
A község lakossága a községi ügyekkel kapcsolatban bizonyos mértékig két részre oszlik, mégpedig vallási szempontból. Mivel a községben a reformátusok vannak túlsúlyban, főleg ezeknek az akarata érvényesül. De vagyonilag is a reformátusoké a túlsúly, mivel ezek alkotják a gazdák módosabb rétegét. Különben a reformátusok a falu őslakói, a katholikusok csak később vándoroltak be. Mindezek ellenére szembetűnőbb ellenségeskedést, pártoskodást nem találunk közöttük. Ezt bizonyítja az is, hogy a község a rossz gazdasági helyzet ellenére is szépen fejlődik. Így létesült ártézi kút, járda, Tisza-híd stb.
Az utóbbi évek sok kiadásai ellenére sem mondhatjuk a községet eladósodottnak. A község háztartása évi 24 000 pengőt emészt fel.
Az együttes adók 35 000 pengőt tesznek ki, amelyek a pótadókkal együtt 60 000 pengőre rúgnak. Ehhez járul még a római katholikusok által fizetett 15%-os egyházi adó.p Adóhátralék az egy évi adókivetésnek 120%-át teszi ki.
A község ügyeit a következő személyek intézik: 1 főjegyző, 1 segédjegyző. A képviselő-testület 10 virilista és 10 választott tagból áll. Ugyancsak a község pénztárából kapja fizetését 1 kisbíró, 1 éjjeliőr, 1 bába és 2 gazdasági alkalmazott.
A jegyzőség székhelye helyben van. A járás székhelye Tiszaföldvár, mely Tiszakürtön át 27 km távolságra van, a megye székhelye pedig Szolnok, mely Rákóczifalván át 51 km távolságra esik. Az országgyűlési képviselő választókerület székhelye Kunszentmárton, a hozzá tartozó folyamőrség székhelye Szegeden, innen 90 km távolságnyira van. A legközelebbi csendőrőrs, ahova Tiszaug tartozik, a 9 km távolságban lévő Csépa. A kir. járásbíróság és a kir. adóhivatal nem a járás székhelyén, hanem Kunszentmártonban van. A pénzügyigazgatóság Szolnokon van.
A község ingatlanvagyona 59 kat. hold, melyből 20 kat. hold szántó, 32 kat. hold legelő és 7 kat. hold erdő. Ebből a birtokból 31 kat. hold haszonbérbe van adva, a többi pedig házi kezelésben áll. A község tulajdonát alkotja még a községháza 7 lakrésszel és a jegyzői lak 4 lakrésszel, továbbá a községi iskola 3 lakrésszel. Ide sorolhatjuk még az ártézi kutat.
Iratforrásaink szerint a tiszaugi ref. egyház az 1700-as évek elején alakult. A templom építésének idejéről írott adataink nincsenek, annyi azonban biztos, hogy igen régi eredetű.
1827-ben a község még túlnyomóan református, azaz a lakosságának ezek alkotják 88,3%-át, 1833-ban Thiele szerint a templom mellet ref. lelkész is van. Ugyanitt találjuk, hogy a rom. katholikusoknak fióktemplomuk van. Sőt Korabinszky szerint a községnek már 1786-ban is van református lelkésze.70 Vályi szerint Tiszaug katholikus egyháza Csépa filiáléját alkotta. Palugyai szerint a rom. kath. egyház 1850. körül még szintén Csépához tartozik, a helvéciusq. anyaszentegyház pedig a tiszántúli egyházkerülethez tartozott.
Vallási viszonyok
Év | 1827 | 1837 | 1850 | 1910 | 1920 | 1930 |
Megnevezés | ||||||
Római katolikus | 98 | 91 | 57 | 307 | 332 | 589 |
Görög katolikus | - | - | - | - | - | 9 |
Református | 742 | 897 | 529 | 677 | 647 | 602 |
Evangélikus | - | - | - | 24 | 19 | 37 |
Görögkeleti | - | - | - | 4 | 6 | 10 |
Izraelita | - | - | 9 | - | - | 1 |
Egyéb | - | - | - | - | 1 | 1 |
Összesen | 840 | 988 | 595 | 1012 | 1005 | 1269 |
1850-ben a reformátusok már kevesebbedtek, amennyiben akkor már 80,5%-át teszik ki az összes lakosságnak. 1910-ben a reformátusok az összes lakosságnak már csak 66,9%-át alkotják. Az 1930. évi népszámlálás alkalmával a reformátusok arányszáma már feltűnően kevesebb, mint az azelőtti évtizedekben. Már a katholikusok száma is majdnem eléri a reformátusok számát. Ha pedig a másik vallásokat a katholikus vallásúakéhoz vesszük, számuk már több, mint a reformátusoké. A reformátusok 1930-ban az összes lakosságnak már csak 47,5%-átalkotják. Ennek a rohamos csökkenésnek az oka abban kereshető, hogy a módosabb családok az egy-gyermekrendszernek a hívei, ezáltal számuk egyre jobban apad. Ugyanakkor a bevándorolt szegény családok leginkább katholikusok.
A katholikus egyház jelenleg is a csépai egyháznak filiája, a református egyház pedig jelenleg is helyben van. Ami a hitéletet illeti, a lakosságot egyáltalán nem mondhatjuk vallásosnak, sőt templomba, istentiszteletre különösen nem szeret járni. Ellenben annál többen mennek el a keresztelőkre és a temetésekre. Vallástalannak azonban mégsem mondhatjuk őket, mert ha a lelkük mélyére tekintünk, ott megtaláljuk az önzetlen vallásosságot, amit külsőségekben nem nyilvánítanak.
A lakosságban általában igen nagy a közösség iránti érzék. Azért az egyesületeknek több faját meg is találjuk. Így a kulturális egyesületek között a dalárdát, amely jelenleg férfikarból áll. Van azonkívül egy parasztokból alakult vonószenekar is. Ugyancsak találunk itt egy állandó műkedvelő gárdát, amely évenként 3-4, szép számmal látogatott előadást szokott rendezni. Megalakult annak idején a Faluszövetség is, azonban ez ma már csak inkább papíron létezik. Vallásos egyesületei közül megemlítendő a Református Ifjúsági Egylet.
Sportegyesületei közül megemlítendők a Vadásztársaság, a Polgári Céllövő Egylet, mely 20 tagból áll, és a Levente Egyesület.
Jótékonysági egyesületei közül a következőket említjük: a Stefánia fiókszövetsége, a Vöröskereszt Egylet 120 taggal, az Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Ez utóbbinak felszerelése: 2 öltöny ruha, 2 kocsifecskendő, 1 lajt és 80 m hosszú tömlő. Tagjainak száma 22-24 között mozog.
Gazdasági téren a következő egyesületek létesültek: A Tisza-Köröszugi Ármentesítő és Belvízszabályozó Egyesület és a Hangya Szövetkezet.
1850. évben
Térmérték | Tiszta jövedelem fr-ban | |||
Megnevezés | Kat. hold | öl | Kat. holdanként | egészben |
Szántó | 810 | 1394 | 2 | 1773 |
Rét, kert | 553 | 279 | 1 | 878 |
Szőlő | 39 | 905 | 3 | 118 |
Legelő | 2138 | 400 | - | 1980 |
Erdő | - | - | - | |
Nádas | - | - | - | |
Terméketlen | 655 | 1169 | 1 | 4752 |
Összesen | 4197 | 497 | ||
Művelési ágak változása
Év | 1850 | 1895 | 1930 |
Megnevezés | |||
Összes terület | 4197,9 | 3964 | 4352 |
Szántó | 810,14 | 1554 | 1757 |
Kert | 553,3 | 11 | 30 |
Rét | 688 | 233 | |
Szőlő | 39,9 | 88 | 288 |
Legelő | 213,8 | 1242 | 1413 |
Nádas | - | 18 | 29 |
Erdő | - | 199 | 153 |
Adómentes | 655,11 | 164 | 449 |
Tiszta jövedel. holdanként | - | ||
Tiszta jövedelem egészében | 4752 |
A község területe 1895-ben 3964, 1930-ban 4352 kat. hold, tehát 388 kat. holddal lett nagyobb. Amint a táblázatból kitűnik, a szántó 203 kat. holddal nagyobbodott, a rét 455 kat. holddal kisebbedett, de ugyanakkor a legelő nagyobb lett 171 kat. holddal az említett 35 év alatt. A szőlő is éppen 200 holddal, a nádas 11 holddal, a földadó alá nem eső terület pedig 285 kat. holddal szaporodott.
Az 1925-ös Gazdacímtár adatai
Lakás | 100 h- on felü- li terület | Szán- tó | Kert | Szől- lő | Rét | Le- gelő | Er- dő | Ná- das | Földadó alá nem eső | Nagy- bér- let | Kis- bér- let |
Elek | 611 | 378 | - | - | 37 | 158 | - | 8 | 30 | 611 | |
Tiszakürt | 725 | 344 | - | 21 | - | 316 | 44 | - | - | 725 | - |
Tiszaug | 992 | 428 | 3 | 16 | 26 | 465 | 2 | 18 | 34 | - | 60 |
Tiszaug | 710 | 156 | 10 | 50 | - | 426 | 30 | - | 38 | - | - |
Összes | 3038 | 1306 | 13 | 87 | 63 | 1365 | 76 | 26 | 102 | 725 | 671 |
Az 1925. évi Gazdacímtár adatai szerint a község összes területéből 3038 kat. hold a 100 holdon felüli birtokosok kezén van. A 100 holdon aluli birtokosok kezén tehát 1314 kat. hold van, azaz az összes birtok 30%-a. Ehhez azonban hozzájárulnak a kisbérletek, vagyis 671 kat. hold. A kisbirtokosok és kisbérlők kezén tehát az összes földbirtoknak 45,6%-a van. Az összes területnek 16,4%-a van nagybérlők kezén.
A 100 kat. holdon felüli birtokosok közül 2 lakott 1925-ben Tiszaugon, 1 távolabbi faluban, 1 pedig szomszédos faluban.
A 100 kat. holdon felüli birtokkal kapcsolatban legszembetűnőbb a szőlő és a földadó alá nem eső terület aránya. Az összes szőlő az összes területnek 6,6%-át alkotja, addig a 100 kat. holdon felüli birtokok szőlőterülete a 100 holdon felüli birtokoknak 2,8%-át alkotja.
Az összes földadó alá nem eső terület az összes területnek 10,3%-át teszi ki. A 100 holdon felüli földadó alá nem eső terület a 100 holdon felüli összes területnek 3,3%-át alkotja.
1925-ben az összes szántó az összes területnek 40,3%-át adja ki. A szántó megközelítő arányt ér el a 100 kat. holdon felüli gazdaságoknál is.
A törpe-, kis- és középbirtokosok által bírt terület, ha egyenlően osztanánk szét, átlag 5 kat. holdas gazdaságokat adott volna 1925-ben.
Mezőgazdasági kertészettel foglalkozókr
Népszámlálás éve | 1920 | 1930 | |
Kereső férfi | 303 | 391 | |
Kereső nő | 78 | 101 | |
Eltartott férfi | - | 143 | |
Eltartott nő | - | 418 | |
Önálló | 100 holdon felüli | 108 | 3 |
50–100 hold között | 2 | ||
10–50 hold között | 39 | ||
1–10 hold között | 136 | ||
1 holdon aluli | 3 | ||
részes földműves | 4 | ||
kertész | 4 | ||
egyéb | 1 | ||
összes | 192 | ||
segítő családtag, férfi | 41 | 62 | |
segítő családtag, nő | 31 | 37 | |
eltartott | 184 | 290 | |
Tisztviselő kereső | - | 2 | |
Tisztviselő eltartott | - | 3 | |
Gazdasági cseléd kereső | 63 | 67 | |
Gazdasági cseléd eltartott | 146 | 119 | |
Munkás 1 holdon aluli birtok, kereső | 138 | 20 | |
Munkás birtok, ill. bérlet nélkül, kereső | 112 | ||
Munkás birtok, ill. bérlet nélkül, eltartott | 142 | 149 | |
Munkás kereső házzal | 45 | 44 | |
Az 1930. évi népszámlálás adatai szerint az 1–10 kat. holdas gazdaságok száma a legnagyobb, vagyis az összes gazdaságoknak 74,3%-át alkotja. Ui. az összes gazdaságok száma 183. Az 1930. év adatai szerint az 1–10 kat. holdas gazdaságok után legnagyobb számban a 10–50 kat. holdas gazdaságok következnek, amely az összes gazdaságok 21,3%-át alkotja. A részes földművesek száma nagyon kevés, az összes gazdálkodók számának csak 2,29%-át alkotja.
Az 1 kat. holdon aluli birtokos és bérlők keresőinek száma a község összes keresőinek 22,2%-t alkotja. Viszont a mezőgazdasággal foglalkozó összes keresőknek 33%-át alkotják 1930-ban.
Súlyosbítja ezen utóbbinak a helyzetét az a körülmény, hogy csak 33,3%-nak van háza.
A tagosítás már nagyon régen volt; nagyon nehéz lenne a gazdák szerint, mert sok a rossz föld, s a gazdák nehezen mennének bele a cserébe. Nagybirtok nincs, a földbirtok megoszlását aránylag elég kedvezőnek mondhatjuk.
Az 50 kat. holdas és ennél nagyobb kiterjedésű birtokok (a parcellázott és földreform céljaira leadott birtokok nélkül)
Tulajdonos neve | Szántó | Kert | Rét | Szőlő | Legelő | Erdő | Nádas | Össze- sen | Tiszta jö- vedelem |
328 | - | 5 | - | 87 | 1 | 7 | 467 | ||
19 | - | 1 | - | 33 | 9 | - | 92 | 283 | |
Ármentesítő | 84 | - | |||||||
4 | - | 10 | - | 7 | 1 | - | 79 | 102 | |
158 | 9 | - | 50 | 465 | 32 | - | 751 | 4293 | |
428 | 2 | 26 | 17 | 427 | 2 | 17 | 953 | 6298 | |
Összesen | 937 | 11 | 52 | 67 | 1019 | 45 | 24 | 2426 | - |
Az 1935. évi kimutatás szerint az 50 kat. holdas és ennél nagyobb kiterjedésű birtokok száma 6. Mezőgazdasági politikai szempontból azonban csak 5 birtok jöhet számításba, mert egy 50 kat. holdon felüli birtoktest az Ármentesítő Társulaté.
Az 50 kat. holdon felüli birtokok összes területe 2426 kat. hold. Ha ezt levonjuk a község összes területéből, az 50 kat. holdon aluli kis- és törpebirtokosoknak jut összesen 1926 kat. hold.
Az 50 kat. holdon felüli összes birtokoknak 38,7%-a szántó, ugyanakkor a község összes területének 40,4%-a a szántó.
A legszembetűnőbb az eltérés a legelők területén. Az 50 kat. holdon felüli gazdaságok földterületének 42%-a legelő, amikor a község területének 32,4%-a a legelő.
Terményátlagok kat. holdanként a főbb terményekből
Megnevezés | Búza | Rozs | Árpa | Zab | Tengeri | Burgonya | |
0–20 | 1924 | 8 | 7,3 | 6,6 | 5,1 | 10,2 | 19,2 |
kat. holdas | 1928 | 10 | 8,3 | 9,8 | 9,1 | 5 | 35 |
gazdaságok | 1934 | 6,5 | 4,1 | 6 | 5,4 | 11,7 | 42 |
20–100 | 1924 | 7,7 | 7,1 | 6,8 | 5,5 | 10,2 | 19,2 |
kat. holdas | 1928 | 10,5 | 8,9 | 10,7 | 10,3 | 7,1 | 35 |
gazdaságok | 1934 | 6,5 | 4,1 | 5,9 | 5,4 | 11,7 | 42 |
100–1000 | 1924 | 7,6 | 7,3 | 6,7 | 5,7 | 9,9 | 22,9 |
kat. holdas | 1928 | 9,9 | 11,4 | 9,3 | 10,2 | 7,5 | 40 |
gazdaságok | 1934 | 7,3 | 7,7 | 6,7 | 5,9 | 11,8 | 40 |
1000 kat. | 1924 | Ebben az évben csak 100 kat. holdon felüli kimutatás van | |||||
holdon felüli | 1928 | 11,5 | 10,8 | 10,4 | 12,9 | 8,5 | 24,5 |
gazdaságok | 1934 | 7,6 | 8 | 8,7 | 7,3 | 12 | 38 |
Az összes | 1924 | 7,8 | 7,3 | 6,7 | 5,5 | 11,1 | 20 |
gazdaság | 1928 | 10,3 | 9,9 | 10 | 10,7 | 6,4 | 34,4 |
átlaga | 1934 | 6,7 | 5,6 | 6,4 | 6 | 11,7 | 41,6 |
Megyei átlag 1934-ben | |||||||
Gazdaságok nagysága | Búza | Rozs | Árpa | Zab | Tengeri | Burgonya | |
0–20 kat. holdas | 5,1 | 5,1 | 5 | 4,2 | 10,8 | 39,4 | |
20–100 kat. holdas | 4,7 | 5,1 | 4,7 | 4,3 | 10,7 | 40,5 | |
100–1000 kat. holdas | 5,3 | 5,5 | 4,9 | 5,1 | 10,6 | 36,1 | |
1000 kat. hold felett | 7,3 | 6,0 | 7,1 | 6,9 | 11,2 | 35,7 | |
Összesen | 5,1 | 5,2 | 5,0 | 4,8 | 10,8 | 38,9 | |
A kis- és törpebirtokosok gazdálkodása meglehetősen külterjes, és amint az előbbi táblázat is mutatja, a termésátlag is valamivel alatta áll a nagyobb birtokkategóriák termésátlagának. Ennek oka főleg a szántás mélységének és a vetés módjának tudható be. Istállótrágyát ugyan jóval többet termel a kisgazdaság, a helytelen kezeléssel és alászántással azonban még annyira sem tudja felhasználni, mint a középbirtok a maga kevesebb mennyiségű istállótrágyáját.
Ennek ellenére a közép- és kisbirtokok termésátlagai között lényegesebb eltérést nem találunk. De ugyancsak nincs lényeges eltérés a járási és megyei terményátlagok között sem. Általában azonban néhány tized %-kal jobb a tiszai alsó járás átlaga a megyei átlagnál.
Bevetett terület kat. holdanként 1934-ben
Megnevezés | Katasztrális hold | Átlagtermés q-ban |
Őszi búza | 698 | 6,7 |
Tavaszi búza | - | |
Őszi rozs | 35 | 5,6 |
Tavaszi rozs | - | |
Őszi árpa | 34 | 6,4 |
Tavaszi árpa | 93 | |
Zab | 33 | 6 |
Köles | 2 |
Megnevezés | Katasztrális hold |
Csalamádé | 16 |
Őszi takarmánykeverék | - |
Tavaszi takarmánykeverék | 34 |
Lóhere | 2 |
Bíborhere | - |
Lucerna | 90 |
Baltacím | - |
Muhar | - |
Egyéb szálas |
Bevetett terület kat. holdanként 1934. évben
Megnevezés | Katasztrális hold | Átlagtermés q-ban |
Tengeri | 644 | 11,7 |
Burgonya | 97 | 41,6 |
Cukorrépa | 26 | |
Takarmányrépa |
48 | |
Takarmánytök | 1 | |
Egyéb | 11 | |
Borsó magnak | 6 | |
Bab | ||
Dohány | - | |
Repce | - | |
Kenderkóró | - | |
Len kóró | - | |
Mák | 15 | |
Egyéb | 5 | |
Zöldségfélék | 2 | |
Egyéb szántóföldi | 28 | |
Ugar | - | |
Összes szántó |
2022 |
(Ez a táblázat már Tiszaugra vonatkozik és azt mutatja, hogy 1934-ben mekkora területet vetettek be egyes terményekkel. A terményátlag azonban itt is az egész járásra vonatkozik.)
Kertészet tekintetében Tiszaugon nem sok említeni való van. Eladásra kerti veteményt nem termelnek. Mindenki csak a házi szükséglet fedezésére termel zöldségféléket.
A fokozódó művelődéssels azonban a kertek területe is egyre nő. (Lásd: Művelési ágak változása táblázat)
A kertként művelt terület legnagyobb része a törpe- és kisgazdaságokból kerül ki.
Sokkal nevezetesebb a község gyümölcstermelése. E tekintetben a kecskeméti gyümölcsterülethez tartozik úgy gazdaságilag, mint minőségileg. Az értékesítés is legnagyobbrészt Kecskeméten keresztül történik. Kecskemétre leginkább szekéren szállítják be maguk a gazdák, de a kecskeméti kofák is gyakran keresik fel a helyi piacot.
Az értékesítés azonban nemcsak a közlekedés rossz volta, hanem a különböző fajták kisebb mennyisége miatt is nehézkes. A kiváló minőség miatt azonban mindezek ellenére egyre szaporodik a gyümölcsfák száma.
A községnek 725 négyzetöles területű faiskolája van, amelyből 300 négyzetöl be van ültetve, a többit most ültetgetik be.
Gyümölcsfák száma
Év | 1895 | 1928–29 |
Megnevezés | Gyümölcsfák száma | |
Alma | 395 | 1034 |
Körte | 262 | 205 |
Cseresznye | 86 | 267 |
Meggy | 327 | 818 |
Őszibarack | 290 | 72 |
Kajszibarack | 176 | 408 |
Szilva | 825 | 2436 |
Dió | 405 | 136 |
Szeder, eper | 381 | 47 |
Mandula | 8 | 47 |
Gesztenye | ||
Más | 14 | |
Összesen | 3655 | 5484 |
20 holdon aluli gazdaságokra összesen | 4162 gyümölcsfa esik |
20–100 holdas gazdaságokra összesen | 543 gyümölcsfa esik |
100–1000 holdas gazdaságokra összesen | 779 gyümölcsfa esik |
Ha ezt a táblázatot nézzük, látjuk, hogy az összes gyümölcsfának 75,3%-a a 20 kat. holdon aluli gazdaságokra esik, ugyanakkor, amikor az összes földbirtoknak 44,2%-t bírják, nem is a 20, hanem az összes 50 kat. holdon aluli birtokosok. A gyümölcstermelés tehát sokkal inkább a törpegazdaságokban virágzik. A 100 kat. holdon felüli gazdaságokban 1 kat. holdra 0,25 fa, a 100 kat. holdon aluliakban pedig 3,16 fa jut. A utóbbi időben a fák és termény kezelésében egyre halad a község. A fákat sok gazda bepermetezi, de a metszést, trágyázást stb. is a legújabb módszer szerint látja el. A szőlőtermelés terén szintén modernizálódnak, és a csemegeszőlő-termelés is egyre nagyobb arányokat kezd ölteni.
Nyomásos gazdálkodás a községben nincs. A növénytermesztés a község határában 3 féle talajon történik, éspedig a magasabb homokterületen szőlő terem, a fekete földön kukorica és búza. Ugyanezt termelnek a fekete szikes területen is.
Év | 1850 | 1895 | 1911 | 1925 | 1928 |
Megnevezés | |||||
Állattartó gazdaságok száma | 116 | 179 | |||
Szarvasmarha | 2252 | 763 | 274 | 267 | |
Ló | 188 | 218 | 202 | 288 | |
Szamár, öszvér | 5 | 6 | 2 | - | - |
Kecske | 2 | 19 | - | ||
Sertés | - | 994 | 773 | 337 | - |
Juh | 1323 | 1885 | 1823 | 687 | |
Baromfi | 3993 | 8493 | |||
Méhcsaládok | 70 |
Év | 1850 | 1895 | 1911 | 1925 | 1928 |
Szarvasmarha állomány | |||||
Mokány vagy riska | 3 | - | |||
Magyar | 746 | 92 | |||
Pirostarka | 14 | 155 | |||
Borzderes | - | 21 | |||
Egyéb fajta | - | 6 | |||
Bivaly | - | - | |||
Műtrágyát használ | 4 | - |
Lófajtából a lipicai fajtát tartják legtöbben, a szarvasmarha fajták közül pedig a pirostarkát. A sertés fajták közül csak a mangalica van elterjedve a legutóbbi időben.
1895-től 1911-ik évig terjedő 16 év alatt az állattartó gazdaságok száma 63-mal, azaz 54,3%-kal szaporodott. Az állatállomány azonban nem emelkedett, ellenkezőleg, visszaesést mutatott. Ennek oka az, hogy a külterjes állattenyésztésről a belterjesebb mezőgazdaságra és gyümölcstermelésre tértek át.
Valamennyi állatfaj között a legnagyobb eltérést az említett évek alatt a szarvasmarha állomány mutatja. Ez ugyanis a kérdéses 16 esztendő alatt 64%-kal csökkent. De nemcsak a szarvasmarha állomány összes száma, hanem az egyes fajok tartása terén is vannak változások. 1895-ben még majdnem kizárólag magyar fajtát találunk. Pontosabban meghatározva 1895-ben a pirostarka és egyéb fajta a magyar fajtának csak 11%-át alkotja. Viszont 1911-ben a magyar fajta már csak 33,5%-át teszi ki az összes állománynak. Darabszámra legnagyobb szaporodást a pirostarka mutatott.
A legközelebbi állatorvos a tiszakürti körállatorvos, aki a községtől 7 km távolságra lakik.
A tejet legnagyobbrészt itthon fogyasztják el, mint nyerstejet, a felesleget pedig ugyancsak itthon vagy Kecskeméten értékesítik. A községnek tejszövetkezete nincs, de nincs is arra szükség, mert felesleg alig marad. Magán tejcsarnok sincs a községben.
Baromfiállomány 1927–28. években
Megnevezés | Tyúk | Pulyka | Lúd | Kacsa | Galamb | Házinyúl |
Birtokkategória | ||||||
20 holdon aluli | 4118 | 31 | 463 | 176 | 139 | |
20–100 holdon | 1166 | 116 | 351 | 197 | 60 | |
100–1000 holdon | 540 | 145 | 265 | 106 | 120 | |
1000 holdon felül | - | - | - | - | - | |
Összesen | 5824 | 292 | 1079 | 479 | 319 |
Amennyire fogyott az állatállomány a kérdéses 16 év alatt, éppen olyan mértékben szaporodott a baromfiállomány. Amíg 1895-ben az összes baromfi 3993-at tett ki, addig 1928-ban már 8493 a baromfiállomány száma.
Mint általában az egész Nagyalföld, úgy Tiszaug is sokkal inkább a baromfitartás, mint a számosállat-tartás feltételeit bírja. A kedvezőtlen csapadékviszonyok a takarmánytermelésre nem kedveznek úgy, mint a gabona termelésére. A nagykiterjedésű gabonatáblákon elhullott mag és az ocsú a baromfiak elsőrangú eledeléül szolgál.
A baromfiak között legnagyobb számmal tyúkféléket találunk. Ez az összes baromfiállománynak, azaz 8493 darabnak 68,8 százalékát teszi ki. Utána legnagyobb számban ludat találunk. A ludak száma az 1928. évi összeíráskor az összes baromfiállománynak 12,7%-át alkották.
Ha a baromfiállomány megoszlását földbirtok kategóriák szerint vizsgáljuk, látjuk, hogy a 100 katasztrális holdon felüli birtokosok által tartott baromfi mennyiség a község összes baromfiállományának 13,9%-át teszi ki. Ugyanekkor a 100 holdon felüli gazdaságok által bírt földbirtok az összes földterületnek 69,8%-át alkotja. Ha most kiszámítjuk, hány baromfi jut egy holdra, látjuk, hogy a 100 kat. holdon felüli gazdaságokban 1 kat. holdra 0,38 baromfi, a 100 kat. holdon aluli gazdaságoknak 1 holdjára pedig 5,5 baromfi jut.
Még az állattenyésztéssel kapcsolatban bátorkodom itt hivatkozni dr. Gonda Sándor kiváló szakemberre, a csépai állatorvosra (akinek szíves közlése alapján szerény munkám kitűnő forrást nyert). Egyébként értékes munkássága és az alább közölt megfigyelései Babonák és kuruzslások a Tiszazugban című, 1935-ik évben Kunszentmártonban megjelent munkájában találhatók.
Eszerint Tiszazug népe a világháború alatt és az azutáni évtizedek alatt valóságos történelmi kort élt át és nem ad már hitelt a babonáknak és a kuruzslásoknak. Ha családja tagjai közül valaki vagy állatai közül valamelyik megbetegszik, legelőször csak azért nem megy orvoshoz vagy állatorvoshoz, mert a maga szegénységében nem akar sem doktort, sem patikát hitelben. Így aztán bizony, amidőn sokszor még járhatatlan utak mellett is el van vágva a világtól a bajbajutott tanyai ember, egyik szomszédtól a másikhoz megy a jó tanácsért, s a már félretett házi szerek ismét előkerülnek a sublótfiából, s a jó öregeknek csaknem elfelejtett módszereivel ismét gyógyítanak ők maguk vagy a kuruzslók.
A számtalan kuruzslás közül csupán egy-két példát említek meg, amelyek nem csupán Tiszaugon, hanem egész Tiszazugon megtalálhatók: Kehhányáskort az istállót szinte légmentesen elzárják, s gyermekies örömmel újságolják egymásnak, hogy hála Istennek, már jön belőle a kelevény a gülyébőlu. A szélkólikás lónál nem megy a szél a jószágtól. Szerintük van szélkólika és húgykólika, az előbbinél szél nem megy a jószágtól, az utóbbinál megállott nála a vizelet. Az előbbinél teljes rajta-rajtában izzadásig hajszolják szegény beteg állatot, s ha még ez sem használ, akkor a nyaki vivőéren megerelikv az állatot bicskával. Húgykólikánál a hímivarú állatnak a húgycsövébe, nőivarú állatnak a hüvelyébe tormát vagy sós paprikát tesznek. Szarvasmarhánál, ha nem kérődzenek, azoknak dohányt, keserűsót, sós szalonnát, szódabikarbónát adnak, ha ez sem használ, akkor élő békát nyeletnek le a beteggel. Dobkórnál, felfúvódásnál a beteg állat szájába egy darab fát tesznek, azt a szarvhoz kötözik egy kötéllel, s az istálló ajtaját becsukják, hogy fülledt helyen legyen az állat. Súlyosabb esetben megszúrják a bendőt a bal horpaszon, s nádcsövet tesznek a sebnyílásba. Vértrágyánál egy késsel átszúrják két helyen a bőrt, s a keletkezett sebcsatornába egy fonalat húznak s abba kötik bele a táragyökeret, hogy az a sárvízt odaszívja s ezáltal a rossz nyavalya onnan kicsepeg. Bélférgesnél, ha a bélférgek nagyon elszaporodnak a bélben, akkor fokhagymás macskabélsarat adnak be az állatnak vagy fédervejszes földigilisztát, ami biztosan kihajtja a bélgilisztát. Bénultságnál a bénult testrészt bicskával behasogatják, azután a sebbe sós szalonnalevet s timsót dörzsölnek, az istállóban ördögoldalt égetnek, hogy elűzzék a rossz nyavalyát. Sebre vagy falkaparékot vagy pókhálós friss marhatrágyát tesznek, sebmosásra vagy friss vizeletet vagy butykoré lét használnak. Lépfenénél a hasfalon át a lépbe egy hosszú árt szúrnak, s ha jó helyre ment az ár, és a rossz vér onnan kifolyt, akkor nem tódul a fejbe, s megmarad a jószág. Aki ehhez nem ért, az a nyaki vivőeret ereli meg stb., stb. Ezek a kuruzslások azonban ma már nagyon ritkán fordulnak elő, s főleg csak a legszegényebb és legelmaradottabb gazdák élnek még velük.
A községben több méhészt találunk, akik közül 40-50 családdal méhészkedik három.
1850-ben a legelő, rét összesen az összes területnek 13,5%-át alkotta. 1895-ben pedig maga a legelő 31,3%-át alkotta az összes területnek, a réttel együtt pedig 48,6%-át. 1930-ban pedig a legelő és rét az összes területnek 37,7%-át tette ki. Megállapíthatjuk, hogy az állattenyésztésre a legelők tekintetében eléggé kedvező a művelési ágak megoszlása. A 100 kat. holdon felüli gazdaságok összes területének 47%-át alkotja a legelő és rét.
Közlegelő nincs, de legeltetési társulat sincs.
Lásd a foglalkozási statisztikát.
Az 1930. évben a mezőgazdasággal foglalkozó keresők száma 492, a részes keresőknek 83,2%-a foglalkozott mezőgazdasággal. Úgy az 1920-as, mint az 1930-as évi népszámlálás napszámost egyáltalán nem mutat ki.
A statisztikai kimutatás azonban nem teljes, amennyiben nagyon sok ember akad, aki napszámos munkára vállalkozik, akik azonban mint önálló gazdák szerepelnek a statisztikai kimutatásban. Ezek törpebirtokosok, akiknek munkaerejét a saját birtokuk nem köti le teljesen, s így amellett napszámba is járnak. Ezek tehát nem kimondottan mezőgazdasági napszámosok, de nem is kubikus munkások. Munkanélküliség tehát a községben nincs, amennyiben a tulajdonképpeni munkások egyben kisgazdák, akik a törpe- ésp kisbirtokaikon állandóan foglalkozást találnak.
Téli időben igen sok család foglalkozik kosárfonással. A lakosság legnagyobb része pedig kukoricacsumát tépdes, amellyel a jövő évben szőlőt kötöznek.
A lakosság nagy részének egyéb munka hiányában bizonyos foglalkozást nyújt a halászat is. Ez azonban ma már nem olyan nagy jelentőségű, mint hajdan, amikor a fél község halászatból élt. Ma már mint állandó kenyérkeresettel, a halászattal csak egy-két család foglalkozik, ezek is csak helyi és kisebb mennyiséggel a kecskeméti piacon értékesítik zsákmányaikat. A halászat ma már annyira nem meríti ki a lakosság idejét, hogy állandóan vidéki halászok halásszák a helybeli hajdani Tisza-medret is.
Ipar (kereső)
Ipar, kereső | 1920 | 1930 | |
Tulajdonképpeni iparos férfi | 27 | 40 | |
Tulajdonképpeni iparos nő | 1 | 2 | |
Házi- és népipar | 1 | ||
Vándoripar | - | ||
Tulajdonképpen | önálló | 22 | 23 |
tisztviselő | 1 | ||
tanonc | 2 | - | |
egyéb segédszemélyzet | 4 | 17 | |
egyéb segédszemélyzet összes | 6 | 19 | |
segéd nélkül | 21 | 21 | |
1–20 segéddel | 5 | 4 | |
20-nál több segéddel | - | ||
Összesen | 26 | 25 | |
A községnek említésre méltó ipara nincsen. Az iparosok nem annyira új munkát, hanem csak javításokat végeznek. A több alkalmazottat foglalkoztató üzem: egy fatelep és cementárú gyár, mely 4 munkást foglalkoztat. Van a községnek egy motoros őrlőmalma, amely 5 munkást foglalkoztat.
Kézimunka iparról megemlíthetjük, hogy a MANSZw a közelmúltban egy szövőtanfolyamot rendezett azzal a céllal, hogy a kisgazda asszonyokat a téli estéken foglalkoztassa.
Tiszaug mezőgazdasági termelvényeinek legnagyobb részét a 7 km távolságban lévő Tiszakürtön, más részét pedig Kecskeméten értékesítik. Nagy hátrányára van azonban, a közlekedés fejletlen volta. Mezőgazdasági termelvényeit vasútállomásán, tehát Tiszaugon nem rakhatja vaggonba, mert Tiszaug csak személyforgalmat lebonyolító állomás, marharakodó nélkül.
Helybeli forgalmát a Hangya Szövetkezet és két szatócs bonyolítja le. Hitel- és tejszövetkezete nincs a községnek. Szállodája sincs, ami pedig a község kereskedelmét is fejlesztené. A faluban két korcsma van.
Tiszaug a tiszazugi községek közül fekvés tekintetében a legszerencsésebb, amennyiben neki magának van vasút- valamint hajóállomása. Azonban mind a kettő a község belterületétől pár száz méter távolságra, de mégis a Tisza túlsó oldalán, azaz a Duna-Tisza közén van.
Tiszaugon keresztülhaladó vasútvonalnak Kecskemét–Lakitelek és Szolnok a vonala.
Vasútállomásának a hátránya, hogy marharakodó helye nincs. A vasútvonal azonban nem innen folytatódik Szolnok felé, hanem Lakitelek felé. Tiszaug tulajdonképpen végállomás. Végeredményben ez a vasútvonal kezdő szakasza annak a vasútvonalnak, amelyet Lakitelek és Kunszentmárton között terveznek. Ámbár jelenleg a közlekedés csak a tiszaugi állomásig bonyolódik le, mégis a vasútvonal már az új tiszaugi hídon is átvezet, úgyhogy a vonal tulajdonképpeni vége a tiszaugi Tisza-hídnak Tiszaug felőli végén van.
Tiszaug forgalmát van hivatva fejleszteni az 1919-ben elkészült tiszaugi híd, amelyen, mint föntebb említettük a vasútvonal vezet ugyan át, de ez idő szerint még csak a szekér- és gyalogosforgalomnak van átadva. A híd építése 3 millió pengőbe került, amelyhez maga Tiszaug község 28 000 pengővel járult hozzá.
Addig is azonban, amíg a vasútvonalat Kunszentmártonig kiépítik, a tiszaugi vasútállomást a kunszentmártoni állomással állandó autóbuszjárat köti össze a személyforgalom lebonyolítására. Az autóbusz naponta közlekedik. A községen keresztülvonul a Szolnok–Tiszaug–Kunszentmártoni műút, amely jelenleg meglehetősen jó karban van.x
A község határában a Tiszán 3 komp közlekedik.
Ugyancsak a Duna-Tisza közén, tehát a vasútállomás mellett van Tiszaug hajóállomása. A hajóállomás ugyancsak meglehetősen élénk forgalmat bonyolít le Szolnok és Szeged között.
A község közlekedéséhez számítjuk még a postát és távbeszélőt. Mindkettőnek van állomása Tiszaugon.
Csépa nagyközség közigazgatásilag Jász-Nagykun-Szolnok vármegye tiszai alsó járásához tartozik. Gazdasági szempontból azonban a Magyaralföldhöz, mégpedig annak is a Duna-Tisza közi részéhez tartozik, jóllehet a község egész határa a Tisza bal partjára esik. Maga a falu pontos földrajzi meghatározás szerint a keleti hosszúság 37. fok 49. perc és az északi szélesség 46. fok 48,5 perc keresztezési pontjára épült.
Határa általában síkság, amelyen csupán pár méter magas kiemelkedés látható. A falu tengerszint feletti magassága 90 m, a határ legmagasabb része 96 m, a legalacsonyabb része pedig 84 m magasságot ér el.
Szomszédos községek: Tiszasas 5 km, Tiszakürt 13,9 km, Szelevény 8,3 km, Csongrád 4 km távolságnyira terülnek el. Legközelebbi vasútállomása a tiszaugi vasútállomás, amely a községtől nyugatra és a kunszentmártoni, amely a községtől keletre esik. Közvetlen hajóállomása nincs, a legközelebbi hajóállomás szintén Tiszaugon van.
A község település formája zárt, csak kevés tanya tartozik hozzá. Külalakját tekintve tipikus falu, amelynek városias jelleget még a vízvezeték sem ad. A falu külső képe magyar falvainktól semmi különös eltérést nem mutat. A házak és udvarok előtt, mint a legtöbb faluban, itt is találunk padokat. A pad mögött a porta utcakerítése vegyesen léc-, deszka- és bástyakerítés. Amint a falun keresztül vonuló országút, akként számos másik utca is szederfa szegélyes. Az udvaron sok gyümölcsfa látható, melyeknek legnagyobb része még terméketlen.
A tipikus falu másik jellegét is megtaláljuk ti., hogy a lakosság téli élelmiszer-szükségletének egy részét a napon konzerválja, szárítja. Így napon szárítják a mákot, gyümölcsöt, lepedőkre és papírra terítve. Az udvaroknak, kerteknek majdnem mindegyikében hosszú gémeskutakat, de még több kerekes kutat látunk, amelyeket azonban ma már az ártézi kút miatt nem nagyon használnak. Házaiknak legnagyobb része tűzfalas, amelynek oromzatán főleg deszkadíszítés és fafaragás hívja magára a figyelmet.
A falun átvonuló tiszaug-kunszentmártoni országút végig vezet a terjedelmes vásártéren, amely a falu kellős közepén húzódik el. A község falu jellegét bizonyítja annak lakossága is. Az 1930. évi népszámlálás adatai szerint a 4994 kat. holdnyi területen az összes népesség 3570 lélekből áll, melyből mezőgazdasággal 2826 lélek foglalkozik.
Csépához tartozó puszták, tanyák és egyéb külterület az 1930. évi népszámláláskor: Csépai szőllők, Hármashatár, Kósa legelő és egyéb külterület, amelynek összes lakossága 1930-ban 349 lelket tett ki.
A Porong nevű határrész 30 kat. holdnyi területével a folyó túlsó oldalára esik. Ez a község egyik legalacsonyabban fekvő területe. A külterületi lakott helyek legtávolabbja 5-6 km-nyire esik a falutól. A helység közigazgatási szempontból nagyközség.
A község határa a Nagyalföldhöz tartozik, ennél fogva annak geológiai összetétele az Alföldével egyezik. Hegyei, de még csak magasabb dombjai sincsenek, csupán néhány kiemelkedő kisebb halmot találunk a vidéken, de ezeknek a magassága is alig éri el az 5-6 métert, mivel a legalacsonyabb tengerszint feletti magasság 84 m, a legmagasabb pedig 96 m. Az átlagos magasságtól tehát 6 m-re emelkedik ki a legmagasabb pont, az Öregszőllő és a Kunhalom.
Szenet, gázt, fémet, sem egyéb természeti kincset ez ideig nem fedeztek fel a község határában. Természeti kincsnek lehet azonban a kiváló ártézi vizet nevezni.
Ha a föld belsejéből nem tárnak is fel értékes kincseket, bőven találunk ilyent a felszín talajában, ahol a humusz az egyes helyeken az 5%-ot is eléri. A határ különböző helyein más és más földanyag alkotja a termőtalajt. A községtől északra nagyobb kiterjedésű homokdombot találunk, amely elsőrangú szőllő- és gyümölcstermő területet képez. Terméketlen futóhomok része nincs is a határnak.
Ezt a homokot valamikor a szél hordta ide a folyók medrének partjáról. A határ más helyein főleg fekete kötött és egy kisebb részén szikes talajt találunk. A fekete humuszban gazdag talaj legfőképpen búza- és rozstermelésre alkalmas. Terméketlen szikes talajt csupán itt-ott találunk, de ez is csak kisebb, pár száz négyszögöles területet alkot.
Csépa határa vízrajzilag a Tisza vízrendszeréhez tartozik. A Tisza az egész határt a maga szeszélyének megfelelően alakította át. E szerint egyik része szárazabb, és ma is Felsőosztály nevet, a másik része pedig nedvesebb, és Lápososztály nevet viseli. Amaz a községtől északra, emez pedig attól délre terül el.
A letűnt évszázadok folyamán a Tisza hol itt, hol ott hagyta el medrét, és mosott magának új medret. A régi medrek pedig az idők folyamán vagy teljesen vagy csak részben feltöltődtek. Ezek a hajdani Tisza medrek számtalan helyen kisebb-nagyobb tó alakjában ma is megvannak, és egy részükben állandóan víz áll, más részükből azonban a nyári szárazság idején elpárolog a víz. A még ma is állandóan vizet tartó tavak közül nevezetesebbek: a Nagy-tó, a Kis-tó, a Kerek-tó és a Fertő-tó.
Valamikor azonban a határ minduntalan át volt luggatva ilyen tavakkal és mocsaras lápokkal. A gyakori kiöntésektől való szabadulási vágy és a nép nagy földéhsége azonban hatalmas gátakkal és lecsapolásokkal megváltoztatta ezt a hajdani képet, és a fenti tavak kivételével ma már mindenütt szárazföldi mezőgazdaság folyik. Az árvédelmi és lecsapolási munkálatokat a Tisza-Köröszugi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társaság végezte el a XIX. század második felében. Az Ármentesítő Társaság székhelye Szelevény, a Folyamőrség székhelye pedig Szolnok.
A község területén nagy számmal találunk ásott kutat, azonban a kútvizek kevés, még inkább egészségtelen volta ártézi kutak fúrását tette szükségessé. A lakosság az ártézi kutak vizét részben házhoz vezettette, részben pedig, főleg állatok itatására és öntözésre lajtokban és egyéb vízhordókban szállítja. Sajnos azonban a fúrt kutak a nagy szárazság idején nem adnak olyan nagy mennyiségű vizet, mint amilyen mennyiségben a lakosságnak arra szüksége lenne. Ennek egyik oka az is, hogy a nagyobb üzemek, mint pl. a szeszfőzde is, rengeteg vizet fogyasztanak. A szeszfőzdének van ugyan egy ártézi kútja, amelyet a háború után, 1919-ben fúrtak. Ez 170 m mély, ezért vize hűvösebb is a községi ártézi kút vízénél.
A község esőire azt említjük meg, hogy az évente leesett csapadék 460-580 mm között ingadozik, ami elég is lenne a növényzetnek, ha az kedvezően oszlana meg. Sajnos azonban éppen akkor nincs eső, amikor a növényzet legjobban megkívánná azt. A mélyebben fekvő agyagos fekete földben a nyári szárazság idején olyan mély és széles repedések tátonganak, amibe az ember ökölbe szorított karját a válláig ledughatja.71
Csépa legrégibb múltjáról csak a szájhagyomány emlékezik meg, de ez is csak a szó etimológiájáról szól. E szerint Csépa a „Styepán” (István) szóból származik. Egy másik monda szerint azonban a „csipa” szóból ered. Maga a nép „Csipának” ejti faluja nevét. A „csipa” pedig mocsaras vidékéről nyerte elnevezését, mivel ott a mocsarak közt a sok szúnyog és pióca csíp. Fennmaradt írott forrásaikból sem tudunk biztosat következtetni, mivel az 1423. évről reánk maradt írott forrásokban „Chepa”, egy valamivel későbbi forrásból pedig „Chefa” néven említik. Ez utóbbi szóban a „f” a Stefan szóbóli eredetre engedne következtetni. Már csak a jóval később, vagyis a XVII. századból fennmaradt forrásainkban említik Csépának.
Csépáról szóló első írott feljegyzés az 1423. évből való, amikor még Chepának írták. Csépát nevezetessé először Aba Sámuelnek itteni megöletése tette. A szájhagyomány szerint azonban a község 1664-ben keletkezett, amikor Móricz József generális királyi adományként kapta a község területét. Ugyancsak e szerint a szájhagyomány szerint a falu hajdanában nem a jelenlegi falu helyén, hanem a Pókaháza nevű domb helyén létezett. Erre enged következtetni az a sok lelet, amit ez alól a domb alól ástak fel. Hogy hol volt a régi falu, azt biztosan nem tudjuk, annyi azonban minden kétséget kizáróan biztos, hogy kisebb telepek ezen a területen már régebben is voltak egyes nemesek kezén, de a török hódoltság idején Ali bég átvonuló hadai ezeket teljesen elpusztították. Természetesen a lakosság a török elől elmenekült, és a falu hosszú ideig pusztán állott, amint az erről megemlékező oklevelek bizonyítják.
A lakosság a nagy kiterjedésű mocsarakban és ingoványokban keresett menedéket, de ugyancsak itt húzódtak meg egyes török csapatok is, amelyek innen, rajtaütésszerűen támadták meg a környező telepeket. Különben egykorú forrásaink szerint a Csépához tartozó területnek csak 1/10 része volt mezőgazdaságilag megművelhető, mert a többi víz alatt álló sásos vagy mocsaras ingovány volt.
A török hódoltság alatt elüldözött és kipusztított lakosság helyére Mária Terézia állítólag tótokat telepített, de az ország más részéről magyarok még sokkal többen telepedtek lakatlan községekbe. A nagy kiterjedésű, majdnem gazdátlan területet, kisebb birtokparcellákban, messziről idevándorolt, olyan tönkrement nemesek vásárolták meg, akik jobbágy-földet nem akartak művelni. Itt ugyanis az egész község nemesi föld volt, amelyet 1664-ben Móricz József kapott a királytól, de amely birtok később nagyszámú leszármazottjai között megosztódott. Ebben az időben, vagyis a XVII. században Csépa még jóval nagyobb területtel rendelkezett, mint manapság, mert hozzá tartozott még Halesz és Vadas, amely két utóbbiért a szelevényiek a XIX. század elején pert indítottak, de a 48-as események miatt az ítélet meghozatala eltolódott.
1700. körül már mint nemes Csépát említik, amikor Almássy Jánosnak adományozott a király kisebb területeket, de a község nagyobb része továbbra is a Móricz család tulajdonában maradt.
1720. körül nagyobb összeütközések voltak a katholikusok és a reformátusok között, míg végül is 1721-ben a katholikusok elfoglalták a templomot, ami azelőtt hosszú időn át a reformátusok tulajdonát alkotta.
1723. évi összeírás alkalmával ebben a községben lakott a környék legtöbb, nemesi diplomával rendelkező tényleges nemese. Ettől az időtől számítva nevezik a községet még ma is nemes Csépának, ahol tényleg a legszegényebb ember is, még ma is nemes, ha csak nem időközben vándorolt be, ilyen azonban kevés akad. A falu végén lévő táblán is nemes Csépaként szerepel.
Úrbériség itt nem létezett. Talán éppen ebből kifolyólag voltak a csépaiak a környék legtolvajabb népe, és nemcsak azért, mert az ingoványok jó rejtekhelyet biztosítottak, hanem főleg azért voltak nagy tolvajok, mert a nemesi portákra nem hatolhattak be a zsandárok, ha mindjárt biztosan tudták is, hogy a tolvaj ott tartózkodik.
A község, mint erkölcsi testület, az 1889-ik évig gyakorolta is minden nemesi előjogát, amilyenek az italmérési, mészárszéki, kegyúri stb. jogok voltak.
1754-ben Csernusz Mihály kapott királyi ajándékképpen nagyobb birtokot. A község 1871-ig Heves vármegyéhez, 1871-től Csongrád vármegyéhez tartozott, az 1877-ik évi I. tc. azonban Heves megyéből Jász-Nagykun-Szolnok megyébe kebelezte be.
A község igazi felvirágzása 1840. után kezdődik. 1840. után az árvízvédelmi gátak építése, és a nyomában megsokszorosodott termőföld az ország minden részéből vonzotta ide a munkásságot és vele együtt más társadalmi osztálybélit. A községnek ezt az újbóli felépülését, fellendülését mi sem bizonyítja jobban, mint a zsidóság nagy száma, ami mindenkor tökéletes fokmérője a gazdasági fellendülésnek. Mindez számokkal kifejezve annyit jelent, hogy 1850-ben a lakosságnak 4,6%-a, 1930-ban pedig már csak 0,4%-a volt zsidó.
Tagosítás 1901-ben volt.
A község határához 1850-ben 4106,5 kat. hold, 1930-ban pedig 4994 kat. hold tartozott. Ez alatt a 80 esztendő alatt az egyes művelési ágakban óriási eltolódások állottak be. Legnagyobb eltolódások azokban a művelési ágakban történtek, amelyek az állattenyésztéssel vannak legszorosabb kapcsolatban. Így a kert és rét területe 1850-ben az összes területnek 4,1%-át alkotta, viszont ez a kettő 1930-ban az összes területnek már csak 1,5%-a volt. Még sokkal nagyobb mértékben csökkent a legelő területe, amely 1850-ben az összes területnek 38,1%-át, 1930-ben pedig már csak 3,8%-át alkotta. A legelő tehát éppen 1/10-ére szállt alá a 80 év előtti legelő arányszámának.
Ha most az állattenyésztéssel kapcsolatos legelő és rét együttes területét vetjük össze, a 80 éves változás után, azt látjuk, hogy ez a kettő, illetve a kerttel együtt 3 művelési ág73 1850-ben az összes terület 42,2%-a, 1930-ban pedig már csak 5,3%-a volt. Tehát így is majdnem akkora az esés, mint ha csak magát a legelőt vennénk, mert ez a legelő, kert és rét is összesen majdnem csak 1/8-ad részét alkotja a 80 év előtti hasonló művelési ágak területének.
De amilyen mértékben esett az extenzív állattenyésztés céljait szolgáló művelési ágak területe, éppen olyan mértékben emelkedett az intenzívebb mezőgazdaság céljaira sokkal kedvezőbb szántó és szőllő. A szántó az összes területnek 1880-ban még csak 29,9%-át, 1930-ban pedig már 74,2%-át alkotta. Vagyis a 80 év alatt a szántóföld aránya 240%-kal emelkedett.
De ugyancsak nagyot emelkedett a szőllővel beültetett terület is az elmúlt 80 év alatt. 1850-ben a szőllő az összes területnek még csak 6,5%-át, 1930-ban pedig már 13,4%-át képezte. A 80 év alatt tehát a szőllő területe is megkétszereződött.
A művelési ágaknak ez az óriási változása az extenzív állattenyésztéstől az intenzív mezőgazdaságra való áttérésben keresendő. De talán még ennél is inkább abban a természeti viszonyokban beállott óriási változásban, amit a lecsapolások és a gátvédelem a nedves legelőkben és rétekben okozott. A lecsapolások következtében ugyanis a rétek, a legelők kiszáradtak, és ettől fogva már csak szántóként tudják azokat hasznosítani.
A lecsapolási és árvédelmi műveletek azonban nemcsak a művelési ágakban és ezeken keresztül a gazdálkodásban okoztak nagy átalakulást, hanem messzemenő kihatással voltak a lakosság kulturális és szellemi lelkületének átalakításában is. Amíg a lakosság főfoglalkozása az állattenyésztés volt, addig idejének legnagyobb részét a vadonban töltötte el, messze a kultúrától, a társadalmi élettől, de amióta a mezőgazdasággal foglalkozik, azóta a társadalmi együttélés és ezen át a műveltség is nagy léptékben terjedt el közöttük.
Művelési ágak változása.
Év | 1850 | 1895 | 1930 |
Megnevezés | |||
Összes terület | 4106 | 4960 | 4994 |
Szántó | 1229,4 | 3185 | 3696 |
Kert | 171,6 | 36 | 25 |
Rét | 455 | 53 | |
Szőllő | 267,3 | 317 | 671 |
Legelő | 1570 | 342 | 186 |
Erdő | - | 15 | 18 |
Nádas | 16 | 44 | 54 |
Adómentes | 262,8 | 576 | 291 |
Tiszta jövedelem holdanként | 1,35 fr | ||
Tiszta jövedelem egészében | 6116,26 fr |
Népesség | szám | % | szám | % | szám | % | szám | % | Országos átlag % | ||
Év | 1850 | 1910 | 1920 | 1930 | 1920 | 1930 | |||||
Terület katasztrális hold | 4106 | 4994 | 4994 | 4994 | |||||||
Összes népesség | Jelen- lévő | 2332 | 3525 | 3406 | 3570 | ||||||
Polgári népesség | 3519 | ||||||||||
Katonai népesség | 6 | ||||||||||
Külföldi honos | 1 | 4 | |||||||||
Idegenben tartózkodik | - | 5 | - | - | |||||||
Távol van | 48 | - | - | - | |||||||
Összes belterületi népesség | 3274 | 3146 | 3221 | 90,2 | |||||||
Összes külterületi népesség | 251 | 260 | 349 | 9,8 | |||||||
Négyzetkm népesség | 124,2 | 93,4 | |||||||||
Kereső | 1707 | 1702 | |||||||||
Eltartott | 1669 | 1868 | |||||||||
Férfi | 1150 | 1802 | 1686 | 1779 | |||||||
Nő | 1182 | 1723 | 1720 | 1791 | |||||||
15 évesnél fiatalabb | 1278 | 1095 | 975 | 30,6 | 27,5 | ||||||
15–59 évig | 1936 | 1643 | 2212 | 60,4 | 62,7 | ||||||
60 évnél idősebb | 311 | 368 | 383 | 10,8 | 19,0 | 9,8 | |||||
Magyar nyelvű | 2197 | 3519 | 99,82 | 3401 | 99,55 | 3564 | 99,83 | 93,05 | |||
Magyarul tud | 3525 | 100 | 3406 | 100 | 3570 | 100 | 98,35 | ||||
Római katolikus | 2099 | 90,0 | 3314 | 94,0 | 3207 | 94,15 | 3374 | 94,5 | 63,9 | 64,9 | |
Evangélikus, református | 134 | 5,6 | 170 | 4,82 | 167 | 4,9 | 174 | 4,87 | 27,2 | 27,0 | |
Ír, olvas | 2190 | 75,0 | 2518 | 78,81 | 2733 | 87,15 | 90,4 | ||||
Analfabéta | 403 | 11,3 | |||||||||
Anyanyelv szerinti megoszlás
Népszámlálás éve | 1827 | 1850 | 1900 | 1910 | 1920 | 1930 |
Magyar | 2197 | 3519 | 3401 | 3564 | ||
Német | 39 | 5 | 1 | |||
Tót | 1 | 1 | ||||
Oláh | 1 | 1 | ||||
Egyéb | 3 | |||||
Összes lélek | 1923 | 2332 | 3525 | 3406 | 3570 | |
Magyarul tud | 3525 | 3406 | 3570 | |||
Ír, olvas | 2190 | 2518 | 2733 |
Mivel Csépa az ország szívében helyezkedett el, lakossága a legrégibb időtől fogva színmagyar volt. A község területét eredetileg a kunok telepítették ugyan be, de a tatárjárás, a török hódoltság és a kuruc háborúk elpusztították a falut, és a megfogyott kun lakosság helyébe más vidékről telepedtek ide új lakók, mégpedig legnagyobb részben nemesek, ezek pedig főleg magyarok voltak. Így a kipusztult kunok helyébe magyarok kerültek.
A magyarul tudók száma nemcsak 1910-től, de már korábban is 100% volt. Ugyancsak 100% tudott 1930-ban is magyarul, amikor az országban a magyarul tudók száma 98,3%, a magyar anyanyelvűek száma pedig majdnem minden időben meghaladta a 99,5%-ot, így 1930-ban is, amikor az országos átlag csak 93% volt.
A lakosság vallása már a legrégibb időben is római katholikus volt. 1850-ben az összes lakosságnak 90%-át a római katholikusok, 5,6%-át az evangélikusok és reformátusok és 4,4%-át a zsidók alkották. 1850 után azonban még egyre nőtt a katholikusok aránya, 1930-ban ugyanis már 94,5% volt, amikor az országos átlag csak 64,9%, a katholikusok javára. Tehát Csépa jelenleg is majdnem tiszta katholikusokból áll. 1930-ban a protestánsok százalékaránya 4,8%, amikor a protestánsok országos aránya 27% volt.
Családi állapot szerinti megoszlás
Százalékban | ||||||||
Év | Átlag | Országos átlag | ||||||
Megnevezés | 1850 | 1910 | 1920 | 1930 | 1920 | 1930 | 1920 | 1930 |
Összes lélek | 2332 | 3525 | 3406 | 3570 | ||||
Családfő | 555 | |||||||
Férfi | 1150 | 1802 | 1686 | 1779 | ||||
Nő | 1182 | 1723 | 1720 | 1791 | ||||
Nőtlen | 468 | 1779 | 1663 | 1632 | 46,5 | 46,7 | 52,1 | 49,4 |
Hajadon | 473 | |||||||
Házas férfi | 647 | 1546 | 1468 | 1640 | 43,3 | 35,9 | 40,5 | 43,0 |
Férjezett nő | 601 | |||||||
Özvegy férfi | 83 | 190 | 263 | 283 | 7,7 | 7,9 | 7,0 | 6,9 |
Özvegy nő | 110 | |||||||
Elvált | 10 | 2 | 15 | 0,4 | 0,7 | |||
A lakosság nemek szerinti arányában lényeges eltolódást egyik évben sem találunk. Minden évben általában kevesebb a férfi és több a nő. Ez azonban a statisztikai nagy számok törvényében is így van.
A hajadonok és nőtlenek 1920-ban az összes lakosságnak 46,5%-át alkották, amikor az országos átlag 52,1% volt, 1930-ban pedig 45,7%, amikor az országos átlag 49,4% volt.
A házasok száma az összes lakosságnak 43,4%-át tette ki 1920-ban, az országos átlag pedig ebben az időben 40,5%, 1930-ban pedig a házasok aránya 45,9%, amikor az országos arány 43% volt.
1920-ban az özvegyek száma az összes lakosságnak 7,7%-át tette ki, amikor az országos átlag 7% volt, 1930-ban pedig 7,9%, amikor az országos átlag csak 6,9%.
Foglakozási statisztika
Népszámlálás éve | 1920 | 1930 |
Mezőgazdasági kereső | 1412 | 1355 |
Mezőgazdasági eltartott | 1290 | 1471 |
Ipari kereső | 153 | 184 |
Ipari eltartott | 213 | 246 |
Kereskedelem, hitel kereső | 26 | 32 |
Kereskedelem, hitel eltartott | 31 | 35 |
Közlekedés, közszolgálat kereső | 34 | 31 |
Közlekedés, közszolgálat eltartott | 33 | 43 |
Napszámos kereső | 42 | 17 |
Napszámos eltartott | 53 | 5 |
Házicseléd kereső | 32 | 34 |
Házicseléd eltartott | - | 3 |
Nyugdíjas és egyéb kereső | 38 | 39 |
Nyugdíjas és egyéb eltartott | 39 | 53 |
Összes népesség kereső | 1737 | 1702 |
Összes népesség eltartott | 1669 | 1868 |
A lakosság főfoglalkozása minden időben az állattenyésztés, illetőleg a mezőgazdaság volt. 1930-ban a mezőgazdasággal foglalkozók száma az összes lakosságnak 79,4%-át alkotta, amikor az országos átlag csak 56% volt. Utána legnagyobb számmal az iparral foglalkozókat találjuk. Ezek ui. 1930-ban 12%-át alkották az összes lakosságnak. Ezek után már messze elmarad az egyébbel foglalkozók arányszáma. A nyugdíjas, tőkés és egyéb foglalkozásúak aránya 2,5%, a közszolgálat, véderő 2%, a kereskedelemmel, hitellel, közlekedéssel foglalkozók száma pedig az összes lakosságnak csak 1,8%-át tette ki 1930-ban.
Az egyes foglalkozásokon belül a keresők és eltartottak aránya a következőleg oszlott meg 1930-ban. A mezőgazdasággal foglalkozó keresők 47,9%-át, az iparral foglalkozó keresők 42,7%-át, a nyugdíjas, tőkés és egyébbel foglalkozó keresők 42,3%-át, a közszolgálat, véderő keresői 41,8%-át alkották a mezőgazdaságból, iparból, nyugdíjból, tőkéből és egyébből, valamint a közszolgálatból és véderőből élő lakosságnak. A község összes lakosságának pedig 47,6%-a volt állandó kereső 1930-ban.
Külterületi lakott helyek demográfiai adatai
Népszámlálás éve | 1910 | 1920 | 1930 |
Jelenlévő népesség | 251 | 260 | 349 |
6–11 éves gyermekek | 40 | 40 | 48 |
Magyar | 251 | 260 | 349 |
Német, tót stb. | - | - | - |
Magyarul tud | 251 | 260 | 349 |
Római katolikus | 235 | 246 | 324 |
Református | 11 | 13 | 24 |
Evangélikus | 5 | 1 | - |
Egyéb stb. | - | 1 | |
Ír, olvas | 132 | 172 | 235 |
Férfi | 175 | ||
Nő | 174 | ||
6 évnél fiatalabb | 58 | ||
6–11 éves | 48 | ||
12–14 éves | 11 | ||
15–19 éves | 29 | ||
20–39 éves | 108 | ||
40–59 éves | 61 | ||
60 évnél idősebb | 34 |
Amíg a község gyermekeinek a száma oly rohamosan apad évről évre, addig a külterületen még mindig szép számmal találunk gyermekeket. Így 1930-ban, amíg a község egész területén a 15 éven aluliak száma 27,4%-át tette ki az összes lakosságnak, addig a külterületen a 15 éven aluliak a külterületi összes lakosságnak 41,8%-át tették ki. Tehát amíg a község 15 évnél fiatalabbjai 5%-kal az országos átlag alatt állottak 1930-ban, addig a külterületen 9,1%-kal az országos átlag fölött állott a 15 évnél fiatalabbak aránya.
Kormegoszlási statisztika
Népszámlálás éve | 1910 | 1920 | 1930 |
3 évnél fiatalabb | 594 | 182 | 223 |
3–5 évig | 129 | 211 | |
6–9 évig | 439 | 516 | 308 |
10–11 évig | 139 | ||
12–14 évig | 245 | 268 | 94 |
15–19 évig | 300 | 324 | 393 |
20–29 évig | 957 | 536 | 605 |
30–39 évig | 445 | 544 | |
40–49 évig | 679 | 638 | 425 |
50–59 évig | 315 | ||
60 évnél idősebb | 311 | 368 | 383 |
Ha a község lakosainak a % szerinti kormegoszlását összehasonlítjuk az országos kormegoszlási százalékkal, a következő eltérést látjuk
6 évnél fiatalabbak | 9,1 %-ot | az orsz. átlag 9,9%-ot |
6–11 évesek | 15 %-ot | 13,9%-ot |
12–14 | 7,8-ot | 6,8-ot |
15 éven aluliak | 32,1-ot | 26,2-ot |
1930-ban a
6 évnél fiatalabbak | 12,1%-ot | az orsz. átlag 12,3%-ot |
6–11 évesek | 12,5%-ot | 12,1%- |
12–14 | 2,6-ot | 3,1-ot |
15 éven aluliak | 27,4-ot | 32,4-ot |
alkotnak
Ebből az összehasonlításból azt látjuk, hogy 1920-ban a 15 éven aluliak számának aránya 5,9%-kal állott még az országos átlag fölött, 1930-ban azonban, sajnos, már 5%-kal maradt az országos átlag alatt. Ennek a sajnálatos körülménynek egyedüli oka a Csépán is egyre jobban terjedő gyermekáldás-korlátozásban keresendő. Ez a körülmény annál veszedelmesebb, mert a születéseket nemcsak a 6-7-ről 3-4-re korlátozzák, hanem a „sasitífusz”, az egyke is rohamosan kezd a faluban terjedni.
1930-ban Csépa 1 négyzetkilométerére 124,2 lélek jutott, amikor az országos átlag 93,4 lélek volt, a 10 000 léleknél kisebb községek átlaga pedig 106,2 volt. Ebből azt látjuk, hogy Csépa község rendkívül népes, ez az oka tehát annak, hogy a gazdag Tiszasas területét legnagyobb részben csépai napszámosokkal művelteti meg. Ebből a sűrű lakosságból a nagyobb rész, azaz 90,2% a faluban, és csak 9,8% lakik a külterületen.
Népszaporodás és vándorlások áttekintése
10 évi növekedés | |||
Népszámlálás éve | Lélekszám | %-ban | számban |
1869 | 2652 | ||
1880 | 2529 | 4,6 | 123 |
1890 | 2971 | 13,9 | 342 |
1900 | 3239 | 8,3 | 268 |
1910 | 3525 | 8,8 | 268 |
1920 | 3406 | 3,3 | 119 |
1930 | 3570 | 4,8 | 164 |
Csépa lakossága 1869-től 1930. évig összesen 918 lélekkel, azaz 34,2%-kal szaporodott, ami évenként 11,9 lélek gyarapodást jelent. Ez a gyarapodás azonban nem volt egyenletes, mert két évtizedben is visszaesést mutatott. A második visszaesés a háborús évek alatt következett be, és ennek valószínűleg a háborús vérveszteség és a születéseknek a háborús okokból való elmaradása volt az oka.
A legutolsó évtizedben 164 lélekkel, azaz 4,8%-kal szaporodott a község lakossága, ez pedig évenként 16,4 lélekkel való növekedést jelent. Ez a szám a tényleges szaporodás száma, amelynél jóval nagyobb a természetes szaporodás a maga 296 számával. Ebből a 296 számú természetes szaporodásból 132 lélek, vagyis 3,9% vándorlási különbözet, 164 lélek a természetes szaporulat eredménye. Más szavakkal ez annyit jelent, hogy Csépán a legutóbbi 10 év alatt 296 lélekkel szaporodott, 1930-ban mégis csak 164 lélekkel volt több a lakosság, mint 1920-ban, aminek az az oka, hogy a 10 év alatt 132 lélek hagyta el a falut.
Éppen fordítva találjuk ezt a szomszédos egykéző Tiszasason, ahol az említett 10 év alatt 195 lélekkel szaporodott a lakosság, ebből azonban a 10 év alatt mindössze 40 esik a természetes szaporodásra, vagyis a születésből származó szaporodásra, 155 pedig idegenből telepedett a községbe. Végeredményben, hogyha az egyke nem pusztítana ennyire a községben, a bevándorolt 155 idegen helyett ugyanannyi gyermeknek tudtak volna kenyeret adni.
Mint a legtöbb szegény napszámos, munkás falvainknak a lakossága, úgy a csépaiak is szeretnek köszönni, és már pár lépésről előre üdvözlik még az idegen nadrágos embert is, és egymásnak is éppen így mindig köszönnek.
A nadrágos ember helyzetét, mintha nem irigyelnék annyira, mint sok falu népe; ebben talán nagy érdeme van a falu vezetőinek, akik általában elég szépen és elég sokat foglalkoznak a néppel. De talán azért sem irigyek, mert látják, hogy azoknak is éppen elég gondot okoz a megélhetés. Sorsukba majdnem fatálisan belenyugvók, rebellis hajlamaik nincsenek, tudják, hogy a válság nem helyi jellegű, hanem az egész világon érezteti nyomasztó terhét.
Anyagi helyzetük miatt hihetetlen nyomorban élnek, de tudják, hogy mások nem segítenek rajtuk, így igyekeznek nem legális úton változtatni vagy könnyíteni nyomorukon. Így az utóbbi időben bizony nemegyszer a máséhoz is hozzányúlnak. Ott szereznek, ahol tudnak. A lopást „szerzésnek” minősítik. Vallatás esetén minden teketória nélkül bevallják mondván, hogy „hát éhen nem halhatok”. Amikor itt lopásról beszélünk, általában csak kevesebb mennyiségű krumpli és egyéb élelmiszer lopásáról van szó. Sokan mondják a faluban, hogy ez a nép nem tolvaj, azonban a nyomor nagy, az éhség miatt kénytelenek mások krumplijából néhány bokrot felszedni. A szerzésnek ez a faja már sajnos odáig ment, hogy ma már azoknak a családoknak a gyermekei is hozzányúlnak a máséhoz, akik ezelőtt a legbecsületesebbek hírében állottak.
Ezektől a kisebb tolvajlásoktól eltekintve, vallásos lelkiismeretes népnek mondhatjuk. Nem részegesek, de nem is jut erre az alacsony napszám díjakból. Éppen ezért a korcsmák nem egzisztálhatnak. Az egész falu területén csupán egy korcsma van csak. Általában eléggé hiszékenyek, sőt eléggé babonásak is, ma is. Vezetőikre, papjaikra hallgatnak, ezért a vallásos egyesületek hosszú sorát is megalakították. Minden más tekintetben meglehetősen közönyösek, éppen úgy politikailag is.
Gyermekeiket igen szeretik, de a gyermekeket is úgy nevelik, hogy azok szeressék egymást. Ezt több esetben tapasztalhatjuk is, ha valamelyik gyermeknek adunk valamit, az rögtön megosztja azt testvérei között.
A község nyelvjárás tekintetében az alföldi dialektushoz tartozik. Az „é” helyett gyakran „i”-t ejtenek pl.: „Csipa”, „pinteki nap”, az „l” helyett pedig gyakran „n”-t használnak pl.: „tanákoztam”. A fertőtlenítjük helyett „fertőtlenijük”-öt mondanak stb. Nem „ö”-zelnek úgy, mint a szegediek és a kecskemétiek.
A lakosság között többen művészi lélek nyilatkozik meg. Így többen foglalkoznak képfestéssel és falfestéssel. Egyszerű, pár elemit végzett napszámosemberek képes levelezőlapok után, kockahálózat segítségével tökéletes másolatot festenek. Ilyeneket több parasztháznál, de a plébánia verandáján is láthatunk. Ugyancsak az egyik ilyen népművész, a jelenlegi temetőőr, egyszerű hat elemit végzett napszámos létére a háború előtti keservesen összekuporgatott koronákból megvette a Pallas lexikon sorozatot, amit nagy számú családja érdekében könnyek között volt kénytelen a háború után eladni.
Olvasgatni, tanulgatni azonban nem csak egy-egy ember szokott, hanem, ha módja és ideje engedi, több mint a fél falu olvas könyveket és folyóiratokat, valamint napilapokat.
A községnek 1851–1852-ben is volt már tanódája, amelynek egy osztályában egy tanító alatt 82 fiú és 94 leány, összesen 176 tanuló tanult. Az iskola épülete ebben az időben elég jó karban volt.
A csépai rom. kath. elemi iskola épületében 7 tanteremben jelenleg 7 tanerő tanít. Ezek közül 5 férfi és 2 nő. Egy-egy tanerőre 60 tanítvány jut. Ezenkívül még összesen 230 ismétlő iskolást is tanítanak. A gazdasági tárgyakat 3, a reáltárgyakat pedig 4 tanító adja elő. A rom. kath. elemi iskolán kívül egyéb felekezeti vagy közösségi iskola nincsen a községben; van azonban egy rom. kath. óvodája. A beírt növendékek száma 410-430 között szokott ingadozni. Úgy az iskola épülete, mint az iskola felszerelése, ha nincs is valami nagyon jó karban, mindkettő legalábbis kielégítő. Az iskolának van ifjúsági és tanító könyvtára is.
A tanköteles gyermekeknek kb. 4%-a nem jár állandóan iskolába, de ezek is csak azért maradnak ki, mert nyomorékok. Télen azonban nagyon sok ép gyermek nem jár be az előadásokra, mivel azoknak lábbelijük és ruházatuk rendkívül hiányos. Azonban sok apró gyermek, hogy mégis bejárhasson az iskolába, kénytelen édesapjának a csizmáját és kabátját felvenni. Amennyire sajnálatos és komikus látvány az apró gyermekeken a bokáig érő bő kabát, éppen annyira jóleső érzés tudni azt, hogy a gyermekek és a szülők, még ha van, akkor sem veszik figyelembe az okot, amely az iskolától távol tartsa a gyermekeket. A szombati napon azonban igen sok gyermek ennek ellenére sem mehet be a tanításra, mert egyetlen rongyos ingecskéjét ezen a napon mossa meg az édesanyja, hogy kis gyermekét tiszta fehérneműben küldje vasárnap az istenházába.
Az elemi iskolát végzettek közül 1935-ben polgáriba és gimnáziumba 4, egyetemre 3, teológiára 1 hallgató iratkozott be. A parasztgazdák gyermekeiket nemigen taníttatják, s csak az intelligencia gyermekei lesznek főiskolások, kik közül egy magántanuló, a többi pedig bent lakik az iskola városában. Akad azonban a gazdák gyermekei között olyan, aki kéthavi és aki egyéves gazdasági tanfolyamot végzett.
Az 1930-ik évben a lakosságnak 11,3%-a volt analfabéta. Ugyanezen évben az írni, olvasni tudók száma az összes lakosságnak 87,2%-át alkotta, amikor az országos átlag 90,4% volt, amely országos átlagban a városi lakosság is benne foglaltatik, viszont a csépai 87,2%-os átlagban a külterületi lakosság írni, olvasni tudói is benne foglaltatnak. Ezek pedig a külterületi összes lakosságnak 67,3%-át alkotják. Hogyha a külterületnek ez a rossz aránya nem rontaná le a község összes írni, olvasni tudóinak a számát, Csépa is nemcsak elérné, hanem meg is haladná az országos átlagot.
Az iskolákon kívül a kulturális és gazdasági ismereteket a lakosság a rádió és a könyvek útján sajátítja el.
A rádiót azonban sajnos a szegény csépai gazdáknak és munkásoknak csak a Gazdakör helyiségében van alkalmuk hallgatni. A már említett iskolai könyvtárakon kívül a Községi Könyvtár, a Gazda Könyvtár és a Ipartársulati Könyvtár említhető még meg, amelyek különösen téli időben mind nagyon látogatottak, ellenben annál kevesebben keresik fel az iskolán kívüli népművelési előadásokat.
Zenei hallásukról ugyanazt mondhatjuk, amit a környező falvak lakóiról, vagyis egy-kettő kivételével meglehetősen rossz a zenei hallásuk. Ennek ellenére meglehetősen szép eredménnyel szerepel a rom. kath. ifjúsági dalárda. Műkedvelő előadásokat is rendeznek, éspedig főleg a téli időszakban. Ezeken ugyancsak szép számmal jelenik meg nemcsak az intelligencia, hanem maga az alacsonyabb népréteg is. A műkedvelő gárda rendezett darabok szerint változik, tehát nem ugyanazok a szereplők játszanak állandóan.
Házak és tetők száma és építési módja
Országos % | ||||||||
Háztetők | 10 000 aluli | |||||||
száma | százalékban | községekben | Különbözet | |||||
Megnevezés | 1920 | 1930 | 1920 | 1930 | 1920 | 1930 | 1920 | 1930 |
Kőből v. téglából | - | 3 | - | 0,3 | 19,5 | 21,3 | 16,5 | 21,0 |
Kő- v. téglaalappal, vályogból v. sárból | 13 | 62 | 1,6 | 5,3 | 26,3 | 28,0 | 24,7 | 22,7 |
Vályogból v. sárból | 769 | 911 | 98,0 | 94,2 | 50,6 | 48,5 | 47,4 | 45,7 |
Fából v. másból | 2 | - | 0,4 | 0,2 | 3,6 | 2,2 | 3,2 | 2,0 |
Tetőzet | ||||||||
Cserép, bádog v. pala | 348 | 612 | 44,3 | 42,7 | 48,0 | 66,7 | 3,7 | 24,0 |
Zsindely vagy deszka | 36 | 11 | 4,7 | 23,4 | 7,0 | 3,0 | 40,0 | 20,4 |
Nád vagy zsupp | 400 | 338 | 51,0 | 33,9 | 45,0 | 30,0 | 6,0 | 3,9 |
Összes háztető | 784 | 966 | ||||||
1920-ban kőből v. téglából épült ház nem is volt még, pedig ekkor az országos átlag 19,5% volt. 1930-ban is csak 3 téglaház volt. Sokkal nagyobb arányban emelkedett azonban a téglaalappal bíró vályogházaknak száma az utóbbi 10 esztendőben. Ez ui. 1920-ban 1,6%-át, 1930-ban pedig 5,3%-át alkotta már az összes házaknak. Azonban az országos átlagtól 1930-ban még mindig nagyon messze állott, mert az országos átlag ekkor még mindig négyszerese volt. Csökkent azonban az említett 10 év alatt a tiszta vályogházak aránya, de 1930-ig még mindig 45,7%-kal több volt Csépának a vályogházak %-aránya, mint ugyanakkor az országos átlag aránya. A kő- és téglaházak lassú emelkedésének az oka abban található, hogy a környéken szénbánya és nagyobb erdőség nincsen, és így a téglaégetéshez szükséges nagymennyiségű fűtőanyag a magas szállítási költségek miatt rendkívül megdrágítja a tégla árát. Másrészről pedig a vályog előállításához a legfinomabb agyaggal rendelkezik a község.
A cserép, bádog vagy pala tetőanyag tekintetében már sokkal haladottabb állásponton áll a község. 1920-ban a cseréptetőzet százalékaránya mindössze 3,7%-kal állott az országos átlag alatt, 1930-ban azonban már 24%-kal állt alatta, viszont ezzel szemben a nád- vagy zsupptetők száma az említett 10 esztendőben nagy mértékben leszállt, 1920-ban még 6%-kal, 1930-ban pedig már 3,9%-kal volt kevesebb (megj.: nem több?) az országos átlag számánál. Ugyancsak kevesbedett a zsindely- vagy deszkatetők százalékaránya is, amely 1920-ban még 40%-kal állott az országos átlag fölött, 10 évvel később pedig már csak 10,4%-kal (megj.: a táblázat 20,4%-ot ír) állott fölötte.y
1850–1851-ben a házak száma 511 volt, ebből úrbériségi74 450, keresztény zselléré 38, zsidó zselléré 16, lelkészi és tanítólak 2, községi ház 1 volt. 1920-ban a házak száma már 784, tehát 70 év alatt összesen 53,3%-kal nőtt a házak száma, ami annyit jelent, hogy egy évben 3,9% házat építettek újból. A legutolsó 10 esztendőben azonban sokkal nagyobb mértékben építkeztek a csépaiak, mert ez alatt a 10 év alatt 784-ról 966-ra emelkedett, ami 23,2%-ot tesz ki, vagyis évenként 18,2-del szaporodott a házak száma.
Mint mindenütt, úgy itt is több lakosztályból áll a módosabb gazdák háza. Azonban a legtöbb családnak csupán egy szobája, egy konyhája és egy kamrája van. Sok szegényebb gazda is épít azonban rendesen egy kis nyári konyhát is, amelyet a pitvar végében helyez el.
(Mivel a lakásviszonyokban és a lakásberendezésben a szomszéd községekkel sokban egyezik Csépa is, s mivel azokat a többi tiszazugi község szociográfiájában részletesebben tárgyaltuk, itt nem bocsátkozunk ismétlésbe.)
Táplálkozásuk rendkívül egyoldalú éspedig először azért, mert általában nagyon kevés ételfélének a készítési módját ismerik, másodszor pedig azért, mert az erős dologidőben nem is nagyon érnek rá sütni-főzni, de különben is a főtt ételeiknek az íze is rossz, amennyiben a fűszerekkel vagy pazarlón vagy túl takarékosan bánnak. Legelterjedtebb eledeleik: a kenyér, a szalonna, a krumpli, a bab, a káposzta és az ünnepi eledelszámba menő tarhonyás-juhhús, amely utóbbi a szüreteken és egyéb ünnepi összejöveteleken elmaradhatatlan.
Zöldfőzelékfélét alig-alig esznek, tésztafélékből azonban már sokkal többet fogyasztanak, különösen, ha az káposztás, túrós, mákos, lekváros ízekkel van megtöltve. A módosabb családok azonban baromfit is esznek, mégpedig hetenként kétszer, háromszor is, de ők is főképpen erős munkaidőben. Azonban a legtöbb szegény ember sokszor egész hónapon át egy falat húst sem eszik.
Az egyébként is egyoldalú és hiányos táplálkozást még egészségtelenebbé teszi az a rettenetes nyomor, amibe a falu népe a legutóbbi időben lesüllyedt. Hihetetlenül sok szegény családnak hétről-hétre még kenyere sincs, ami miatt a gyermekeket az iskolába sem küldhetik, mert azt mondják: két rossz közül mégiscsak jobb, ha az éhségtől nem mások előtt, hanem odahaza sír. Odahaza aztán a szegény szülők elszorult szívvel sokszor csak sós vizet tesznek a gyermekeik elé, akik szegények, azt, mint valami tápláló levest fogyasztják el. De nemcsak ezek a nagyobb gyermekek, de igen sok esetben az 1-2 éves csecsemők is kénytelenek naphosszat éhes gyomorral várni és remélni az egyre késő jobb falatot.
A föntebb említett sós víz mellett majdnem mindennapi eledelük a héjába főtt krumpli, minden zsír vagy egyéb ízesítő nélkül, számtalan esetben még csak megsózni sem tudják, mert még az a pár fillér sem áll rendelkezésükre, amelyen sót vehetnének. Ennek a rettenetes nyomornak az 1935-ik év nyarán elsősorban az volt az oka, hogy a nagy fagy és jégverés, valamint borzasztó aszály miatt semminemű munkaalkalom nem adódott, másik oka pedig a község földrajzi fekvésében keresendő. Félreeső földrajzi helyzeténél fogva annyira távol van a község a forgalomtól, hogy az iparcikkek és élelmiszerek odaszállítása sok százalékkal emeli azoknak forgalmi árát. Így pl. amikor a búza tőzsdei ára 15 pengő volt, itt a mezőgazdasági proletár csak 18 pengős árban vehette meg.
A nagy nyomorúság az utóbbi időben még a jóérzést is kiölte az emberekből, és nemcsak, hogy nem tudnak segíteni nyomorgó embertársaikon, de mintegy önmaguk megvigasztalására nem is létező hibákat igyekeznek azokra ráfogni. Így pl. az egyik öregembernek öt gyermeke közül négy meghalt a harctéren, időközben ezt a súlyos csapást átszenvedő apa munkaképtelenné lett, és gyermekei, akik eltartották volna, már hősi halottak; mégsem támogatják, sőt többen könnyelműséggel vádolják mondván miért nem takarított meg öreg napjaira valamit. De ugyanakkor ezek nem veszik figyelembe azt, hogy ő négy hőst áldozott a haza oltárára. Szegény apa mindezek ellenére rengeteget éhezik, állami támogatásban nem részesül, mert csak négy gyermekét veszítette el, egy még él, így hát az ő számára nincs hadi járulék, illetve nincs, aki kieszközölje számára.
Ételeiket maguk az asszonyok sütik, főzik, mégpedig odahaza, a faluban takaréktűzhelyen, a szőllőben azonban bográcsban. Általában nagyon kevés edényük van, ami van, az is legnagyobb részben agyagedény. Kenyeret, mint általában a falusi nép, úgy itt is kemencében sütik, házilag. Minden háznál találunk búbos kemencét, amelyben kenyeret hetenként vagy kéthetenként sütnek, de ugyancsak a kemencét használják a szoba fűtésére is. Rendesen szalmával, dudvával és rőzsével fűtenek.
Télen csak kétszer táplálkoznak, nyáron azonban háromszor. Reggel hétkor szalonnát esznek kenyérrel, mégpedig, ha otthon tartózkodnak, akkor nyersen, ha pedig a szőllőben vannak, akkor rendesen sütik a szalonnát. Délben legtöbbször ugyancsak szalonnát esznek, éspedig ugyancsak otthon nyersen, a szőllőben azonban sütve. A fő táplálkozás csak este történik, amikor rendesen valamilyen levest, így bab- vagy krumplilevest, és utána legtöbbször valamilyen mártásfélét esznek.
Az ételt a legtöbb háznál az anya osztja ki, mégpedig kinek-kinek a maga tányérába, mert ti. külön tányérból esznek valamennyien. A család valamennyi tagja, kivéve az apróságokat, az asztalnál esznek, de ma már a gyermekek is csak nagyon ritka esetben esznek a földön.
Italuk a víz, amely, mivel ártézi kútból származik, úgy az egészség, mint az íz tekintetében teljesen kifogástalan. A községben két ártézi kút van, amely közül az egyik községi, a másik pedig a szeszfőzdének a tulajdonát alkotja. Közellátás szempontjából azonban csak a községi mélyfúrás jöhet szóba, mert a magánkút az üzemszükségletet sem képes fedezni. Igen nagy szükség lenne a nyári szárazság idején egy másik ártézi kútra is, mert alkonyatkor, az állatitatás idején, a fúrástól legtávolabb eső gazdaságok már nem is kapnak kellő mennyiségű vizet. Ezen aztán úgy segítenek, hogy napközben hordókban és egyéb edényben tárolják a szükséges mennyiségű vizet. Künn a határban a vízellátás ennél is rosszabb, ott ugyanis a lakosság az ásott kutak meleg, poshadt és zavaros, egészséget megtámadó vízét kénytelen fogyasztani.
Ruházatukat az egészségügy szempontjából csak a nagy szegénység és nem a divat teszi célszerűtlenné. Szoros kötőket nem viselnek. Divatos ruhák helyett az egyszerűbb falusi ruhákat hordják. Öltözködésük egyáltalán nem fényűző, sőt a rettenetes nyomor miatt a legtöbb ember, éspedig nemcsak a férfiak, hanem a nők is csupa rongyban járnak. Mikor az egyik szegény ház gazdaasszonyát megkérdeztem, hogy érdemes-e azt a rossz inget megfoltozni, amelyen nem volt egy tenyérnyi ép rész, kérdésem miatt az asszony oly zavarba jött, hogy az arca vérvörös lett. Biztatásomra, hogy a szegénységen nincs mit szégyellnie bevallotta, hogy nem érdemes, de kénytelen arra, mert ezt kell a férjének felvennie addig, amíg a rajta lévő egyetlen jó inget megmossa vasárnapra, amely már ugyancsak rongyos volt. A plébános és a tanító közlése szerint számtalan ilyen szegény családot találunk a faluban. Mint már említettük, igen sok olyan szegény család akad a faluban, ahol valamennyi családtag egy közös kabátot vagy lábbelit visel felváltva.
A község határa, mint általában az egész Tiszazug, az ország legegészségtelenebb területén fekszik. A szélsőséges időjárás, vagyis a nyári rettenetes hőség és a téli szibériai hideg, az egészségtelen ivóvizektől és a táplálkozástól eltekintve, már maga is elég ahhoz, hogy az ellenállásban kevésbé edzett, alkalmazkodni nehezen tudó szervezetet megtámadja. Ehhez járul még azután az is, hogy a lakosság a ruházkodásban sem nagyon alkalmazkodik a hőmérséklet ingadozásához. A 25-30 fokos hideg téli napokon éppen olyan vastagon bebugyolálva tartózkodnak a 25-30 fokos meleg gőzölgő szobában, mint ahogyan járkálnak kint a dermesztő hidegben. Ezek után cseppet sem meglepő, hogy ellenálló képességük csekély. De számtalan halálesetnek lett az oka az is, hogy a nép nem nagyon hisz egyes betegségek ragályos voltában.
A legutolsó évszázad nagyobb arányú pusztító betegségei közül a következőket említjük meg. Az 1831–1832 évi nagy kolera járványban 110 ember betegedett meg, akik közül 60 meg is halt. Az 1850–1854 évi kolera járvány idején már csak 61 megbetegedés történt, de ezek közül is csak 34 halt meg. Egy újabb kolerás megbetegedést konstatáltak 1914-ben is, akkor azonban már csak 1 ember pusztult el benne.
Ugyancsak sokat ragadott el a vörheny betegség is, amelyben csak 1908-ban 51, 1909-ben pedig 8 gyermek halt bele. Ugyancsak az 1920-as évek idején a roncsoló toroklob 21, a hastífusz pedig 10 áldozatot ragadott el. Óriási pusztítást vitt végbe a gyermek bélhurut is 1900-1910-es évek alatt, amikor is 125 gyermeket rabolt el az élők sorából. Jóllehet, ezek a járványok tömegesen pusztították a lakosságot, mégis, ha mindjárt nem is tűnt annyira fel, a tüdővész vitt végbe legnagyobb pusztítást, amikor csak 1900-1920 évek között 286 áldozat volt, de ugyancsak súlyos áldozatot kívánt a tüdőgyulladás is, amelynek ugyanezen idő alatt 195 halottja volt.
Ezek a borzasztó járványok azonban végre is elhitették a néppel, hogy tényleg vannak ragályos betegségek, de most már ennek ellenére sem védekezhetnek azoktól, mert hisz módjuk sincs arra, hogy a ragályos betegség terén szenvedőt elkülönítsék, így a 7-8 tagból álló család kénytelen a beteggel egy levegőt szívni éjjel-nappal. Sőt még csak a sok ember által felhasznált levegő sem igen cserélődhetik ki szellőztetéssel, mert hisz akkor, amilyen hamar felhasználják a levegőt, minden félórában szellőztetniök kellene, márpedig a tüzelőanyag drága volta miatt sem tehetik ezt.
A közegészségügy másik oka is főleg a szegénységre vezethető vissza. A szegénység miatt nem egy anya maga gyógyítja ki családtagjait még a súlyos hastífuszból is: rendszerint priznic és válogatott táplálék adásával. Mindezt pedig azért teszik, mert még betévő falatra sem telik, hogyan telne akkor a drága patikára és az orvosra. Jellemző azonban ezekre a szegényekre, hogy a kuruzslást és a régen divatozó gyógyfüveket ma már nemigen használják, hanem rendszerint patikában vásárolnak gyógyszert, mégpedig rendszerint olyant, amilyent valamelyik családtag vagy ismerős hasonló betegségben orvostól kapott. Természetesen gyakran előfordulhat, hogy mivel a betegséget nem ismerik fel, egészen más orvosságot adnak a betegnek. Ami ahelyett, hogy használna, határozottan ártalmára van.
Hogy mennyire nem tartják helyénvalónak a kuruzslást, hanem inkább elítélik, azt bizonyítja az is, hogy adomaként emlegetik és jót nevetnek azon, hogy az egyik kövér asszony az izzadás, pálás (megj.: pállás) ellen közönséges homokot hint a lábára. Orrát azonban a legtöbb asszony még ma is a szoknyájába fújja.
A gyermekáldás-korlátozás, azaz a sasitífusz, itt is rohamosan kezd terjedni. A csecsemőhalandóság azonban már elég kevés gyermeket ragad el az élők sorából. Ezt bizonyítja, hogy 1935. július 15-ig a községben történt 24 elhalálozásból a gyermek elhalálozás száma mindössze 3 volt. A többi mind 50-60 éven felüli. E téren különösen a helyi orvosokat és a Stefánia Szövetséget illeti meg a dicséret.
A helyi körorvos mellett egy községi és 3 magánbába, valamint gyógyszertár helyben található. A legközelebbi kórház a 28 km távolságban lévő Szentesen van. Sajnos a községben egyetlen közfürdő sincs.
A község ügyeit egy vezető jegyző, egy adóügyi jegyző, egy írnok, egy végrehajtó és két díjnok végzi. A község alkalmazottjai közé tartozik még 3 kisbíró, egy bába és egy éjjeliőr. A jegyzőség önálló, körközségek nem tartoznak hozzá. Közegészségügyi szempontból azonban körorvosi székhely.
A kivetett adók összege 80 000 P, amelyhez azonban még hozzájárul 60%-os pótadó és 21%-os egyházi adó. Az adókból a föld- és házadó 20 000 P-t tesz ki. Az adóhátralékot az egyévi előirányzott összeg, azaz 80 000 P alkotja.
A község tulajdonát alkotják a következő ingatlanok: a községháza, a templom, négy iskola, a jegyzői lak, az orvoslak, a csendőrlaktanya, a járványkórház, amely egyben szegényház és amelyben jelenleg két szegény ember nyer ellátást. A község fúratta még 1905-ben az ártézi kutat, amelyből 90 csaphoz vezették szét a 198 m mélységből előtörő nagymennyiségű egészséges ivóvizet. Ugyancsak a község készíttette Vass Viktor szobrászművésszel a hősök szobrát. A szobor 6000 pengőjébe került a községnek. A község tulajdonát alkotja még egy homokbánya és a szeszfőzde.
A csendőrség és a körorvosi székhely helyben van. A kir. járásbíróság és a kir. adóhivatal székhelye Kunszentmárton, 15 km-nyire, a járásbíróság székhelye a 32 km-nyire lévő Tiszaföldváron, a kir. törvényszék és a pénzügyigazgatóság, valamint a vármegye székhelye az 51 km távolságban lévő Szolnokon van.
Népszámlálás éve | 1827 | 1837 | 1850 | 1910 | 1920 | 1930 |
Megnevezés | ||||||
Római katolikus | 1733 | 1906 | 2099 | 3314 | 3207 | 3374 |
Görög katolikus | 3 | 3 | ||||
Református | 9 | 13 | 73 | 103 | 115 | |
Evangélikus | 104 | 104 | 121 | 97 | 64 | 59 |
Görögkeleti | 3 | 3 | 1 | 2 | ||
Izraelita | 86 | 101 | 96 | 39 | 26 | 16 |
Egyéb | 2 | 2 | 1 | |||
Összesen | 1923 | 2123 | 2332 | 3525 | 3406 | 3570 |
Egyesek állítása szerint Csépának volt már 1228-ban is rom. kath. temploma, később azonban a község elpusztulása után a rom. kath. anyaszentegyház a cibakházai egyházhoz tartozott, ahonnan 1756-ban szakadt el végleg. Elszakadása után filiáját alkották Tiszasas, Tiszaug, Istvánháza és Szelevény községek. Tiszasas jelenleg is a csépai egyház filiája; az egyházi funkciókat csak maga a plébános, káplán nélkül végzi el mindkét községben. A jelenlegi katholikus templomot 1729-ben építették Szent Jakab apostol tiszteletére. A templom búcsúja is Szent Jakab napján van. A templomot utoljára 1914-ben tatarozták. Az evangélikus templom 1797-ből való.
A lakosság túlnyomó része a legrégibb időktől fogva katholikus. A katholikusok mellett legnagyobb számban az evangélikusok, majd a zsidók következnek.
Az 1827. évi népszámlálás idején a katholikusok száma az összes lakosságnak 90,1%-át, az evangélikusok 5,4%-át, a zsidók pedig 4,4%-át alkották. Azóta eltelt 100 év alatt a katholikusok száma még növekedett, éspedig 1920-ban a katholikusok az összes lakosságnak 94,1%-át, az evangélikusok 1,8%-át alkották. Legnagyobb mértékben a zsidó vallásúak száma apadt, mert 1827-től 1920-ig a 4,4%-ról 0,7%-ra fogyott le.
1930-ban az egyes vallásfelekezetek a következőképpen alakultak. Legnagyobb számban még mindig a katholikusok voltak, akiknek a száma az összes lakosságnak 94%-át alkotta. Utána legnagyobb számmal a reformátusok következtek, akik 3,1%-át, majd az evangélikusok, akik 1,6%-át, végül a zsidók, akik 0,4%-át alkották az összes lakosságnak.
A római katholikus egyház a váci püspökséghez tartozik, a református egyház pedig a szentesi református egyháznak alkotja filiáját, viszont az izraelita anyakönyvi kerület székhelye Kunszentmárton. Helyben azonban van zsinagógájuk.
Jóllehet többféle felekezetet találunk a községben, azok között mégis a legnagyobb egyetértés uralkodik. Ami pedig a nép vallási érzésvilágát illeti, arra vonatkozólag azt mondhatjuk, hogy legnagyobb része lelke mélyéig vallásos, egy kisebb része azonban közönyös. Teljesen istentelen nincs is a faluban. A templomba nagyon sokan csak azért nem járnak, mert szégyellik rossz ruhájukat. Papjukra nemcsak vallási tekintetben hallgatnak, hanem az még magánéletükben is befolyásolhatja őket.
A lakosság vallási érzése tükröződik vissza abból a sok egyesületből, amely a községben állandóan működik. Turóczy Énok plébános vezetésével megalakult és működik a Rózsafüzér Társulat 700 taggal, a Jézus Szíve Társulat 300 taggal, az Oltáregylet 200 taggal, Jézus Szent Sebeinek és Arcának Társulata 300 taggal, a Katholikus Ifjúsági Egylet 100 taggal, a Mária-kongregáció 40 taggal, a Jézus Szent Gyermeksége Egylet és a Szívgárda 90 taggal. Ezeknek az egyesületeknek a tagjai azonban nemcsak papíron, hanem a valóságban is a legaktívabban szerepelnek. Céljuk a vallási és szociális tevékenység, amilyenek templomi tárgyak beszerzése és javítása, valamint egyéb karitatív tevékenység. A Katholikus Ifjúsági Egyletnek van futballcsapata, műkedvelő gárdája és énekkara. Ezen kívül az Actio Catholica keretében szociális és karitatív bizottság is fejt ki működést.
A protestáns egyesületek közül megemlítjük még a Luther Társaságot.
A község lakosságára nem mondhatjuk éppen, hogy nincs bennük szövetkezés iránti érzék, mert hisz a meglévő egyesületekben aktív részt vesznek. Korlátozza azonban őket az egyesületekbe való belépésben a tagdíj fizetése, ami a sokféle egyesület miatt elég tetemes összegre rúg.
A meglévő egyesületeik közül megemlítjük, mint gazdasági egyesületeket: a Hitelszövetkezetet, amely 1901-ben alakult és az 1927-ik évi átértékelés és újjászervezés óta kifogástalanul működik. Ugyancsak szép forgalmat bonyolít le a Hangya Szövetkezet, a Gyümölcsértékesítő és Szeszfőző Szövetkezet.
A gazdasági célú egyesületei közé tartozik még az Artézikút Társaság, a Szőlőhegyközség és a Közbirtokosság, amely utóbbinak 277 kat. hold legelője mellett 11 kat. hold szántója és ezen kívül bikaistállója van.
A karitatív egyesületei közül első helyen az Önkéntes Tűzoltóegyesületet említjük, amelynek mintegy 30-32 főből álló legénysége egy-egy öltöny nyári és téli ruhával és maga az Egyesület három kocsifecskendővel, két lajttal és 100 méter hosszú tömlővel rendelkezik. Ide sorolhatjuk még a Stefánia fiókszövetséget.
Kulturális egyesületei között első helyen említjük az Ipartársulatot, amely 1889-ben alakult. Tagjai a múltban Csépa, Tiszasas és Szelevény iparosai, jelenleg pedig Csépa iparosai és kereskedői. Saját székházában 350 kötetes könyvtára és egy színpadi felszerelése van. Tagjainak száma 76.
A csépai Népházban nyert elhelyezést a Gazdakör és a Levente Egyesület. A Népháznak a nevezett két egyesület helyiségén kívül egy tágas díszterme is van. A Gazdakör 1906-ban alakult. Jelenleg egy 500 kötetes könyvtára és borkimérése van. A Levente Egyesületben egy szépen működő énekkar szerepel. Itt említjük még a Polgári Olvasókört 100 kötetes könyvtárával, a Katholikus Ifjúsági Egyesületet 50 kötetes könyvtárával, a Polgári Céllövő Egyletet, a Csépai Vadásztársaságot, valamint a Frontharcos Csoportot.
Mindezek az egyesületek éppen úgy látogatottak, mint a vallási egyesületek. Dicséretükre válik a vezetőknek, hogy ezekbe az egyesületekbe liberális sajtó nem jár.
A szociális élet terén különleges intézményeik nincsenek, csupán a már említett szegényház a maga két ellátottjával, a Stefánia fiókszövetség, amely a csecsemőhalandóság megakadályozása terén ért el szép eredményeket. De nemcsak intézményesen nincsenek nevezetesebb szociális tevékenységek, hanem az egyesek sem igen nevelnek pl. menhelyi gyermeket sem. Így pl. 1935. évben is csupán egy menhelyi gyermek volt a faluban. A lakosság nem is vállalhatja az ilyen menhelyi gyermek nevelését, mert hisz a saját gyermekét is kénytelen sok szülő koplaltatni. Az egyes segélyakciók is sokszor a lehető legkedvezőtlenebbül vannak megszervezve. Így többen panaszkodnak, hogy pl. az akcióingnek való anyagot csak télen adják, vagyis olyankor, amikor a szegény napszámos embernek semmi keresete nincs, pedig egyébként ez az anyag sokkal jobb, mint az üzletben vásárolt 1 pengős anyag, pedig az akciós anyagnak az ára csak 60-70 fillér. Ellenben nyáron, amikor némi keresetükből tudnának vásárolni, akkor akció nincs és kénytelenek a sokkal silányabb bolti árut 1 pengős árban megvenni.
Ugyancsak szükség lenne egy olyan intézményre, amely a nyomorgó családokon hosszabb-rövidebb időre tudna segíteni. A helyzetre némi képet vet a következő kis eset: egy négygyermekes család legidősebb gyermek tagja keservesen sírdogál, mire édesanyja hosszas faggatására bevallotta, hogy azért sír, mert szeretne ipari tanoncnak menni. A fiú bármilyen ügyes és tehetséges, a szülők nem teljesíthetik szegénynek a kívánságát, mert mint 13-14 éves fiúra nélkülözhetetlen szükség van a kenyérkereset céljából. A többi gyermek még kicsiny, ő viszont a kényszerítő viszonyok következtében elég erős ahhoz, hogy napszámba járjon és apja mellett részt vegyen a kenyérkereset keserves munkájában.
A napszámosokat, illetve a cselédeket a munkaadók elég humánusan kezelik. Így a kisebb gazdák nem éreztetik cselédjükkel jobb anyagi helyzetüket és munkaadó voltukat. A gazda együtt eszik, sőt mulat cselédjével; a cseléd munkaadóját csak nevén bátyámnak vagy nénémnek szólítja.
Az 50 katasztrális hold és ennél nagyobb kiterjedésű birtokok (a parcellázás és a földreform céljaira leadott birtok nélkül) 1935-ben.
Szántó | Kert | Rét | Szőllő | Legelő | Erdő | Nádas | Adó- mentes | Össze- sen |
146 | 1 | - | 15 | - | 1 | 1 | 2 | 166 |
187 | 1 | 2 | 2 | 2 | - | - | 2 | 196 |
125 | 2 | - | 2 | - | - | - | 2 | 131 |
Ármentesítő Társaság tulajdona | 27 | 27 | ||||||
A község határához 1930-ban 4994 kat. hold föld tartozott. Ez a terület majdnem mind kis- és törpebirtokosok kezén oszlik meg. Latifundiumok és nagybirtokok nincsenek a községben, sőt a középbirtokok is mindössze 520 kat. holdat tesznek ki, de ha ebből még levonjuk az Ármentesítő Társaság tulajdonát képező 27 kat. holdat, a középbirtokosok által bírt föld összege 498 kat. holdat tesz ki. Azonban ez a még 500 kat. holdat sem kitevő földtulajdon is három birtokos kezén oszlik meg, kik közül a legnagyobb birtokos is csak 197 kat. holdat bír.
Mezőgazdasági kertészettel foglalkozók
Népszámlálás éve | 1920 | 1930 | |
Kereső férfi | 896 | 1019 | |
Kereső nő | 516 | 336 | |
Eltartott férfi | 396 | ||
Eltartott nő | 1075 | ||
Önálló | 100 holdon felüli | 2 | |
50–100 hold között | 6 | ||
10–50 hold között | 97 | ||
1–10 hold között | 351 | ||
1 holdon aluli | 352 | 44 | |
részes földműves | 20 | ||
kertész | |||
egyéb | |||
összes | 520 | ||
segítő családtag, férfi | 143 | 189 | |
segítő családtag, nő | 123 | 123 | |
eltartott | 226 | 753 | |
Tisztviselő kereső | |||
Tisztviselő eltartott | |||
Gazdasági cseléd kereső | 25 | 43 | |
Gazdasági cseléd eltartott | 45 | 63 | |
Munkás 1 h. aluli birtok v. bérlet kereső | 103 | ||
Munkás birtok, ill. bérlet nélkül, kereső | 377 | ||
Munkás birtok, ill. bérlet nélkül, eltartott | 619 | 655 | |
Munkás kereső házzal | 246 | 186 | |
Ilyen volt a birtoktestek szerinti megoszlás 1930-ban, ha pedig a foglalkozás szerinti megoszlást vizsgáljuk, azt látjuk, hogy a nevezett esztendőben a tulajdonosok és bérlők 100 holdon felül ketten, 1–100 holdasok pedig 498-an voltak. E közül a 498 kisbirtokos és bérlő közül legnagyobb számmal az 1–10 holdasok voltak, mert ezek az összes birtokos és bérlő gazdaságoknak 70,4%-át alkották. Ezek után legnagyobb számmal a 10–50 holdas gazdaságok következtek, melyeknek a száma a 100 holdon aluli összes gazdaságoknak a 19%-át tette ki. Sajnos azonban az egy holdon aluli birtokosok és bérlők még mindig 9,2%-át alkották a 100 holdon aluli gazdaságoknak.
Jóllehet a község földterületének a 90,2%-a a törpe- és kisbirtokosok kezén van, egészségesnek mégsem mondhatjuk a földmegoszlást, mert a népes községhez viszonyítva rendkívül kevés a föld. Vagyis, hogyha az összes földbirtokos, tehát a középbirtokosok földjét is elosztanánk a lakossággal, egy lélekre csak 1,3 hold jutna. Márpedig, ha egy családot a szülőkkel és 3 gyermekükkel vesszük, egy családnak, kereken 6,5 hold jutna. Ez pedig itt nemcsak a rossz természeti viszonyok közepette, de még máshol sem biztosítana a családnak megélhetést.
Gabonaneműek | 1924. év | 1934. év | 1928. év |
Átlag q | Átlag q | Orsz. termésátlag | |
Őszi búza | 7,8 | 6,7 |
|
Tavaszi búza | |||
Őszi rozs | 7,3 | 5,6 | 9 |
Tavaszi rozs | |||
Őszi árpa | 6,7 | 6,4 | 1 |
Tavaszi árpa | 11 | ||
Zab | 5,5 | 6,0 |
|
Köles |
|
Szálastakarmány | 1924 | 1934 | 1928 |
Megnevezés | átlag q | átlag q holdanként | Orsz. termés- átlag |
Csalamádé | 5 | 5 | |
Takarm. keverék őszi | 3 | 3 | |
Takarm. keverék tavaszi | 16 | 16 | |
Lucerna | 274 | 274 | |
Egyéb szálas | 7 | 7 |
Kapásnövény | 1924 | 1934 | |
Megnevezés | átlag q | hold | átlag q |
Tengeri szemes | 10,1 | 1322 | 11,7 |
Burgonya | 20 | 22 | 41,6 |
Cukorrépa | |||
Takarmányrépa | 50 | ||
Takarmánytök | |||
Egyéb | |||
Hüvelyesek | 1924 | 1934 | |
Megnevezés | átlag q | hold | átlag q |
Borsó magnak | |||
Bab magnak | 2 | ||
Ugar | 13 | ||
Összes szántó | 3666 | ||
A község lakói legnagyobb részben a főtermények közül őszi búzát vetnek. Így az 1934-ik esztendőben a búzával bevetett terület az összes szántóterületnek 45,8%-át alkotta. Ezután legnagyobb területen tengerit termelnek. A tengerivel bevetett terület a község összes szántó területének 35,7%-át, majd ezután a lucerna, mely az összes szántónak 7,4%-át alkotta. A bevetett terület nagysága szerint ezután következett az árpa, a takarmányrépa, majd a zab és csak ezután következik a burgonya, amelynek nemcsak mennyisége kevés, a minősége is meglehetősen silány.
Egyes termények holdankénti terméséről nincsenek pontos adataink, azonban, hogy mégis megközelítőleg képet alkothassunk magunknak arról, itt a járásban elért néhány évi átlagot, nevezetesen az 1924, 28, és 34. évi átlagot vetjük össze az országos átlagterméssel. Megjegyzendő, hogy ebben a járási átlagban az összes kategóriák együttes eredményét adjuk, tehát úgy a törpe-, mint a 1000 holdon felüli gazdaságok átlagtermését.
Ezek szerint a több évi átlagtermés:
Búza járási átlaga holdanként | 8,2 | Országos átlag holdanként | 8,3 |
Rozs | 7,6 | 7,3 | |
Árpa | 7,7 | 9,0 | |
Zab | 7,4 | 8,3 | |
Tengeri | 9,3 | 9,2 | |
Burgonya | 32,0 | 35,4 |
(Megjegyzendő, hogy az országos átlag az 1928, 29, 32 és 33-as évek, viszont a járási átlag 1924, 28 és a 34. év terméséből lett kiszámítva.)
1935-ben azonban annyira rossz volt a termés, hogy egy kat. holdon csak 2 q búza termett. Krumplit, répát főterményként nemigen vetnek, hanem, mint köztes veteményt, leginkább a szőllő közé vetik. Takarmánynövényeket 1935-ben is csupán egy (1) gazda termelt, de nem csoda, mert hisz a klimatikus viszonyok, a kevés csapadék sem kedvez azoknak.
A gazdák műtrágyát nemigen használnak, azonban nagyon sokan a búzát és a kukoricát géppel vetik.
Év | 1850 | 1895 | 1911 | 1935 |
Megnevezés | ||||
Állattartó gazdaságok száma | 785 | 382 | ||
Szarvasmarha | 351 | 380 | 325 | 370 |
Ló | 592 | 512 | 488 | 515 |
Szamár | 2 | |||
Öszvér | ||||
Kecske | 95 | 80 | 78 | 55 |
Sertés | 1072 | 1486 | 529 | 1192 |
Juh | 74 | 62 | 10 | 25 |
Baromfi | 8487 | |||
Méhcsaládok | 53 |
Év | 1850 | 1895 | 1911 | 1935 |
Szarvasmarha állomány | ||||
Mokány vagy riska | 11 | |||
Magyar | 367 | 73 | ||
Pirostarka | 2 | 240 | ||
Borzderes | ||||
Egyéb fajta | 12 | |||
Bivaly | ||||
Műtrágyát használó gazd. | ||||
Gazdaságok iparvállalattal |
1895-től 1934-ig 1-2 fajta állat kivételével alig változott az állatlétszám. Legnagyobb változás a baromfiállományban állott be, amely 1895-től 1929-ig az 1895-ik évi állománynak 4,9-szeresére emelkedett fel. Azonban, amíg a baromfitenyésztés ez idő alatt majdnem 5-szörösére emelkedett, addig a sertésállomány 1934-ben már csak 80,2%-át teszi ki az 1895-i sertésállománynak.
Amíg az egyes állatfajták létszámában alig voltak eltolódások, addig egyes fajták kimaradtak a tenyésztésből, hogy helyettük újabb, hasznosabb fajtát tartsanak. Így 1895-ben a pirostarka fajta az összes állománynak 0,5%-át, addig 1935-ben már 95,6%-át, viszont a magyar fajta 1895-ben az összes állománynak még 96,5%-át, 1935-ben pedig 2,5%-át alkotta. A szó szoros értelmében vett állattenyésztésről alig beszélhetünk, mert mint a helybeli állatorvos mondja, itt inkább állattartók, mint állattenyésztők laknak. A szarvasmarha sohasem kap abrakot, hanem rendszerint törekkel és szecskával etetik még a fejősteheneket is, ami szintén az extenzív, rideg állattenyésztésről tanúskodik. Az utóbbi időben azonban, különösen a lótenyésztés terén, hatósági beavatkozás következtében, fejlődő irányzatot találnunk. Így a lótenyésztésre csak csupán az angol félvér, sertéstenyésztés terén pedig csak a mangalica apaállattartást engedélyezi a hatóság. Körülbelül 2 év óta törzskönyvezett lótenyésztés folyik.
A kevés takarmány miatt a tejtermelés terén sincs intenzív gazdálkodás. Ami keveset fejnek a gazdák, azt rendszerint saját háztartásukban fogyasztják el, vagy az esetleges fölösleget a helybéli intelligencia vásárolja meg.
Az állattenyésztésnek rendkívül kárt okoz a legelők egészségtelen volta, amennyiben azok legnagyobb része lépfenével és sercegő üszöggel fertőzött, de egyébként is nagyon gondozatlanok. Sohasem trágyázzák, de még csak nem is boronálják azokat.
Ugyancsak az állattenyésztés fejletlen voltáról tanúskodik a legelőnek és a rétnek a többi művelési ágazathoz való viszonya. 1930-ban a legelő a község összes területének csupán 3,8%-át, a rét pedig csak 1%-át alkotta. Azaz 1930-ban az összes legelő 186 kat. hold volt, amelyből 1934-ben 132 kat. hold birtokossági osztatlan közlegelőt alkotott. Erre a legelőre ugyanebben az időben 187 felnőtt szarvasmarhát, 62 db felnőtt és 80 db fél éven aluli sertést, valamint 19 db felnőtt kecskét hajtottak ki.
Baromfiállomány
Megnevezés | Tyúk | Pulyka | Lúd | Kacsa | Galamb | Összesen |
Birtokkategória | ||||||
20 holdon aluli | 15 162 | 6 516 | 11 486 | 6 359 | 39 523 | |
20–100 holdon | 1 043 | 347 | 460 | 121 | 1 971 | |
100–1000 holdon | 95 | 37 | 132 | |||
1000 holdon felül | - | |||||
Összesen | 16 300 | 6 863 | 11 983 | 6 480 | 41 626 |
Mint már említettük, a baromfiállomány 1850-től 1928-ig majdnem ötszörösére emelkedett. 1927–1928-ban a baromfiállomány legnagyobb részét, vagyis 39,1%-át a tyúk alkotta. Ezután legnagyobb számmal, vagyis 28,7%-kal a kacsa, majd 16,4%-kal a lúd következett.
Baromfitenyésztéssel majdnem kizárólag a 20 holdon aluli gazdák foglalkoznak. Ezek tenyésztik az összes baromfiállománynak 94,9%-át, a 20–100 holdas gazdák pedig 4,8%-át, úgyhogy a 100 holdon felüli gazdák mindössze 0,3%-át tenyésztik. De hogyha a baromfiak számát a holdak számával osztjuk el, akkor azt látjuk, hogy a 20 holdon aluli gazdaságok 1 holdjára 8,3 baromfi, a 20 holdon felüli gazdaságok 1 holdjára pedig 4,2 baromfi jut.
A tyúkfajták közül főleg a parlagi fajtát tenyésztik. Ámbár a község legnagyobb számban tyúkot tenyészt, mégis a legtöbb pénzt a libából veszi be, mégpedig azért, mert a libákat felhizlalva adják el. Egy-egy család még tavasszal 30-50 libát is feltöm, de nem sokkal kevesebbet tömhetnek ősszel. Egyébként a libák kint, a szabadban nőnek fel, ahol rendszerint a kisgyermekek őrzik azokat. A baromfiakat általában kukoricával és búzával hizlalják. A legutóbbi összeírás idején egyetlen pulyka sem volt a községben.
Hogy megközelítő képet nyerjünk a baromfiárakról, példaként megemlítem, hogy 1935 nyarán, a nagy szárazság idején 1 pár 1 kg-os csirke ára 60-70 fillér volt. A község a Kunszentmártoni Baromfitenyésztők Egyesületébe tartozik.
Méntenyésztéssel alig egynéhányan foglalkoznak, ugyanúgy selyemhernyó-tenyésztéssel is csak 10-12 család foglalkozik.
Még az állattenyésztés fejezetben említjük meg, hogy úgy Csépán, mint az egész Tiszazugban általában nagyon sok kutyát tartanak, amire különben eléggé világos fényt vet az a 60 000 pengő ebadó, amit évenként a járásra kivetnek.
Különösen az állattenyésztés terén még mindig rengeteg sok babonát találunk.75
A kertészet ahelyett, hogy fejlődne, egyre jobban visszafejlődik. 1895-ben a kert területe 36 kat. holdat, vagyis az összes területnek 0,7%-át, 1930-ban pedig már csak 25 kat. holdat, vagyis az összes területnek csak 0,5%-át alkotta. Ebből is mindössze 4 kat. hold esik a 100 holdon felüli gazdaságokra. Ez a 25 hold annyi konyhakerti veteményt sem terem, amennyi a helyi lakosság szükségletét kielégítené, ezért igen sok zöldségfélét hoznak a községbe idegenből, mert bolgárkertészet nincs a faluban. A vidék klímája sem alkalmas az igényes kerti vetemények számára, mivel a nyári hónapokon egy csepp csapadék sem esik.
A gyümölcstermelés azonban már sokkal inkább említésbe jöhet, mint a konyhakert. Jóllehet a gyümölcsfák száma 1929-ben csak 58,8%-át alkotta az 1895-ik évi gyümölcsfák számának, visszafejlődést mégsem állapíthatunk meg, mert a művelés és minőség terén azóta hihetetlenül sokat haladott a község. Ma már nemcsak a metszésre és a fák egyéb ápolására, de permetezésre is nagy súlyt fektet a legtöbb gazda. Nagy baj azonban még mindig, hogy nem egyfajta gyümölcs tömeges termelésére vetik magukat a gazdák, ami az értékesítésben hihetetlen hátrányt jelent számukra.
Gyümölcsfák száma:
Év | 1895 | 1928–29 |
Megnevezés | Gyümölcsfák száma | |
Alma | 2 515 | 1 169 |
Körte | 599 | 534 |
Cseresznye | 1 314 | 369 |
Meggy | 2 063 | 2 004 |
Őszibarack | 1 476 | 380 |
Kajszibarack | 892 | 576 |
Szilva | 7 589 | 3 971 |
Dió | 646 | 409 |
Szeder | 717 | 765 |
Mandula | 21 | 20 |
Gesztenye | 7 | |
Más | 298 | |
Összesen | 17 836 | 10 495 |
ebből esik
20 holdon aluli gazdaságokra összesen | 9102 gyümölcsfa |
20–100 holds gazdaságokra összesen | 1151 gyümölcsfa |
100–1000 holdas gazdaságokra összesen | 242 gyümölcsfa |
1000 holdon felüli gazdaságokra | - |
Az értékesítésnek éppen Csépa a központja, mert a környékbeli falvak lakói az itteni piacra hozzák gyümölcseiket eladni.
Az 1928-ik esztendőben legnagyobb mennyiségben szilvát termeltek. A szilvafák száma ekkor 37,8%-át, a meggyfák száma pedig 19,9%-át alkotta az összes gyümölcsfák számának.
Ha pedig az egyes birtokkategóriák gyümölcsfamennyiségét vizsgáljuk, arra jövünk rá, hogy a 20 holdon aluli gazdaságok 86,6%-át, a 20–100 holdas gazdaságok 10,9%-át és a 100 holdon felüli gazdaságok 2,5%-át alkotják a község összes gyümölcsfáinak.
Ha pedig a gyümölcsfák számát osztjuk el az összes kategóriákon belüli holdak számával, a 100 holdon aluli birtokok egy holdjára 2,2 db, a 100 holdon felüli birtokok egy holdjára pedig 0,4 db fa jut.
A községnek van 490 öles faiskolája, de ez is csak részben van beültetve.
A község úgy a gyümölcs-, mint a szőllőtermelés tekintetében a kecskeméti gyümölcs-, illetve borvidékhez tartozik. A szőllőművelés legnagyobb részben nem a szőllő, mint gyümölcsre, hanem a bortermelésre irányul. Bora az alföldi homokon termett legjobb borok közé tartozik.
Ipar | 1920 | 1930 | |
Tulajdonképpeni iparos férfi | 128 | 160 | |
Tulajdonképpeni iparos nő | 13 | 10 | |
Házi- és népipar | 12 | 6 | |
Vándoripar | - | 8 | |
Tulajdonképpen | önálló | 83 | 89 |
tisztviselő | 1 | 3 | |
tanonc | 16 | 14 | |
egyéb segédszemélyzet | 41 | 62 | |
egyéb segédszemélyzet összes | 58 | 81 | |
segéd nélkül dolgozó vállalat | 60 | 72 | |
1–20 segéddel dolg. vállalat | 26 | 24 | |
20-nál több segéddel dolgozó | - | - | |
Összesen | 86 | 96 | |
Mint általában a tiszazugi falvak, Csépa község is mezőgazdasági jellegű. Tulajdonképpeni iparral az összes lakosságnak csak 3%-a foglalkozik 1935-ben. Ebből önálló 52,3%. Az önálló iparosok közül a legtöbben segéd nélkül dolgoznak. A segéd nélküli iparosok száma 80,9%-át alkotják az összes iparosoknak. A 1–20 segéddel dolgozó iparosok száma pedig 26,9%-át alkotja az összes önálló iparosnak. Ez utóbbi iparosok közül csupán 1 dolgozik több segéddel, de ez is csak 4 segéddel. Ez a nagyobb ipar malom.
A község nagyobb iparai közül megemlítendők: a malmok, éspedig 1 gőzmalom, 1 motoros és 1 szélmalom. A malmok kb. 300 q gabonát őrölnek naponta. Nagyobb üzemei közül megemlítjük még a szeszgyárat, amely törkölyből és borból főz pálinkát. Van ezen kívül még 1 téglagyára is a községnek.
A lakosságnak különös népi vagy házi ipara nincs. Néhány család foglalkozik ugyan ilyen házi iparral, de ez is főleg csak a helyi piac számára termel. Ilyen elsősorban a vesszőfonó ipar, amely kerti bútorokat készít. A vászonszövéssel, -fonással már alig egynéhányan foglalkoznak. Dolgozik ugyan a faluban még egy takács, de ez is csak helyi fogyasztók számára. Hímzéssel is csupán néhány család foglalkozik.
A község lakóinak nagy számához viszonyítva annyira kevés a határ területe, hogy az még csak megközelítőleg sem köti le a lakosság munkaerejét, ezért a lakosság legnagyobb része idegenbe megy munka után. Mégpedig nagy része hónapokra köti le munkaerejét, kisebb része pedig a helybeli, de főleg a tiszasasi módosabb birtokosok gazdaságába jár dolgozni. Általában a lakosság legnagyobb része napszámba jár, mert a legtöbb család törpebirtokos, amely kisbirtok azonban nem köti le a család erejét.
1935-ben a férfi napszám 0,80–1 pengőig, a női napszám pedig 0,60–1 pengőig terjedt. Nagy baj azonban, hogy sem a környéken, sem a faluban állandó munkaalkalom nincs. Így a legjobb esetben is legfeljebb októberig találnak napszámot. Idén nemcsak a napszámkereseti viszonyok voltak rosszak, hanem a törpegazdáknak a termelése is annyira rossz volt, hogy a vetőmagnak is csak az 50%-át tudták kitermelni.
A községnek sem vasút-, sem hajóállomása nincsen, így az eladásra kerülő árut szekéren kell a legközelebbi vasútállomásokra vagy hajóállomásra szállítani. A tiszaugi vasútállomás 10 km távolságra, a kunszentmártoni pedig 15 km távolságra van a falutól. Ipari, közúti vasút sincs a faluban. A legközelebbi hajóállomás ugyancsak a tiszaugi hajóállomás. Ennél fogva a közlekedés terén elsősorban is a vármegyei út, majd a tiszaugi közúti híd jöhet számításba. De a mezőgazdasági termények értékesítése szempontjából a tiszaugi állomás sem jöhet tekintetbe, mert az állomásnak rakodóhelye nincs, csupán csak személyforgalmi jelentősége van. A gyümölcsnek legnagyobb részét ennél fogva szekéren szállítják be egészen Kecskemétig. Ennek pedig az az óriási hátránya, hogy az utak hihetetlenül rossz volta miatt különösen a gyümölcs, az összezúzódás következtében nagyon sokat veszít értékéből.
A régebbi időben a közlekedés terén nagy szerepet játszott a Tisza, mert ez a falu alatt folyt el, amióta azonban a Tisza útját szabályozták, az átvágott Holt-Tisza vízén a folyami hajók nem jöhetnek fel Csépa alá. A faluban posta és távbeszélő állomás van.
A község kereskedelmi életét a Hangya Szövetkezet, a Gyümölcsértékesítő és Szeszfőző Szövetkezet, 7 szatócs, 6 tojás- és baromfikereskedő bonyolítja le. Ezek közé számíthatjuk még a 3 péket. Legyen szabad talán még megemlíteni, hogy a barna kenyér ára 1935 nyarán 32 fillér ugyanakkor, amikor Budapesten a barna kenyér ára 24 fillér volt. Egy kg zsír ára 1,20 pengő volt, akárcsak Budapesten, 1 kg kényszervágási hús ára pedig 1 P, viszont a Budapesten 9-10 filléres tojást itt 3 fillérért adták el a termelők.
A község kereskedelme Kunszentmárton és Kecskemét felé gravitál, azonban a környék mintegy gyűjtőközpontja, főleg a gyümölcsértékesítés terén, éppen Csépa. Évenként 4 országos vásár, hetenként 1 hetivásár és három hetipiac van a községben. A vásártartási jog a községé.
[2010. november 20.]